Költők szerint

Vendégh István (1)

Smith William Jay (1)

Kocsis Antal (13)

Babicz Mária (7)

Izabella Jensen (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (358)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Szemeddel sírsz, nevetsz,
szíveket átölelsz,
álmokat szövögetsz,
s hőn életet lehelsz.
Gondozol lelkeket
szelíden, érzéssel,
s hogy nyílsz a Napfényben,
lényed örvendezem.
Vágyaink ereje
láncol össze minket,
eleven bilinccsel,
s lángol túl mindenen.
Te vagy a rejtelem,
hevével, csendjével,
s való Nőiséged:
maga a szerelem.

2013.

Dohos lett a szél szaga,
vákuum nyelte csillagok.
Fekete a nap sugara,
nappal és éj összeforrt.

Dohos lett a szél szaga,
köd lepte a holnapot.
A feledésben járó vándort,
ki tudja rég, hol lakott?

Dohos lett a szél szaga,
nem szólnak a harangok.
Túl nagy a csend!
Túl nagy a csend!

Dohos lett a szél szaga,
s én olyan fáradt vagyok.
Most lehunyom a szemem végre.
Most megpihennék...
Hagyjatok!

2017. január 29.

Bádogbögrét tartok a kezemben.
Viseltes, régi darab.
A nagyapámé volt,
s Őt annyira szerettem!
Még most is látom,
ahogy iszik belőle,
és felnéz, vajon én kérek-e.

Zavartan álltam az ajtónál,
és nem tudtam, mit tegyek.
Hisz nem szerettem a teát.
De ezt Ő kínálta!
S amit a nagypapám ad,
az csak jó lehet.

Odamentem hát elé,
és nyúltam volna a bögréért.
De Ő a számhoz emelte,
míg a másik kezét az állam alá tette.

...és ittam egy nagy kortyot.
Kesernyés volt, szinte fekete.
Éreztem a bögrén,
hogy nagyapának megremeg a keze.
S a szeme olyan furcsa lett,
másként ragyogott.
Átöleltem, és mélyen beszívtam
a papámról jövő teaillatot.

A bádogbögrét tartom a kezemben.
Szeretném látni nagyapát.
Jó lenne megmondani neki,
hogy már szeretem a teát.
Beleöntöm...
épp olyan fekete és kesernyés,
ahogyan Ő szerette.

2017. február 24.

Eladtad dermedt lelked,
tiporva egy-hazádat,
értékeket, a zászlót,
s álmokat madarával.

Bűnök sarától bűzlőn,
néped vitted vásárra,
félelmet, s igát hozva
bölcsődnek bársonyára.

Véreid vérét ittad,
s körben sötétség, falak.
Csak néhol szűrődtek át
por lebegte sugarak.

A te dogmád visszhangzott,
más dala nem szállhatott
s zenghetett, áthangoltad
mindet, s rúgtad mint latort.

Eladtál sok-sok lelket,
tiporva egy-hazádat,
értékeket, a zászlót,
s álmokat madarával.

2015.

Hallottam hírét dicső elhullásnak,
igaz hősként, harcban elesetten,
s kik téveszmék áldozatává váltak,
saját vérük árulói lettek.

De azon szív, mely kihívta a halált,
Szabad Honért, s a Szeretettekért!
Nem hatalmi vágy volt, miért hadba szállt,
szebb jövőért küzdött, mit úgy remélt.

Érzékeny, haladó szellemű lelkek;
ily nemes tettre bárki nem képes,
a legdrágább kincsük adták önzetlen,
ama függetlenség érdekében!

Harcosok ők, akik jövőt álmodtak
mert szerettek, s szerették a hazát!
Mert mélységes mély alázattal voltak
eme földért, őseik talaján!

Borongó felhők szállták meg az eget,
takarva a Napot, patakzottak,
dúltak mennydörgőn a sötét elemek,
s az utcákon véres tócsák folytak.

Tudom, tudták gyötrődve, haldokolva,
hogy a golyó nemhiába talált,
s amiért haltak sebzett fájdalomban:
ha megkésve is, de valóra vált.

2014.

