Költők szerint

Gránicz Éva (24)

Jagadics István (0)

Kanizsai Levente (0)

Pörnyi János (1)

Landi Krisztián (4)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (369)

Kedvesemnek (106)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Furcsa érzések dúlnak bennem.
Ezt eddig még észre sem vettem.
Egész álló nap, csak rád gondolok.
Lehet, hogy ez illetlen dolog.

Hiszen, alig ismerlek téged.
Elnyomni nem tudom, mit érzek.
Édes hangod hallását vágyom,
míg el nem nyom hangod szülte álom.

Álom, melyben csak te vagy jelen.
Megérint egy szép szerelem.
Nem csak őrült, buja testiség.
Hol szívünk örökre összeég.

Rakosgatok kavicsokat.
Jobbra kicsit, balra sokat.
Minden kavics egy érzés
Bánat,öröm,kín,féltés.

Sok a kavics a bal oldalon.
A negatívat mind odarakom.
Ilyen kevés lenne pozitív?
Persze minden relatív.

Van kinek minden kín jól esik.
Vannak kik a fájdalmat keresik.
Én úgy látszik maradi vagyok.
Ezért sok kavicsot balra rakok.

Petőfi Sándor után szabadon.

A verssel való hasonlóság csak a véletlen, és az akarat műve.

Jajj..,mi a kavics, pipimama.
A hálószoba lett otthona.
Pista bácsi önnel jó volt,
de nála ez csak múló hóbort.

Sportol kend, azért rohangál,
még a tévére is felszáll.
Eszébe jut, kiabál kend.
Nem csoda, hogy Pista kést fent.

De higgye el, nem lesz itt baj.
Nem fog kilógni levesből taraj.
Mondta is Pista.-Egye fene,
a jószágot senki meg ne egye.

Na, azt mondom kis kotkodácsom.
Vigyázz, Pista ki ne rántson!
Legyen jó, fogadjon szót.
Akkor nem szórnak magára sót..

Na, figyelj te is kiskutyám.
Tyúkot te sem eszel komám.
Ez a szárnyas a jó barátunk.
Meg ne edd, mert megutálunk.

Ősjövő Magyar nyelvű írás.

Látjátuk feleim sümtükhel, mik vogymuk.
Bizony szenny, és hazugság vogymuk.
Mennyi milosztban teremtüvé eléve miü Istemüköt.
Pénzt, hatalmat,és aduttá valá neki házoá poklot.
De, ha uram teretöé bánatot, könnyöt.
Tán lemoshatod rólunk az ősi szennyöt.

Délen, közel a parthoz, a tenger citrom zöld,
és a lemenő nap olyan mint egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok otthona a dombok zöld lejtőjén található
amint a füves talaj emelkedik a strand mögött.
A sötét sziklák saját tartósságuknak tanúi.

Elmúlt időkben ókori hajók az öbölben lehorgonyoztak,
a nehéz vas horgokat lesűllyestették a zöld mélységbe,
és a hajó legénysége, szomjasan és a tengertől strapásan,
partra szált és vizet és vörös bort követelt.
Idegen földről hozott rakományukat aranyra cserélték.
Részegen és telt hassal elégítették ki testi vágyaikat
hajlandó vagy kényszerített némberekkel,
míg végül is visszatértek a hajóra,
hogy azt a mélyebb vágyakozást kielégítsék
melyet csak úgy tudták csillapítani ha az összes
vitorlát felvonva a hullámokon hajóztak.

És ma is, mint elmúlt időkben,
a tenger citrom zöld a part közelében, és
a lemenő nap egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok még ma is az emelkedő
dombok zöld lejtőjén otthonodnak,
és a sziklák, mint mindig, sötét
tanúi a saját tartósságuknak.

József Attila vagyok,
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,

mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.

Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.

Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.

Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.

Ma este is egyedül vagyok.
Fejem felett néma csillagok.
Szánkázva felszántják az eget.
Eszembe jut, ki már nem szeret.

Felpillantok a tágas égre.
Nem vágyom most magányos éjre.
Elcserélném a csillagos eget.
Mosolyáért, ki már nem szeret.

Ha én egyszer
nagy nyúl leszek.
Minden reggel
répát eszek.

Mögöttem lesz
iskolák sora.
Nem leszek éhes
én már soha.

Az erdőben csak
az sikeres.
Ki mindíg
sok pénzt keres.

Leszek én majd
állat prókátor.
Elveszem a kicsalt
sajtot a rókától.

Rohan a kis csiga,
messze van otthona.
Hogyha nem rohanna,
nem érne oda soha.

Megcsúszott egy kövön.
Csigánk ekkor rájön,
hogyha lenne lába,
akkor nem csúszkálna.

Háza alá lenéz.
Lábak nélkül nehéz
rohanni a réten.
Hát, lassan megyek kérem szépen.

Földre szálltál, itt teremtél.
Tudd meg, nekem te vagy minden.
Túlvilági, ritka, drága kincs.
Szárnyak nélkül is angyal vagy.
E világon ilyen szépség nincsen!

Pisti, Pircsi homokozik.
Építenek, de jó nekik.
De Pisti ekkor meglátja.
Kis Pircsinek van lapátja.

Csoda lapát, szép piros!
Egyáltalán nem csajos.
Fiúk kezébe való.
Enyém lesz, ez csudijó!

Add nekem a lapátot,
kedvességed nem bánod.
Adok helyette babát.
Fésülheted a haját.

