Költők szerint

Gránicz Éva (24)

Shiffer Serena (0)

Szilágyi Irén (2)

Hoffman Daniel (1)

Puszta Sándor (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (372)

Kedvesemnek (107)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

A Nagy háborúban

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?

Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A Nagy Háborúban

Két napig erősen szeles, viharos volt az idő,
És a felhőalap alacsony, nem elkerülhető.
Addig barakkban kártyáztak, az időt eltöltendő.

Közben meg már i is volt függesztve a parancs: ?Ahogy kitisztul,
Öt repülőből álló, harci patrouille megalakul!?
Fel kell venni velük a harcot,
Irtani kell a martalócot.

Elsőnek megint kapitány gépe szállt fel,
Mögötte Jean zászlós, megfigyelővel.
A raj háromszögbe formálódott,
Elment harctérre, venni revánsot.

A zászlós, mint 'újonc' még nem ismerte a repülés részegségét,
A vad szél elkábította, élvezte motor, zúgó lélegzetét.
Az ég magányában repülve, büszkeség csak feszítette mellét.

Reménykedve, mohon itta be tekintetével az egész űrt,
Bízva abban, hogy meglátja ellenséget, aki arra repült.
Boldog várakozás tudata áthatotta és peckesen ült.

Várta a pillanatot, hogy végre meglássa a fekete-keresztes szárnyakat,
De a drágakő tisztaságú, szikrázóan kék ég továbbra is üres maradt.

A táj szemléletébe merült a lövészárkok hálózatával,
Mit a felkelő nap, lassanként megtöltött sárgás hullámaival.
Keresésben elmerült, míg nem szembesült a gép hullámzásával.

A gép hirtelen lefelé ereszkedett,
Előtte, egy vörös füstfelhő leledzett.
Utána függőlegesen fogva ment a föld felé,
Majd, gyorsan és hirtelen lendülettel tört ég felé...

Mikor a gép egyenesbe került, a kapitány, mosolygós arccal,
Hátramutatott egy repülőre, vele birkózott, de nem harccal.

Thélis hirtelen oldalvást fektette a gépet,
Jean meglátta, mélyen lent, a repülőgépet?
Nyomjelzőkből látta, hogy jól eltalálta léget?

Pilóta és gép ismét egy gyors fordulót csinált,
És a zászlós csak egy újabb ellenséget kívánt.

Mikor leszálltak úgy tűnt a többi gép már ott várta őket.
Jean meg egy ?semmi nem volt?- al leszerelte kérdezőket.

Közben még egy repülőgép csak előkerült,
Pilótája kiugrott, és mint egy megkergült,
Ordított, hogy ki volt az, az ökör, aki majdnem lelőtt engem?
Jean csendben-ijedt volt? 'jaj, majdnem társat lőtt le a fegyverem'?

Vecsés, 2015. augusztus 13. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A Nagy Háborúban

A két gép a hangárok előtt várta a pilótákat,
És kapitány, mindig maga próbálta ki hajózókat.

Tegnap jött meg Maury hadnagy, aki már gyakorlott pilóta,
Ő ült előre, kapitány, mint megfigyelője hátulra.
Chenina Des Dames fölé repülni, volt a feladata.

A másik gépet meg Deschamps vezette,
Givall volt a társa, megfigyelője.
A motorjukon javítani kellett, mert ?amerikázott?,
Így később egyedül indultak, lekésték közös szeánszot.

Kapitány kérte a zászlóst, mint parancsnok helyettesítse, míg oda vannak,
Ő meg igyekezett helytállni a bizalomnak, felemelő feladatnak...

Aztán valaki kiabált, hogy jön a kapitány gépe?
Lassan, láthatóan motor nélkül, csak siklott lefele?
Landoltak és mesélték, négy ellenséges Fokker volt a nyakukon,
Mind lőtt rájuk, alig kaptak be? de hűtővíz elfolyt egy kis lukon.

Kapitány kérdezte, hogy Deschamps megjött-e, hol van,
De csak azt tudták, hogy feladaton? valójában.

Az idő gyorsan elmúlt és a mézszínű földtakaró
Hirtelen sötétszürke lett. Repülő még nem látható.
Mindannyian idegesek voltak, süket félelem lakozott bennük,
Bajról nem beszéltek, -babona- nem lehetett, le volt hajtva a fejük.

A kantinban ücsörögtek, beszélgettek, volt ki részegen,
Ma, korán sötétedett, mondta a zászlós?! Csak úgy félszegen.

Telefonáltak állásokba és megfigyelőkhöz,
Hadtest-parancsnokságra az összes felderítőkhöz,
De sehol nem tudtak semmit tenni az előzőkhöz.

