A nap verse
Már csak emlék
Ábrándozva messzi tájon,
Anyám házát látom alkonytájon.
Rozzant házán a nap megállt,
Jó anyám sírt, hazavárt.
Tombolón fújnak a böjti szelek,
Hozzád, jó anyám, már nem mehetek.
Arany könnyed hull a mennyből,
Ezüst tollam a fájdalomtól meg-megrezdül.
Szitáló eső hull reám.
Visszatérő emlékek éltetnek, anyám.
Úgy mennék hozzád, de már késő,
Bús szél söpör, szívem vérző.
Anyám házát látom alkonytájon.
Rozzant házán a nap megállt,
Jó anyám sírt, hazavárt.
Tombolón fújnak a böjti szelek,
Hozzád, jó anyám, már nem mehetek.
Arany könnyed hull a mennyből,
Ezüst tollam a fájdalomtól meg-megrezdül.
Szitáló eső hull reám.
Visszatérő emlékek éltetnek, anyám.
Úgy mennék hozzád, de már késő,
Bús szél söpör, szívem vérző.
Legújabb versek
Elfáradva, öregedve, talán megnyugodva…
Számot kell adni, benne öregség lassúsága…
Lassú, csöndes erősködés, talán észrevétlen...
Pusztulásba menni észrevétlen… lehetetlen.
*
(3 soros, zárttükrös duó)
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel,
Nézni kell létet, napokat, de lét felöklel…
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel.
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák,
És oda el is viszik a már lét-nemlét… volt perc-mását…
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák.
Sem friss virradatnak, sem az alkonynak
Nem kell örülni, búsulni, mert múlnak!
Bölcsönél igen, de, koporsónál nem borulunk le,
Közben tudjuk, minden gyors-futó álom… élet éle!
Örülni kell, adni kell újat kisbabának,
Nem kell felülni a régi jó tetszhalálnak…
A koporsónál szembesülünk az elmúlással,
De ez nem oldhatjuk fel a nagy leborulással.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom,
Örökkévalóságtól se várjunk sokat, bár vágy, remény nélkül, lét is csak álom…
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom.
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon,
Bár a vágy és a remény nélkül, nem gondolkozhatunk örökkévalóságon…
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon.
*
(septolet)
Örökkévalóságtól ne várj jót-rosszat,
Az lelket bolygat,
Megingat!
Lét-nemlét,
Szellemlét…
Őrizd eredetét,
Fogadd végét…
Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: E. Kovács Gyula {1839 -1899} azonos című verse átirataként.
Számot kell adni, benne öregség lassúsága…
Lassú, csöndes erősködés, talán észrevétlen...
Pusztulásba menni észrevétlen… lehetetlen.
*
(3 soros, zárttükrös duó)
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel,
Nézni kell létet, napokat, de lét felöklel…
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel.
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák,
És oda el is viszik a már lét-nemlét… volt perc-mását…
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák.
Sem friss virradatnak, sem az alkonynak
Nem kell örülni, búsulni, mert múlnak!
Bölcsönél igen, de, koporsónál nem borulunk le,
Közben tudjuk, minden gyors-futó álom… élet éle!
Örülni kell, adni kell újat kisbabának,
Nem kell felülni a régi jó tetszhalálnak…
A koporsónál szembesülünk az elmúlással,
De ez nem oldhatjuk fel a nagy leborulással.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom,
Örökkévalóságtól se várjunk sokat, bár vágy, remény nélkül, lét is csak álom…
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom.
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon,
Bár a vágy és a remény nélkül, nem gondolkozhatunk örökkévalóságon…
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon.
*
(septolet)
Örökkévalóságtól ne várj jót-rosszat,
Az lelket bolygat,
Megingat!
Lét-nemlét,
Szellemlét…
Őrizd eredetét,
Fogadd végét…
Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: E. Kovács Gyula {1839 -1899} azonos című verse átirataként.
Manapság olyan a világ, hogy ki-, és megkopott az a mosolyság!
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!
Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.
Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…
Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?
Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!
Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.
Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…
Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?
Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József
Ó, te ragyogó áprilisi nap,
Ó, ti nagy, határt szabó Kárpátok!
Ó, de várjuk, hogy ránk süssön a nap,
Ó, de szeretünk, magas Kárpátok...
Szemgyönyörködtető... így a medencéből nézni,
Az ölelő Kárpátok, magas, büszke ormait...
Olyan lélekemelő a Kárpát-medencében élni,
És visszaidézni... szeretett haza évszázadait.
