Költők szerint

Gránicz Éva (23)

Della Maria (0)

Nagy Gábor (0)

Riskó Bence (1)

Roethke Theodore (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (365)

Kedvesemnek (105)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Kellemeset kerekeztem, alig visz a lábam,
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.

Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.

Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.

Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.

Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.

Hol a nyelvben honfitársam leltem,
Ott csak külföldi egyén személyem.
Hol szabadon szárnyal magyar lelkem,
Csak megtűrt idegen ajkú lettem.

Otthon - egy kolonc, hazafiatlan,
Itthon - nyűg-teher, megbízhatatlan.

Hatalomnak dilemma, évszázados kérdés...
Megkölönböztetetteknek lélekben vérzés.

Fafuvolán játszik a szél,
Zengve tapsol rezgő levél.
Erdő mélyén súgva regél,
Virágokkal tere-ferél.

Kóbor szellő világot járt,
Duhaj bátyjára ő nem várt.
A felhőkből cseppet szitált,
Lombok között illattal szállt.

Mikor ébred esti pára,
Hold sugarát megpaskolja.
Folyó vizét csiklandozva,
Felkeveri lágy habosra.

Rétet, mezőt simogatva,
Sustorogva elaltatja.
Szép estének tücsök dala,
A szellőt is elringatja.

Az erdőnek avar alja,
Reggelig lesz nyoszolyája.
Ha felébred holnap napja,
Ide ér majd tán a bátyja.

Vizes dunna ült vállára,
Szomjas növény alig várja.
felüdülést hoz a tájra,
Véget ér a hőség dráma.

Virgonc szellő és a bátyja
Bocskort húzott nedves lábra,
Úgy indultak az országba
Fafuvolán furulyázva.

Hol komor harangok ütik a delet,
Hol a lámpásról vetülnek a sötét árnyak,
Hol őszi falevelek ringatóznak a hideg szélben,
Ott leszek.

Minden ütemtelen kongásban,
A sötét alakok kacsintásában,
S minden elhalt, lehulló falevélben
Ott leszek.

Minden kisírt könnycseppben,
Minden elejtett kedves szóban
S halk életetek minden léptekében
Ott leszek.

El nem megyek, senkitől nem búcsúzom,
Beköltözöm bánat facsarta szívetekbe,
S lelketekben rakok fészket,
Mint holt lélek az üres dobozban.
Ott leszek.

2013.

Ó, szerelem!
Te sokat hallott, mégis ismeretlen rejtelem.
Ki emberek érzelmeit vezeted félre,
s lelküket okvetlenül lángba borítád,
felelj!

Mondd hát, mi dolgod?
Árbócomat, mint szél kavarta tenger,
dobálod, közben pedig
lelkem száraz porába hullajtod könnyeim.

Szenvedek miattad, ó, hazug, álnok Szerelem!
Mennyekbe repítesz, majd a pokol tüzébe száműzöl.
Ez vagy Te? Érted epekednek milliók,
hozzád imádkoznak bánatos perceikben?

Nem vagy megváltó! Léted időleges enyhülés,
s gyógyír a sebekre, miket az évek,
mint szél formálta kő, alakítottak.
Nem vagy más, mint ócska sebtapasz a vérző hegekre.

2011.

Hallom kopogását a szakadó esőnek
Ázott, gyászoló nép fekete kabátján.
Ma mind közös ügyért jöttek:
Temetni azt, kit oly nagyon szerettek.

Fejükben megannyi emlékkel, gondolattal érkeztek,
Egy erősnek hitt ember utolsó útja ez.
Nem lesznek már közös, szép napok,
Ezeket az eső mossa, s a szél szárítja meg.

Lelkem még küszködik, érzem;
Ázott, hideg föld kerül erőtlen testemre,
Hol hullámat dögevő férgek nyuvasztják,
S hideg koporsómba a szél süvít be. Fázom.

Nem fáj semmi, nem bánt már senki,
Feledem, mi rossz volt, sok gyötrő gondolat.
Megmarad a kevés, de szép emlék bent a szívben,
Miket azoktól kaptam, kik tisztán s igazán szerettek.

Véget ért az út. Emlékként éltem, s most az is maradok,
mint kósza árnyék a nyári napsütésben.
Sok elhullajtott könny, mi szívből ered, vonja be örök nyughelyem,
s minden csepp éltető magja emlékem hamvas virágának.

