Költők szerint

Bognár Barnabás (6)

Brutyó Balázs (2)

Pálkuti Noémi Adrien (1)

Kerti János Ferenc (1)

Harrys Amanda Jane (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (358)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Az elmúlást versben és 10 szavasokban írta a szerzőpáros

A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még…
A múlt orma csak, fel, olyan nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör….

Már nem táplál életet,
Nincs ereje. Odalett minden, jéggé dermedt.
*
Ismerem az ördögöt, biztosan elviszi a múltamat,
Megkaptam én már erről, jó régen a valós jóslatokat.
Múltam pillérét hordom, mint vitéz, a már rozsdás kardokat!

Az ősz színei odavesztek,
A hajnali derek mindent fehérre színeztek.
*
A halotti torom képei már itt lebegnek előttem…
Mögöttem, még integet a letöltött, semmise életem.
Körbenézek, észlelem, hogy nincs is már mám… semmi ilyenem.

Semmi sem mozdul, téli álomba vonul
Vagy válik fagyhalál áldozatául.

Vecsés, – Szabadka, 2017. augusztus 4. –Kustra Ferenc – A három versszakot én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
A 10 szavasok címe:”Hajnali derek…”.

Versben és európai stílusú haikuban, valamint 10 szavasokban…

Fény kikandikál
A hajnali felhőkből.
Sugara, villog.

Arcomon vesztegel, enyhén melenget,
Nyárnak nyoma veszett, ősz búcsút rebesget.
*
Kinézek az ablakon, rögvest látom a havat.
Jobban nézem, keresem, de nem látom a nyarat.
Már, itt a tél és a nyárból emlékem sem maradt...
*
Színes avar-szín
Keveredik fehérrel.
Lassan, teret nyer…

A hajam barna színét már elvesztette,
Az ősz ezüstösre színezte.
*
Éjszaka sötét…
Éjfél vagy hajnal, mindegy.
Reggel erős fagy.

Gyengeségem érzem... Ha jön is kikelet,
Lehetetlen kijátszani a végzetet.

Vecsés, 2014. december 3. – Szabadka, 2017. július 25. –Kustra Ferenc – A bokorrímes és a 3 haikut én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: „Már nem táplál életet...”.

Vizionálgatás az élet céljáról…

Életsúly vállon!
Meditáló agyat nyom!
Elbuktató rög!
Hallgatagon viselem
Sorsom. Hordom keresztem.
*
Megtört ifjúság
Nyomasztja gondolkodást.
Rákfene, múltban.
Egy korai rossz döntés,
Nincs visszaút, sem lépés.
*
Élet értelme
Lehet, ki sem alakult…
Alakulás, rossz…
Volt remény? Odaveszett,
Halálra ítéltetett.
*
Cél a létezés?
Napsugár is csak éget!
Partnerkapcsolat?
Ha nincs kivel, csak szenvedsz…
Éget, mint só a sebet.
*
Az öregség, nem
Lábadozás! Sorscsapda!
Élet értelme?
Szép öregség? Délibáb...
Csak pár emlék, lelki táp.
*
Torzak mosolyok,
Szögletes könny, csak pereg…!
Boldog lét nincsen?
Rút vigyor, fáj életem,
Könny szilánk sebzi szemem.

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc – Szabadka, 2017. július 19. – A haikukat én írtam, alá a verset, szerző ás poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A vers címe: „Érzékcsalódás”.

Apevában és versben írt a szerzőpáros…

Juj,
De szép
Az élet.
Öreg mivé
Lett? Mint ódon vár.

Ifjúság, boldogság gyorsan elszállt... csak csalóka ábránd.
Csupán szíved dobog, tested nem mozdul, várod az ármányt.

*
Ha,
Mégis
Minden jó
És szép is volt…
Öregség mért nyűg?

Ám olyan szerencse nem érint, sem öreget, sem ifjút.
A tehetetlenség, gúzsba köti életed, nincs kiút.
*
Az
Élet
Körülmény,
Lehetőség.
Dönteni abból.

Nem csak te hozol döntést, kész tények elé állít a sors.
Sokat gondolkodnod, időd nincs, ne várd, mit hoz a vaksors.

