Témakörök
Szerelem (241)
Remény (38)
Magány (31)
Társ (9)
Fájdalom (119)
Harag (14)
Család (41)
Gyerek (32)
Vicces (15)
Bor (4)
Lovas (3)
Élet (533)
Vallás (61)
Otthon (6)
Akarat (22)
Tudás (8)
Nőnap (0)
Béke (11)
Haza (62)
Idő (43)
Csók (9)
Harc (8)
Tavasz (0)
Nyár (0)
Ősz (0)
Avar (0)
Tél (0)
Dér (0)
Jég (0)
Köd (0)
Lakoma (0)
Advent (2)
Télen (0)
Táj (0)
Eső (0)
Esik (0)
Vihar (0)
Zápor (0)
1956 (0)
Hideg (0)
(0)
Szerzők » Zagyi G. Ilona versei
Zagyi G. Ilona
(1967-)
Alkotói nevem: Zagyi G. Ilona. 1967-ben Nógrád megyében születtem.
2012-ben kezdtem publikálni verseimet, gondolataimat. Tagja lettem
több neves, kortárs, irodalmi oldalnak, alkotó körnek. Megjelenek irodalmi magazinokban, antológiákban. Nyolc magánkiadású verses
könyvem van, köztük kettő gyermekverses és mese. Megtiszteltetés,
hogy néhány versem megzenésítették.
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű

Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...
Beküldő: Zagyi G. Ilona
Olvasták: 25
Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.
Beküldő: Zagyi G. Ilona
Olvasták: 15
A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
Beküldő: Zagyi G. Ilona
Olvasták: 35
Enyém a születés, a szavak készlete,
enyém a tudásom, e világ nézete.
Lüktető rímképlet.
Önző hittel gyűjtök, megtörténhet bármi,
változó a ritmus, tenni és a várni.
Szívem dala élet.

Féltek és vigyázok, hisz engem is óvtak,
nevelgetett anyám szelídnek és jónak.
Egy gondtalan részlet.
Rég túl vagyok rajta. Emlék, tarkabarka.
Angyalok vigyáznak, Isten úgy akarta.
Szívem dala élet.

Enyém a lendület, a változás joga,
enyém a mértéke, a szabadság foka.
Nincs üres ígéret.
Hűséget fogadok, azért, mert szeretek,
imába foglalok családot, gyermeket.
Szívem dala élet.

Nem hiszek jóslatnak, nem hiszek átoknak,
a hajnal vet véget rémséges álmoknak.
Remény velem ébred.
Enyém, ami elmúlt, de enyém a jelen,
megbecsült minden perc, az út nem végtelen.
Szívem dala élet.
Beküldő: Zagyi G. Ilona
Olvasták: 12
A vers itt marad. Csak én, én múlok el...
Mennybe vágynék, ha kapnék szárnyakat,
de lehet, hogy maga az ördög visz el,
ha bezárul a kéklő árnyalat.
Álmodtam róla, hogy magával cipel.
Úgy hitte, fázom, s jó, hogy rám akadt.
Emlékszem, nem féltem. Az élet ilyen.
Hamisak, igazak... hiszem, nem hiszem.

Alkotott pokol... egyre nő mélysége.
Hajszolt a bűn, ártani szenvedély.
Hogy honnan ered...? Soha nem lesz vége...
gonoszé e kór, egy lélek-fekély.
Fölénnyel csábít gőgje a hűségre.
Eladott lelkekért pazar esély...
Cinkos lehetnék... a vonzását érzem
lehajtott fejjel, rózsafüzér kézen.

Könyörgés fakad, soha nem írt imák,
nincs jegyzett leltár, az sem, hogy hányszor
szakadt fel sóhajtott \'Ámen\'... csendvilág.
Kinyílik, ha kell. Itthon a vándor!
Családért fohászom sokszirmú virág.
Magamért nem kell, talán majd máshol,
ma még vagyok... a gondolat bezárul,
\'Isten hírével\' a sötét megbámul.

Adj erőt, jó Uram! Meg ne szánjanak
sötétlelkű malasztot keresők!
Mert erőssé tesz az is, ha bántanak
álszent \'simák\' és méregkeverők.
Bennem vénült el... haragom hallgatag.
Az üres szók sehonnan eredők.
Csakis Isten lát a lelkem tükrével.
A vers itt marad. Csak én, én múlok el.
Beküldő: Zagyi G. Ilona
Olvasták: 11