2015.

Úgy szeretnék szabad lenni,
Testem rabságából kivedleni,
Lelkem járná a világot, akár a vándormadár,
Látnám a szépet, látnám a jót,
Fellegekbe szállni, ó, milyen jó.

Szárnyamat szél csapdosná,
Ázott testemet vihar pusztítaná,
A Nap fényében megfürödnék,
S a tél havában én is megpihennék.

Bejárnám a díszes keletet, a habzsoló nyugatot,
Szállnék hegyeken s vizeken
Át, a tükörkék, gyönyörű tengereken.
Sorsomat üldözném, utamat keresném,
S ha megtalálnám, azt végig be is járnám.

Ez lennék én: madár a szélben,
Egy múló és fájó gondolat,
Ki föntről szemléli a világot,
S habár magányos, tudja jól:
Álmokat üldözni vétek.

2012.

De jó volna újra élni mindent;
Látni a tavasznak üde virágzását,
Érezni a Napnak éltető sugarát,
Hallani az őszi falevelek halk susogását,
S érezni szívemnek minden dobbanását.

De jó volna mindent, mindent elölről kezdeni,
De jó volna álmodozó gyermeknek lenni,
Ki felhők hátán száll, s álmai a mennyekig röpül,
Feledni, mi fáj, bút s bánatot eldobni;
De jó volna újrakezdeni...

Apám beképzelt és arrogáns volt,
állandóan járt a szája.
Azt hirdette hogy ő zseni,
hogy mindenki őt megcsodálja.

Megcsalta az anyámat,
a nőkkel tiszteletlenül bánt,
de önmagával szemben
tiszteletet megkívánt.

Ha mertem vele különbözni.
rettentően pipás lett.
-Én hozzád képes isten vagyok –
volt a durva felelet.

Az árnyékában nőtem fel,
Csak ő volt aki szóhoz jutott.
Mindenről volt véleménye.
Akadt-e ki többet tudott?

Voltak akik imádták,
de épp annyian kizárták.
suttogtak hogy pedofil,
akár ínycsiklandó krokodil.

Kihaltak a barátai,
más ritkán állt szóba vele.
halálra itta magát.
Áldja Isten, egye fene.

Hétköznapi pszichológia…

(leoninus)
Felnőtté válás zavaros katyvaszban, az élethelyzetek azonos sokaságában…
Igazodni kapunyitási pánikokban és vicces vagy kínos szituációkban…

(HIQ)
Emberek!
Sorba beállni!
Életrend!

(Bokorrímes)
Kínosak a félrecsúszott, introvertált emberek szorongásai,
Az életet hosszasan élőnek generációs szorongásai,
Illetve a női nemnek érzékenység típusú szorongásai…

Kik történetükkel -futótűzként- lettek széles körben népszerűek,
A jellegükkel, vagyis azzal, hogy a felvázolt élet helyzetükkel,
Másokban mindig érzelmeket generálóknak, ritka helyzetükkel.

(3 soros-zárttükrös)
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál,
Hagyja embert szenvedni, szenvtelen… valamiért csak nem jussál…
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál.

Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is,
Valójában a katyvasz jelenlét, már számolatlanul életbázis…
Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is.

Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről,
Itten valósan, segítőkészen, érthetően beszámolni, vitézségből…
Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről.

(senrjú)
Faramuciság
A lét vad sorsrontása…
Ha még… faksznis is!

Vecsés, 2017. november 2. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
’Faramuci’ – tempós eljárás, ’faksznis’ – bogaras.

Tegnap egy kis szél meglengette vitorlát,
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.

Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.

Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.

Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…

Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…

Biz’ nyolc az óra,
Többfelé szétszórva,
És nem csak virradóra!
Bizony, csak nyolc az, az óra...
Mondják, a munka csak nyolc óra,
És tán' a pihenés is nyolc óra?
Én három műszakba járok melóba!
Vad szórakozás sem lehet, csak nyolc óra?
Hajnalban megyünk haza, nem majd virradóra?
Ha délutános vagyok, szökjek, mint a katona?
Álmodozok, milyen lehet a háromszor nyolc óra...
Be vagyok csapva, melósnak nem jár háromszor nyolc óra...