*
Nincs
Olyan,
Hogy jó, rossz.
Lehetőség
Van! Választani…

Nem csak fehér és fekete, mint a sakktábla négyzete.
Legyen élhető... életedből maradt csak egy szeletke.

*
Az
Öreg
Már, okos.
Tudás mit ér?
Nagy készülődés.

Hiába vagy bölcs s van tudásod, ha senki nem figyel rád.
Nem kellesz kutyának se már, lombját hullajtja életfád.

*
Az
Elszúrt
Élet már,
Tény. Végleges.
Idő csak, halad.

Kártyavárat építettél, rá ment az egész életed.
Árnyak szele tönkre tette... romokban a büszkeséged!

Vecsés, 2017. július 6. – Szabadka, 2017. július 10. –Kustra Ferenc József – Az apevákat én írtam, hozzá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:,,Kártyavárat építettél!’’.

A darazsakról, TANQ –ban értekezett a szerzőpáros…

Mint nyáron, akkor is,
Ház és kutyapásztor voltam.
Az én nyaralásom!
Társas, redő-szárnyú darázs…
Hártyásszárnyúak sem varázs...
*
Dolgom bevégezve,
Már is indulni készültem.
Vettem kerékpárom.
Többféle: fali darazsak,
És élősködő darazsak.
*
A szememhez kaptam.
Szemüveg mögött, mi lehet?
Egy darázs! Szúrt is már!
Látjuk sokat, kecskedarázs,
Oly’ veszélyes a lódarázs.
*
Rémülten szisszentem,
A rovarcsípés nagy veszély.
Rám az allergia!
Fészek, tíz-nyolcvancentinyi
Kolónia, több ezernyi.
*
Nincs a szemüvegem?
Hol lehet? A szememen volt!
Arcom tapogattam!
Másfél hónap alatt nőnek,
Harcra készekké fejlődnek.
*
Sietnem kell nagyon,
Időben orvoshoz érni.
Lakást is kizárom.
Nagyjából július hóra
Beáll fészek, támadóra.
*
Keresem, kutatom,
Újra az udvaron... Végre!
Fűben megtaláltam.
Fészek: sejtek sorozata,
Királynő a petét adja.
*
Ajtót kaput zártam,
Szélvészként orvoshoz értem.
Nem volt nálam TB kártya.
Darázscsípés: fullánkon át.
Méreg adja: gyulladását.
*
A nagy zűrzavarban,
Megértő orvosra leltem.
Jó lett a személyim.
Kötőszövet, jól megduzzad,
Fájdalommal párosulhat.
*
Fél arcom már püffedt,
Mindjárt injekciót adtak.
Intelmet is kaptam.
Súlyos tünetek: szédülés,
És még lehet vérvizelés.
*
Haza bocsájtottak,
És pihenést ajánlottak.
Injekció így hat!
Allergiás reakció!
Segítség, azonnal való.
*
A tükörbe néztem,
Mongolhölgy tekintett vissza.
A veszélyt túléltem.
Ha rosszullét mutatkozik,
Már orvoshoz kívánkozik!

Szabadka, 2017. június 8. – Vecsés, 2017. augusztus 8. - Jurisin (Szőke) Margit – A HIAQ –t én írtam, és a saját esetemet dolgoztam fel. Alá a verset, szerző és poétatársam, Kustra Ferenc írta. A versrész címe: ”Darázsveszély!”

Apevában és versben írt a szerzőpáros…

Nyár,
Forró
Éjszaka.
Kandikáló
Hold, csillagos ég.

A nap, a tüzét kihányja, mint fölrobbant ördög-katlan,
Mióta reggel fölkelt, csak melegít, de folytonosan.
**
Oly
Nyugodt
A tenger.
Hullámot csak
Kezünk korbácsol…

Napok óta csinálja, már szik sem bírja, annyira pusztít.
Úgy tűnik, ahhoz, hogy visszafogja magát, kicsit sem konyít.
**
Te
És én,
Egymáshoz
Közeledünk.
Kar, karba olvad.

Föld bágyadtan de, nagyon reméli már, a jó, frissítő esőt,
De a tücsök csak hegedül, őt ne kezeljék úgy, mint, henyélőt.
**
Mily
Csodás
Éjszaka!
Ölelkezni
Tengervizében.

