Költők szerint

Gránicz Éva (24)

Jánosity Istvánné (0)

Ebergényi Anita (0)

Kovács Kitti (0)

kelemen gergö (2)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (372)

Kedvesemnek (107)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

S majd eljönnek érted ők
az égi segítők,
az égi szellemek
égő tűz lelkedet
szárnyukkal óvni meg.
*
Suhanásuk dal,tiszta forrás
csobogás,eljönnek ők a segítők
már csak egy szempillantás.
*
És pára leszel,harmat, hűsen
szelíden áradó,hogy érezze
tudja rólad a szomjas föld,
hogy te jó voltál,néha jó.
*
S eljönnek érted ők az
égi szellemek,hitükkel
Égő tűz fáradt lelkedet
a végső romlástól óvni meg.

Újra itt a ravasz tavasz
S ő minden évben
A természet álmából felébred
Reggelenként harmatos a haraszt.

Nézzem a végtelen eget
Közben a lágy szél
Álmosan nyugovóra tér
A tavasz képe mámorító jelenet

Te csalfa tünemény
Én rózsát hintek rád
S hajad mohón elnyeli illatát
Kertedet millió rózsával tele ültetném

Én égek,mintha nyár lenne
A tavasz minden bajom
De neked zeng bódító dalom
Ez az évszak mely beleolvad a jelenbe

Egy piros foltos kék pillangó szállt felettem éjjel,
Tenyerembe zuhant akár egy pihe...
Magával ragadott ahogy suhant pirosas fénnyel...
Éreztem oly hatalmas a szíve...

Tenyeremre szállva a kicsi lélek,
Elragadva nézett....
Én elmosolyodtam mosolyán..s hirtelen minden kékbe borult...
Hatalmas szél jött elvitte őt...ekkor a fájdalom szívembe szorult...


Ha hiányzom pillangó itt leszek neked,
Ha kell kedvesed...ha kell barátod leszek !
S mit ne feledj mindig gondolok rád...
Jobban hiányzol mint valaha gondolnád....

Chekakri Jázmina

Isten az élet forrása,
írja ezt a zsoltár írója,
csak nem mindenki tudja,
hogy Ő általa a világosságot megláthassa,
ha Jézus Krisztust a szívébe fogadja
aki az életét adta a keresztfára,
ahol ezzel az életünket megvásárolta,
nagy volt ennek ára,
hogy kifolyjon drága vére
mivel mosson minket tiszta hófehérre!

2016. március 4.

Befolyásolják az életkörülményeim a gondolataimat.
Vannak utcák minek kövein sétálva mindig te jutsz eszembe,
vannak szobák,amik magányomba zárnak.
Vannak pillanatok,amikor megtagadok élőt és holtat,szentet és bűnöst,
Istent az összes angyalaival. Csakis a boldogságért.

És hiányzik amikor én vagyok.
Hátrálok,sokat.. de csak hogy ne gyere szembe.
Előzök,hogy magam mögött hagyjam akik rám várnak.
Voltam,ember,ki egykor elmondhatta magáról,hogy rád vágyok.
Lelkem mára az ördögé,mindigis égetni foglak örök lángjaival.
Hogy megtudhasd mit jelent a szenvedés.

Bartók Béla emlékére

Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!

A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.

Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.

Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.

Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.

Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.

Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.

Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.

A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.

Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.

Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.

A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'

De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.

Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.

A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.

Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.

A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.

De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.

Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.

A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.

S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!

Száraz panasz
1.
Állok

Állok.
Senki nem figyel
rám.
Rohanok.
Észrevesznek,
és én mosolygok,
mint alma a
fán.
2.
Mindegy

A hegyet völgy
veszi körül;
belül marad
a hegy,
s azt mondja:
mindegy.
3.
Bizalom
Kerestek.
Örvendek.
Nem hiányzom
nektek?
Pityergek,
és rátok bízom:
mit tesztek.
4.
Remény

'Robotol a remény'.
Még mindig?-
kérdezhetném.
De hiába;
a zászló leng,
de nincs már remény.
5.
Sóhaj

Kiürült a rét,
barna tenger
hullámzik,
eltűnt a sok
széna,
egy boglyába
rakták.
Keserű sóhajt
hallani:
sóhajt egy kis
szénaszál;
'Maradtam volna
a réten,
elegánsan,
zöld mentében.

