A nap verse
Akkor is szeretsz
Akkor is szeretsz, ha arcom már ráncos,
ha öreg vagyok, és szegény?
Ha szívembe döfött mérges szilánkok
megszúrják ujjaid hegyét?
Akkor is szeretsz, ha szívem már gyönge,
s nincs benne annyi szenvedély?
Csak néha- néha egy lobbanó szikra,
melynek a lángja érted ég?
Akkor is szeretsz, ha meggyötört lelkem
nem sugároz már annyi fényt?
Csak a félhomály meghitt varázsát,
amely esténként bennem ég?
Akkor is szeretsz, ha nem marad semmim,
és mindent elveszíthetek?
Ha olyan magasra csapnak a gondok,
mint a magasló havas hegyek?
Akkor is szeretsz? Vagy messzire tűnsz majd,
s nem is nézel már vissza sem?
Csak az illat, mely megcsapja orrom,
jelzi, hogy itt voltál velem.
Hisz jól tudom: nehéz a súlyom.
Olyan régóta cipelem.
Mégsem kérem, hogy vedd át egy részét,
Csak azt, hogy akkor is szeress!
ha öreg vagyok, és szegény?
Ha szívembe döfött mérges szilánkok
megszúrják ujjaid hegyét?
Akkor is szeretsz, ha szívem már gyönge,
s nincs benne annyi szenvedély?
Csak néha- néha egy lobbanó szikra,
melynek a lángja érted ég?
Akkor is szeretsz, ha meggyötört lelkem
nem sugároz már annyi fényt?
Csak a félhomály meghitt varázsát,
amely esténként bennem ég?
Akkor is szeretsz, ha nem marad semmim,
és mindent elveszíthetek?
Ha olyan magasra csapnak a gondok,
mint a magasló havas hegyek?
Akkor is szeretsz? Vagy messzire tűnsz majd,
s nem is nézel már vissza sem?
Csak az illat, mely megcsapja orrom,
jelzi, hogy itt voltál velem.
Hisz jól tudom: nehéz a súlyom.
Olyan régóta cipelem.
Mégsem kérem, hogy vedd át egy részét,
Csak azt, hogy akkor is szeress!
Legújabb versek
Rideg,kemény,fagyos,
igazán délceg harcos.
A természet már nagyon fázik,
november senkivel sem cicázik.
Olykor nagyon magányos,
de cseppet sem halálos.
Alszik nála már az élet,
senki ilyenkor fel nem ébred.
November,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
bár társad sajna sohasem lehetek.
igazán délceg harcos.
A természet már nagyon fázik,
november senkivel sem cicázik.
Olykor nagyon magányos,
de cseppet sem halálos.
Alszik nála már az élet,
senki ilyenkor fel nem ébred.
November,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
bár társad sajna sohasem lehetek.
Egy igazán belevaló,
őszt szépen meghozó,
komolyan gondolkodó,
életre való vagy október.
Szembeszállni vele senki nem mer,
minden küzdelmet megnyerhet az október.
Esős,kissé hideg,olykor szeles,
a természet sokszor nem is kedvel.
Október,én ilyennek szeretlek és ismerlek,
Ha feladatot kapsz,te nem ismersz lehetetlent.
őszt szépen meghozó,
komolyan gondolkodó,
életre való vagy október.
Szembeszállni vele senki nem mer,
minden küzdelmet megnyerhet az október.
Esős,kissé hideg,olykor szeles,
a természet sokszor nem is kedvel.
Október,én ilyennek szeretlek és ismerlek,
Ha feladatot kapsz,te nem ismersz lehetetlent.
Szeptember,szeptember,
esőt hozó kicsi ember.
A nyár szép lassan lépeget,
az ősz bájosan integet.
Nem haragszol senkire,
szépen és csendesen él ilyenkor a természet.
Én is nálad születtem,
köszönöm ezt neked kedvesem.
