Versek
Témakörök szerint
Szerelem (389)
A nap verse
Vadászpilóták? 2/7.
A Nagy Háborúban

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?

Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Legújabb versek
« Első oldal
1
...
of
164
Mondják az okosok,
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*

Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!

Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 4
A „nincs” filozófiája…

Üres vagyok, mint egy kifüstölt méhkas
Vagy mint egy ázsiai éhező has.
De én vagyok a hibás. Tudom, érzem,
Már nincs veszélyben, mert nincsen is létem.

Én ellenséges vizeken evezek,
Vagy csak egy sűrű rengetegben megyek?
Mindegy, ha a környezetem biz’ nem jó,
Valóságom kárhozat, mint a faló.

Környezet nélkül mindenki csak senki,
Kit mások támogatnak, az valaki.
Senki vagyok, mert senkinek születtem,
Rossz vagyok, senkinek nem kell életem

Vecsés, 1999. május 28. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 4
Szegény vagyok, mint a mókus télen,
Mint róka a viharverte réten.
Nincsen semmim, csak a lelki érték,
A mai világban ez nem érték…

Ülök és várok, jön-e jó sorsom.
Bizonyítani volna alkalom?
Karmámat érdekli, velem mi van?
Nem... egy vagyok a tucat áruban…

Vecsés, 2002. december 25. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 4
Betonrengetegben céltalanul, botorkálva... bandukolok,
Pillantásommal beton réseibe bele-bele akadok…
A kezdődő naplemente sugara is megtörik,
Üres gondolataimból talán, minden törlődik…

A nap lassacskán lemegy, és engemet is sötétbe temet,
Hogy ezt elviseljem, kell tanúsítani az önfegyelmet!
Arcomra nem kell… semmi, még fekete maszk sem,
A sötétség beborít… ad igazit nekem…

Az este izgalmakat ígér, csend már tobzódik... sötéten át,
A sötétség sűrűsödik, végleg eltapossa... napfény nyomát.
A sötétedő este, akar... csak csábít a hívó szavával…
Bandukolok, nem látok, tapogatok, éjsötét… húz magával!

Vecsés, 2014. február 24. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 4
Állítólag borban... igazság!
Nekem, combod közt a vigasság.
Együtt csak szürcsöljük,
Szerelmet... dörzsöljük.
Ennek... nem kedvez nyugdíjasság!

Kacsázó léptekkel jössz felém,
Kacsázásod ágyban elvenném.
Ott farod kacsázna,
Ez mind’ férfi álma.
Mikor jössz erre? Úgy szeretném…

Gondoltam jó, hogy újra hívlak,
Vársz, csiripelték a sok varjak.
Jó lenne az ágyban,
Régi megszokásban...
Férjed játszd ki, megint kinyitlak!

Mentünk mi még hóba is bújni,
Biz' nem kelt' erőszakoskodni.
Jöttél és ugráltál,
Hóban meg elcsúsztál.
Térded megfájdult... jót lefújni!

Éjtengerbe bújni, erdőbe,
Szép a ruhád, kiszedlek előre...
Csókolom a szádat,
De béka ugrálgat...
Futás... élvezet, süllyesztőbe.

Vecsés, 2018. augusztus 22.- Kustra Ferenc József – Erotikus jellegű LIMERIK csokor
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Úgy estefelé alvásra készül a szobám.
Fehér gyócs lepedőre vár az ágy.
Pihennek a könnyvek a polcokon.
A firhang is el van húzva már az ablakon.

Az üress szobámba matat a csend.
A Némaság kallkan sétál idebent.
Kergeti a bánat a szomorúságot.
A szobába egy szikrányi örömöt
nem látok.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 17
Jártál szívemben Valéria.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?

Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?

Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.

Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2
A szeretet a
Legfontosabb; életben.
Sok, nem tud adni.
*

A szeretet a
Legfontosabb; életben.
Sok, nem mutatja.
*

A szeretet a
Legfontosabb; életben.
Kevés képes rá!