Vecsés, 2013. március 27. – Kustra Ferenc József
Ó, ti nagy, határt szabó Kárpátok!
Ó, de várjuk, hogy ránk süssön a nap,
Ó, de szeretünk, magas Kárpátok...
Szemgyönyörködtető... így a medencéből nézni,
Az ölelő Kárpátok, magas, büszke ormait...
Olyan lélekemelő a Kárpát-medencében élni,
És visszaidézni... szeretett haza évszázadait.
Vecsés, 2013. március 27. – Kustra Ferenc József
Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia
Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…
(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.
(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*
Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…
Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.
Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*
Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…
De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.
Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*
Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…
És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.
Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*
Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…
Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.
Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*
Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…
Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.
Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.
Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…
(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.
(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*
Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…
Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.
Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*
Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…
De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.
Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*
Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…
És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.
Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*
Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…
Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.
Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*
Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…
Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.
Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.
Hétköznapi pszichológia… A szomszéd háború mellett, a Közel-Keleten egyre véresebb a háború…
(3 soros, zárttükrös)
Szúrós szaga van a fák már leváló kérgének,
Az erdőben kidőlt fa, alapja a méregnek…
Szúrós szaga van a fák már leváló kérgének.
*
(Bokorrímes duó)
Van még állandófrontzaj, mit hallgatni maga a borzalom,
És már annyi a halott, hogy az biz’, maga a sokadalom…
A halottak meg havi sok százan beállnak ebbe a sorba,
Ez a hír élő a szomszéd országbeli veszett háborúba….
Én mi a fenét tudnák tenni, mikor már nem vagyok katonaköteles,
Megöregedtem, aknavetőt már úgysem bírnám el, bár parancs-köteles.
Persze a helyzetet fölmértem, hogy sokkal jobb élve öregnek (még sokáig) lenni,
Mint fiatalabban a lövészárokban elbujkálni… csuló elől elugrálni.
Mert a halott katonának, (ki már nem is tud semmit) annyira nem is jó lenni,
Gyermekének otthon… anyjának nincs pénze a gyomorbetegségét kezeltetni.
*
(leoninus)
Anyjának munkája sincs, de gyermekét etetni kellene, ha lehet egészségesen.
Ha én vagyok apja és már holtak csapatát erősítem, nulla a lehetőségem!
Remény semmi sincs már, megmaradt családom sorsrésze a betegség, az éhező nyomor.
Néha van, hogy segít valaki és az a pillanat, hogy nem éhesen alszanak... olykor!
*
(Senrjon)
Föntről nézek lefele,
Háború-isten gebedhetne…
Nincs ráhatásom!
*
(HIQ)
Ti kosok!
Szakad… orcátok?
Éltetek?
*
Asszonyom
A gyerekünkkel…
Életük?
*
Utálják
Már fegyverdörgést.
Életük?
*
Ti kosok…
Elvonuljatok!
Életük?
*
Gyerekem
Lesz-e még felnőtt?
Életük?
*
Kitörni
A háborúból?
Életek?
*
(senrjú trió)
Látom a remény
Foszlásom, más nem maradt.
Nincs ráhatásom…
*
Élnie kéne,
Gardírozni gyermekem…
Meg feleségem!
*
Kosok indulás!
Kell… otthoniak élte!
Maradék család...
Vecsés, 2024. január 3. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség történelmi, már eszkalálódó háborús és világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV híradókban egész nap mutatják a valóságot…
(3 soros, zárttükrös)
Szúrós szaga van a fák már leváló kérgének,
Az erdőben kidőlt fa, alapja a méregnek…
Szúrós szaga van a fák már leváló kérgének.
*
(Bokorrímes duó)
Van még állandófrontzaj, mit hallgatni maga a borzalom,
És már annyi a halott, hogy az biz’, maga a sokadalom…
A halottak meg havi sok százan beállnak ebbe a sorba,
Ez a hír élő a szomszéd országbeli veszett háborúba….
Én mi a fenét tudnák tenni, mikor már nem vagyok katonaköteles,
Megöregedtem, aknavetőt már úgysem bírnám el, bár parancs-köteles.
Persze a helyzetet fölmértem, hogy sokkal jobb élve öregnek (még sokáig) lenni,
Mint fiatalabban a lövészárokban elbujkálni… csuló elől elugrálni.
Mert a halott katonának, (ki már nem is tud semmit) annyira nem is jó lenni,
Gyermekének otthon… anyjának nincs pénze a gyomorbetegségét kezeltetni.
*
(leoninus)
Anyjának munkája sincs, de gyermekét etetni kellene, ha lehet egészségesen.
Ha én vagyok apja és már holtak csapatát erősítem, nulla a lehetőségem!
Remény semmi sincs már, megmaradt családom sorsrésze a betegség, az éhező nyomor.
Néha van, hogy segít valaki és az a pillanat, hogy nem éhesen alszanak... olykor!
*
(Senrjon)
Föntről nézek lefele,
Háború-isten gebedhetne…
Nincs ráhatásom!
*
(HIQ)
Ti kosok!
Szakad… orcátok?
Éltetek?
*
Asszonyom
A gyerekünkkel…
Életük?
*
Utálják
Már fegyverdörgést.
Életük?
*
Ti kosok…
Elvonuljatok!
Életük?
*
Gyerekem
Lesz-e még felnőtt?
Életük?
*
Kitörni
A háborúból?
Életek?
*
(senrjú trió)
Látom a remény
Foszlásom, más nem maradt.
Nincs ráhatásom…
*
Élnie kéne,
Gardírozni gyermekem…
Meg feleségem!
*
Kosok indulás!
Kell… otthoniak élte!
Maradék család...
Vecsés, 2024. január 3. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség történelmi, már eszkalálódó háborús és világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV híradókban egész nap mutatják a valóságot…
A monoton bú emészt konokon,
Táncos lábnyom nem látszik homokon.
A zászlórúd a szél hárfája lett,
Bús hangokat vinnyog a ház felett.
A helyzet nem javul, rosszabbodik,
A zászlórúd sírva hajladozik.
A szél, söprő ereje nem fárad,
A monoton bú csak tovább támad.
Vecsés, 1999. június 12. – Kustra Ferenc József
Táncos lábnyom nem látszik homokon.
A zászlórúd a szél hárfája lett,
Bús hangokat vinnyog a ház felett.
A helyzet nem javul, rosszabbodik,
A zászlórúd sírva hajladozik.
A szél, söprő ereje nem fárad,
A monoton bú csak tovább támad.
Vecsés, 1999. június 12. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…
(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.
Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.
Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.
Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.
Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?
Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.
Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…
Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.
Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…
(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.
Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.
Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.
Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.
Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?
Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.
Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…
Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.
Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József
Álmodozok én szabadságról, jólétről,
De mindez függ valamitől, mitől… mitől?
Pénztől függ ez is és minden kapcsolódó,
Ki mást állít, bizonygat, az mesemondó!
Vecsés, 1999. augusztus 30. – Kustra Ferenc József
De mindez függ valamitől, mitől… mitől?
Pénztől függ ez is és minden kapcsolódó,
Ki mást állít, bizonygat, az mesemondó!
Vecsés, 1999. augusztus 30. – Kustra Ferenc József
Egyszer volt...meg egyszer
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában
Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált
Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak
Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott
Egy kislány unoka
Maga az angyalka
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában
Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált
Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak
Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott
Egy kislány unoka
Maga az angyalka
Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.
Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.
Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.
A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.
Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.
Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.
Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.
Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.
Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.
Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.
A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.
Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.
Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.
Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.
Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.
A Nap nyugta alatt
Z-űr-zavar hasadt.
Össze-vissza kileng
Az iránytű;
A Nagy terem
Nem terem
Zamatos gyümölcsöt,
És a galambot sem engedik
Szabadjára.
Szürke, sűrű ködben
Szivárványos szemüvegben
Keresik a napot,
De vajon ki
Tárja ki
Az Ablakot?
Z-űr-zavar hasadt.
Össze-vissza kileng
Az iránytű;
A Nagy terem
Nem terem
Zamatos gyümölcsöt,
És a galambot sem engedik
Szabadjára.
Szürke, sűrű ködben
Szivárványos szemüvegben
Keresik a napot,
De vajon ki
Tárja ki
Az Ablakot?
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
A remény,a hit,s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Nem kell más
Csak az összetartozás
Melege.
Tárd ki lelked ablakát,
És alázattal engedd be
A szeretet örömlángját
Szívedbe,
És az asztalon
Teríts meg az angyaloknak.
Otthonodban minden nap
Ott lesz a széphangulat.
Mert ahol vendég
Az ég küldötte;
Áldás száll a lelkekre -
Hogy minden
Ami volt ,van, s lesz;
A keresztet
Hordozhatóvá tesz
A megváltó.
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
A remény,a hit,s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Nem kell más
Csak az összetartozás
Melege.
Tárd ki lelked ablakát,
És alázattal engedd be
A szeretet örömlángját
Szívedbe,
És az asztalon
Teríts meg az angyaloknak.