Valaki kérdezte a kapitányt, hogy négyen voltak a támadásnál?
Thélis kapitány csak nézett, nem felelt... Kantinba besuhant a halál.

Vecsés, 2015. augusztus 01. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

Nyakunkon a tél elő?

Én már látom a téli hideg, loholva közeledik,
Még talán messze van? tudjuk, ő soha nem késik.
A kergetőző szél előrejött, tőlünk nem idegenkedik!

Tél
Közeleg, fagyos a szél,
Az ősz is
Lassan útra kél.
*

Lesz itt még, hogy égben, erdőben, süvítve bőg az orkán,
Ellapátolhatatlan hó-hegyeket épít nekünk a pusztán,
Ekkor csak imádkozhatunk? leszünk tavasszal megtisztulván?

Hó!
Kicsiknek öröm! Hahó!
Felnőttnek
Nem kedvre való...
*

Ha megjön a jeges idő, majd öleljük a fákat, egymást, mint lombozat,
Közben bent várjuk a tavaszt, fenntartjuk a vágyat.
De még jobban várjuk a távoli? alkonyi sétákat.

Tél
Is elmúlik... a cél
Túlélni.
Hoz tavaszt a szél...?
*

Vecsés, 2018. január 12. ? Szabadka, 2018. október 16. ? Kustra Ferenc ? a bokorrímes versszakokat én írtam. A kínai versformát; Shiliuziling 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa ? szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers cím: Közel jár a tél

Emlékezés őseimre?

Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc

A Nagy Háborúban

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?

Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A Nagy Háborúban

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak?.

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta, és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak?
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége?

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret?

Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?

Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.

Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?

Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?

Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!

Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.

Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...

*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!

Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.

Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.

Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.

Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?

Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.

Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?

Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!

Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??

Az élet nehézségeiről, a családról, TANQ- ban írt a szerzőpáros?

Hóesésben mulat
A család apraja, nagyja?
Újabb születésnap.
Tél volt, esett és havazott,
Ő tartott, születésnapot.
*
Legény, ismeretlen,
De udvarias, jó táncos.
Kapcsolat indulhat?
Akkor még nem is ismertem,
Táncra kért és beszélt velem.
*
Kapcsolat elmélyült,
Szív, nagyon hallatta hangját.
Közös, időtöltés.
Így kezdődött a szerelem,
Együtt, nap, mint nap szüntelen.
*
Egész jól alakult,
Tudták, hogy egy egész? két fél.
Felek, egybeforrtak.
Más a vége nem lehetett,
Végül házasság köttetett.
*
A szív és a lélek
Is egybevágyott! Úgy is lett!
Életkötelék, kész!
Örök fogadalmat tettünk,
Igaz szerelembe hittünk.
*
Élettavasz bimbó
Kirügyezett, virággá lett!
Kezdő, szaporodás!
Évfordulóra ajándék,
Egy kislány, az már nem játék.
*
Gyermek nevelése,
Nagy feladat, sőt életcél.
Szépen cseperedett.
Szeretettel elhalmoztuk,
Az időt rá nem sajnáltuk.
*
Nehézségek folyton
Előkerülnek! Problémák?
Hit és a bizalom!
Nem volt túl pompás életünk,
Viszont a hit megvolt bennünk.
*
Újabb rügyfakadás?
Nő a második szirom is!
Már dupla boldogság.
Hét év után, jött a hatvány,
Született még egy kicsi lány.
*
Mélyült együttérzés
Segítette a napokat.
Hit, béke, szeretet.
Szeretet, boldogság s béke,
Volt minden napnak a vége.
*
Néha, leesett egy
Tányér és csúnyán összetört?
Reccsenés hang? elmúlt.
Szóváltás is előfordult,
De a tisztelet nem csorbult.
*
Virágkezdeményből
Nagyszerű, két virágszál lett!
Boldogság, mosolyog.
A két lány felcseperedett,
Büszkeségünk, növekedett.
*
Virágszál felnőtt már.
Jelezte, rügyet fakadna?
Új cserépbe vágyott.
Idősebb lányunk meglepett,
Mert esküvőt rebesgetett.
*
Új cserép elkészült,
Átköltözés-munka indult.
Családi intézés.
Készen állt a menyegzőre,
Apjával ment esküvőre.
*
Időjárás, másul?
Egyszer, mindennek vége van!
Még békés létnek is.
Béke s nyugalom, elvesztek,
Szüleim lebetegedtek.
*
Változnak az idők
És változnak a helyzetek.
Nagy átvariálás!
Hozzánk költöztek mindketten,
Így könnyebben segíthettem.
*
Már minden feléled,
Új reményben, új az öröm.
Gólya már kelepel.
Gólyahírt hozott a vejünk,
Jókedvtől tágra nyílt szemünk.
*
Azúrkék odafönt
A kék ég! Madárcsicsergés?
Rügyek, pattanóak.
Mindannyiunk örömére,
Ami nőt ötszörösére.
*
A papuska gólya
Fönt kelepel a kéményen.
Új híreket ad le.
Fiú unokánk született,
Kapott is sok szeretetet.
*
Gólyapár már megjött,
Régi fészkét felújítja.
Újulás a kezdet.
Apja, anyja szeme fénye,
A mi szívünk tüneménye.
*
Idő, lassan elment,
Változás kitört, mint vihar?
Nem minden új, jó is?
Mint perc, hat év tovasuhant,
Egy pillanat...sorsfordulat.
*
Baj, csak úgy történik!
Segítségkérés folyamat.
Rikoltó sziréna.
A mentőkocsi vijjogott...
Orvos tudomány megbukott.
*
A csendet megtörő
Villámlás, a réten lecsap.
Egy kiégett fűfolt?
Mint villám a derűs égből,
Csapás hullott rám az égből.
*
A napfénynek tánca,
Tó tükrén? megszűnt csillogni!
Felhő, szomorún sír?
Szívem párját elvesztettem,
Gyászba borult az életem.