Vecsés, 2012. szeptember 9. – Kustra Ferenc József – íródott; A néhai, nagy tudású Prof. Dr. Popper Péter tanítása alapján. [A tanítást én elfogadom, sőt, volt bűnügyi nyomozóként alátámasztom!]
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
És nincsen kiút.
*

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Hol van ebből út?
*

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Lehet-e más út?
*

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
De, itt van kiút!
*

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Akarom! Van út!
*

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Sorsunk a döntnök…

Vecsés, 2012. szeptember 5. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú: anaforás fél haiku láncban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1
Majd ha egyszer úgy találom,
Akkor tollam jól kirántom…

Papírra rovom, a magas égbe kiáltom…
És tudom, így azzal magam, én jól elásom…

Miért kell poétának olyant írni?
Mert poétának feladat… ily’ lenni!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – a poéta meditációja…
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 6
Szép szavaitok tengerének hullámain ringatózok,
Ezeken elmeditálni, sőt hozzászólni nem ódzkodok.
Olvassátok csak az én szavaim is kis-pajtások,
Így szerezzünk egymásnak örömet, legények-lányok.

Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2
(Bokorrímes)
Lassan csoszogó léptekkel már közeledett az este,
A déli napsütés hírét már majdnem moha nőtte be,
A sötétség meg minden ellop, mint az ő kormos füstje…

(3 soros-zárttükrös)
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel,
Aztán kimutatta a foga fehérjét, lecsapott a viharral, „ledőlt heggyel”,
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel.

Azonban rövid volt az esőt, vihart mutató ősz,
Mert nagyon jött a korán beköszöntött tél és oly’ bősz.
Napokig el sem múltak az egymást bőn követő hóviharok
És mínusz tizenötben keltek hajnalban, ó az erdőlakók.

Ebbe a pár napba éhség, az arcok szinte kiszikkadtak,
A csontvázak az átfázástól, hússal együtt roskadoztak…
Lábuk alatt, minden lépés recsegett, csikorgott,
Ki kicsit figyelt, így járt, hogy hupp… jégen kuporgott.

(Bokorrímes)
Mindenki kérdezi most, ezután itt lelkesülni minek lehetne?
Igaz, de ha ezt a telet átéljük, öröm lesz tavasz jövetele.

Vecsés, 2021. május 31. - Kustra Ferenc József – íródott: az egymást követő évszakokról.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt.
Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt…
Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye,
A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége…

Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon,
Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon.
Itt a fagyban, bizony mérünk, sokszor, mínusz negyvenet is,
Jó lenne valami meleg, néha talán egy kicsit is.

Szemben az orosz tüzérek a folyó túlpartján,
Mindig lőnek valamivel, a halál rakpartján...
Néha, ha nem felhős az égbolt, látni egy hulló csillagot,
Oroszok a robbanás hangját adják neki, mint abrakot…

Megnéztem a puskámat, mert az bizony biztosítja itt a túlélést,
De a závárzat, alig mozog, a fagy belevitte a deresedést.
Itt van a komám is jobb, tőlem, tán' tíz méterre,
Vissza is kiabált, neki is ez a félelme.

Itt járt a százados úr! Fegyverellenőrzés volt, neki is mutattam,
De csak a vállát rángatta, hogy a problémámat oldjam meg én magam.
Orosz most is lő nehézágyúval, szerencsére nem erre,
De lehet, ide fordulnak, és akkor lőnek erre-fele…

Látom, hogy az éji köd, már lassan, komótosan de, kezd leszállni,
Őrségben, túlra meresztem a szemem de, itt már semmit nem látni…
Tárat is kivettem, visszatettem, de a sötétben már nem látni…

Nem látom már a csillagok fényét sem, a köd mindent ölel!
Nem érzem a lábamat, fázik, jön a hideg, még egy öllel!
Tiszteknek a bunkerba, ordonánc vitte fát, egy nagy öllel!

Tegnap volt újév első napja, ígértek nekünk ünnepi menüt,
De nem ért ide, telitalálat érte a hozó kétkerekűt.
Végül is semmit nem kaptunk enni,
De panaszra oroszokhoz menni?