Otthonodban minden nap
Ott lesz a széphangulat.
Mert ahol vendég
Az ég küldötte;
Áldás száll a lelkekre -
Hogy minden
Ami volt ,van, s lesz;
A keresztet
Hordozhatóvá tesz
A megváltó.
Következményt hordoz magában
Minden hétköznapi egyszerű tett,
S gondolat.
És bár - ha ereje megfeneklett
A hatás szekere
Tova gördül a jövőbe,
Hol a múltban elvetett mag
Kalászba szalad.
Kalászba szalad
A múltban elvetett mag,
Tova gördül a jövőbe
A hatás szekere,
És bár - ha ereje megfeneklett
A gondolat
És minden hétköznapi egyszerű tett
Következményt hordoz magában.
Minden hétköznapi egyszerű tett,
S gondolat.
És bár - ha ereje megfeneklett
A hatás szekere
Tova gördül a jövőbe,
Hol a múltban elvetett mag
Kalászba szalad.
Kalászba szalad
A múltban elvetett mag,
Tova gördül a jövőbe
A hatás szekere,
És bár - ha ereje megfeneklett
A gondolat
És minden hétköznapi egyszerű tett
Következményt hordoz magában.
A természetnek
Nem kell naptár,
Ott az idő függetlenül jár.
Csak kik
Messzire sodródtak
Önkénnyel,
Nem tudják
Mit kezdjenek a fénnyel.
Érvelnek sötétséggel.
Az óra sietősen meglendül
Tavasszal;
A valóság elé szalad-
Miként szólt a parancsolat.
Majd egy órácskát
A jövőben járunk,
De a megholtak napjára
Meglehet, vissza találunk.
Gőg-hatalmas az ember,
Az időt is urallja.
Előre
Vagy éppen hátrafelé tolja.
Az űrben is van idő-ablak-
Messze tekint onnan;
Megveti az Istent,
Mert nem látja hogy hol van.
És jönnek majd újak,
Büszke emberek;
Értik e majd vajon
A világ mitől kerek?!
Nem kell naptár,
Ott az idő függetlenül jár.
Csak kik
Messzire sodródtak
Önkénnyel,
Nem tudják
Mit kezdjenek a fénnyel.
Érvelnek sötétséggel.
Az óra sietősen meglendül
Tavasszal;
A valóság elé szalad-
Miként szólt a parancsolat.
Majd egy órácskát
A jövőben járunk,
De a megholtak napjára
Meglehet, vissza találunk.
Gőg-hatalmas az ember,
Az időt is urallja.
Előre
Vagy éppen hátrafelé tolja.
Az űrben is van idő-ablak-
Messze tekint onnan;
Megveti az Istent,
Mert nem látja hogy hol van.
És jönnek majd újak,
Büszke emberek;
Értik e majd vajon
A világ mitől kerek?!
Kit gyötör a keserű hiány,
És szívét szorítja
A légszomjas fájdalom;
Kit sorvaszt a táguló magány,
Csak a hit segíthet.
Isten - Nála az irgalom.
Az ember is kicsit segíthet;
A Mában kéznél van
Az ölelés, a szeretet-
Nyújtsd felé a kezedet;
De az irgalom Istennél van,
Oda emeld lelkedet.
És szívét szorítja
A légszomjas fájdalom;
Kit sorvaszt a táguló magány,
Csak a hit segíthet.
Isten - Nála az irgalom.
Az ember is kicsit segíthet;
A Mában kéznél van
Az ölelés, a szeretet-
Nyújtsd felé a kezedet;
De az irgalom Istennél van,
Oda emeld lelkedet.
Mint a Niagara -
Zúdul erőszakos hada
Skizofrén eszméknek,
És van ahol
Tettekkel vegyülnek.
Kik segítenének
A betegeknek;
Nem lehet,
Csak egyszerű emberek.
Nincs felhatalmazás!
Csak választás-
Időnként.
Zúdul erőszakos hada
Skizofrén eszméknek,
És van ahol
Tettekkel vegyülnek.
Kik segítenének
A betegeknek;
Nem lehet,
Csak egyszerű emberek.
Nincs felhatalmazás!
Csak választás-
Időnként.
Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.
Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.
Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.
Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.
Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.
Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.
Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.
Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.
A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.
Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.
(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.
Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.
Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.
Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.
Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.
Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.
Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.
Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.
A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.
Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.
