Költők szerint

Gránicz Éva (33)

Roethke Theodore (1)

kelemen gergö (2)

Landi Krisztián (4)

B. Levente Szente (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (384)

Kedvesemnek (109)

Hiányzol (67)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

A hatalmas nyárfák alatt múlatom az éjjelt,
Fenn az égről repülőgép szemembe küld fényjelt.
Búgó hangja megtöri az éjszakai csendet,
A mantrázó tücskök hangja békíti a lelket.

A sötétnek szakadt leplét pók szövi most újra,
Ciripelés elandalít, jön egy emléktúra,
Múlt időben széttekintek álmodozva mélán,
Álmatlanul kis kertemben üldögélek némán.

Langyos az éj simogató a csillagok bújnak,
Felhők között pancsol a hold, gondolatok gyúlnak.
Nem jön álom a szememre, éber most a lelkem,
Szerte hullott ábrándokat össze gereblyéztem.

Bíborhajnal fénysugarát türelmesen várom
Nem bánom már hogy az éjjel elkerült az álom.
Madarakbak bűvös hangja elvarázsol éppen,
Elcsavargott kóbor lelkem felhangolom szépen.

Köszöntöm a virradatot, lant szólal meg zengve,
Hálával áld újabb napot, Istent dicsőítve.

Borona porzik,
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.

Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.

Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.

Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.

Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.

Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.

Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.

Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.

A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.

Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.

Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.

De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.

Fényözönnel jött az éjfél, felhő dunnát szaggatott
Dörgő hangja nyári záport szomjas földre loccsantott.
Tapsoltak a falevelek, hűs szél bókot aratott,
Erdőt, mezőt minden élőt a lágy eső itatott.

Megrészegült a friss víztől szunnyadozó éjszaka,
Végre eljött a várva várt álmainak hajnala.
A kitikkadt ráncos földnek megszépül a nappala,
Bódult lelkét elkábultan éleszti nap sugara.

Korán reggel a táj felett lehellete hullámzott,
Szállt a pára lengedezve, égi áldást imádott.
Kókadt vidék felélénkült, pajkos szellő fújdogált,
Napkeltével a természet üdeséggel exponált.

Sokszor jó lett volna, Danuta!
Ha Te nem csapódsz ide-oda.
Voltál is meg nem is,
Talán, csak azért is.
Lelkünket egyesítni… hova?

Egy dolgot kértem, hogy azt megtedd,
Mondtam is, hogy ezt el ne feledd.
Hiába beszéltem,
Tűzed, nem volt értem.
Most megtennéd, hogy megkeresed?

Életfonalam, már fogyóban,
Te lelked, mindig rakoncátlan.
Nem vagyunk egymásé,
Nem leszünk egymásé.
Búcsúzzunk! Vagy nekem fogyóban…

Vecsés, 2021. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK -búcsú- csokorban.

Szerelem kavarog,
Eluralja létemet.
Kitölti a lelkemet!

Szerelem kavarog,
Minden reggel ő… felkeltett,
Henyélni biz’ nem engedett!

Szerelem kavarog,
De bármerre… sem találtam meg!
Csak álmodozok, mért nincsen meg!

Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: 9 sorosban, ami az én fejlesztésem. Szótagszám = 6-7-7 - 6-8-8 - 6-9-9

Hétköznapi pszichológia…

Csendben gondolkodok,
Érted halok,
Addig élő vagyok.

Ihletadóm vagy,
Ezen túl vagy?
Elvagy?
Megvagy?
*

Már nem fáj,
Nem muszáj.
Álomtáj.

Mért mentél el?
Hova mentél el?
Lenéztél,
Letértél.
*

Leírnám holnapot,
Törölném mai napot.
Levetettél,
Hagytál faképnél…
Mondd, szerettél?

Rúgkapáltál,
Kicsináltál…
*

Most bolond vagyok,
Szétrobbanok…
Nem szárnyalok,
Nincsenek válaszok.
Csak imádkozok.

Magány beütött,
Vagányan kiütött…
*

Untad mosolyom?
Szerelmetes harcom?

Lelkem most bezártam,
Nem erre vágytam…
Egyedül kóválygok,
Iszok,
Sóvárgok!
*

Már nincs az él’ tem,
Ettől féltem.
Kettőnket védtem,
Jó lesz véltem…
Önrészvétem.

Megéltem,
Elmeséltem…

Vecsés, 2015. február 1. - Kustra Ferenc József – íródott a múlt’ szerelemről, septolet csokorban… önéletrajzi írásként, mert elhagyattam.

(Senrjon trió)
Szerencse kell élethez…
Létben bajok vannak! Szereencse?
Élet jó vagy rossz?

Szerencséd van-e vagy nincs?
Dolgaid, hogy alakulhatnak?
Élted Jó vagy rossz?

Sokszor szerencse segít!
Nyerő lehetsz, ha segít neked…
Akkor lesz jó lét…

Vecsés, 2024. július 5. – Kustra Ferenc József

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.

Ugyan ki tudja, hány perc az élet?
Abban mennyi és milyen a részlet?
Milyen benne a szép és jó, a rossz aránya?
Kinek és sikerének mekkora a szárnya?

Ezeket tudni nem lehet, csak átélni,
Nem marad ki úgysem semmi, nem kell félni.
Lesz, ahogy lesz, ki megéri a hatvanat,
Az majd emlékezhet és elgondolkodhat!