Gyermekeim és szeretett szüleim, vártok még?
Reménykedtek, hogy megyek, vagy ez tőlem kicsiség?
Én a múltamtól biz' még, nem szakadtam el,
Rátok gondolok most is, nagy szeretettel!

Vecsés, 2016. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáik elmékére!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Poéta a lövészárokban…

Hómezők fény-káváját nézegetem kint az őrségben,
Szeretnék még majd, létet beteljesíteni egészben…
Így éjfél után már, könnyen veszek mindent… legényesen!

Csizmám ócska bélése rég elkopott,
Annyit sem ér már, mint egy ingyen kokott!
Eszembe jutott, hogy otthon írtam én verseket,
Egy nagyobb kockás füzetbe, régebben tele lett…

Precíz, német géppisztolyomat közben megnézem,
Harmincegy fok itt a mínusz, lehet, hogy most végem?
Ha orosz támad, reggelre már fagyott a létem.

Hiába van nagyszerű fegyverem,
Itt minden, olyan, mint a jégverem,
Befagyott, töltényt ki nem lőhetem…

Bárhogy éltem, vagy álltam, itt vagyok, rosszkor voltam rossz helyen,
Ilyen szép hómezőt, sohse láttam, szemben a Don-kehelyben…

Az időm, bűvös álmokkal megveszteget,
Ígéri, látok én még sötét fényeket...
Hó, reggelig, majd nem vakít el legyeket…

Itt az egész század arcán gyűlnek a mosolytalan szarkalábak,
Ha erősek lennénk, szabadulásból nekimennénk a muszkának…
De lángol itt minden, lángol a hó, életünket adjuk… hazának?

Itt a háborúban, vége mindennek? Már nem lövünk ki golyókat?
Itt, őrségben, olyan nagy a hideg, nem gyúrhatok én hógolyókat…
Valaki még beállna közénk, harcban énekelhetné nótánkat.

Hát… miért érzem úgy, hogy az életem a végét járja?
Idehoztak mindenkit, bele, robbanó-pusztulásba.
Nem szeretném, ha a családom szemfedő alatt látna…

A hideg idő vasmarokkal mar az arcunkba,
Innen, már nem sokan megyünk vissza a hazánkba!
Majd lefagy a lábam, dúdolgatok, lövészárok szélén élek…
Most itt én vagyok, így mindenki helyett, nagyon rettegve félek.

Szarkaláb árkát, kitöltötte a lélegzet-pára, ahogy odafagyott,
Szemöldökömről, a lógó jégcsapok vége már régen arcomba csapott…

Ha gyújtógránáttal lőnek minket, akkor lángol a hó, a mindenség is,
Piciny lelkem nagyon törékeny, halkan imádkozok, segít talán mégis…
Én is lőttem már az oroszokra, feloldozás nincs, további lét… fétis!

Itt a hóban és kemény fagyban
Benne a jég-lövészárokban,
Senki nem vagyok én már, vagy ha mégis,
Félrenéz mindenki, köztük még én is!

Akár innen is hazasétálnék, ha lehetne,
Közben meg valami vers juthatna az eszembe…
Otthon nyitnék verseknek, egy új kockás füzetet,
Sorokban írnám bele új gondolatmenetet.

Már annyira kihűltem, hogy magamon nevetve, vitustáncot járok,
A meleg mocsári vizet élvezve, álmomban többször is ott járok…
Látom, közelednek fehér-álcaruhás alakok,
Majd’ marokra fogom a fegyverem és odacsapok…

Toporogva táncolok tovább, mert a hideg ömlik rám a sztyeppéről,
Álom mocsaram is lángol, ahogy lőnek rám, rejtőzve, fehérségből.
Nem értem, miért nem találnak el, tán' emberbaráti kíméletből?

Lehet, hogy tudják, otthon én poéta vagyok?
Itt is, de, a lelkem-szívemben megszakadok…
Úgysem jó a fegyverem, itt már nem harcolok…

Előre tolt állásban csonttá fagyva, teljesen egyedül vagyok,
Mint mondtam, nem jó már a fegyverem, befagyott, már nem harcolhatok...
Még élek a hó hátán, de, lehet, hogy reggelre fagy-szobor vagyok?

