Költők szerint

Gránicz Éva (23)

Bihary Valentin (0)

Pörnyi János (1)

Baba Ray (1)

zsoldos margit (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (365)

Kedvesemnek (105)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Fintor arcomon,
Nem jól értem világot?
Lét egy nagy katyvasz!

Finomság? Arc nincs!
Nem jól értem világot?
Élet egy katyvasz!

Finom mosoly sincs!
Nem jól értem világot?
Életem katyvasz!

Világ csak lődöz.
Nem jól értem világot?
Élet nagy katyvasz!

Torz a mosolyom…
Nem jól értem világot?
Látomás? Katyvasz!

Vasárnap: lőnek!
Nem jól értem világot?
Aknácska! Katyvasz!

Forrón süt a nap.
Nem jól értem világot?
A hőség katyvasz!

Próba-szerencse?
Nem jól értem világot?
Legyőzet katyvasz?

Nőnap: liliom?
Nem jól értem világot?
Köszöntés… katyvasz?

Fénylő szeretet…
Nem jól értem világot?
Szeretet katyvasz?

Angyal is leszáll!
Nem jól értem világot?
Érthető… katyvasz?

Lesz feltámadás?
Nem jól értem világot?
Új lét, új katyvasz?

Vecsés, 2024. augusztus 1. – Kustra Ferenc József- íródott: életismertető senrjú csokorban!

Az alkotás lázában érzem, hogy lüktet a halánték,
Mint ahogy a jó izgalmában izzad az ágyék-tájék…
Kezembe fogom, régi, jó lúdtollamat,
Magamban meg makogom az új sorokat.

Izzad a kezem is és a lúd volt tollát leejtem,
Tenta is repül a végéből, sokfelé szétfreccsen…
Kutyabőrre írok, az feketésen foltos lesz,
Nyár van, hajnali harmat nincs, de majd új ősszel lesz.

Előkapom az itatósom, teregetem mindenfelé,
De ami nagyon gyorsan beivódott, ő azt már nem lelé…
Előveszek egy tépett pergamen darabot, tán’ jó az is,
De előbb iszok egy feketét, attól megnyugszom magam is.
*
Tenta, csak fröccsen,
Papír meg nagy-foltos lesz.
Miért ügyetlen?
*
A tintapacát,
Radírozni, nem lehet…
Emlékeztető!
*
Sebaj, új papír van, jönnek az új gondolatok…
Nem baj, leírom, és nem vesznek el a mondatok!
*
Régi gondolat
Is megvan, nem feledem…
Mindent leírni!

Vecsés, 2016. június 12. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

Drága föld éjjel
Takaródzik kéjjel,
Csillagos éggel,
Ezüstös holdfénnyel.
Elszunnyad mára,
Békesség a párna,
Szellős a sátra,
Illatos az álma.

Könnyed a lelke,
Csend honol ma este,
Pár cseppet ejtve,
Párát szitál szerte.
Elolvadt árnya
Erdőt mezőt szánja,
Reggelig várva
Nedves lesz bokája.

Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,
Örömmel köszönti az éltető Napot.
Emlékében él még milyen volt az éden,
Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.

Sík határban ringatózva forr a száraz levegő,
Széna lett a zamatos rét, korcsosult a legelő.
Szántóföldnek poros kérge parázslóan égető,
Tüzet okád felhőtlen ég mikor a Nap delelő.

Remélem, hogy elmondhatom - túléltem a hőséget,
Forróságból adott a nyár jól eltúlzott bőséget.

Rozsdásodik már az évszak, nyikorog a kereke,
Lejtőn gurul arany nyárnak gyümölccsel telt szekere.
A dús lombok megritkulnak, hull a fáknak levele,
Ismét hosszú útra kelnek madaraknak serege.

Közelg az ősz tarka bája, nektár nedű beérik,
Bármilyen is lesz az idő, a naptárban nem késik.

Kellemesebb már az este, hűvösebb a levegő,
Híg felhőktől a holdsugár búcsút intve remegő.
Fenn az égen száll a hattyú, csillagokban őserő,
Lenn a földön új díszletet vezényel a rendező.

Okostelefon
Szürke állományt tisztít...
Már fehéredik!

Vakító színek,
Elme is szivárványos...
Szürkét tompító!

Neuron ámul,
Nem érti parancsnokát.
Szinapszis-gátló!

Dőzsöl a hangulat,
Italnak lelke száll.
Éjjeli kábulat,
Csendtiprón rezonál.

Basszusnak ritmusa
Remeg a szélben,
Viharos éjszaka
Úsznak a lében.

Megszűnik a gátlás,
Eltompul az elme.
Bulizik sok lármás,
Hajnalig nincs tente.

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

Jár biz’ sok olyan horgászni,
Ki nem is szereti enni!
*
Friss csapat ül kerékpáron,
Eltűnnek a láthatáron.
*
Szép dolog a búvárkodás,
Lent víz, maga a megnyugvás.
*
Jógatáborban sportolni.
Ott lehet jógivá válni.
*
Hetykén vibrál nap a vízen,
Csónak suhan messze innen.
*
Futni, életért, szépségért.
Legfőképpen, egészségért.

Vecsés. 2016. május 24. – Kustra Ferenc József- [A művemet Szedő Tibor: „Családi strandolás” c. HIAQ –jához írtam, így közös TANQ lett volna, de máshová ment…]

Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!

Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…

Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.

A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.

Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…

Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.

Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon,
A sorsom úgy elintézett, mint egy ízig-vérig érdekelt… bántón…
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon.
*

(anaforás LIMERIK csokor)
A sorsom… szemetek szemetje,
Nálam bíz’ nem volt nagy keletje.
De szél ellen bizony
Nem lehet… jaj bizony.
Látom, van sorsnak irány fénye…
*

(anaforásban)
A sorsom ellen vajon mit lehetne tenni?
Bizony látom én: csak a jó nagy semmit tenni.
A sorsom könyvéből kiradírozni mit sem lehet,
Csak figyelem a fejem felett gyűlő fellegeket.
A sorsomban van az utóbbi 48 év is, ma van,
Tenni nem tudok, olyanok... rossz körülmény van.
*

(anaforás senrjú csokor)
Ami hátra van,
Az is így telik? Hogyan?
Pedig volt remény…
*
Ami szépséges
Volt, reményem… gödörbe…
Pedig volt remény…
*
Ami megtörtént…
Reményem szétzilált lett.
Pedig volt remény…
*

(anaforás, 10 szavas)
Ami hajthatott volna megszületnem…
Akkor nem keseregnék. Ó, minek születtem?
*

(anaforás, 15 szavas-6 sorban)
Ama negyvennyolc
Éve
Szánkázok lefele…
Sorsomban hithű ítéletvégrehajtó…
Sorsom nem mesemondó…
Átkom tart, rendesen megvalósuló…

Vecsés, 2021. november 3. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Hétköznapi pszichológia: ’Az emberi életet a remény tartja fönn’.

(leoninus)
Hitben nem bízok, de reménnyel telve vagyok, már csak kis békességet akarok…
De hah! Békességtelenséggel van tele a szobám és udvar… Békekötést azonnal!

Az éjszakai csönd bekopog az ablakon… kinyitom és beömlik, mint a takaróm…
Az éjszakai csönd ilyen? Bejött átölel, de nem takar… Atyaúristen, hogy ez milyen…

Hiszek, bár amiben nem… igy öregen, szólt egy duda, megijedt, kiugrott… inalt futva.
*
(senrjú)
Éber is lettem,
Mától öregség ilyen?
Redőnyömet le…
*
(senrjon)
A kecském sufniban van,
Most mekeg, ez csendet így akar?
Kos! Tán’ nőre vár?
*
Kínai= „Vágyódás délre”: 16 szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)
Van
Nekem is, egy élőm van…
Ó, Te csend…
Ha lét van, van… van.

Reggel tudtam meg, hogy este álomba mélyedtem… lehet, mert csend elment és keseregtem?

Vecsés, 2024. július 7. Kustra Ferenc József- írtam alloiostrofikus versformában.

Nagy nap lesz augusztus tizedike,
Poéták nagy összejövetele.
Lesz ott evés, ívás, öröm, mulatság,
Még a végére lesz tán’ táncmulatság?
Győzött sajnos ez a ronda élet,
Törődik is ez… álmom mivé lett.
Hej! Pedig szerettem volna Szegedre menni,
Ott poéták… egész este veletek lenni.
Lélekben veletek leszek és én is mulatok,
Nagy poétaölelést mindenkinek kiosztok.
Maradok itthon, csak nem lepnek be a legyek.
Sorsom a gaz, nem engedte, hogy most ott legyek.
Pedig én igyekeztem, könyörögtem, gazsuláltam!
Lám hiába minden, fölöslegesen ácsingóztam…
Vecsés, 2013. augusztus 08. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Van-e a távolban nekünk felcsillanó kis reménysugár,
Ha az utunkon defektet kapott a fakerekű batár?
Van-e kiút az egyre mélyülő sárkátyúból már,
Ha kiderül, hogy ez egy mindent beszippantó mocsár?
*
Összekötözött
Bokával menekülni?
Kínlódva várni!
*
Kilátástalan,
Ha nincs kilátás hegyről…
Futni? Csermelyből?
*

Mindig van remény, mondják az okosok, bizakodók!
De tudják-e, hogy csak híresztelik, ők a megmondók?
*
A gyakorlatban
Mi valamirevaló?
Életiskola!
*
Megoldások és
Vágykeltők, erősítők.
Kilátástalan?
*

Van, hogy a tornyok is csak úgy magukba dőlnek,
Mert amik magasak, azok le is fekhetnek…
Összedőlhet, mert berobbantják, vagy lassan, földrengéstől,
És ha még látjuk is, akkor szív remeghet rettegéstől…
*
Pap, ha prédikál,
Ő megmondja a tutit!
De kinek? Mi bűn?
*
Befolyásolhat
Bármi, ami szembejön.
Negatív utak.
*

Ködben menve eltévedni, nem is olyan nagy művészet,
Ott hamar megérzi tévelygő, mi kéne… az egészet.
A ködben biz' nincs okosság, csak botorkálsz, mint vak a sötétben,
És nem tudod, mi lesz a vége… mint rózsaszín leányregényben?
*
Megoldások és
Lehetőségek. Vágyak!
Reményvillanás…

Vecsés, 2015. július 2. – Kustra Ferenc József - Versben és senrjúban írva

Nem látom az erdőt…

Mindig van egy vastag fa, így ahová akarok, oda nem látok!
De igy is meglelhettem egy volt csőszkunyhót, egy nagyon ronccsá omlót.
Nem más ez, mint korhadt deszkák halmaza… sors miért vetett éppen oda?
Nincs már meg az ajtaja és látom, hogy sosem volt dikója, ablaka.

Be is mentem kicsit nézelődni, hátha valamit régit itt lehetne találni.
De aztán kiderült nincs ott már egy törött fakanál sem, csak pókháló más semmi sem.
Belül látszott, ez nem volt soha a csősz otthona, munkavégzés okán ment oda.
Érdekes lenne itt aludni egyet, de kosz, por, bogarak nem engedtek… egyet.

Bentről, ajtó helyén kilestem, ott egy vastagabb fa volt, így kukucsban ki nem estem.
Gondolkoztam, nem volt eredményes a mai nap… nem voltam misén, lehet, hogy a pap?
Hazataláltam erdőből, otthon heveny gondolatim támadtak… ők nem fáradtak.
Érdekes volt a néhai csőszkunyhó, vajon milyen lehet, ha letámadja a hó?

Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Láttam már szebb napokat,
Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.

A nyári napfény, mint mennyi sugár,
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,
Gyermeknek lenni isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.

Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.

Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.

2013.

Nehéz a búcsú, hisz kárhozott az óra
Midőn harangszóra könnyeink kicsordulnak
S száraz arcunkról letörlik
Az elmúlt évek komor fáradtságát

Emlékek sora szalad végig fejünkben
Szívszorító érzést hagyva testünkben
A lélek vérzik, hisz nem tehet mást
Tudja jól, vár rá az utazás

Megannyi szép emlék tovaszáll
A könyv már megírva áll
Nem lesz több bekezdés, strófa
Véget ért egy emberi csoda

2012.