Szeptember,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
nagyon bátor vagy,és ezt meg is teheted.
esőt hozó kicsi ember.
A nyár szép lassan lépeget,
az ősz bájosan integet.
Nem haragszol senkire,
szépen és csendesen él ilyenkor a természet.
Én is nálad születtem,
köszönöm ezt neked kedvesem.
Szeptember,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
nagyon bátor vagy,és ezt meg is teheted.
Tegnap látta utoljára,
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.
Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?
Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.
Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.
Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.
Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.
Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?
Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.
Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.
Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.
Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!
A nyárnak nálad már lassan vége,
de azért még rendesen zajlik az élet.
Szép és gyengéd tudsz lenni,
talán így tudlak jellemezni.
Kedves,és még olykor forró,
az emberek szíve is ragyogó.
Határozott,és komoly vagy,
a természet se szomorkodhat.
Augusztus,én ilyennek szeretlek és ismerlek,
mindenki fájdalmát szívesen enyhíted.
de azért még rendesen zajlik az élet.
Szép és gyengéd tudsz lenni,
talán így tudlak jellemezni.
Kedves,és még olykor forró,
az emberek szíve is ragyogó.
Határozott,és komoly vagy,
a természet se szomorkodhat.
Augusztus,én ilyennek szeretlek és ismerlek,
mindenki fájdalmát szívesen enyhíted.
Nálad a nyár igen forró,
a nap az égen ilyenkor nagyon ragyogó.
Kemény,erős asszony vagy,
erőd cserben sosem hagy.
Ilyenkor teljes a természet,
az egész világot beékesíted.
Az esték ilyenkor a legszebbek,
még a Holdnak is adsz a munkához kedvet.
Július,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
légy mindig magabiztos,ha teheted.
a nap az égen ilyenkor nagyon ragyogó.
Kemény,erős asszony vagy,
erőd cserben sosem hagy.
Ilyenkor teljes a természet,
az egész világot beékesíted.
Az esték ilyenkor a legszebbek,
még a Holdnak is adsz a munkához kedvet.
Július,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
légy mindig magabiztos,ha teheted.
Meghoztad végre a nyarat,
nálad mindenki dalra fakad.
Mosolyog az égen a nap,
nem látogat meg ilyenkor senkit sem a fagy.
Este az égen a csillagok huncutkodnak,
ékes mozgásukkal fényesen ragyognak.
Élénk és kedves a természet,
a hideg ilyenkor senkit sem fenyeget.
Június, én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
a szívemet is elönti a gyengéd szereteted.
nálad mindenki dalra fakad.
Mosolyog az égen a nap,
nem látogat meg ilyenkor senkit sem a fagy.
Este az égen a csillagok huncutkodnak,
ékes mozgásukkal fényesen ragyognak.
Élénk és kedves a természet,
a hideg ilyenkor senkit sem fenyeget.
Június, én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
a szívemet is elönti a gyengéd szereteted.
Nálad igazán életre kel a természet,
a szerelmeseknél is beindul az élet.
Mosolyt csalogatsz mindenki arcára,
és nem dolgozol te hiába.
Mint egy tüzes latin szerető,
bátor,energikus és nagyon vakmerő.
Édes,finom,és huncut meleg,
szeretni való csodás gyerek.
Május,én ilyennek ismerlek és szeretlek.
A szívembe te foglalod el az első helyet.
a szerelmeseknél is beindul az élet.
Mosolyt csalogatsz mindenki arcára,
és nem dolgozol te hiába.
Mint egy tüzes latin szerető,
bátor,energikus és nagyon vakmerő.
Édes,finom,és huncut meleg,
szeretni való csodás gyerek.
Május,én ilyennek ismerlek és szeretlek.
A szívembe te foglalod el az első helyet.
Édes,kedves,vicces gyerek,
nálad a természet igen csak hangosan nevet.
Bohóc vagy,és igen kemény,
tréfáid száma nem is kevés.
Szeszélyes és vadóc vagy,
és nálad még olykor fagy.