Már nehéz ágyúk is lőnek, lángol a hó és hátul a fedezék,
Most vagyok rossz időben, rossz helyen, nagyon is peches ember levék…

Madárcsicsergést én már nem fogok hallani,
Kockás-füzetembe, ki fog verset faragni?
Itt nem maradhatok, a hideg annyira fáj,
Jó lenne, ha még egyszer, nem lángolna a táj.
Fiatal, poétalelkem... orosz mennybe száll?
Én nem jöttem, hoztak! A halál, engem kaszál?

*

Nézem az álcaruhásokat és mennek visszafelé,
A lelkem már tudja? Már ujjong, helyét szinte nem lelé.
Ha nem váltanak le, itt megfagyok, vagy tán' még írhatok?
Lehet, hogy megmentenek engem, a háborús angyalok?

Toporgok folyvást, fázón, lehunyott szemmel,
Világra gondolok, nagy-nagy szeretettel,
Vár otthon a családom, talán még majd, megölelhetem őket?
Én már gondolatban ölelem angyalokat, mint megmentőket!

Imát is mormolok az éjkirálynő felé,
Már csend van, minek a zaja helyét nem lelé.
Hold csak nézve bámul és süt le ránk,
Tán’ sajnálja, hogy vékony a ruhánk.
Lelkem szinte már násztáncot jár,
Lehet, leszek öreg is, immár…

A jéghideg nyugalmam csendje átjárja a poétalelkem,
Már nem a szomorúság, a remény, ami veszettül dúl bennem.
A saját kis-csillagom kialvóban lévő fénye,
Jó erősen belemar, az égnek vaksötétjébe…

Vecsés, 2016. szeptember 11. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ottveszett katonáinkra!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2
Az ételhordó a kordéról leesett…
Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.

Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.

Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.

Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.

Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!

A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!

A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.

Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...

A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.

Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.


Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…

Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

A máknak is van méze,
Már csoroghatna végre…
Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.

A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.

Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?

Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 4
Debreceni Zoltán - Utólag minden egészen más...

Mosolygok magamra mikor a tükörbe nézek.
A szívembe békét, megnyugvást érzek.
A keserű évek mind az arcomon hevernek.
Bármilyen nehezen, de szép lassan elteltek.

Regényt olvasok mikor magamra nézek.
Eszembe jutnak a sok sok szenvedések.
Hányszor gondoltam: most biztos meghalok.
Elmúltak a kínok most rajta csak mosolygok.

Fiatal koromtól már nyomorékan féltüdővel élek.
Mosolygok mikor a kényes egészséges emberekre nézek.
Fulladok sokszor levegőt nem kapok.
De az élettel parolázok és mosolyogva daccolok.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 7
Ha most ott lehetnék melletted,
gyertyalángból fonnék köréd meleget.
Bús homlokodra simítanám kezem,
ahogy holdas árny az ágakon terem.

Ha most ott lehetnék melletted,
sóhajomra hajthatnád le fejed.
Mint az est, ha a csöndre szivárog,
puha fészkébe temetve a világot.

Ha most ott lehetnék melletted,
összefércelném ereimmel szíved.
Beléd fogózva, téged magammal,
bezárnálak örökké a szavakkal.

2023.01.18.
Beküldő: Zsellérné Perczel Hajnalka
Olvasták: 37
Szeretném, ha hozzád bújhatnék,
szeretném, ha ajkadra csókot adhatnék.
Szeretném, ha melletted fekhetnék,
szeretném, ha fejedet ölembe fektetnéd.

Szeretném, mikor édesen néznél rám,
szeretném, mikor azt mondanád: Szeretlek Cicám.
Szeretném ajkamat, ajkadhoz tenni,
szeretnék minden percben, veled lenni.

Szeretném, ha karod átfogná testemet,
szeretném, ha felpezsdítenéd véremet.
Szeretném, ha becéznél Édesem,
szeretném, ha itt lennél énvelem.

