A nap verse
Viselt körülmény…
Hétköznapi pszichológia… meditáció.
Ahogy a Hold megvilágítja a fákat,
Nekem úgy kellene felismernem mákat,
Ahogy a Hold megvilágítja a fákat.
*
Így öregen, lehet,
Nem is kell már felismerés…
Hold meg csak, világít.
Szerelem szárnyán repkedtem,
Örök szerelmet reméltem.
*
Az élet értelme vajon a lét?
Vagy lét adja az élet értelmét?
*
Ha nincs szeretet, együttérzés, akkor milyen ez a fránya lét?
A lét milyen, ha a hiány kiölte belőle a lényegét?
Ha nincs szeretet, együttérzés, akkor milyen ez a fránya lét?
*
Nem vagyunk egyedül,
Mert körülmények megvannak!
Nélkülük, nincs döntés!
Féltve őriztük szerelmünk,
Ám, árny suhogott felettünk.
*
Együttérzés a szeretet kimutatása?
Együttműködés ennek a megmutatása?
Hogyan tovább, ha elfáradt már a test?
Akkor már nincs szeretet se, ez így fest?
*
Öregen se tudni
Élet értelmét? Megfejtés?
Körülményekben van.
Nem kettőnkön múlott, volt más...
Ki szerelmünkben volt prímás.
*
Hosszú élet sem ad
Garanciát semmire sem.
Van, aki csak tűt, tűr…
Elengedtem hát a kezét,
Még érzem, szerelem hegét.
*
A pár másik tagja
Is csak egy… viselt körülmény!
Ez így életszerű…
A biztos sem kétségtelen...
Így elváltunk véglegesen.
*
Egy
Élet,
Kiszabott.
Ezt kell élni!
Jó döntés… van-e?
Jó döntés… van-e?
Ezt kell élni!
Kiszabott
Élet,
Egy.
*
Vajh’, hogy sikerül?
Gonosz élet
Irányít?
Ádáz
Sors?
Sors
Ádáz?
Irányít
Gonosz élet?
Vajh’, hogy sikerül?
Vecsés, 2018. január 26. – Szabadka, 2018. január 28. – Kustra Ferenc – a verset, a 3 soros-zárt- tükrös -t, a tükör apevákat és a HIAQ –kat én írtam. A TANQ –k verse, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája, a címe: ”Egy szerelem margójára…”
Ahogy a Hold megvilágítja a fákat,
Nekem úgy kellene felismernem mákat,
Ahogy a Hold megvilágítja a fákat.
*
Így öregen, lehet,
Nem is kell már felismerés…
Hold meg csak, világít.
Szerelem szárnyán repkedtem,
Örök szerelmet reméltem.
*
Az élet értelme vajon a lét?
Vagy lét adja az élet értelmét?
*
Ha nincs szeretet, együttérzés, akkor milyen ez a fránya lét?
A lét milyen, ha a hiány kiölte belőle a lényegét?
Ha nincs szeretet, együttérzés, akkor milyen ez a fránya lét?
*
Nem vagyunk egyedül,
Mert körülmények megvannak!
Nélkülük, nincs döntés!
Féltve őriztük szerelmünk,
Ám, árny suhogott felettünk.
*
Együttérzés a szeretet kimutatása?
Együttműködés ennek a megmutatása?
Hogyan tovább, ha elfáradt már a test?
Akkor már nincs szeretet se, ez így fest?
*
Öregen se tudni
Élet értelmét? Megfejtés?
Körülményekben van.
Nem kettőnkön múlott, volt más...
Ki szerelmünkben volt prímás.
*
Hosszú élet sem ad
Garanciát semmire sem.
Van, aki csak tűt, tűr…
Elengedtem hát a kezét,
Még érzem, szerelem hegét.
*
A pár másik tagja
Is csak egy… viselt körülmény!
Ez így életszerű…
A biztos sem kétségtelen...
Így elváltunk véglegesen.
*
Egy
Élet,
Kiszabott.
Ezt kell élni!
Jó döntés… van-e?
Jó döntés… van-e?
Ezt kell élni!
Kiszabott
Élet,
Egy.
*
Vajh’, hogy sikerül?
Gonosz élet
Irányít?
Ádáz
Sors?
Sors
Ádáz?
Irányít
Gonosz élet?