Ebbe a sivatagi hőségben, fákról száradtan hull a levél,
És a forró földön, a sok levél egymásnak, nagy esőről mesél.
**
Fogd
Kezem,
Majd engedd,
Had lebegjek
Tengervíz szintjén.

A délidőben levegő, forró, sőt, fölöttébb tüzes,
A vízelvezető árok, poros, csont szárazon üres.
**
Csak
Vigyázz!
Hullámok
Közt ne vesszek,
Ha értem jönnek...

Sehol egy felhő, nem jár erre árnyék, ez egy ritka nyár!
A nap kazánját meg csak rakják! Ő egymaga: hőséggyár.

Szabadka, 2017. május 31. –Jurisin (Szőke) Margit- Vecsés, 2017. június 10. - Kustra Ferenc – Az apevákat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Sivatagi hőség!”

Versben és apevában filozofált a szerzőpáros…

Néma időpercekben is halad az életvonat,
Fehér hóban vagy vaksötétben úszik az alkonyat.

Nem
Siklik
Csak döcög.
Zaj, csendet tör,
Egy lelket morzsol.

Mindent eltör darabokra, így aztán csak caplat,
Haladunk, meg nem áll, körbeölel élethajlat.

Sín
Kopott,
Kisiklik.
Tovább indul.
Még mennie kell!

Néma időpercekben is elhalad az életvonat,
Ködtengerben, nagy hóesésben, nem látni csillagokat

Fáj
A szív.
Se szó, se
Kép, csak magány.
Foszlott remények.

Reggelente mindig megjön az új, szupernóva,
Hajnalban már látszik, nem áll meg, de, halad tova…

Vecsés, 2017. június 4. - Szabadka, 2017. június 19. - Kustra Ferenc József - A verset én írtam, alá az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.

Az őrültként tomboló vihar, TANQ csokorban

Hirtelen lett vihar,
Vad, cikázó villámokkal…
Még, föld is belereng.
Ég zeng, felhők terhe súlyos,
Fény siklik, mosolya gúnyos.
*
Kemény szélkorbácsok
Jól végigvágnak mindenen.
Dühödt ez a szél-tánc.
Pokoli szél kerekedik,
Minden összekeveredik.
*
Szarkák csak cserregnek,
Varjú meg, ordítva károg.
Félnek a villámtól.
Villám, kardját hegyezgeti,
Áldozatát célba veszi.
*
Száradó fába a
Villám becsapott, porrá lett.
Fészek, végleg eltűnt.
Száraz ágat tűzre lobbant,
Sűrű eső tüzet olthat.
*
Vad kutyaugatás,
Nyugtalan, a ló horkantás.
Villám, nagyot csattan.
Durrog, csattog, fél mind ki él,
Titkon menedéket remél.
*
Felhő, kacarászva
Özönvizet csak úgy, zúdít.
Kutya fél, ólból néz…
Sötét felhők egymást tolják,
Terhüket útra bocsájtják.
*
Zivatar! Csattogás!
Nagy szemű eső lezúdul.
Szélrohamok vadak.
Megnyílnak az égi csapok,
Vízzel telik minden sarok.
*
Esőző viharsáv
Üvölt, mint akit bántanak.
Kispatak kiárad.
A folyó medre is megtelt,
Hömpölyögve visz szemetet.
*
Szél megtámadja a
Nagy víztározó gátakat.
Nagy betonkolosszus.
A vihar dühösen tombol,
Amit elér le is rombol.
*
A hírhedt szélerők
Vágtatgatnak mindenfelé.
Szövetséges itt nincs.
Nincs vége a rém időnek,
Fák, szépen sorba kidőlnek.
*
Törött villanófény
Vadra kavarja a vihart.
„Bűbáj” a mutatvány!
Nem kicsike mennykő dühe,
Lassan elenyészik éhe.
*
Eső, már lelassult.
Felhő lassan messzire száll.
Vakítón szép égbolt.
Sötét felhők elvonulnak.
Végre vége a viharnak.

Vecsés-Szabadka, 2017. május 27. - Kustra Ferenc -- A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Tomboló vihar".