Szeretném, ha milliószor megcsókolnál,
szeretném, ha csak ketten lennénk, amikor szólnál.
Szeretném, ha számodra én lennék a világ,
szeretném, ha én lennék az, kit szíved imád.

Szeretném, minden egyes porcikád,
szeretnélek szeretni, csak téged, senki mást.
Szeretném, ha olyannak szeretnél, amilyen vagyok,
szeretném, ha engem látsz, az arcod felragyog.

2023.01.20.
Beküldő: Zsellérné Perczel Hajnalka
Olvasták: 16
Az élet sokszor kusza,
Olyankor az ember tétova.
Nem tudja merre-hova!
Hol van szíve otthona?
De bárhová az élet sodorja.
Elveszlik a lelke egy darabja.
Kívánsága száll tova.
A csillagoknak s holdnak mondja:
- Vidd el szívem haza!
Ne feledjem soha!
Mi boldogságomnak kulcsa!
Lelkem ereje és nyugalma,
egyszer hazavisz az otthonomba!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 9
Nőnapra mit kívánjak?
Az arcokra mosolyt, hogy csaljak?
Elég egy száll virág?
Vagy végezzek házimunkát?
Jobban jár a mamám,
ha elkerülöm a konyhát!
Kedves hölgyek és anyukák,
Fogadjátok tőlem-e virágot,
Boldog nőknapját kívánok!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 7
Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Csigázhatnád... az ember vágya…
Vérem föléledne,
Buzgalomba menne.
Csókolgatnám kezed… imádva!

Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Puszilnék vágyat homlokodra.
Vérem vágyba lenne,
Buzgalmam… éledne.
Simítanám hajad, jól hátra.

Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Oldottan ülnék, kanapéra.
Lelkem buzgólkodna,
Eszem futkorászna.
Közel ülnénk, életre várva.

Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Hétköznapi pszichológia…

Minden hír, hír és a „nem” is válasz.
Bizonytalanság, ha „nem” a válasz.
Míg az ember vár és nem hall nemet,
Ábrándozik, hiú álmot kerget.

„Nem” mondása valamit igényel
És ez nem egyenlő a főlénnyel.
Így „nemet” ki, nehezen mondanak,
Mert ők pszichésen alul maradnak.

Szótlansággal, másikat alázzák,
Ezzel végül is sárba tapossák.
Kiben nincs gerinc „nemet” mondani,
Attól már jót nem lehet elvárni.

Vecsés, 1999. szeptember 25. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3
Ne gondold azt Te,
Hogy világ jófelé megy!
Hősi kihívás?
*
Meglásd, lesz rosszabb
És a helyzet, rosszabb lesz.
Hősi kihívás?
*
Bűnben megfogant
Gyűlölet… nincs szeretet!
Hősi kihívás?
*
Mindenfelé csak,
Erőszakos gazdagok!
Hősi kihívás?
*
Ez nem egy vihar
A pohárban… vég’ közelg!
Hősi kihívás?
*
Képmutatók a
Hatalom gyakorlói!
Hősi kihívás?
*
Megnyomorított,
Kisemmizett szegények!
Hősi kihívás?
*
Földi tettek, majd
Meg lesz égi büntetés.
Hősi kihívás?
*
Megindult a sok
Alkalmatlan… tevése…
Hősi kihívás?
*
(Sedoka)
Mi kicsik vagyunk.
De minket ütnek… nagyon!
Ezt élik… szórakozón!

Mi kicsik vagyunk.
Gátolnak, mint ellenség?
Egy csapatban feneség.

Vecsés, 2022. december 11. – Kustra Ferenc József – íródott: helyzetjelenségként a ma világáról, történelmi hűséggel… senrjú csokorban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1

Látom... bágyadt napsugár, lepihen a fák, bokrok tövében,
Már itt a tél, megjött hideg is, így ő is fázik keményen.
Még villant, de már lágyan, erőtlenül, szinte fakón,
A hideg meg erős, már nagyon hűt, nem elragadón…

Itt van a hideg,
Megjött a rideg
Valóságában
És valójában.

Vecsés, 2012. október 14. - Kustra Ferenc József – íródott: a tél betőréséről…
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 9