Vajh’, hogy sikerül?
Vecsés, 2018. január 26. – Szabadka, 2018. január 28. – Kustra Ferenc – a verset, a 3 soros-zárt- tükrös -t, a tükör apevákat és a HIAQ –kat én írtam. A TANQ –k verse, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája, a címe: ”Egy szerelem margójára…”
Legújabb versek
Az Isten hat nap teremtette
Tökéletesen szép világot,
A hetediket megszentelte,
És nem végzett semmilyen dolgot.
Hat napon mindig munkálkodjál,
Hetediket pihenni hagyjál.
Megemlékezzél, megszenteljed,
Újabb hat napra erőd gyűjtsed.
Ne csak majd pihenéssel töltsed,
Hanem szellemed is fejlesszed.
Olvassál, avagy imádkozzál,
Lelki fejlődésben haladjál.
Fizikai és lelki tested,
Harmóniában kell, hogy legyen.
Élő nyugalommal feltöltsed,
E napon örömmel pihenjen.
Ez a negyedik parancsolat,
A teremtő Isten személye,
És a földi ember személye,
Között, képez átjáró hidat.
Ha az Urat mindenek felett
Teljes lelkedből szereted,
Parancsolatait megteszed,
Fejlődésedben célhoz vezet.
Minden hétnek egyetlen napja,
Nyugalomé, megpihenésé,
A célhoz érés jelképéé,
Melyet átsző Isten áldása.
Hagyd a földi dolgot békében,
E helyett a lelked ébredjen.
Úrnak szentelt nap reggelére,
Ébredj szent, méltó szeretetre.
Ő óhaja az, hogy lebontsa,
A földi élet búját ? baját,
Keserűségét, fáradságát,
Lelkeinket felszabadítsa.
Megszentelve, szárnyat növesszen,
Szellemünk feljebb emelkedjen,
Majdan végcélunkhoz vezessen,
Az Ős hazában megöleljen.
Tökéletesen szép világot,
A hetediket megszentelte,
És nem végzett semmilyen dolgot.
Hat napon mindig munkálkodjál,
Hetediket pihenni hagyjál.
Megemlékezzél, megszenteljed,
Újabb hat napra erőd gyűjtsed.
Ne csak majd pihenéssel töltsed,
Hanem szellemed is fejlesszed.
Olvassál, avagy imádkozzál,
Lelki fejlődésben haladjál.
Fizikai és lelki tested,
Harmóniában kell, hogy legyen.
Élő nyugalommal feltöltsed,
E napon örömmel pihenjen.
Ez a negyedik parancsolat,
A teremtő Isten személye,
És a földi ember személye,
Között, képez átjáró hidat.
Ha az Urat mindenek felett
Teljes lelkedből szereted,
Parancsolatait megteszed,
Fejlődésedben célhoz vezet.
Minden hétnek egyetlen napja,
Nyugalomé, megpihenésé,
A célhoz érés jelképéé,
Melyet átsző Isten áldása.
Hagyd a földi dolgot békében,
E helyett a lelked ébredjen.
Úrnak szentelt nap reggelére,
Ébredj szent, méltó szeretetre.
Ő óhaja az, hogy lebontsa,
A földi élet búját ? baját,
Keserűségét, fáradságát,
Lelkeinket felszabadítsa.
Megszentelve, szárnyat növesszen,
Szellemünk feljebb emelkedjen,
Majdan végcélunkhoz vezessen,
Az Ős hazában megöleljen.
Földi, avagy égi bálványok,
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.
Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.
Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.
Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.
Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.
Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!
A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.
Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.
Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.
Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.
Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.
Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!
A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!
