Költők szerint

Kustra Ferenc József (2286)

Gránicz Éva (33)

Kathona Brigitta (2)

kovács livia (0)

Mata Emil (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (306)

Kedvesemnek (63)

Hiányzol (65)

Elmúlt szerelem (52)

Szakítás (30)

További témák »

A nap verse

Cseresznyefa szép
Virágerdőt mutogat.
Ízletes gyümölcs.
*
Cseresznyevirág
Szirma, nagy termést jósol.
Még jó idő kell.
*
Szalad a folyó
Hátán levelek ülnek.
Napsütés terjed.
*
Jön megújhodás,
Rügyek is kipattannak.
Megjött új élet.
*
Völgy öle üzent,
Elkezdődött virulás.
Zöld pihenőhely.
*
Langyos szellő jő,
Virágillattal tele.
Allergiások.
*
Rügyek kinyílnak,
Levelek előbújnak.
Minden színesül.
*
Szálló pillangók,
Méhrajok nem ütköznek.
Remény, új élet.
*
Rügysarjadása,
Az élet megújhodás.
Új élet ébred.
*
Új virágillat,
Nap-varázsló melegít.
Újrakezdés, jó!
*
Illatos hajnal.
Virágillat. Csivitel.
Új idők szele…
*
Pacsirta dalol,
Hangja suhan a légben.
Hírnök hírei.
*
Van fals madárhang,
Meg olyan, mint kisharang.
Jó már hallani.
*
Hópehely nem száll,
Napsütés uralkodó!
Szép rózsaszirom.
*
Zuhogó eső.
Meleg szellő léleknek.
Öntözött magok.
*
Méhrajok mennek,
Kezdődik, munkaidény.
Zúg, méhzümmögés.
*
Idő megenyhült,
Már langyos szél fújdogál.
Örömujjongás.
*
Friss, zöld fű sarjad,
A zöldek illata száll.
Zöld szín változat.
*
Mezőn a konkoly
Szépen virágzik és nő.
Kaszás dolgozik.
*
Meleg fuvallat.
Jégvirág már elhervadt.
Hajnali köd nincs.
*
Új-év, új csoda.
Szellő simogat fákat.
Fű is újra zöld.
*
Kikelet örvend,
Ördög elkeseredett.
Jő, szép időszak.
*
Enyhe szellő fú,
Az égen nincsen felhő.
Már éget, tűz, nap.
*
Természet nevet,
Lelket, testet újítja.
Hátat, már süti.

Vecsés, 2015. április 20. – Kustra Ferenc József – íródott; Eredeti Basho féle stílusban…
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester! Én, eddig írtam cca. 3500 db –t. + tankákat, senrjúkat, senrjonixot stb.

Növényzet kikel,
Ez természet csodája.
Vad illatmámor.
*
Pattannak rügyek,
Szép szirmuk már bomlik.
Ez a kikelet.
*
Már zöld a bokor…
Lassan, kizöldül a fa.
Kikelet zöldes.
*
Az árokparton
Nő család, terjeszkedik.
Vándor tapossa.
*
Élet hírnöke,
Régen várt virágeső.
Illat fergeteg.
*
Még alszik a fa,
Hold vigyázza az álmát.
Idő melegszik.
*
Hóvirággal jő…
Már várva-várt új élet.
Szél már langyosas.
*
Fagyok már múlnak,
Didergés lassan szűnik.
Rügyek pattannak…
*
Friss szellő suttog,
Kelni kell, új élet van.
Lélek is vidul.
*
Langyos szellő jő,
Virágillattal tele.
Allergiások.
*
Sziromeső van…
Mindenhol a fák alatt.
Virágzás árad…
*
Rügy bontattatik,
Elhatalmasodik, lét.
Nem satnya termés.
*
Nyíló falevél
Élet új üzenete.
Kikelet közelg.
*
Kertben fűszőnyeg,
Közte, kutyatejfüvek.
Sziklakert éled!
*
Kövek között nő
Piciny virág. Bokor lesz.
Kezdődő élet.
*
Fűszőnyeg zöldül.
Sziklakertben kaktuszok.
Szellő víg tánca.
*
Ajtó csikordult,
Bejött langymeleg eső.
Öntözött bimbók.
*
Huncut napsugár,
Ficánkolgat rét felett.
Zöld fű sarjadás.
*
Tobzódik öröm…
Ki él, mozog, élvezi.
Újuló lélek.
*
Hiába felhő,
Meleg idő közelít.
Csörgő kis patak.
*
Ébredező táj…
Már minden életre kel.
Lehet napozni.
*
Madárnótázás…
Cicák is hemperegnek.
Nap, már nevető.
*
Már jó egynéhány
Névtelen napsugár fut.
Verseny a réten.
*
Cseresznyevirág
A csend harmóniája…
Szamuráj lélek.