Szabadka, 2017. április 13. - Jurisin (Szőke) Margit --- Vecsés, 2017. április 22. - A vers, az én önéletrajzi írásom! A HIAQ -kat elé, szerző- és poétatársam Kustra Ferenc írta.

(Bokorrím)
Egyszer majd, én is átélem a halál titkát?
Ember, mikor elfoglalja az örök sírját.
Be is fogom lakni, mint egy medve a vackát.

A
Halál
Értem is
Eljön egyszer.
Megfejtem titkát...?
*

(3 soros-zárttükrős)
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb,
Ha körülmény lehető legelegebb?
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb.

A
Halál
Megváltó,
Ha az élet
Már élhetetlen.
*

(10 szavas)
Halál van, hogy szenvedés, a kínok kínja!
Kinek ily? sorsa?

Van
Kinek
Kivárni
Kín a halált.
Kinek mi sorsa...
*

Életemben mindig lánglelkű zápor verte a hátam,
A bársony finom éjszaka, csendben kerülte a házam?
Életemben a vágyam, vad vörös lánggal folyvást látszott,
De a teljesületlenül üres ágyban, mállás látszott.

Sok
Vágyam
Bennszorult.
Átvirrasztott,
Magányos éjben.
*

Életem, tüzesen forró életcsókkal soha nem lepett meg,
Gyötrő vihara, folyvást tarolta létem, nem átmenetileg.

Mit
Vágytam,
Híján volt.
Létem silány,
Csupasz virágszál.
*

(3 soros-zárttükrős)
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Semmivé tűnik, ha felhő eltakarja, szép ezüstős alakja?
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,

Vecsés, 2010. június 1. ? Szabadka, 2018. július 16. ?Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, alájuk az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe: ??Kinek mi a sorsa...??

Zaj ömlik velem a sírkert a csöndjébe,
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.

Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.

Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,

Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*

Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.

(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!

Kérek,
Félek…

Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc

A halottaink? ismeretlen ismerős? Versben és haikuban?

Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!

De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.

Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.

De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.

Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.

Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.

Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...

Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?

Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?

Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc

Kirándult a vihar is, kutyafuttában?

(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.

(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*

A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.

Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*

(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.

(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*

Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.

Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*

Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.

Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*

Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.

Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*

Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.

Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.

Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.

Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?

Őszből a télbe? a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.

Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!

Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc

A sötétség? oly? nagyon mohó,
Elnyeli a fényt? így nem bohó.
A sötétség? több mint az árnyék,
Nem érdekli? fény hiány fájjék.

Sötétnek is vannak árnyai,
Életnek is fájó pontjai.
Sötétben nem látjuk a rosszat,
Csukott szemmel álmodunk jókat!

Vecsés, 2003. június 14. ? Kustra Ferenc

A tenger hullámai nem csitulnak
Szelek óriási nagyot korbácsolnak.
Készültünk, védelemre, intézkedtünk.
Más kezében sorsunk, van-e Istenünk?

Gyömrő, 2003. április 24. ? Kustra Ferenc

(3 soros-zárttükrös)
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.

Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.

(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..

(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!

Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?

(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.

Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.

Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc

Halottak napja.
Meghalt a biztos remény.
Temető. Mécses.
*
Míg sírhant nedves,
Gyászidő is szükséges.
A gyász is véges?
*
Még sírhant nedves.
Szárad! Gyászidő letelt?
Sír gyorsan szárad.
*
Sírhant nem nedves.
Száradt! Gyászidő elmúlt?
Élet megy tovább.
*
Száraz sírhalom,
Özvegy meg locsolgatja.
Könnye kiszáradt.
*
Száraz sírhalom.
Múlik lassan az idő?
Magány erősebb.
*
Viráglocsolás,
Temetői csend ölel.
Halk szélfuvallat.
*
Percek, oly? némák,
Kéz nyugszik, szív zakatol.
Üresség kitölt.
*
Percek is múlnak.
Szívben fájdalom lüktet.
Hengerel, bánat.
*
Virág is szárad.
A bánat hegyét mászod.
Nem kell teteje.
*
Halálfélelem,
Már a múlté, már elmúlt.
Nem ölt. Erősödsz.
*
Tél lesz, egyedül.
Szívedben minden fagyott.
Csalódás fények.

Vecsés, 2015. július 19. ? Kustra Ferenc ? készült: Európai stílusú haikuban?

Európai stílusú Tankában és haikuban

Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*

Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*

Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*

Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*

Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*

Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*

Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*

Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*

Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*

Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.

Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!

(3 soros-zárttükrös)
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?

(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.

Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.

Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.

(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??

De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*

(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*

(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*

Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.

A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.

Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.

HA, MINT MONDJÁK . . .

Ha, mint mondják, mindegyikümk
Számtalanszor reinkarnált,
Egy ezer példát sorolhatnák
Mely szerintem mind bevált.

Hogy merem én állitani
Hogy Káinnál külömb vagyok?
Ki tudja mennyi emberélet
véres nyomaimban sajog?

Nyeregben látom magam
Barbár mongolok között
Íjal, nyíllal, görbe kardal
Ki több csatában hősködött.

Biztos volt egy idö
Mikor ár volt fejemen,
S csalás és lopással
Kerestem a kenyerem.

És talán egy élet melyben
Csaló helyett bohóc vagyok,
Vagy talán egy trubadúr
Ki alul tetüs, felül ragyog.

És miért nem egy lezser élet
Melyben csak juhászkodok?
Egész nap csak szundikálok,
S mosolygok ha rágondolok.

Vagy talán egy őrült
Párnázott cellába zárva,
Hol éjjel-nappal őrjöngök
Kegyelmes halálra várva.

Miért nem tibeti szerzetes
Ki megváltásért fohászkodik
Ima gyöngy az ujjai közt
Ki egész nap cask imádkozik.

Vagy talán egy tudős ki
Egy vén toronyban elvonult,
De kinek a tudománya
Már évek óta elavult.

Épp úgy vagyok e világban
Mint a sürgő világ bennem van.
Már egy ezer maszkot hordottam
Jártam palástban és rongyokban.

Sokszor nem értem.....!

Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!

Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!

Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!

Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!


Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!

Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!

Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!

Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!

Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi  embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!

Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és  gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!

Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!

Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!

Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!

Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!

Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!

Sokszor nemértem......!

Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!

Akiket Isten bukott Angyala vezet!

Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!

És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.

Nem értem.....! Nem értem.....!

Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!

Mert ők a Hatalom!  A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....

Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!

De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!

Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!

Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!

Ahol az  emberi értékek, újra fontossak lennének!

Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel  fogadnának!

Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!

Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!

A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!

És mi Angyalok örökké élhetnénk, a

Földi paradicsomába!

Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!

Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!

És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!

Szeretek játszani, táncolva nevetni.

Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.

Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.

Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.


Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.

Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.

Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.

Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.

Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.

Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.

Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.

Szeretem letenni a tegnapot.

Szeretek élni, Isten adta,

Hálával nézek,minden hova.

Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.

A reggeleket ami közösen telik el.

Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.

Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.

Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.

Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.

Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak,  és őket máshova hív a természet.

Szeretem mikor borús az ég.

Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.

Szeretem  friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.

Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.

Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.

A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.

Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.

Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.

A hold, teljes alakjában az est ura lesz.

Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.

Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó  hada.

Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.

Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.

Az előtörő féltő érzését.

A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.

Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.

A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.

Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!

A természet egy mindennel.

Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,

Természet!

Víz, levegő, ami éltet mindent!

Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.

Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.

Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.

Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.

Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?

Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.


Szeretem életem, emberségesen élni.

Utam során segítve, megértően hallgatni.

Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.

Szeretem szerető szívem!

Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!

Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!

Hétköznapi pszichológia

A hazugság önmagában lévő, önmagát generálja,
És addig tartja fönt magát, amíg egy újabb nem degradálja.
A hazugság könnyen eladható, nincs, aki moderálja
És
Az emberek lelkét ötödik hadoszlopként biz' generálja.

Politikai hazugság országot és embert rongálja.

Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc