Költők szerint

Gránicz Éva (23)

Stevens Wallace (1)

Hauzer Attila (0)

Pálkuti Noémi Adrien (1)

Kutas Kálmán (14)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (369)

Kedvesemnek (106)

Hiányzol (64)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Tettem én egy ígéretet,
mit ezennel megszegek.
Eltépem a fényképedet
ez így tovább nem mehet.

Tudod, nem citrom a szívem,
mit ki lehet facsarni
megteszem, bár nagyon féltem
szenvedésen kacagni.

Azt hittem, hogy majd mi leszünk
a világ legszebb párja,
lesz nekünk közös gyermekünk
és együtt bújunk ágyba.

Megbántottál, csalfa lettél
neked csak kaland kellett,
ha neked ez kell, hát menjél
légy boldog az új mellett.

II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.

II. Világháború: krétai invázió.

Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.

Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*

(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.

Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*

(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.

Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.

Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.

Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!

Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.

Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!

A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.

Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.

A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.

Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.

Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.

Meztelen sorsok állnak sorban
ítélőszék ura előtt,
sötét lélek felett fény lobban
árnyék gyűlik háta mögött.

Elválasztatott ocsú magtól
angyalszárnyak seprik tova,
jó menekül meg kárhozattól
fényes mennyben lesz otthona.

Az ocsú mind a mélybe hullik
várja ott a pokol tüze,
az örök csendben sosem múlik
kárhozatnak sötét szele.

A hegyek- völgyek és a vadvizek,
Ez mind a természet, mit szeretek.
Vadakat látni és bogarakat,
Megfigyelni a sok madarakat.

Ember több az állatnál, gondolkozik,
A rombolásban vajh’ visszakozik?
Nem azért vagyunk többek, hogy ezt tegyük,
A Föld urai pozitívan legyünk.

Naponta halnak kiállatok, növények,
Értem én, de nem minden az okos gépek.
Mi lesz, hogyan használjuk a gépeket,
Ha elpusztítjuk végleg a környezetet.

Az ember folyton modernizálódik,
Ennek következtében, korcsosodik.
Gyerekink tán csak gépkezelők lesznek,
Örülnek-e majd még a természetnek?

Hová lesznek tigrisek és kakaduk?
Beszántunk mindent, mi egér, - és ürgelyuk.
Levegő romlik, ezt érezzük, látjuk,
A szmog miatt gyermekeinkkel fuldoklunk.

Pénz, gazdagság kell, de bizony nem minden,
Ember gondolkozz ezen! Át egy életen!
A reinkarnáció gyermekeinkben,
Utódokban él tovább… szeretteinkben.

Vecsés, 1998. október 11. – Kustra Ferenc József

Meditálok…

Előttem az út… sötét alagút.
Fénynek kéne lenni ott a végén,
Legalább kicsi, mi mutatja út
Járható és kivezet a végén.

Budapest, 1997. december 14. - Kustra Ferenc József

Az emberek halandóak
Amíg élnek, de gyarlóak.
Tarol az emberi butaság,
Sajnos ez az alapigazság.

Az emberek érdektelenek,
Büszkék rá tán', hogy képzetlenek...
Legalább autodidakta
Képzettségük, igen jó volna.

Nem kerülne nagyon sokba,
Csak pici kis olvasásba,
Legyőzni butaságot
És felvenni, új tempót.

Buta ember bölcs nem lehet,
Ez nem olyan, mint kikelet.
Ki hanyag s nem ad magára,
Lecsúszik tömeg aljára.

Tucat ember van épp elég,
Ne növeljük a szellemét.
Miért hagyjátok el magatokat?
Emberek fenjétek vasatokat...

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…

Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!

Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.

Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!

Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!

Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?

Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…

Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.

Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József

Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.

Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.

Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.

Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.

Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?

Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.

Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.

Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.

Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…

Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József

A nyelv egy hű szerető,
És remek a szolgálata,
Hát jól vigyázzunk rá,
Mert az emberiség diadala.

A költő ajkán édesítve
Messze hangzik zenéje,
Tisztelettel bánjál vele
Hogy minden ember megértse.

Bárhova magaddal viheted,
Mert a szép szó igaz szeretet.
Bája nélkül mit is tennénk?
Mint majmok az ágak kőzt lézengnénk.