Aki sosem szeretett
az nem szeret most sem
az hibát keres rajtad
az
megaláz az elvet
akkor örül majd
ha már nem leszel
nem leszel
aki emlékezteti
arra ami őt terheli
aki már nem lesz
miért fáj hát mégis
miért szorong a szíved
más dimenziókban
lehet egy másik
élet
ó annyi szépség van még
ami vár rád
így tréfás öregen a mégis fiatalon
ahol még száz karral szeretnének
ne hagyd magad
nem igaz már régen
amit írtál
a végső menedékre
tövis koszorúk hullnak a fejedről
a megvilágosodástól
a fénytől
odakint ma este hull a hó
hideg van
te is szerethetted
aki már elment
bűnbánó csillagok nyílnak
a feledéstől
kitárt
a tenyeredben
az nem szeret most sem
az hibát keres rajtad
az
megaláz az elvet
akkor örül majd
ha már nem leszel
nem leszel
aki emlékezteti
arra ami őt terheli
aki már nem lesz
miért fáj hát mégis
miért szorong a szíved
más dimenziókban
lehet egy másik
élet
ó annyi szépség van még
ami vár rád
így tréfás öregen a mégis fiatalon
ahol még száz karral szeretnének
ne hagyd magad
nem igaz már régen
amit írtál
a végső menedékre
tövis koszorúk hullnak a fejedről
a megvilágosodástól
a fénytől
odakint ma este hull a hó
hideg van
te is szerethetted
aki már elment
bűnbánó csillagok nyílnak
a feledéstől
kitárt
a tenyeredben
A hold fénye vagyok
fényemben fürösztöm
arcodat
én vagyok az égbolt fölötted
én vagyok
tenyeredben lüktető
vágyat keltő csillagod
s amikor
leveted szoknyád
feszes csípődet
magamhoz
ölelem
nem hallgathatok
kérlellek vetkőzz tovább
s legyél az asszonyom
mert
a hold fénye vagyok
a szám testeden fényként
kóborol
imádja
öled forró háromszögét
melleid édes vonulatát
cirógat ,markol
eszi a szádat
s addig ölel
amíg a gyönyörűségtől
felkiáltasz
A hold fénye vagyok
hogy öleljelek
bocsáss be magadhoz
egy titkos
ablakon
fényemben fürösztöm
arcodat
én vagyok az égbolt fölötted
én vagyok
tenyeredben lüktető
vágyat keltő csillagod
s amikor
leveted szoknyád
feszes csípődet
magamhoz
ölelem
nem hallgathatok
kérlellek vetkőzz tovább
s legyél az asszonyom
mert
a hold fénye vagyok
a szám testeden fényként
kóborol
imádja
öled forró háromszögét
melleid édes vonulatát
cirógat ,markol
eszi a szádat
s addig ölel
amíg a gyönyörűségtől
felkiáltasz
A hold fénye vagyok
hogy öleljelek
bocsáss be magadhoz
egy titkos
ablakon
Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!
Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!
Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!
Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!
Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!
Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!
Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!
Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!
Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!
Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!
Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!
Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!
Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!
Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!
Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam
Az ég mennydörgött és villámlott,
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?
Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.
Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.
Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,
Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.
Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.
A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.
? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?
Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.
Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.
Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,
Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.
Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.
A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.
? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!
Szent karácsony éjjelén,
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.
Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.
Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.
Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.
Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.
Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.
Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.
Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.
Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.
Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.
Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.
Vers Erkel Ferenc Bánk Bánjára
1956 emlékére hivatkozva
HAZÁM,HAZÁM
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté.,nem uralkodóké,