Vecsés, 2015. április 23. – Kustra Ferenc József – íródott; eredeti Basho féle stílusban…
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.

Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,

Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.

Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.

Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.

Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.

Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.

Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

Ki akart itt öregedni, megöregedni?
Jó lenne csak, vidám napokra emlékezni.
Kérdem én, a rosszakat muszáj őrizgetni?

A tengerben is csak, addig lehetünk, míg megérkezik a cunami,
Az élet teraszán ki kéne sétálni, de, akadályoz valami…
Vannak még emlékeim, de, más, már nem tudja, úgy tűnik, mind ókori.

Végre-valahára, némi jólétem van még hátra?
Vagy lecsúszok, és majd végig égek az örök lángba?
Jól gondolom, majd szembe jön és rúg ördög patája?

Vecsés, 2017. február 1. – Kustra Ferenc József – íródott bokorrímesben és önéletrajzi írásként.

(3 soros-zárttükrös duó)
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem,
Az időm csak halad, de lehet, rosszul fogalmazok, inkább a végzetem…
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem.
*

[leoninusban]
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek,
Nem kéne baktatnom, ha volna szamaram segédnek, az jól lehetne elégnek…
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek.
*

(leoninus duó)
A hátizsák tartalmával beszélgetek, az idő velem van, ahogy lépegetek…
Vanna persze ballépések és bukdácsolás, meg az egyik házban kukorékolás…
Igyekszem én, hogy jó gondolatomból sok legyen fejemben, persze csak úgy elegemben…
Ha rosszak gondolatok, lábam megbicsaklik, de megjön a jó gondolat, játszadozik…

Ha nagyon magam alatt vagyok, akkor lehorgad’ a fejem, nagy az elegem…
Igyekszek ’átmenni’, pozitív lenni, újabb és jó gondolatot keresni…
Hát ebben bizony nem sokszor van sikerem, de az idő-hátizsákot nem én cipelem…
Vár engemet is a hátralevő élet, halálom elött kérdezik: ember, mivé lett?
*

(Senrjon)
Jó gondolatom földob!
Rossz gondolat, csak ne dobáljon.
Életterv segít!

Vecsés, 2023. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Istenem, mond mit tettem?!
Bocsáss meg, hogy vétkeztem!
Vétkem, hogy megszülettem?

Mi ez a patazaj, lihegve fújtató ördög?
Avagy kovácsfújtatóba régen szorult hörcsög?
Én így akkor hogyan élvezzem a szférák égi zenéjét?
A sors rám küldte a lihegve fújtató, patás segédjét?

(leoninus)
Az ember azt várná, hogy a szférák zenéje tán' lenyugosztalná,
De a fehér hollónak sem kedvelt a fekete had, ott nem marad.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
Az ördög meg rúgott egy gödröt és ez lett mára az nagy árkom...
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, kétszeres belső rímes)
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Jól látom, hogy hiába erőlködők én, nagyobb sas csapattal, ég által...
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?

Nézem az eget és az alkonyat pirosítja az arcomat,
Gondoltam, hogy jó ez hátha fokozni tudom égi harcomat!
Előttem nagyon bíboros színben lángol a kacsaúsztatónk,
Mi tükörsima és leülepedett, ez esti búcsúztatónk?

(3 soros-zárttükrös)
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba,
Akkor már nem vágyok: el nem ért, égi szférákba…
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba.

Vecsés, 2016. május 21. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz… nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*

(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh’, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.

Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is…
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*

(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!

Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?

Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*

(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?

Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*

(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!

Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*

(Anaforás, fél senrjon –láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség…
Szilveszter előtt?

(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.

A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!

Vecsés, 2020. január 4. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat… a bízás.

Mint egy vak zongorista… Lia!
Nem látlak… vágy előrehajtva.
Lelkem billentyűit,
Szeresd szerkentyűit.
Csak közösen, előretartva.

Mint egy dallamot, zongorállak,
De nem kell néznem, a kottákat.
Te a lelkemben élsz,
Szinte, velem átélsz...
Mi kerekítenénk kockákat...

Mint egy álmodozó ó, Lia!
Jöhetnél, már előrehajtva.
Beszéld meg vágyaddal,
Egyeztesd, álmoddal...
Horkolhatnánk egy jót, egy… ágyba.

Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc József - anaforás, romantikus LIMERIK csokor

Már nincsen gondolatom, nincsen álmom,
Már nincs olyan, amiért tettre vágyom.
Rózsaszín felhő volt az egész életem,
Hóbokás volt minden álmom, a végzetem.

Többször döntöttem élet nagy kérdéseiben,
De fölöttébb mellényúltam a mértékében.
Sohasem volt jó tanácsadóm, aki támogat,
Az ember, elmúlt életében már csak válogat.

Mit átéltem, az mára mind történelem,
Mit rosszul döntöttem, az lett a végzetem.
Azt hittem én, hogy okos vagyok, döntésképes,
De rózsaszín öntudatom nem piacképes?

Vecsés, 2005. december 1. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.

Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.

Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.

Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.

Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.

Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.

Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Ötven vagyok, jó régen élek,
Hogy alakulnak emberi életek?
Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom,
Ez van, akarom, vagy nem akarom.

Ma van ötvenedik születésnapom,
Örömre nincsen semmilyen más okom.
Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság,
Sajnos sokunknak nem jó ez a világ.

Ma értékkel, emberséggel nem lehet
Élni, élvezni egy teljes életet.
Nem tudom mások, hogy élik életüket,
Én eléggé rosszallom az enyémet.

Pozitív hozzáállással kellene
Jókat kívánni e napra, kedvemre,
De nem tudok gratulálni magamnak.
Legfeljebb visszakárognak a varjak.

Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.

Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.

Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.

Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.

Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.

(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.

A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.

(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Viháncolnak a lassan melegedő napsugarak,
Érzem, közben látom, nézem, táncolnak a madarak.
Virágos- és sziklakertünk, már pompázatos,
Megjött! Már itt a szép tavasz és nem álságos.

*

Pattan rügyecske,
Hangosodik már a rét.
Szirom sokaság.
*
Életörömmel
Teli levelek és fű.
Hajnalhasadás.
*
Tölgyfacsemeték
Szégyenlős levelei.
Éppen születnek.
*
Hívogató domb.
Hófehér akáclombok.
Méhraj vitustánc.

*

Már lehet napozni is és ez lélekmelegítő…
A fény is kellett már, testünket lágyan megérintő…

*

Bőrnek kell a fény,
Testünknek dé vitamin.
Vitaminhiány.
*
Nők, már oly’ lenge
Ruhában járnak. Öröm.
Legelő szemek.
*
Tavaszi szünet
Volt már, de vége, elmúlt.
Lassan tanév vég.
*
Gyerekek már kint
Az udvaron játszanak.
Térdek, koszosak.
*

Kutyáknak is tavasz... kezdenek lassan vedleni,
A vakondok, meg igyekszenek dombot emelni.
Mondják a májusi eső, aranyat ér…
Lesz még meleg nyár, ha a tavasz véget ér…

Vecsés, 2015. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban…

Szerelem és fájdalom eggyek, és ehhez meg ketten kellenek.
Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály.

Fájdalom majd az édes emlőt, letöri, mint örömködöt.
Ez nem szolgálja boldogságot, nem öli le ezt a másságot.

Csodálkozol, midőn szeretlek, adózok a tisztes szerelemnek.
De ezt én a nyugalmam árán, kölcsönveszem, de nem jó, megáll az eszem.
Csodálkozol, midőn szeretlek, boldoggá tesznek rajtam a bilincsek.
A tiszta szerelemnek nincsen nyűge, és nincs, mi arcomon lefolyna… könnye.

Úgy teendek, mint büszke kócsag, kihúzom magam, de már halódólag…
Ő úgy tesz, hogy összezúzza a legszebb tollát, miközben kihúzza magát…
Ha a halássoron a sor rákerül, ez már ne viselje senki ékszerül…

Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Sárosi Gyula (1816 – 1861) „Szerelem és fájdalom...” c. verse átirataként, leoninusban és még önéletrajzi írásként is!

Megtréfált a sors,
Életem túl sós.
A sótartó feneketlen,
Az életem élhetetlen.

Lehet váltani,
Só nélkül élni.
Akkor mi lesz az étellel
Vagy alkudjak az élettel?

Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József

A saját életem…

Élet durvul,
Körülvesz
Orvul!

Megöregedtem, csak kínoz,
Tarol az idő, brillíroz!
Végtelen használás…
Elmúlás.
*

Döntöttem,
Dacolok halállal…
Így emlékszem!

Életem fogva tart,
Mutatja agyart…
Idő maradt,
Közben haladt…
*

Életem, mint váltóláz,
Csúnyán
Lemagáz!