Öltsétek magatokra a gyász színeit
mert valahol mindig ölnek
égnek a házak és a bombák
szaggatta földek kínlódva takarják
fekélyeiket és még mindig nem elég
a földnek az áldozati vér, hogy
megváltsa lelkeinket
hát csak öltsétek magatokra a gyász színeit
s üljetek a szánalom nyikorgó
kocsijára
mert
csodáitokban dobol a végzet
hát mondjátok el a gyászbeszédet
s fordítsátok el a fejeteket a gyermekekről
az utódokról, a jövőről és taszítsátok el
a szerelmet
felejtsétek el anyátokat, apátokat
a háborúk halottait öregeket és fiatalokat
felejtsétek el azokat akik már értetek is elmentek
ha már megadatott néktek az akarat szabadsága
adjatok áldást a pusztulásra
s e hatalom részeg tébolyában
kiáltsátok IME AZ EMBER
IME AZ EMBER ! önön magával átkozottan
önön magával összeverten !
és sirassátok el magatokat mert bizony mondom
KÉSŐ LESZ HA MÁR NEM LESZ SENKI AKI
ELTEMESSE
A HALOTTAKAT
ha már a csontjaitokban recseg a stroncium métely
hát
NE TÉTOVÁZZATOK
üljetek a szánalom nyikorgó kocsijára
és mondjátok el a gyászbeszédet

1.
Akit az ég is megáldott
mi dolgom nékem azzal
eleget küszködök
önmagammal

2.
Te kitakart-szívű
te fedetlen
táncoló fekete kocsisok
úgyis
eljönnek érted egyszer
a fákon merengő fény fog játszani
elhallgat a csend is
nálad
s nem fog többé senki sem bántani

3.
Nem vár senki
csak a tárgyak
az asztalon halkan porszemek
járnak
és a sarkokban pókhálót sző a sötét
magam vagyok
magam vagyok egyetlen árva
készülök a leszámolásra
de nem figyel senki
sem lent sem odafönt

4.
Arra gondolok
majd megvígasztalnak a nappalok
nappal arra: majd az éjszakák
a vázáimban mind elhervadt a virág
levelük, szirmuk hullik
de kinek hozzak frisset ?
gyors idő hurcol szekerén
te nem vagy itt
s szívem a tenyeremben tehetetlen
lüktet

5.
A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra
egyforma fényt vet
falaimra
s már csak azt figyelem
milyen szabályosan fut a festékcsík
a mennyezet alatt

Reggel mikor a Nap kikele,
Felnyitod a szemedet,
S elvakít a szerelem.
Délben mikor a Nap delel,
Élvezed az életet,
S érdemes az érzelem.
Éjjel már az erotika,
Kellemes fantázia!

Rózsaszál

Habos élet, rózsa élet,
Mutasd nékem az eget,
Ne rázogasd mutogasd,
Egyszer, majd rám mutatsz.

Egyszer, majd rám mutatsz,
S enyém leszel szép rózsám,
Mutasd nékem szép bájodat,
S ne halogasd!

Ragyogj, mint a rózsaszál,
Pompázz, mint a csillagszál,
Ne halogasd, nem várok,
Lepj meg engem azonnal.

Lepj meg engem habozva,
S ne törd magad azonnal,
Lépj az útra, s majd a kútra,
Csak ne a múltra.

Hozd el nékem a jövendőt,
S ne légy, a kísértőm,
Adj egy csókot, a számra,
S légy, a rózsaszálam!

Merengő bolondság

Merengek az úton fázva,
S nem talál rám az árva.

Lépked a hó, lépked a tavasz,
Még is mit vár a kaland?

Vajon hová sodor a szél,
Mitévő legyen az éj?

Lépkedek a hóba, mint az elveszett,
S nem találom a jelmezem.

Lépek az útra, egyet, kettőt, s majd hármat is,
Melyik lesz a számom félve is?

Dacolva megmutatom,
Képes vagyok szeretni!

Küzdve, küzdeni,
Ha krémes a puszedli.

Hosszú még az út,
S lépkedek csupán,
A paródiának vége,
Köszönöm a dumát.

Hallgatom szavaid...

Hallgatom szavaid,
S mond el nékem gondjaid,
Ne bánkódj a világ miatt,
A sors utat mutat.
Éljük meg a szerelmet,
S váljunk eggyé szerelmem.
Poros az út, de nem sima,
Ha leseprem, mutasd az utat.
Mutasd az utat, ami a szívedhez vezet,
S hozd közelebb hozzám, rózsás tekinteted!