Vecsés, 2018. augusztus 4. –Kustra Ferenc József- A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: A

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

Megfigyeltem a saját életem, hogy fergetegesen rest!
Ha tenni kell érettem… semmit, szóval a kettecskénk így fest.
Csoda, ha pech úrfi rögvest felajánlotta a szolgálatát?
Ez a lehetetlen alak meg csak… rugdosta az ember farát.
*

(sedoka)
Mért vert az Isten,
Ilyen élettel? Büntet?
Ez ellenem, nem bűntett?

Mért volt ily’ Isten?
Rám küldte úrfi pechet…
Rúgott! Nem szeretgetett.
*

(Bokorrímes)
Az élet, igen bogaras nékünk,
Így biz' van… ki folyton dumál nékünk…
Nem csak csendesen folydogál létünk.

Vecsés, 2018. június 30. –Kustra Ferenc – íródott: lételemzésként... mint önéletrajzi írás.

(Bokorrímes)
Kísértetként itt vagyok elmúlt múlt meg közelgő jövő között,
Illúzió minden, a nyárhoz kapcsolódó álmom, összetört.
Elmerengek, fölöttem a fán kezd remegni a sok falevél,
Ahogy a lombozaton átrohan a már nem lassú, őszi szél.

(3 soros-zárttükrös duó)
Remegő kézzel, húszra... mint jó öreg húzok egy élet lapot,
Hátha elkerülöm a szomorú és keserű igazságot…
Remegő kézzel, húszra... mint jó öreg húzok egy élet lapot.

Szelek azért már fújják a lefujt leveleket,
Nemsokára meglátjuk, a nyár bizony engedett…
Szelek azért már fújják a lefujt leveleket.

(senrjú)
Pár kis fokkal már
Hűli magát levegő.
Ez… ősz közeleg.

(senrjon)
Van még hőség bűvölet,
De pár fokkal kevesebb… könnyebb.
Ez… ősz közeleg.

(HIQ)
Hűvösre
Feszült rá az est…
Ősz közel.

Vecsés, 2014. szeptember 14. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

A húsételekhez…

Gyermekkoromban!
Ítéletvégrehajtó
Böllér. Hosszú kés.
*
Alig volt hentes,
Így a nép, otthon vágott.
Hurka és kolbász!
*
Estére terjedt
A töpörtyű illata!
Frissen, fölséges.
*
Jó tartósítás,
Ha húst, zsírral leöntjük.
Vegyszermentes volt!
*
Egyszer éppen mi vágtunk és a disznó már ki is feküdt.
Mindenki gondolhatta, hogy már véglegesen szenderült.

Ötéves voltam és a felnőttek mentek áldomást inni,
Én magamra maradtam és vártam disznó mit fog csinálni…
Vére már nem volt, de gondolt egyet-kettőt és felugrott,
Aztán, uzsgyi, megkezdte, éppen a kapu felé futott.

Futottam, bekiabáltam a konyhába, hogy elszaladt a holt malac
És futottam a malac után, nem ő volt nekünk a szerencsemalac.
A felnőttek is futottak és káromkodtak, le is akartuk fogni,
Ez azonban nem volt egyszerű, életerő honnan... kezdett dolgozni…
Jenei nagypapám rá vetette magát, de malac jól hasba rúgta,
Ő meg fájdalmasan összegörnyedt, később mondta, hogy fáj, nem hazudta.

Aztán a malacka csak kifáradt, mi meg lassan legyűrtük,
Mondták, hogy ilyet még nem láttak, életerőt nem becsültük.
*
Disznó tartása,
Mint vágósertés, direkt.
Akkor is ettünk!
*
Disznótorokban
Együtt voltunk. Szeretet.
Éppen, ki… vágott!

Vecsés, 2016. június 10. –Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban

(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.

Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.

El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.

(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.

Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.

Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.

Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.

– Mások a pokol!
Sartre bátran kijelentette.
Még színdarabot is írt róla
hogy e gondolatot terjeszthesse.

-Ha meghallom a kultúra szót
– mondta az SS főparancsnok -
előveszem pisztolyom,
mert ilyet tűrni nem akarok!

Mao kulturális forradalma
kiölte egy népnek lelkét.
A hangyaboly mentalitás
tartja fenn a rideg elvét.

Feldaraboltak bennünket,
mint agymosottak, elveszettek,
ellentétes csoportokra osztva,
s mint gyilkos harcosként sorozva.
Új téma a rezonancia,
magas fokú rezgések,
ahol minden ember lelke,
békességben megélhet.