Nem kell nekem baba Pisti.
Neked adom, mondta Pircsi.
Pisti így hát odamászik.
Pisti, Pircsi együtt játszik.

Hűvös, borús reggelen,
sétál Erős Kelemen.
Nagy mogorván lépkedett,
nézte búsan az eget.

Bajsza alatt dörmögött,
megverem az ördögöt.
Erről is csak ő tehet,
hogy itt vannak a fellegek.

Na, majd adok neki én,
púp fog nőni a fején.
Határozott Kelemen.
Megyek,őt megkeresem.

Pár lépésre házától,
jött a vihar, és zápor.
Rohant vissza Kelemen,
ha elállt majd megkeresem

FAROS POETICA

Mint érett gyümölcs a farod,
tökéletesen fenséges,
a páros két fél fenék
mérhetően egységes.

A keleti kalifák
drága kincsként csodálnák,
és a nyugati pápaság
mint ritka szépség bírálnák.

Az ókor barlang lakója
napokon keresztül vadászná,
és a fenék szakértő
szonettbe vonva imádná.

Tehát vigyáz a szép farodra
míg mulandó idő megengedi,
és kegyesen fogadj oly rajongót
ki dicsős bókkal híreszteli.

Ülök a parton, nézem a vizet.
Hátam mögött csendes kis liget.
Csak néha hallik a távolból,
néhány halk hang a városból.

Vízen lebegő úszóm rezzenetlen.
Felbukó kis hal nézi meglepetten.
Na mi van öcsi? Kérdem tőle.
Majd gyere vissza nagyra nőve.

Ma sem fogtam egy halat se,
de megnyugodott lelkem helyette.
Mert a horgászatban azt szeretem,
hogy bún-bajon itt nem jár eszem.

Ma egy pörköltet készítünk.
Marhából lesz nem tévedtünk.
Egy nagyon fontos összetevő:
Jó vörösbor a megfelelő.

Előkészülök, közben kortyolok.
Hejj!, de jók a magyar borok!
Lásson akkor az ember neki,
míg közben a bort nyeli.

Összevágjuk a húst kockára.
Lassan kipirítjuk a zsírjára.
Kis olajat is bele, de nem sokat.
Míg vár az ember kicsit iszogat.

Dúsítjuk hagymával, paprikával.
Sóval, borssal ,meg miegymással.
Főjön sokat, mert az kell neki.
Addig emberünk a bort nyeli.

Hejj, de vidám dolog főzni.
Így kell pajtás ám jól élni.
Míg kevergetem az ételt.
Iszogatom, mit borász préselt.

Szeretik a tik a meggyet...
Gyere haver együnk egyet...
Csak azt az egyet nem tudom.
Hová tűnt el a borom? :)

Betörtél az életembe.
Sorsunk összefonod.
Rád gondolok éjjelente.
Furcsa lány vagy tudod?

Szemed, mint a rubint.
Viselkedésed cudar.
Olyan vagy te, mint
jégesővel jött vihar.

Múltban fakadó
temetetlen emlékek
Sebzik lelkemet

Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.

Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.

„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”

Elértem életem delét.
Érzem az elmúlás szelét.
Mögém szórom bánatom.
Kevesebb lesz a fájdalom.

Múltam fáj, ez megmarad.
Nem tehetek sokat.
De jövőmet megpatkolom.
Kevesebb lesz a fájdalom.

Mint fájó fogat,
úgy szeretlek téged.

Mint fűszál a nyulat,
úgy szeretlek téged.

Mint jó a rosszat,
úgy szeretlek téged.

Miért mondod azt,
hogy nem szeretlek téged?

Szeretlek. Mondtam sokat.
Vagy tán nem ezt kérted?

Itt hagyott kit úgy szerettem,
magányosnak érzem magam.
Hogy lehettem ilyen tinó,
neked adtam mind jó szavam.

Kellek én még bárkinek?
Vagy egyedül maradok már?
Nevetek, homlokomra csapok.
Nem lehetek tinóból szamár.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Nem az gazdag, kinek vagyona van.
Hanem ki kevéssel is beéri.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Sebeket máson ejteni egy pillanat.
De csak évek gyógyítják be azt.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az igaz barátot onnan ismered meg,
hogy rólad mindent tud,de mégis szeret.
Mondja Isten szavam ne feledd.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az ember úgy él, mintha sosem halna.
Úgy hal, mintha nem élt volna.
Mondja Isten, s elhal hangja.

Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.

E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai mint
méreg poharak ékeskednek.

Itt babér koszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.

Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.

Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.

S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?

Vagy a döntő s utolsó golyó
egy orosz rulett játékában,
Olyan mint egy végső kölcsön
egy elvesztett hazárdban.

Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.

Végül is a gazban dús kert
hol a romlás virágai nőnek,
mely az erkölcsnek a temetője,
és hol csak a bomlás győzhet.

Májusi dalra
Ébred a táj.
Amina hangja
Messzire száll.

Pillangó táncol,
Zöld a határ.
Kis nyuszi a fűben
Ugrabugrál.

Amina szép lány,
Két éves már,
Múlik az idő,
Az óvoda vár.

Ellopták a nagykabátom
A pünkösdi bálon.
Átölelt a kis galambom,
Én már nem is fázom.

Fújhat a szél, eshet eső,
Csak te légy a párom.
Nem is bánom a kabátom,
De megleltem a párom.