nem gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a tiéd, az enyém, a te gyerekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké
akik még szeretnek a jóké és a rosszaké is
a HAZA MINDENKIÉ ! ,
s a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
az itthon maradottaké , az orvosoké ,
a nővéreké és az ápolóké
akik ápolnak minket ,a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanároké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó s milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ , a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ az árulóké is , azoké is
akik hamis híreket adnak , a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A haza a NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak , szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a fiataloké s barázdás arcú öregeké
akik a megtérés szekereire várnak
s a fiataloké akik még iskolába járnak
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünké, ötvenhatos menekültjeinké
de nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
és az ellenzéké sem , akik hangja sokszor hallgat
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
(Facebook: Dr.Bajkai István video feltöltése 2016)
1956 emlékére hivatkozva
HAZÁM,HAZÁM
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté.,nem uralkodóké,
nem gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a tiéd, az enyém, a te gyerekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké
akik még szeretnek a jóké és a rosszaké is
a HAZA MINDENKIÉ ! ,
s a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
az itthon maradottaké , az orvosoké ,
a nővéreké és az ápolóké
akik ápolnak minket ,a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanároké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó s milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ , a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ az árulóké is , azoké is
akik hamis híreket adnak , a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A haza a NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak , szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a fiataloké s barázdás arcú öregeké
akik a megtérés szekereire várnak
s a fiataloké akik még iskolába járnak
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünké, ötvenhatos menekültjeinké
de nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
és az ellenzéké sem , akik hangja sokszor hallgat
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
(Facebook: Dr.Bajkai István video feltöltése 2016)
Ezen az őszi délutánon
amikor erjedő must szagát
hordja a szél
s a levelek sárgán,
vörösen
zölden
hullnak a fákról
még ragyog a nap
s hunyorgat az ég csoda-kékje
szobánk lázas bútorai
között
száz karral ölelnélek
térdelnék öledig
emelkedve
feszes csípődet
átkarolva
szép asszony tested
felajzott vágyakkal
magamhoz vonva
suttogva neked
halk imámat
hogy
szeress sokáig
hogy
tedd szét nekem a lábad
hogy
száz csókkal
csókolnám édes
szádat
s ha feltámadna benned is
a vágy
nem hallatszana más
csak a lüktetésünk
ahogy
egymásba verődik
testünk
lázas ziháló meztelenségünk
amikor erjedő must szagát
hordja a szél
s a levelek sárgán,
vörösen
zölden
hullnak a fákról
még ragyog a nap
s hunyorgat az ég csoda-kékje
szobánk lázas bútorai
között
száz karral ölelnélek
térdelnék öledig
emelkedve
feszes csípődet
átkarolva
szép asszony tested
felajzott vágyakkal
magamhoz vonva
suttogva neked
halk imámat
hogy
szeress sokáig
hogy
tedd szét nekem a lábad
hogy
száz csókkal
csókolnám édes
szádat
s ha feltámadna benned is
a vágy
nem hallatszana más
csak a lüktetésünk
ahogy
egymásba verődik
testünk
lázas ziháló meztelenségünk
Lobbanó
őszutói fényben
búcsúzik a nyár
nem őrzi már
se szerelem
se fa se virág
Örömeit
nem őrzi már
semmi
Krizantémok
nyílnak
a kövezeten
nem akarok
senkit
elfeledni
őszutói fényben
búcsúzik a nyár
nem őrzi már
se szerelem
se fa se virág
Örömeit
nem őrzi már
semmi
Krizantémok
nyílnak
a kövezeten
nem akarok
senkit
elfeledni
Játszunk
Játsszuk azt,hogy szeretsz engem,
s megöleled majd a lelkem.
Játsszunk mesés boldogságot,
sok-sok valóra vált álmot.
Játsszuk át az életet,
s meglásd megtaláljuk ami elveszett!
Játsszuk azt,hogy szeretlek!
Ma eggyé olvad nappal,és éj.
Játsszuk azt,hogy fellegek közt szárnyalhat a szenvedély!
Játsszuk azt,ha meghalok,
könnyből lesznek angyalok!
Ígérjétek meg nekem,
játszotok majd nélkülem!
Játsszuk azt,hogy szeretsz engem,
s megöleled majd a lelkem.
Játsszunk mesés boldogságot,
sok-sok valóra vált álmot.
Játsszuk át az életet,
s meglásd megtaláljuk ami elveszett!
Játsszuk azt,hogy szeretlek!
Ma eggyé olvad nappal,és éj.
Játsszuk azt,hogy fellegek közt szárnyalhat a szenvedély!
Játsszuk azt,ha meghalok,
könnyből lesznek angyalok!
Ígérjétek meg nekem,
játszotok majd nélkülem!
Hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk
a fákra a földre
a lehullott
rozsdás levelekre
s ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s nem marad más a fák tetején
csak a bánat
Verlain mondta hogy az ősz húrja zsong
búsong, jajong a tájon
és
én is érzem
hogy az ölelésed már hiába várom
hogy fogy az időnk
fogynak a menedékek
lassan kihűlnek
szívünkből a vágyak
és hiába égnek még a régi fények
és hiába hiszek
a feltámadásban
hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
azok is
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
de tudom
hogy majd egyszer
az októberi szél
az utcákon át
az erjedő must szagát
hozza
elindulok
s akik
még mindig szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
a
sirató dombra
ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen szólóját a magány
ahol nem számít már
többé semmi
de ahol
nem fogok soha senkit sem
elfeledni
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk
a fákra a földre
a lehullott
rozsdás levelekre
s ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s nem marad más a fák tetején
csak a bánat
Verlain mondta hogy az ősz húrja zsong
búsong, jajong a tájon
és
én is érzem
hogy az ölelésed már hiába várom
hogy fogy az időnk
fogynak a menedékek
lassan kihűlnek
szívünkből a vágyak
és hiába égnek még a régi fények
és hiába hiszek
a feltámadásban
hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
azok is
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
de tudom
hogy majd egyszer
az októberi szél
az utcákon át
az erjedő must szagát
hozza
elindulok
s akik
még mindig szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
a
sirató dombra
ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen szólóját a magány
ahol nem számít már
többé semmi
de ahol
nem fogok soha senkit sem
elfeledni
Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk a fákra a földre
a lehullott
rozsdás őszi levelekre
ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük a fákon az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s a fák tetején
leng a bánat
Verlain mondta hogy az ősz
húrja zsong
jajong,búsong a tájon
én is érzem
hogy
fogy az időnk
fogynak a menedékek
s hűlnek
szívemben lassan a vágyak
de
mégis hiszek
hiszek a feltámadásban
hiszek abban hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
s idő
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
akik már eddig is öleltek volna
vagy akiket én öleltem volna
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
amikor
az októberi szél
az utcákon
az erjedő must szagát
hordta
s akik
még szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
messzire
a sirató dombra
ahol távoli szólóját játssza a magány
Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
s esik az eső
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk a fákra a földre
a lehullott
rozsdás őszi levelekre
ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük a fákon az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s a fák tetején
leng a bánat
Verlain mondta hogy az ősz
húrja zsong
jajong,búsong a tájon
én is érzem
hogy
fogy az időnk
fogynak a menedékek
s hűlnek
szívemben lassan a vágyak
de
mégis hiszek
hiszek a feltámadásban
hiszek abban hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
s idő
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
akik már eddig is öleltek volna
vagy akiket én öleltem volna
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
amikor
az októberi szél
az utcákon
az erjedő must szagát
hordta
s akik
még szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
messzire
a sirató dombra
ahol távoli szólóját játssza a magány
Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
s esik az eső
Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat
Nekem ígért a hangod
ahogy hajlott, nevetett
és a telefon huzalokon
keresztül nekem integetett
szép csókra vágyó szád
s ahogy hallgattalak
ernyedő pára vonta át
tekintetemet csodáid
gyönyörű birodalmán
s amikor a hangunk
összeütközött
mert mikor én,
akkor szóltál te is
távolságunk két pontja
között
egymásba robbant a lelkünk
ez a két magányos
üstökös
ahogy hajlott, nevetett
és a telefon huzalokon
keresztül nekem integetett
szép csókra vágyó szád
s ahogy hallgattalak
ernyedő pára vonta át
tekintetemet csodáid
gyönyörű birodalmán
s amikor a hangunk
összeütközött
mert mikor én,
akkor szóltál te is
távolságunk két pontja
között
egymásba robbant a lelkünk
ez a két magányos
üstökös
Az én képzeletem
a megvert, megáldott
visszatér hozzád
minden átvirrasztott
éjszakámon
Minden képzelt ölelésben
téged látlak
téged csókollak
a te melled bimbóit
tartom a számban
markolom
tenyeremben a te
dús öledet
és a te lélegzeteddel
zihálok
téged ölellek minden
képzelt
asszonyomban
akiket szerettem
mert te vagy
aki beleégetted magad
az ereimbe
a te édes széttett combjaidra
vágyom
hogy széttárt forróságukba
elvesszek
és semmi se maradjon
ezen a világon
csak te
örökkön
örökké
s kezdhetünk mindent
mindennap
újra
ezért
nem félek a haláltól sem
ki tudja
lehet
mégis van
még egy esély
mégis van
egy másik élet
térj vissza hozzám
ölelj át
szeress!
kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted
a megvert, megáldott
visszatér hozzád
minden átvirrasztott
éjszakámon
Minden képzelt ölelésben
téged látlak
téged csókollak
a te melled bimbóit
tartom a számban
markolom
tenyeremben a te
dús öledet
és a te lélegzeteddel
zihálok
téged ölellek minden
képzelt
asszonyomban
akiket szerettem
mert te vagy
aki beleégetted magad
az ereimbe
a te édes széttett combjaidra
vágyom
hogy széttárt forróságukba
elvesszek
és semmi se maradjon
ezen a világon
csak te
örökkön
örökké
s kezdhetünk mindent
mindennap
újra
ezért
nem félek a haláltól sem
ki tudja
lehet
mégis van
még egy esély
mégis van
egy másik élet
térj vissza hozzám
ölelj át
szeress!
kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted
Titkold el szíved,szenvedését ,
ne halld a sors gúnyos nevetését.