Szerelmemhez

Távol vagy tőlem,
S érzem jelenléted,
Jelenléted, mely ezer szónál is többet ér,
Szeretlek kedvesem, mindörökké!

Lelkünk egybeolvad,
S nem találunk szavakat,
Kezdjünk, közös életet,
Édes, kedvesem!

Szeress engem kedvesem,
S ne légy ellenem,
Bújjunk össze mindörökre,
S lángoljon a szerelem!

Gondolj rám!
Ha bánat dulja lelkedet.
Én itt vagyok.
Most kiöntheted szívedet.

Legyen vállam,
bús fejednek pánája.
Vedd keszkenöm,
sós könyeid számára.

A holdvilág,
mi tükrözödik arcodon.
A sok keserv,
kiütköződik hangodon.

Higgy nekem!
Elviselni könyebb a bút.
Ha van akki,
füledbe vigaszt sug.

Ha könnyezel,
veled együtt teszem azt.
Én segitek,
keresni lelkedben vigaszt.

Szép az élet mosolyogj!
Felejtsd el gondod, bajod.
Feledd mi bánt téged,
s ki rosszul bánt véled.

Kedved ne hagyd csüggedni,
magad mástól függeni.
Legyen páncéllá vígságod.
Nem bánthatnak, meglátod.

Tiszta fényű szemedet,
töltse el a szeretet.
Rózsás, vidám arcodon,
ne legyen több fájdalom.

Gondolj mindig csak jóra,
s ne legyen olyan óra,
mikor mosoly helyett,
könny lepi el szemed.

Szárnyaszegett kis angyal,
nem törődve nappallal.
Sírok közt táncot jár.
Tánc után egy sír felett,
zokogva foglal helyet.
S nem tudni mire vár.

Szárnyaszegett kis angyal,
mért vagy ily bánattal?
Mond még mire vágysz?
Meggyógyítom szárnyadat,
s megkérdezem vágyadat.
El miért nem szállsz?

Könnyein át a kis angyal,
néz rám meghitt mosollyal.
Köszönetét zengi.
Csak ennyit mondd nékem.
Édes anyám az égben,
hozzá szeretnék menni.

Indulj hát kis angyal.
Szárnyaddal nincs már baj.
Én csak annyit kérek.
Édes anyád vár nagyon,
ne lássa hát bánatod.
Istenlégyen véled.

Barna haj mely változik.
Vállig ér vagy nyakig.
Kék szemből kettő.
Szemöldök. Rettentő.
Alattuk szarkaláb, és egy orr.
Bár nagy, de legalább szagol.
Két fül, egy száj,
egy arc, egy áll.
Vékony, hosszú nyak.
Ejtett váll, (már ilyen marad).
Szív, jobb és bal kamra.
Lelkiismeret, (még tiszta).
Baráti ölelésre várva,
két karom van kitárva.
Keblek, (ami lehet)
egyszer gyermeket etet.
Kezek de nem két bal.
(Csak lábaimmal van baj.)
Mindent összetartó bőr,
azon pedig szőr.
A leltárom nem hibádzik!
Semmim sem hiányzik!

Édes gyümölcs a szerelem.
Mely két szív fáján terem.
Van ki sokáig érni, hagyja,
S van ki éretlen, leszaggatja.

Titkos háború a bánat.
Elvadult hajtása e fának.
de van ki időben, lenyesi.
S van, ki ezt dédelgeti.

Fájó kin a csalódás.
Mint ifjú gyümölcsrothadás.
Van ki még többször is, bízik.
S van kit egy, kísér a sírig.

Hazafelé ballagtam,
Cipősarkam elhagytam.
Léptem egyet, léptem kettőt,
Nem leltem a kis tekergőt.

Visszafelé elindultam,
Már egy kicsit felindultan.
Néztem erre, néztem arra,
Rálelte a cipősarkra.

Na megállj te kis ravasz,
Jó gazdád majd felragaszt.
Ilyet mondok, olyat mondok,
Akkor jössz le, csak ha szólok.