Április, én ilyennek ismerlek, így szeretlek,
és bizony sokszor félre is ismerlek.
nálad a természet igen csak hangosan nevet.
Bohóc vagy,és igen kemény,
tréfáid száma nem is kevés.
Szeszélyes és vadóc vagy,
és nálad még olykor fagy.
Április, én ilyennek ismerlek, így szeretlek,
és bizony sokszor félre is ismerlek.
Édes tavaszt csalogató,
lanyha szellőt táncoltató,
telet messzire kergető,
vadóc kislány vagy március.
Ébredezzél!-hangosan szólsz a természethez,
lassan megindul nálad a vérpezsdítő élet.
Március én ilyennek ismerlek,és így szeretlek,
Meghozod számomra az élethez való kedvet.
lanyha szellőt táncoltató,
telet messzire kergető,
vadóc kislány vagy március.
Ébredezzél!-hangosan szólsz a természethez,
lassan megindul nálad a vérpezsdítő élet.
Március én ilyennek ismerlek,és így szeretlek,
Meghozod számomra az élethez való kedvet.
Mint egy zord,mogorva öregember,
de az emberek számára cseppet sem ismeretlen.
Vonzod a hideget,és a telet,
cseppet sem társad a csábító meleg.
Fázik még nagyon a természet,
nem vidám még ilyenkor az élet.
Én ilyennek ismerlek és szeretlek február,
még akkor is,ha lelkem is nálad nagykabátban jár.
de az emberek számára cseppet sem ismeretlen.
Vonzod a hideget,és a telet,
cseppet sem társad a csábító meleg.
Fázik még nagyon a természet,
nem vidám még ilyenkor az élet.
Én ilyennek ismerlek és szeretlek február,
még akkor is,ha lelkem is nálad nagykabátban jár.
Nálad még mindig nagyon fagy,
mégis bátor és vakmerő vagy.
Kemény,zord harcos,
de cseppet sem morcos.
Csendes vagy,bár olykor nagyon kemény,
igazán harcedzett,vidám legény.
Január,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
és ha kel,mindentől megvédelek.
mégis bátor és vakmerő vagy.
Kemény,zord harcos,
de cseppet sem morcos.
Csendes vagy,bár olykor nagyon kemény,
igazán harcedzett,vidám legény.
Január,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
és ha kel,mindentől megvédelek.
Engedj szabadon ,ne tarts fogva
nem bírom el a láncomat,
engedj szabadon szárnyalni végre,
ne tépd ki minden tollamat!
Engedj szabadon ,ne rakj rám béklyót
hisz gúzsba köt a gondolat,
ha nem tudsz megbízni bennem,
nekem már semmim sem marad.
Engedj szabadon ,hadd merengjen
csapongva lelkem ha szárnyra kap,
engedj szabadon !Bízz meg bennem!
Vagy letépem minden láncomat!
Engedj szabadon,nem megyek messze,
csak gondolatban szárnyalok
engedj szabadon s visszatérek,
ha szükség van rám én itt vagyok!
Ne játssz a tűzzel! Perzsel,éget,
minden mit érint lángra kap,
Ne játssz a tűzzel! Csak martalék lesz
ami belőled megmarad.
Ne játssz a tűzzel,nem kímél meg!
Csak lángol,s örökre megsebez,
ne játssz a tűzzel! csak megéget,
s nem bírsz már többé élni sem.
Ne játssz a tűzzel,ne kapj lángot!
S ha mégis,kerüld el messzire!
Mit érint csak üszkös,kopár sík lesz,
s tova söpör majd messzire.
Menj inkább messze!Hol zúgó szélben
lágyan csörtet a kis patak,
könnyeid elviszi messze,
s csitul a láng ,mely fogva tart.
Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.
Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.
Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.
És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.
Minek a szó,és minek a hang,
ha nem látom arcodat soha?
Minek az emlék,minek az álom?