Minden évben, ha égnek a gyertyák, s eljön az advent ünnepe,
imádkozom, és azt kívánom, ez az ünnep most más legyen.
Legyen melegebb. Úgy, mint régen, mikor mi voltunk gyermekek,
s gyertyafény mellett üldögélve úgy vártuk ezt az ünnepet.
Visszagondolok mikor még nem süvített így a tél szele,
s lázasan vártuk, vajon mit hoz majd a szeretet ünnepe.
Tavaly még jó anyám is itt volt. Ősz haján ült a tél dere,
s most a magasból kíván nékünk áldott és békés ünnepet.
Mit kérjek én most? Ajándékot? Nem hoz oly örömet nekem,
hiszen üres lett szinte minden, nem vonz már néha semmi sem.
S mégis: ahogy a gyertya csonkja viasztól csordul, meglelem
magamban azt a békességet, amit régóta keresek.
Meleget érzek, ami fűti kóbor, megfáradt szívemet,
s úgy érzem minden dobbanásban, ez az ünnep most más lehet.
Mindig lesz szép, és mindig lesz jó is, csak akarnunk kell, hogy így legyen!
Szeressünk! Bízzunk! Ne adjuk fel! Kell, hogy győzzön az értelem!

Csak egy porszem a végtelen
mi világomba veszett,
határtalan univerzum
ködéből épült makett.

Tárgyiasult gondolatok
testet öltenek lassan,
meg sem született csillagok
rejtőznek el a napban.

A remény is kudarccá vált
felbukott a szerencse,
apránként kiszárad minden
cseppekkel telt medence.

Hó lepte alak ül a padon
némán mered maga elé,
napfény csillan rajt a havon
hólé válik emlékekké.

Minden cseppje bánatot mos ki
megfáradt, nyomorgó szívéből.
Érdemes- e hát tovább élni,
vagy elég volt-e bús létből?

Nem töpreng az élet értelmén
elfogytak már a vágyai,
ráfagynak vízcseppek ékszerként
és elszakadnak láncai.

Vidd a csókom
hosszú útra,
őrizd is meg
míg látlak újra

Vidd magaddal
mint a reményt,
sose feledd
csókunk hevét.

Ha rám gondolsz
idegenben,
őrizzél meg
szerelemben.

Visszatérted
úgy epedem,
nem múlhat el
e szerelem.

Körbenéz az ifjú legény
hol találja kedvesét,
hogyha gyorsan előleli
mond neki egy szép mesét.

Mesét mond a szerelemről,
mit elhozott egy angyal,
madár hadak köszöntötték
vidám, szerelmes dallal.

De sehol sincs az ő mátkája,
tán az ördög vitte el?
Biztos nem, mert neki nem kell
nem megy el az bárkivel.

Olyan cudar az a leány
nevet az ifjú legény,
de rajta kívül nem kell senki
nekem egész földtekén.

Egy nagy kavicsot dobtam
a lelked tengerébe,
nem tudom hová merül
és vajon milyen mélyre.

Sok ember vett minket körül,
de szívem csak mosolyodnak örül.
Szavaid hallatán életre keltem,
jövőmben érted tepertem.

Mára már csak a bánat maradt
sírógörcs ontja szomjamat.
Nem hiszek többé szívem zajának,
nem akarom elhinni, hogy ez maradt utánad.

Hol rontottam el vajon?
Ezen sokat gondolkodom.
Gyötörnek az érzések,
engem vajon ki ért meg?

Nekem is kell a szeretet
belső énem ordít most veletek.
Kívülről sajnos te nem látsz be,
nem érted miért esek itt össze.

Törött szívem vígaszt nem talál,
aludni sem akarok nélküled már.
Vágyom arra hogy megölelj,
helyette csalódva alszok el.

Hazudhatnék most neked
Szeretve szerettelek,
Mindenemet feladtam volna,
Ha két szép szemed enyém volna.

De ez már csak áhítat,
Keresem a válaszokat.
Nem értem a döntésed,
Miért nem próbáljuk újra meg?

Ennyire rossz ember lennék ?
Mit veszíthetek még?
Az élet is csak van, de nem ad semmit
Legyen már vége, az istenit!