Gondolhatnánk alkotmányra
mely szolgál mindenkinek javára?
Törekedjünk oly királyságra,
melynek emberi lélek a királya..

Fáknak lombja alatt vakult az éjszaka,
Felhőbe bújt a Hold, nem ad fényt sugara.
Ezernyi hang suttog, neszeknek halmaza,
Kitárul lúdbőrös rejtelmek ablaka.

Levelek rezdülnek lidérc fuvallatban,
Titkok merülnek hömpölygő folyóban.
Sötétség étvágya hízik a bokrokban,
Palástján szuszogva lapul az avarban.

Korom fekete tinta erdőnek a lelke,
Szétterül párával mindent kebelezve.
Borzongató félelmek osonnak reszketve,
A nyúlszívű izzad, és rejtőzik a hetyke.

Hegyezett fülekbe pattognak a hangok,
Feszült éjszakában hallgat minden dalnok.
Erdő rejtekében élet-halál harcok,
Hajnalig az idő bezsebel lét-sarcot.

Pirkadatnak fénye ingereket lágyít,
Zsibbad az éberség a szél is már sántít.
Felébred a foton horizonton sárgít,
Szemfüles mi mozgott jó nagyokat ásít.

Lelkem érezte, régen tán íjjász lehettem,
Gyerek koromban ezt magam készítettem.
Hogy meggyőződjem róla, hát próbát tettem.
Íjász kellékeket egyszer én megvettem.

Örült biz szívem, ősök vére pezsdült,
Szállott a sebes nyíl, régmúltba repült.
Lélek-vágyam szárnyalt messzire velem,
Feszült mint az ín, dagasztotta mellem.

Emlékeket lassan múltból felidéztem,
Felajzott íjjam, ősidőkből feszítettem.
Gyerek és harcos egyszerre élt bennem,
De végül aztán csak hobbi íjász lettem.

Randis

Mit lát a jó csaj?
Két klassz tag vár most itt rá...
A hős és a nős!
Félre csúszott az idő,
Melyik lesz most a nyerő?
*
A nő

Hol van az a nő,
Ki hű...nem lát és nem hall,
Ha a nagy ő csal.
*
A férj

A nős férj egy hős,
Ki nőt nem ver, csak tesz vesz...
pénzt hoz...költ, ha mer!
Kényelmesen papucsban
Elmotyog a garázsban.
*
A hős

Hány az a nős hős,
Ha teng leng egy szép hölgy, és...
A vér csak hűs jég?!

A hatalmas nyárfák alatt múlatom az éjjelt,
Fenn az égről repülőgép szemembe küld fényjelt.
Búgó hangja megtöri az éjszakai csendet,
A mantrázó tücskök hangja békíti a lelket.

A sötétnek szakadt leplét pók szövi most újra,
Ciripelés elandalít, jön egy emléktúra,
Múlt időben széttekintek álmodozva mélán,
Álmatlanul kis kertemben üldögélek némán.

Langyos az éj simogató a csillagok bújnak,
Felhők között pancsol a hold, gondolatok gyúlnak.
Nem jön álom a szememre, éber most a lelkem,
Szerte hullott ábrándokat össze gereblyéztem.

Bíborhajnal fénysugarát türelmesen várom
Nem bánom már hogy az éjjel elkerült az álom.
Madarakbak bűvös hangja elvarázsol éppen,
Elcsavargott kóbor lelkem felhangolom szépen.

Köszöntöm a virradatot, lant szólal meg zengve,
Hálával áld újabb napot, Istent dicsőítve.

Borona porzik,
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.

Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.

Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.

Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.

Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.

Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.

Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.

Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.

A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.

Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.

Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.

De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.

Fényözönnel jött az éjfél, felhő dunnát szaggatott
Dörgő hangja nyári záport szomjas földre loccsantott.
Tapsoltak a falevelek, hűs szél bókot aratott,
Erdőt, mezőt minden élőt a lágy eső itatott.

Megrészegült a friss víztől szunnyadozó éjszaka,
Végre eljött a várva várt álmainak hajnala.
A kitikkadt ráncos földnek megszépül a nappala,
Bódult lelkét elkábultan éleszti nap sugara.

Korán reggel a táj felett lehellete hullámzott,
Szállt a pára lengedezve, égi áldást imádott.
Kókadt vidék felélénkült, pajkos szellő fújdogált,
Napkeltével a természet üdeséggel exponált.