De nem fogadott szót a sarkam.
Másnap ismét elhagytam.
Kutattam erre, kutattam arra,
Cipősarkam levagy......sajnálva.

A múltnak tükrébe nézek.
Ismét magzattá válok.
Magzattá az anyai méhbe,
hol nem ismerek más világot.

Megszületésem napján,
nem látom, érzem jó anyám.
Mily szeretettel néz rám,
könnyei édes fátyolán.

Halkan álomba ringat.
Nekem, mint pacsirta énekel.
Türelmesen jóra tanítgat,
s mindarra mit tudnom kell.

A jelen tükrében látom,
anyám fáradt mosolyát.
S még mindig várom,
kedves altató dalát.

Anyai szíve oly nagy,
ő mindenkit szeret nagyon.
De nékem mindig helyet hagy,
oda bújjak fáradt alkonyon.

A jövő tükrébe nézni nem merek.
Anyám nagyon félek!
Reád ott nem lellek,

Egyszer egy szedett-vedett ember,
Kellemetlen helyen keresett kenyeret.
Szemetes fedele felemelve,
benne keze remegve.
De eledelt nem lele.

Szenvedve kesergett.
Mert ezen reggelen,
lesz egy hete ,melyen nem evett
kenyeret eleget.

Egy este remegve,
bement egy helyre.
E helyen elszendergett.
Reggelfele felkelt
s egy kenyeret elcsent.

Ezen reggelen egy sereg
felgerjedt nemes
s egy veszet eb,
egy embert s egy kenyeret,
fenyegetve kergetett.

Egy gyerek nevetve
kerek szemeket meresztett.
S eme ember fejvesztve,
menhelyet keresett.
Ezen helyen ne lelje nemes.

De egy meredeken lefele,
Gyenge teste elesett.
Egy nemes keze felemelte,
kenyeret, tenyere elvette,
helyette rendesen elverte.

Eme nemes feledve megvert,
gyenge ember testet.
Emelt fejjel elment.
Kenyeret lebegtette, meg nem ette.
Ehelyett szemetesbe tette.

ezen keletlen reggelen,
egy embernek, melyet megvertek,
lelke mennyekbe ment.
Sejtette ezen kellemes helyen,
melegben ezer kenyeret ehet.

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

Lépjünk egy világba, hol nem honol semmi dac.
Lépjünk egy sorsba, ami nem kiállt, mint a dal.
Lépjünk a csendbe, mely megnyugtat.
Lépjünk az életbe, mely lángra fakaszt.
Hozzunk egy jövőt, mely boldogságot ad.
Hozzunk egy döntést, mely megváltoztat.
Lépjünk túl mindenen, mely haragot szül.
Hozzunk egy jövendőt, mely szeretettel teli.
S lépjünk egy világba, mely örömteli.

„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.

„NE MONDJ HAMIS TANUBIZONYSÁGOT!”
Írta: Poór Edit

A földi törvény is bünteti,
Ki hamisan vall társaira,
Ha jogi formát elköveti,
Bánja három év szabadsága.

A sátánnak sötét világban,
Szüksége van a hazugságra,
Ne derüljön fény gonoszságra,
Így kerülnek a hálójába.

Soha ne mondj valótlanságot,
Ne vidd létedbe hazugságot,
Mindig légy igaz és egyszerű,
Őszinte, egyenes jellemű.

Őrizkedjetek a pletykától,
Hízelkedés válfajaitól,
Ez mind hamis bizonyságtevés,
A gonosztól megkörnyékezés.

Ki, ezen törvényt be nem tartja,
Megébredve szellemvilágba,
Kiutat, majd nem találja,
Ő hazug labirintusába.

Ránccal tele lélekruhája,
Felírva összes hazugsága,
Itt azoknak van boldogsága,
Kinek ránctalan lesz ruhája.

A földre születés kegyelem,
Azért adatik az embernek,
Mert számadáskor a léleknek,
Hiányos igazság mérlege.

Hibát, bűnt, melyet elkövetett,
Vagy amit rosszul cselekedett,
Istentől nyílt lehetőséggel,
Kiigazítsa szeretettel.

Kik Isten törvényében élnek,
Igazsághoz hűek maradnak,
Csak igazságot cselekszenek,
Lélekben tiszták maradjanak.

„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.