Dühöngő haragom beszél helyettem,
Bár ne lettél volna mellettem.
Észrevehettem volna,
Hogy a szíved mi nyomja.

Tehetetlen voltam mikor rájöttem
Nem látlak már az életben.
Új dolgok felé mentél
Engem meg itt felejtettél.

Sajnáltassam még itt magam?
Hiába, úgysem hallod meg a szavam.
Túl leszek valaha ezen?
Nem értem a gondolat menetem.

Túl akarok lépni rajtad!
Érezni egy női ajkat.
Szerelembe esni egy lélekben,
Ki mászni eme gödörből egy életre.

Pokol

Egyre mélyebbre a spirális sötétségben
A borzalmak fokozódnak és szaporodnak.
Nincs többé lelkiismeret-furdalás, csak kétségbeesés
Amint az égő kén bűze
Áthatja a levegő súlyos komorságát.
Dantén kívül bármely más utazó
döbbent kiáltással kérdezhetné:
– Ez valóban az isteni rendelet lehet?

Purgatórium

A Földhöz hasonlóan a Purgatórium is egy hely
Hol a küzdelem és folyamatos törekvés ural,
Talán maga a Föld, melynek valamilyen oknál fogva
Az igazi célja félre lett értve.
A mindennapi kenyerünket homlokunk verejtékével keressük,
A boldogságot meg kell érdemelni, de milyen áron és hogyan?
Azok számára, akik bátrak, a világ csak egy szín játék
Amelyben minden pillanatban a játékos vagy vethet, vagy arathat.

Mennyország

Egy szép álom, de nem több mint álom,
Amelyben a körök csupán egy mennyei játék szimbólumai.
Azok, akik felfelé néznek, tudják, hogy még az ég sem stabil,
hanem állandó változatokon megy keresztül.
A hatalmas lehetőségek óraműve ketyeg.
És amikor lejár az óra, és kihunynak a csillagok,
Megszűnnek a mennyek, a poklok, és a purgatóriumok.
Csak néma sötétség, és talán egy új kezdetnek távoli hajnala.

Húzza a szánt az öreg Varga,
ráncoktól szabdalt fagyos arca.
Szánjára rőzsehalmot kötött,
súlya alatt nagyokat nyögött.

Fagyott könny borítja arcát,
megvívja hát utolsó harcát.
Kitől kérhetne segítséget,
hisz nem látja az ellenséget.

Be kell fűtenie hideg házát,
nem tudta fizetni a számlát.
Kamrája is üres most már,
az egér is a szomszédba jár.

Messze van még a nyár melege,
akkor talán jobb lesz az élete,
már nem kell fázni dunna alatt,
jaj úgy várja már langyos tavaszt.

Feküdtél a fűben csendben
hajnaltájt a hűvös kertben,
meredten nézted az eget
én meg téged, a hű ebet.

Itt hagytál hát mindörökre
csak így összegömbölyödve,
búcsúztál a kutyaléttől
könny csalódik szemeimből.

Te mindíg hű társam voltál
nem kértél, de mindíg adtál,
fuss vidáman égi réten
utadon béke kisérjen.

Rossz költőként élni csak álandó bánat,
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.

De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.

Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.

Csodák csókját hozza szél
érezheti mind, aki él.
A frissen sült kenyér illatát,
hogy este együtt a család.
A szomszédban zongoraszó hallik,
az idő hajgumiként nyúlik.
Nyílnak a kertben a virágok,
össze simulnak idegen világok.
Az élet örömhangon zenél,
a szépség nem a nagy dolgokban él.

Többet várni, mit ad nekünk
elszaladó élet,
olyan, mint a mennyek fölé
tenni fel a lécet.

Lapot húztam huszonegyre
nem tudom mit várok,
vad kalandba vágtam magam
sorsom arcon hágom.

Lehet, hogy már holnapután
nyúl viszi a puskát,
benne van ez a pakliban
vállalom a buktát.

A gitározás és éneklés mellett
más terveid is voltak.
Úgy tűnt hogy néha
a szíved ajtaján
az angyalok kopogtak.

De sajnos szerződésnek
a rabja voltál mely
életed végéig már
nem ad, hanem csak kér,
míg végül is tönkretesz,
és elapad az utolsó csöpp vér.

Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.