Sírni lehet de nem érdemes.
Szíved bárhogy fáj ,nevess!
Csak gondolj rám,és szeres !
ne halld a sors gúnyos nevetését.
Sírni lehet de nem érdemes.
Szíved bárhogy fáj ,nevess!
Csak gondolj rám,és szeres !
1.
Párczen Pistának
Perczel Gyurinak
Balás Lacinak
Funták Robinak
Vonásaid
víg kamaszkövek őrzik
S koravén jelek a fákon
Ne játssz bújócskát velem
Úgysem hiszem a halálod
2.
Horizont
Ablakomból temetőre látok
Alattam sírnak,harangot vernek
Fekete asszonyok kántálnak,
s énekelnek
Ablakomból messzire látok
szemgödreimben angyalok ülnek
s citeráznak
3.
ZÁPOR
Zápor. zápor, zuhogó
Villámok között állok
Ökölnyi cseppek esnek
Tisztára mosnak
Összevernek
Párczen Pistának
Perczel Gyurinak
Balás Lacinak
Funták Robinak
Vonásaid
víg kamaszkövek őrzik
S koravén jelek a fákon
Ne játssz bújócskát velem
Úgysem hiszem a halálod
2.
Horizont
Ablakomból temetőre látok
Alattam sírnak,harangot vernek
Fekete asszonyok kántálnak,
s énekelnek
Ablakomból messzire látok
szemgödreimben angyalok ülnek
s citeráznak
3.
ZÁPOR
Zápor. zápor, zuhogó
Villámok között állok
Ökölnyi cseppek esnek
Tisztára mosnak
Összevernek
Gyönyörű melleidre
vágyom
s megölelni téged
egy forró nyáréjszakán
vagy őszbe hajló meleg
délutánon
érezni tested illatát
bőröd mámorító ízét
s a csókjaidat
telhetetlen
számon
érezni téged !
jöjj hát !
fuss hát ! fuss hozzám !
mielőbb ! vesd le ruhádat
karolj át
és szorosan ölelj
szoríts
forró tenyeredbe
kifulladásig
Ó, én már nagyon várom
hogy
gyönyörű buja testedet
csókjaimmal
bejárjam
Csupa paráznaság
lennénk mi ketten
s te megsemmisülnél
és én is
lüktető szerelmi
gyönyörünkben
vágyom
s megölelni téged
egy forró nyáréjszakán
vagy őszbe hajló meleg
délutánon
érezni tested illatát
bőröd mámorító ízét
s a csókjaidat
telhetetlen
számon
érezni téged !
jöjj hát !
fuss hát ! fuss hozzám !
mielőbb ! vesd le ruhádat
karolj át
és szorosan ölelj
szoríts
forró tenyeredbe
kifulladásig
Ó, én már nagyon várom
hogy
gyönyörű buja testedet
csókjaimmal
bejárjam
Csupa paráznaság
lennénk mi ketten
s te megsemmisülnél
és én is
lüktető szerelmi
gyönyörünkben
Szórom virágaim
mennek mellette
százan
szótalan.
Tán lehajol egy,
tenyerébe veszi
nyugtalan
lépteim
keresi.
Még egy pillanat,
s egy tétova
kéz
emlékei közé
préseli
mennek mellette
százan
szótalan.
Tán lehajol egy,
tenyerébe veszi
nyugtalan
lépteim
keresi.
Még egy pillanat,
s egy tétova
kéz
emlékei közé
préseli
Árnyékba burkolt arcod
nem láthatom
még sohase láttalak
képzeletem
fénnyel vesz körül.
Verseid láttatják lelkedet,
szíved érző férfi - szív
fáradhatatlan,
de néha
megremeg.
Utadat járva
mindenki kedvét keresed
hogy téged mi bánt,
oly kevesen értik meg.
Magányod
takarja mosolyod
vagy,
mint kedvüket vesztett utcalányok
hangod hol esdeklő
hol kemény.
Banális, de igaz:
utoljára hal meg a remény
nem láthatom
még sohase láttalak
képzeletem
fénnyel vesz körül.