(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)
Porzik az út
Szárad a kút
Csepereghet
Nedves az út
Telik a kút
Szomjatoltóan
Utam a sárban
Dagaszt a lábam
Zuhogóban
Ismerős ház
Homloka áz
Hazaérkeztem
Ragad a talpam
Cipőm az ajtóban
Megtisztulóban
Figyel az ablak
Üde fuvallat
Simogatóban
Homlokom láz
Már ölel a ház
Szunnyadozóban
Sötét az ablak
Csendben maradnak
Álomosztóban
Szárad a kút
Csepereghet
Nedves az út
Telik a kút
Szomjatoltóan
Utam a sárban
Dagaszt a lábam
Zuhogóban
Ismerős ház
Homloka áz
Hazaérkeztem
Ragad a talpam
Cipőm az ajtóban
Megtisztulóban
Figyel az ablak
Üde fuvallat
Simogatóban
Homlokom láz
Már ölel a ház
Szunnyadozóban
Sötét az ablak
Csendben maradnak
Álomosztóban
A hangban
A szóban
A hozzád eljutóban-
Benne van
A lélek
Egy bonyolult képlet
Pillanatnyi része,
Hangszálakon rezgő
Emberi benső.
Intonációban rejlő,
Mely vonzó,
Vagy taszító erő.
A szóban
A hozzád eljutóban-
Benne van
A lélek
Egy bonyolult képlet
Pillanatnyi része,
Hangszálakon rezgő
Emberi benső.
Intonációban rejlő,
Mely vonzó,
Vagy taszító erő.
A hajnali sötétség
Most olyan mint a lelkem
Nem látok csak kontúrokat
Mélyen a szívemben.
Nem mesél a szél sem,
Most nagyokat hallgat.
Elkerül az álom,
Csak a fájdalom vallat.
Hunyorgó szemem
Még álmokat látna,
De járkálva könnyebb,
Hát kilépek a mába.
Reggeli kávém
Már gőzölög éppen,
S közben e sorokat
Pötyögtetem géppel.
Kerülök még egyet,
Szétjárom a lábam.
Jobb lesz a pillanat
Kávéval a számban.
Óvatosan a nap is
Megfesti az eget;
Tolni kell újra
Az élet-szeketet.
Lassaként enyhül
Porcaim kínja,
Mert mozgásban a titok;
A nagykönyv is ezt írja.
Most példája lettem
E nagy bölcseletnek,
Mozogj te is ha fáj
Amennyit teheted !
Most olyan mint a lelkem
Nem látok csak kontúrokat
Mélyen a szívemben.
Nem mesél a szél sem,
Most nagyokat hallgat.
Elkerül az álom,
Csak a fájdalom vallat.
Hunyorgó szemem
Még álmokat látna,
De járkálva könnyebb,
Hát kilépek a mába.
Reggeli kávém
Már gőzölög éppen,
S közben e sorokat
Pötyögtetem géppel.
Kerülök még egyet,
Szétjárom a lábam.
Jobb lesz a pillanat
Kávéval a számban.
Óvatosan a nap is
Megfesti az eget;
Tolni kell újra
Az élet-szeketet.
Lassaként enyhül
Porcaim kínja,
Mert mozgásban a titok;
A nagykönyv is ezt írja.
Most példája lettem
E nagy bölcseletnek,
Mozogj te is ha fáj
Amennyit teheted !
Úgy fáj az én beteg lelkem,
Azt se tudom, mi lesz velem.
Ha elhagytál, hát Isten veled,
Gyere vissza, ha még szeretsz.
Fekete felhős esők járnak,
Szerelmünkön könnyek áznak.
Nézz ide egy pillantással,
Béküljünk ki mi egymással.
Úgysem kell más a világon,
Adj egy esélyt, hogy ne fájjon.
Más is volt így, és ezt tették,
És egymást örökké szerették.
Úgy fáj az én beteg lelkem,
Nem is tudom, mi lesz velem.
Hogy ne kelljen külön élni,
Gyere vissza, béküljünk ki.
Azt se tudom, mi lesz velem.
Ha elhagytál, hát Isten veled,
Gyere vissza, ha még szeretsz.
Fekete felhős esők járnak,
Szerelmünkön könnyek áznak.
Nézz ide egy pillantással,
Béküljünk ki mi egymással.
Úgysem kell más a világon,
Adj egy esélyt, hogy ne fájjon.
Más is volt így, és ezt tették,
És egymást örökké szerették.
Úgy fáj az én beteg lelkem,
Nem is tudom, mi lesz velem.
Hogy ne kelljen külön élni,
Gyere vissza, béküljünk ki.