Uram
leborulok előtted
leborulok a templomodban
leborulok a porba
leborulok a fagyos
deres földre
és könyörögve kérlek
gyógyítsd meg őt
szépséges unokámat
gyógyítsd meg aki
senkinek nem vétett
adj nekem hitet és
adj neki erőt
hogy az altatásból
felébredjen végre
küldj hozzá angyalt
hogy őrizze őt , ha bármiért félne

NE VEDD EL ŐT ! URAM !

Leborulok előtted
engem sújts ha a bűnös
én vagyok vagy ,ha
nem is de odafönt
és a szívemben már
csonkig égnek a csillagok
Segíts ! Megtérek hozzád
Fogadj vissza !
Könnyeimet : nappal ? a nappal
éjjel: az éjszaka issza
és még mindig nincs
bizonyosság csak remény
tarts meg minket !
csak a benned való
remény tart meg minket!

Uram !
Leborulok előtted !
Imádkozom hozzád !
Segíts !

Szél ne fújj ! Eső ne verj !
Dolgok ne bántsatok!
Utak !
megálljatok s ne fussatok tovább!
Virágozzatok újra orgonák !
Diók
törjétek meg héjatokat
Házfalak
bontsátok ki magatokat
fények a fák alól
űzzétek el az árnyékokat
Fák
a szélben csak halkan sírjatok ne vegye észre
akiért büszke derekatokkal a szélben
könyörgőn hajlotok
Tavasz - virágok
újra nyíljatok
És Ti
éjszakáink távoli őrei
Csillagok
Csonkig égjetek
Melengessétek az életet
virrasszatok velem
Nagybeteg szépséges lányunokám
Nagybeteg a Virágom
Megszakad a szívem

Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.

Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Anyánk énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Hol vagytok
régi karácsonyok
óh, hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok ?
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átöleli a szíveket

Békességet !
Boldog Karácsonyt Mindenkinek !

Azóta is utánad vágyakozom
Nem lettél a szeretőm
se sorsomban csillagom
nem éreztem közelről a bőröd illatát
kitárt tenyeredben
nem lüktettek csodák
s én sem tartottam rőt
lángjaidat a tenyeremben
pedig öleltelek százszor is
ha rád gondoltam
megvert s megáldott
képzeletemmel

Azóta is vágyódom utánad

senki sem tudja, hogy
a távolból imádtalak
és a csodáid előtt térdre- hullva
örök vágyként viszlek majd
magammal , ha menni kell
a sirató dombra
Szép asszony-testedet őrzöm , mint
hajnali utcák a csöndet
kerestelek már százszor is
más asszonyokban, akik szembe-jöttek
kutattalak , mindhiába
beleégetted magad az ereimbe
tombolhatok,utca-hosszat
üvöltözve , és a nevedet kiáltva, hogy
Hol vagy ?!

Késő bánat
November van
hull a lombja a fáknak
közelít a tél

Már megindultam haza,
de szembe jött egy hózivatar.
Mozdulni is alig tudtam,
lassan már majd megfagytam.

Csontjaimig hatolt a csikorgó hideg,
de csodák csodájára,
felém csattogott egy szekér,
mely kihalt volt és rideg.

Adtak nekem meleg takarót,
mert már elég nagy volt az úton a hótakaró.
Lábujjaim lassan lefagytak,
mert nem volt más a lábamon,
csak egy lyukas bakancs.

Hála égnek, haza értem,
rögtön berontottam,
s a kádra a vizet, rányitottam.
Hideg hátam, hasam, s hosszú lábam,
hajnalig heverésztek a gőzölgő kádban.
Ezennel megfogadtam: mától nem megyek mulatni a bálba.

Szerelmünk szárnyán a magasba repülünk,
mit közösen éltünk meg,
azt papírra nem vethetjük.

Nincs szó, a közösen eltöltött időre,
mert értéke, felbecsülhetetlen.
S mit szó nem tud elmondani, azt a szív fejezi ki.

Nincs mit tenni, telik az idő, a sivár élet, a feledésbe merül.

Mit is tehetnék, hogy a nevem fent maradjon? Talán várjam a megfelelő pillanatot?

Nagy rejtelem ez, mit sokan kerestek már. Nagy reményeket fűzve, útnak indulván.

Mi lehet a titkuk, kiknek sikerült már? Talán tudták mit tesznek, vagy a véletlen műve lehetett ez?

Bizakodva kémlelem a kék eget, s bízok benne hogy valakinek a hőse lehetek.

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.