Ő ráz, én izzadok,
Mormogok,
Tudattalanul hablatyolok,
Betegen láz-álmodok.
*

Izzadtság kiveri hátam,
Hólyagos a lábam.
Fáradozok,
Álmodozok…
Bánkódok.

Mormog az élet,
Cunami kéret…
*

Nincs szabadulás,
Életem… Feloldozás?

Tavaszi fuvallat,
Éltem is ez alatt!
Kellemes?
Félelmetes!
Készségesen részletes!
*

Mogorva felhőim
Csak állnak az égben,
Létben.
Fény ácsorog,
Árnyéka mozog,
Vicsorog,
Morcosan acsarog.
*

Szólok,
Csókok jó dolgok.
Mocskos dobok…
Homok nyomok,
Lobogó lombok…

Visszafordulok, elgondolkozok,
Összeroppanok, becsavarodok.
*

Életbe beleborzongok,
Életbe beletanulok,
Életbe nem gondolok,
Életbe belepusztulok.
Életből kifarolok.

Fúrok, túrok,
Gyúrok, szúrok.

Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!

Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Éji nesz slattyog a süket csendbe,
Nem tudom mit, de dobol fülembe.
Nem gyújtok gyertyát, nehogy zavarjam,
Hallgatom… mért nincs nesz az avarban?

Vecsés, 2012. augusztus 18. – Kustra Ferenc József

Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.

Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.

Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.

Bús, könnyáztatta arcom az eső veri,
Búmnak, bánatomnak se száma, se szeri…
Lelkem zokogva sír, már csak úgy támolygok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Ember! Ne sajnáld, ha elmúlik az élet,
A végére lásd, hogy mindenki mivé lett…
Fán is elkorhad az ág és a mélybe hull,
Porhüvelyünk bármilyen is, a végére elmúl.

Napsugaras, oly’ csodaszép a sötét éj,
Látnám, de nem látom, eltakarja gömbhéj…
Ily’ szépet akarnék látni, de nem tudok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

A Hold fekete felhők fogságában él,
Úgy, hogy egy igazi magyar hazát remél…
Erőlködik, jól átnézne a felhőkön,
Én úgy látom, rosszul éltem és így csak bűnhődőm.

Van olyan, kinek napsugaras élete,
Lehet, hogy gyenge a méltóságérzete…
Lelkem zokogva sír, mert bármit akarok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Szeretem a szépet, én mindig csak jót akarok…
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Élnék boldogabb életet, de én... mit akarok?
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Vecsés, 2010. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Állóharcba bonyolódtam
A lövészárok rám szakadt.
Nem lelem a gyalogásóm…
A nyeléről már leszakadt.

Ásnék, de körmöm is törött,
Nincsen vezérlő csillagom,
Miért küzdök még, mint lökött?
Nincsen már ideám, álmom.

Vecsés, 2000. március 14. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként!

Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

(leoninus csokor)
Húsvét! Mint katona a fegyverrel, itt flangálok kölnivízzel…
Keresem melyik házba kopogjak be, ott kit locsoljak kölnivel le?
Van nálam kétféle kölni is, hátha kell korosztályos locsolkodás is.

Egy ház nagyon szimpatikusnak tűnt, de egy veszett kutya előtűnt!
Vigasztaltam, ne dühöngjön, meglocsolásra készülődjön…
Közben megláttam, hogy kan, locsolástól elálltam haladóan…

De, kinyílt az ajtó, kicammogott egy idősebb hölgy bottal… fixírozott kritikával.
Ha már megálltam, kérdeztem is, hogy lehetne itt locsolkodnom is?
Mondta, ide rajtam kívül senki nem jön. Kapu nyitva, kért menjek be… szinte esdeklőn.
Mondta még: a kutya futóláncon, menjek bátran, bár nem a legjobb barátom!
Hozzátette, reméli kedvelem a vendéglátást, sonkát, tojást, kolbászt, pálinkázást!
Merthogy így tanulta, ő mindig készül és öröm neki, hogy egy férfit láthat vendégül…

Egyből kaptam egy kupicát, kávét, mi lefőtt, s mondta, ha kérek a végére van befőtt.
Persze közben minőségi illattal meglocsoltam, no, meg áldott húsvétot kívántam!
Mondta míg sonkáztam, neki nincs senkije. Reméli igy jövőre is lesz valakije…
Elmenőben a kutyussal jól elbeszélgettem, de azért a közelébe se mentem…

Vecsés, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: egy fenomenális húsvéti locsolkodásról, leoninusban.