Versben, HIAQ –ban, apevában, 10 szavasban meditált a szerzőpáros.
(HIAQ)
Marcangol fájdalom,
Csatát vív, szív és értelem.
Egál! Győztes nincsen.
*
Magamba roskadva... vívom,
Magamba vívódva... vívom.
Harcom, mi eredménytelen...
Harc és olyan reménytelen!
*
(apeva)
Nem
Bírom
Tovább már!
Feladom! Nincs
Kiért, nincs miért.
*
Magamat emésztve... vívom
Harcom, de nem irányítom...

(10 szavas)
Vágytól sorvad testem…
Könnyeim nyelem.
Fordulnék széllel szembe...
Mi értelme?

Vecsés, 2013. augusztus 8. – Szabadka, 2017. május 7. – Kustra Ferenc József - A verset én írtam, hozzájuk a HIAQ –t, az apevát és a 10 szavast, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A kiegészítők ugyanarról szólnak, csak más megvilágításban és beleolvadtak a verscímbe.

A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros.

Villám szabdalja,
Földig lógó felhőket.
Szinte világít.
Vészjóslón fúj dühös szél,
Romboló vihar eszmél.
*
Már, tornyosulnak
A vastag esőfelhők.
Villámlik, dörög.
Sűrű felhők vonulnak,
Villám szárnyak villognak.
*
Vészterhes felhők,
Nagyon-nagy esőt hoznak.
Villám cikázás.
Ég dörög, nagy a robaj,
Nagy vészt jósol a moraj.
*
Villámot cserdít
Borús estén a vihar.
Csillagfény alszik.
Szelek felhőket űznek,
Csillagok égről tűnnek.
*
Mesebeli vár
Az égbolton, felhőkből.
Sokágú villám.
A felhőtorony dísze,
Mennykő fényes írisze.
*
Mohás várfalak
Sötét éjjel, csak áznak.
Villám világít.
Könyörtelenül esik
Sok érték kárba veszik.
*
Zuhatag indul
Sűrű, vastag felhőből.
Sokágú villám.
Felhőcsapok megnyílnak
Villám szikrák csillannak.
*
Villám, alászáll,
Üvöltve lesz zivatar!
Égzengés, morog.
Hideg, meleg összecsap,
Nagy dörgés, villám lecsap.
*
Hevesen zuhog
Viharfelhők jó része!
Füstölő villám.
Nagy lárma, eső szakad,
A fények kardja arat.
*
Villám, lecsapott,
Záporeső lezúdult.
Nyöszörgő fasor.
Zöld ágak töredeznek,
A száraz fák kidőlnek.
*
Áztató könnyek
Lehullanak az égből.
Sokágú villám.
Felhők terhe túl nehéz,
Köztük villám fényt recéz.
*
Villám csattan és
Üvöltve kel zivatar.
Felhők elfogynak.
Robaj, lárma elcsitul,
Égboltozat kitisztul.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 29. – Kustra Ferenc – a haiku -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Égiháború”.

A holdfényt, TANQ –ban örökítette meg a szerzőpáros…

Öreg Hold aluszik,
Napsütésben semmit sem lát.
Most még, napfény az úr!
Kedvesem a Nap, alant jár,
Ásítva szívem estre vár.
*
Este olyan derűs,
Felhő nincs, meleg még maradt.
De, már Hold is látszik.
Nyári est meleget áraszt,
Sarlóm ezüstös fényt fakaszt.
*
Jól beesteledett.
Tóban víz, kissé hullámzik.
Szép holdfényárnyékok.
Sugaram tó vizén siklik,
Árnyékom tovalopódzik.
*
Magányos és sötét
Az éjszaka, holdsugárral.
Izzadós lett… este.
Felhő eltakarja arcom,
Harcolok, izzok, nem hagyom.
*
Holdfény sugara, csak
Úgy befesti a kerteket.
Halk-halvány árnyékok.
Ezüstport szerteszét hintek,
Kertek ezüst-kékek lesznek.
*
Az éjjeli holdfény,
Az erdőbe bekukucskál.
Holdsütötte tájak.
Fénylábam erdőkig nyúlik,
Faágon bagoly ocsúdik.
*
Egy gyors hullócsillag
Nagy huncutul, csak elrohan.
Hold, meg ezüsttel fest…
Kishúgom mellettem suhan,
Csak tudhatnám hová rohan?
*
Fűtenger özöne,
A holdfényben úszó tájban.
Vaddisznó már fekszik.
A mezőt csillámmal hintem,
Füvét harmattal díszítem.
*
Fénylők a csillagok
És patakban türköződnek.
Holdsarló is látszik.
Ezer kistestvérem úszik
Tótükrén, árnyékuk látszik.
*
Ég türkizkékes volt…
Hold, ezüsttel átfestette.
Felhők, most nincsenek.
Derűs éjben hátam mögött
Végtelen kékkel, ügyködök.
*
Öreg Hold csak ballag,
Mint létnek harmóniája.
Sok-sok ezüst fényt szór.
Jó itt fenn, csak szépet tenni.
Késő, búcsút kel inteni.
*
Kezd már pironkodni
A hajnal, csendesen ébred.
Holdfátyol, eltűnik.
Elfáradtam, el kell mennem,
Ébred kedvesem... Reményem.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Hold voltam egy nyári éjjen”