Holdvilág süt , már arcodon ég,
bőröd bársonyára ráragyog-
fáj a szívem egy igaz szép
falusi nótára... ó jöjj most,
fújad vélem, hogyha emlékszel
babám, szépen elolvadt a hó
s a virágok is bújtak aznap
és megindult én szerelemes
féltő lelkem ennyi szépre, ó
hogy volnék irántad érzéketlen
Hiszen te vagy nekem való

szendergés közben szép szemed úgy néz
aludtam, hogy veled álmodhatok;
kevés ez, mint pohárfenekén a méz
lesütött szempilládra csókot adok
nem egyet, sőt százat sóváran,
Egyedül vagyok, s elábrándoztam,
mindig várlak pedig te nem jöhetsz....

Egy téli este virágot ültetett télanyó,
ablakomon burjánzik, hajtásaiból születik,
mesés káprázatos hold fénye, meg meg csillanó,
terjed az ablakon, mint mosolyom fülemig.

bámulok a sötétbe, sárgán ásít kandeláber,
körülötte halvány fénybe, fehér apró csillagok.
lágy kecses táncuk s az utca ujj báli ruhát elnyer,
s mindent belepnek ezek apró kis hullócsillagok.

mint milliónyi tűzijáték, csak úgy szikrázik,
rajtuk a szebbnél szebben díszített házak fénye,
megérint kis Jézus születése nemes lénye.
ma van Szenteste, a kémény csendben pipázik.

hát eljött az ideje, csomagot fa alá teszem,
nyugovóra térek most, többet nem mesélek,
reggel gyerekeim szemébe, mindent ujjra megélek,
karácsony ünnepén imígy lett könnyes két szemem.

Az esőcsepp épp zuhanni készült
de megdermedt az ereszen
és furcsán, fényét vesztve
összekapta magát borzas
koronáikat megrázták a fák,
a szőlő ledobta levelét
s a rozsdaszínű venyigék
közt itt-ott felsikoltott
egy-egy elmaradt oportó szem
megdőlt a krizantém s az őszi rózsa
s mire reggel lett
a kertben rikkancs szelek jártak
karonfogva és hirdették
hogy megjött a tél

Miért kell a veszek, ha boldogan is lehet élni?! Nincs mit tenni, ezt az ember magának kéri.

Nem latja meg, hogy hol hibázott, csak keresi a rosszat, hogy mást megalázzon.

Csodálkozik rajta, hogy a másik fél, savanyú arccal tekint rája. De a türelem véges, s mindenbe belefáradsz. megelégelve mondod, holnap már nem látlak.

Könny nélküli búcsút veszel, mert a pohár teljesen be telt . Kérhetted te szépen, kérhetted te csúnyán, fogalma sem volt, hogy meddig tart a határ.

Beláttad hogy nincs mit tenni, nem ér semmit jót cselekedni.Végszóként csak annyit mondasz, jobb lesz nélküled a holnap.

Lásd mit más nem láthat,
tárd ki szíved a világnak.
Öleld szorosan magadhoz,
ne maradj le semmilyen pillanatról.

Tárd ki szíved és nézz körül,
lásd mit más nem láthat a vak sötétből.
Fényed mindent megvilágít,
mit a világ adhat, azt nem láthatja bárki.

Szeresd az életet,
mert meghalni egyszerű,
mert nem tudhatod,
hogy mikor jön el a végső derű.

Nincs más hátra,
csak mutasd meg hogy különc vagy,
mert meghalni bárki tud,
de igazan élni, csak a különcök tudnak.

Hajad mint arany színű kal?szt ,lengeti a sz?l. Mit ir?ntad ?rzek, m?s meg nem ?rt. V?kony kis kezeid le s?lytanak hirtelen mint a vill?m, szemmel nem l?tható, csak azt ?rzem hogy f?j. Mikor ideges vagy, el?tted senki meg nem ?llhat, s csöpp kis sz?dból pocs?k szavak sz?llnak. Pici vagy, de m?gis oly er?s, ha valakit nyakon v?gsz, az menten le fő. Nem ?rtem az agressziód mi hirtelen feltör. Ha besokalsz, az orrom tutira eltör.

Part2

Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.

Part1

Mi is az a szerelem, mit oly régóta keresek. vajon megtalálom valaha, vagy síromba viszem e rejtelmet? Sok leánynak mondtam már hogy szeretlek, de az őszinte érzést még mindig keresem. Vajon van e hozzáfogható dolog, mi úgy megragad, vagy sosem jövök rá arra, milyen lehet valójában. A magyar leányok gyönyörűek, nincsenek hasonlók a vilagon, de ezt az érzést, vajon lesz akiből kiváltom? Nemtudom hol, és hogyan keressem, valaki magyarázza el, mi is az a szerelem!