Hisz örökre csak álom marad.
Minek a vágy és minek e tűz,
csak fölperzseli az arcodat,
minek a patak ha nincs benne víz?
Hisz nem csitítja a szomjadat.
Minek a fa ha kiszáradt régen
s nem adhat árnyékot soha?
Minek az otthon ha kihűlt már régen
s nem süt rád szeretet sugara?
Jobb volna elmenni, felégetni mindent,
s ha már utána semmi sem marad
megcsitult lélekkel új utakra lépni,
s temetni mindent mi itt maradt.
Gonosz világban élünk
hiába várunk és remélünk,
hasztalan.
Szenvedünk,rabsorban élünk,
és mégis hiába minden,
létünk céltalan.
Szeretnék hinni a jóban
a kimondott emberi szóban,
s hinni hogy van tavasz.
Szeretni,újra hinni,
remélni,újra bízni,
de nem szabad.
Lelni egy új világot
jó embert,hű barátot,
de merre van?
Segíts hogy megtaláljam
mint fényt az éjszakában,
mi rejtve van.
Azon az estén rád gondoltam
s titokban téged vártalak,
azon az estén azt hittem hogy
nem lesz majd nálam boldogabb.
Azon az estén benned láttam
a legfényesebb csillagot,
mely a sötétből rám nevetve
egyedül énreám ragyog.
Azon az estén nem akartam
hízelgést,hazug bókokat,
csak karjaid forró ölelését,
melytől csitulnék boldogan.
Azon az estén tőled vártam
a letűnő nap sugarát,
s azon az estén tőled kaptam
az esti köd szürke fátyolát.
Azon az estén elborult minden,
eltűnt a hold,s a csillagok,
azon az estén ráébredtem,
én csak a játékod vagyok!
Jó estét kedves!Hogy vagy?
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.
Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.
Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.
Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.
Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.
Szerelem,szerelem,
oly tág fogalom ez nekem.
Mit jelenthet ez az érzés?
Talán egy kedves,gyengéd érintést.
Ha szerelmes vagyok,a széllel szállok,
ilyenkor a Földre nem is nagyon vágyok.
A szívem ilyenkor tüzes és meleg,
kedvesem remélem, hogy nagyon szeretsz.
oly tág fogalom ez nekem.
Mit jelenthet ez az érzés?
Talán egy kedves,gyengéd érintést.
Ha szerelmes vagyok,a széllel szállok,
ilyenkor a Földre nem is nagyon vágyok.
A szívem ilyenkor tüzes és meleg,
kedvesem remélem, hogy nagyon szeretsz.
Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
Ajándék ma minden perc és óra,
amit ünnepkor együtt tölthetünk,
ajándék,melyet álmainkban,
emlékeinkben mindig keresünk.
Ajándék, de sokkal több annál
mit a fenyőfa nékünk rejteget,
ajándék,mely arannyal írja
szívembe most a nevedet.
Ajándék,melyet aranyfonállal
hímezve szívünkbe kötünk,
hogy legyen mire emlékeznünk
amikor végleg elmegyünk.
Elveszett évek,elveszett álmok,
elmúlt.Hiába keresed.
s ha visszamész a régi múltba,
csak önmagadat temeted.
Felejtsd el azt ami rég volt,
felejtsd el azt ami fáj,
s menj tovább azon az úton,
hol nyílik még virág.
Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.
Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.
Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.
Gondolsz e rám ezen az estén
s szent karácsony hajnalán?
gondolsz e rám e téli éjjel
mely ködöt,zúzmarát szitál.
Gondolsz e rám,vagy elfeledted
réges-rég az arcomat,
hisz forró nyárból télbe fordult,
s köd takarja arcomat.
Szívem belepte már a dér
arcomra hó szitál,
nem melegít a kályha sem,
hisz alig van parázs.
Gondolsz e rám most?Merre vagy?
Csalóka délibáb!
Maradt e még a lelkedben
szunnyadó parázs?