Egy veréb csapat,
Etető körül zajong.
Terített asztal!

Ki kapja-marja,
A szemfülesnek könnyebb.
Így szól a törvény!

Tengelic kivár,
Most engedékeny, szerény.
Maradék gyűjtő.

Földön is magvak,
Kis cinkének alkalom.
Bátorság próba!

Leszáll egy galamb,
Apró raj széjjel riad.
Testesült erő.

Friss levegőt hozott a szél, kellemes az este,
Kis kutyámmal sétálgatok lazán ténferegve.
Patak felől hűs áramlat megpaskolja arcom,
Erdő szaga tücsök dalal andalító sanzon.

Földhöz tapadt már az árnyék, denevérek szállnak,
A csillagok hunyorgatnak derült égre várnak.
A partmenti hűs fuvallat bogaraket kerget,
Porosz-kékes szitakötőt a víz felett lenget.
Hal csobbantott a farkával, hullámokat perget,
A hőség is elpilled már, megszánja a berket.
Fa tetején bagoly huhog, portyázásra készül,
Tacsi kutyánk az orrával szimatokba révül.

Lenn a hídnál susogó sás felém intett éppen,
A szendergő vadkacsáknak nyugalmát ne sértsem.
Megálltunk hát mind a ketten, egy kicsikét vártunk,
Hátraarccal hazafelé csendben folyt az utunk.

Avarra ringva elterül a megsárgult levél,
Hőségtől a lombok alatt már az őszbe alél.
Szomját olthatta volna, de hisz alig él a fa,
Így önmagát, mint őszi villanást feláldozta.

Példáját követte megannyi jólelkű társa,
Így késztetve az öreg fát még megmaradásra. Augusztus vége talán hoz megmentő nedvet,
Hűvös árnyéka ha reményt kap, sokáig élhet.

Leveleknek hűsége, mint-a hazaszeretet,
Csekély áldozattal generációkat menthet.
Oktató példákkal szolgál az Anyatermészet,
Benne rejlik mindenre a megfelelő képlet.

Túlzások korában
Hamis hirdetések,
Vágják az elmét
Mint darálóban kések.
Vibráló fényben
Éles mantra hangok,
Csak ki éber sejti
Mit kínál az álnok.

Mézes-madzag csali
Hizlalja a tervét,
Rendszeres ütemben
Megejt néhány szemlét.
Naiv ember bedől
Fortélyos csicsának,
Belezett számlákon
Áldozattá válnak.

Sápadt arcú virágok nőnek lelkem mezején,
Hol hitét vesztett nárciszok hullajtják halott szirmaikat,
És a sötétség felett megbúvó Napfény csak üde álom talán,
ez vagy, te álnok, bús reménytelenség.

Lelkem tévutakra taszítod, s depresszióm
Kietlen börtönébe száműzöl, hol szívemet,
Mint üveg-tiszta kristályt, töröd szilánkokra,
S életem gyökerét alantas férgekkel rágatod.

Elfutnék, elbújnék, ha tudnék tetőled,
De nyomomban jár fürge árnyékod,
Mely lesújt erőtlen testemre, s a félelemtől
úrrá lesz a bánat jéggé fagyott ereimben.

2013.

Mi célja e keserű földi létnek?
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?

E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.

Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.

De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.

2012.

Utamon sár, tócsa s megannyi árok vár,
Lépteim gyorsak, szaporák, előttem mocsok,
Mögöttem kiéhezett hiénafalka vár.
Válaszút elé terel megannyi erő, most küzdj,
S válassz, vagy tested lesz a várva várt etető.

Nem tágít a gaz dögevő, életem megrontója lesz ő,
Várja fáradt, elvérzett testem porba-hulltát,
Hogy vigadjon s örömtáncot járva kacagjon.
Ez lenne a torz, vad világ, hol a vadnak mindent,
S nekem, fáradt utazónak megvetés dukál.

2013.

Ahogy számmá lesz
Ember rend rendszerében...
Embertelenség!