Az életről, versben és apevában írt a szerzőpáros…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Egy
Esélyt
Kaptunk rég.
Hagytam kárba
Veszni. Harc nélkül.
*
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az
Élet
Értékes,
Későn vettük
Észre mennyit ér.
*
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Hát
Vigyázz,
Hogyan élsz,
Gyorsan elmúlik.
Nem lesz több esély.
*
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt.
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Tedd,
Amit
Épp kívánsz,
Élj szabadon.
Boldog lehetsz még!
*
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt, elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este, lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, de nappal bánatban bővelkedik.

Rám,
Figyelj!
Csak egyszer
Mondom neked.
Élj, szeress, míg élsz!
*
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Nem
Bánod
Meg biztos.
Ígérem most.
Szeress mindvégig

Vecsés, 2015. február 2. - Szabadka, 2017. május 4. - Kustra Ferenc József- A verset én írtam, közé az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címet kaptak: „Rövid az élet”.

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

Hétköznapi pszichológia…

Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.

Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.

Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…

Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…

A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!

Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!

Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…

A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!

Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!

Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.

Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.

Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!

Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…

Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?

Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József

Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
Megtartani sem lehet, de jól is fölhasználhatod,
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
*
Megy, mit elvesztegettél.
Azt vissza soha nem kaphatod.
Vissza, soha nem!
*
És megfizethetetlen,
Tartalmasan és jól használni!
Időd ingyen van!
*
Arc is, jó test is plötty lesz.
Haladó idő könyörtelen.
Öregszik a szép…
*
Hosszan tud mesélgetni.
Már kevés és rövid ideje.
Öregember csak…
*
Hogy önokolás a jó?
Mindenben lehetsz önzőn hibás?
Nem igaz tétel…
*
Felismerheted mi, tény…
Öregember már talán bölcsebb.
Időmúlással…
*
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak,
Lenn a földön a reccsenésük messzire elhallatszik a most meghalt ágaknak,
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak.

Vecsés, 2017. november 15. - Kustra Ferenc József

Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.

(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.

A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.

Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.

A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.

Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?

Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.

Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…

(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…

Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Az élet folyton a közel-távol múltba merevedik
De, nekünk az élő múltunk!
Bárhogy is van, vastag totemoszloppá egyenesedik,
Míg
Lelkünkben tovább él múltunk!

Sötét némaság és fénytelen sötétség, deresedik?

Vecsés, 2017. június 17. – Kustra Ferenc József

Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Hegyet, völgyet bejárunk,
sátrainkban meghálunk,
Devla, devla, hé!
Szekereink széltől tépett,
Vajdánk lánya igen kényes,
Devla, devla, hé!

Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Szekereink útra készek,
Devla, devla, hé!

Honnan jöttünk, merre tartunk,
Devla, devla, hé!
Mi se tudjuk, ők se tudják,
Szabadon élünk, mint a héják,
Devla, devla, hé!

Tarnazsadány, 2017. július 26. szerda

Hogyha lehullnak a fákról
Ősszel a levelek,
Bánatomat eltemetem,
Rabság volt minden életem.
Szomorú Istenek óvtak meg a rossztól,
Sápadt arcú cigány asszony
Mindenféle bajtól.
Hogyha láttok, jó testvérek,
Hervadásban engem,
Ifjú szívem ne bántsátok,
Meghasad az csendben.
Őszi álom, hulló levél,
Cigányzene engem kísér.
Kísér a halálba.
Sápadt arcú cigány asszony,
Te vittél a sötét éjszakákba.