Verseid láttatják lelkedet,
szíved érző férfi - szív
fáradhatatlan,
de néha
megremeg.
Utadat járva
mindenki kedvét keresed
hogy téged mi bánt,
oly kevesen értik meg.
Magányod
takarja mosolyod
vagy,
mint kedvüket vesztett utcalányok
hangod hol esdeklő
hol kemény.
Banális, de igaz:
utoljára hal meg a remény
Oly távol vagy most tőlem
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy forró
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted?
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy forró
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted?
Vajon a Dunától
Kérdezi a tenger,
Honnan jössz s hová mész
Nagy igyekezettel?
Mit hoznak habjaid,
Tiszát, Rábát, Marost?
Kősziklát, mely állott
Az előbb még amott?
Megvan-e még vajon
A kis patak íze,
Amely volt hajdanán
Gyermekkorom vize?
A sok könny, és a vér
Csorog benned talán,
Mely ezredév során
Ömlött magyar hazán?
Benned van, kavics már
Kőszikla s hegyorom,
Az életünk is, amely
Velünk volt egykoron.
Bizony por és hamu
Leszük ismét, egyszer:
Kavics lesz a szikla,
Elnyeli a tenger.
Kérdezi a tenger,
Honnan jössz s hová mész
Nagy igyekezettel?
Mit hoznak habjaid,
Tiszát, Rábát, Marost?
Kősziklát, mely állott
Az előbb még amott?
Megvan-e még vajon
A kis patak íze,
Amely volt hajdanán
Gyermekkorom vize?
A sok könny, és a vér
Csorog benned talán,
Mely ezredév során
Ömlött magyar hazán?
Benned van, kavics már
Kőszikla s hegyorom,
Az életünk is, amely
Velünk volt egykoron.
Bizony por és hamu
Leszük ismét, egyszer:
Kavics lesz a szikla,
Elnyeli a tenger.
Nem kérem,
hogy gyere.
Egyszer majd találkozunk
félúton
átutazóban valahová
mint két idegen
távoli rokon
a pusztaságban
ezen a közép-európai
szélességi fokon
ahol sivár az élet
és sok a nyomorúság
ahol mi vagyunk
a szegényebb
szegények
s csupa mulasztás
az életünk mert
hiába kérünk
könyörületet , ölelkezést
s feloldozást minden
eltűnik a messzeségben
a szigorú nincs-be
Az én fohászom:
Nap ragyogj értünk
éjszaka takarj be
szép asszonyom
fogadj a karjaidba
gyönyörű lábaid közé
az örökké valóságig
s szoríts magadhoz
ölelj meg
hogy gyere.
Egyszer majd találkozunk
félúton
átutazóban valahová
mint két idegen
távoli rokon
a pusztaságban
ezen a közép-európai
szélességi fokon
ahol sivár az élet
és sok a nyomorúság
ahol mi vagyunk
a szegényebb
szegények
s csupa mulasztás
az életünk mert
hiába kérünk
könyörületet , ölelkezést
s feloldozást minden
eltűnik a messzeségben
a szigorú nincs-be
Az én fohászom:
Nap ragyogj értünk
éjszaka takarj be
szép asszonyom
fogadj a karjaidba
gyönyörű lábaid közé
az örökké valóságig
s szoríts magadhoz
ölelj meg
Akarod -e az ölelésem?
akarod ?e érezni a testem
akarod- e érezni lüktetésem
összezárt gyönyörű tenyeredben
Akarod-e inni a csókomat ?
érezni szívem lázas dobolását
ahogy átüt bőrömön
ahogy átütnek rád a vágyak
Akarod-e hallani ágyunk muzsikáját
hűs érintését gyűrt lepedőnknek
hívsz-e hogy menjek hozzád ?
örök-visszatérő szeretődnek ?
akarod ?e érezni a testem
akarod- e érezni lüktetésem
összezárt gyönyörű tenyeredben
Akarod-e inni a csókomat ?
érezni szívem lázas dobolását
ahogy átüt bőrömön
ahogy átütnek rád a vágyak
Akarod-e hallani ágyunk muzsikáját
hűs érintését gyűrt lepedőnknek
hívsz-e hogy menjek hozzád ?
örök-visszatérő szeretődnek ?