Tarnazsadány, 1983.

Lelkem mélyén sötét cella,
Mélységében leláncolva
Vagyok önmagam rabja.

Ki szól, ki sír fölöttem?
Zárt síromból kijöttem!
Kopár temetők mögöttem.

Fiam, lányom, szerelmem,
Kies tájban nem lelem!
Fájdalmas, néma a csend...

Zord idők, kemény világ,
Jégmezőn áll a Gulág.
Havat söpör egy vézna lány.

Lelkem mélyén sötét cella,
Vagyok benne néma rabja.
Gulágon fogva tartva.

Tábortüzek égnek messze,
A Vajdának ez lett veszte!
Belekapott a rongyába,
Rongyába és a hordába!
Így lett füstös, kormos népe,
Fekete lett rücskös képe.
Indiából jöttünk sorban,
Bővelkedtünk a jó borban.
Előőrsünk jó hírére
Meneteltünk mind messzeségre.
Nagy folyón és tenger partján,
Legényeink ottan portyált.

Ezernégyszáztizenhétben
Érkeztünk meg Magyar földre.
Vajdánk Zsigmond királlyal ment vele,
Így lett neki menlevele.
És azóta szaporodva
Közel majd egy millióra.

Nyári alkonyat…

Vörös alkonyat
Fénye, hidat fest vízre.
Hullámtörések!
*
Vörös alkonyat
Színesíti életet.
Jó belenézni.
*
Vörös alkonyat
Bíbor felhőt varázsol.
Bíbor bárányok.
*
Vörös alkonyat
Napszemüveget nem kér.
Jóleső szemnek.
*
Vörös alkonyat
Dúló szelet átfesti.
Szél mérge lanyhul.
*
Vörös alkonyat
Fáradt, indul aludni.
Takaró sötét.

Vecsés, 2020. szeptember 13. – Kustra Ferenc József - íródott: haiku csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami tagjainak az első sora azonos.

Ne adj kenyeret kezembe,
Ha már nem lesz erőm vénségemre!
Ne tégy koszorút se szent födelemre,
De ne átkozz, kérlek,
Ne tégy rám rossz szót.
Nem kell sírnod se,
Hiszen az életünk nem erről szól.

Ha harmatos hajnalon
Felkelő napba nézel nyárnak elején,

Gondolsz-e vajon rám?
Ha talán addigra már elmennék.
Eső koppan járdára, út porára,
Nyitott ablakodon friss szellő suhan át.

Az emlékek halványulnak,
Elveszett létem porba hullnak.
Álmatlan éjszakádon eszedbe jutok-e?
Hisz nagyon szerettelek, jól tudod te.

Áldott vagy te, szívverésem Katája
Vihar verte sorsomban hű társ voltál.
S ma is féltőn vigyázol rám,
Meghálálni nem is tudnám.
Szerelmünk lángja
Haláltusám.
Ha előbb elmennék,
Drága Katám

A poéta víkendje…

Az erdei lakban elvoltam pár napot.
Esténként egy mécs-világ nekem imbolygott…
Szerettem a kis lángot, többször is mélázva néztem,
Közben a falra vetült mozgó-árnyképet figyeltem.
Oly’
Akkurátus volt ez a pici mécses láng,
Mert a tollam-elővettem, lett írott láng.

Vecsés, 2018. október 2. – Kustra Ferenc József

Számíthatok még kedves Trudi,
Hogy még az enyém akar lenni?
Hűhóval elvenném,
Folyton kényeztetném…
Tenyeremben jó lenne lenni…

Számíthatok még kedves Trudi,
Hogy a gyászéve le fog telni?
Akkor képbe jönnék,
És magáért mennék!
Görbe? Egyenesbe fordulni…

Ha megjönne, érdem… ó Trudi!
Onnan, életet csak élvezni…
Szeretet érzése,
A végtelensége…
Imádnám Önt, végzetem Trudi…

Vecsés, 2021. február 23. – Kustra Ferenc – íródott romantikus LIMERIK csokorban.