Élettapasztalat nélkül nem létezik bölcsesség,
Bár a fiataloknál kellene, mint kötelesség.
Ezen ritka kivételbe,
Világ jól van felépítve…

Vecsés, 2014. július 20. - Kustra Ferenc József

Sok apró, jó jel jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.
*
A temetőőrnek nem hiányzik a feltámadás,
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más?
*
Vonat nem várt meg, elment, de váróterem még megvan.
Micsoda öröm, ha esőfelhős vad napsütés van.
*
Lesz itt tél, megérkezik a nem várva-várt hideg,
És olyan lesz minden, mint rendesen: hideg-rideg.
*
Van, hogy a nép sikeresen kivívja az új szabadságát,
De még nem tudja, hogy megalapozta új tragédiáját!
*
Az érdemek is elévülnek, ha az ember nem szerez újakat,
De mi van ha szerez, de csak avultakat és régi-jó rosszakat?
*
Állandósság legpontosabban maga a megszokás?
Megszokásból miért fakad töményen állandóság?
*
Az ördög a bőrünk alá bújva akár, lehet jó barátunk,
De ha baj van, akkor védőnkként, nála jobbat miért is várunk!
*
Télvíz idején lékbevágott a strand,
És friss gyümölcsökkel tele van a stand.
*
A kutya szerint a családban a gazdi az Isten,
A cica szerint, a családban ő az: egy az Isten.
*
Szerintem a nőm engem, a pénzemért szeret!
De nincs nőm és még nem szereztem elég pénzet…
*
Aki sok vodkát iszik, annak reggelre jekatyerinburgi akcentusa lesz…
De akkor egyen lábszáras marhapörköltöt kenyérrel, másnapos talán nem lesz…

Vecsés, 2023. szeptember 5. – Kustra Ferenc József

Természetre előre tekintés…

Szép őszi idő van odakint,
Lassan rozsdásodik a csalit.
Még zöldek a fák levelei,
De rozsdállnak már a szélei.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Bogarak még igen élénkek,
Nappal még egek igen kékek.
Kutyák még élik világukat,
Ő, ha idegent lát, jót ugat.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Ősz ismét elmúlásról regél,
Mi túléli… újévet megél.
Nagy körforgás, ez ismétlődik,
Új élet… még nem sürgölődik.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Vecsés, 1999. szeptember 12. – Kustra Ferenc József

Hogy ez nem fárad ki…

(HIQ)
Ez minő?
Sebesség… kell ő?
Életben?
*

(senrjú)
Haszonja van-e?
Haszonvalóság vagy lét?
Sebesség fogva?
*
(leoninus trió)
Öregség nyakát idősebesség fogja, nem engedi, szorosan markolja…
Létsebesség idősebesség kistestvére, netán a kedvenc menyecskéje?
Öregséget idősebessége hevesen tolja, pedig ő míves sánta.
Sebesség haszna sokszor elmúlásba vész, holttest meg a cipzáras szákba! KÉSZ!

Fiatalon idő erősen relatív, akkor még van sziklaszív.
Akkoriban senkinek nem asztmás, mily’ heves az időrohanás.
Van ki elkésős fajta, de idő naponta eszébe sem jutna.
Gyorshajtóként idő maga a rohanás… él-e életben maradás?

Detektív most nyomozzon, nehogy az adatvesztés beálljon…
Amit ma megtehetsz, ne halogasd! Időd, el ne adogasd…
Gondolkozz idődön, ne tartogasd! Ez nem pénz, ne számolgasd…
Ha elment az idő, nincs mér, hogy mutasd! Magadat hibáztasd…
*
(tükör apeva)
Az
Idő
Ha gyorsul,
Igy is múlik?
Tudd már, nem áll meg!

Tudd, már nem áll meg,
Igy is múlik.
Ha gyorsul,
Idő…
Az…
*
(bokorrímes)
Percek rohanvást elszállnak nyomtalanul,
Lefekvési sötét… telik álmatlanul.
Reggel már tudom éji idő elszaladt,
A tegnapi létem főleg: már elmaradt.
*
(HIQ)
Időm a
Fránya itt hagyott.
Csak gyorsul.

Vecsés, 2024. július 9. -Kustra Ferenc József- írtam: életidőről, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)

Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…

Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?

Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.

Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.

Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.

Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!

Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!

Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.

Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.

Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.

Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.

Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Növényzet áttekintése…

Lehullott rózsa
Levél, de szár tovább szúr!
Ez védekezés.

Felhő nem takar
Eget, most napsütés van!
Nyári az évszak.

Jég szirmot lever.
Egyik meghal, másik nem.
Kinti életrész…

Ágletörő szél,
Tekintetlen bármire.
Csúnyák a csonkok.

Állandó vészpont
Hogy jön a másik évszak…
Sor idő-útja.

Nap és éj, minden
Nap, ugyan úgy cserélget.
Él az életút!

Vecsés, 2024. augusztus 18. -Kustra Ferenc József- íródott: eredeti Basho féle haiku csokorban a nyár áttekintéséről.

Az általam elvárt feladatok
formát adnak szükségemnek.
A részemre felírt gyógyszerek
óvják gyenge életemet.

Számos csomót oldok ki
mely szokásos és mindennapi.
Nincs itt bármi elkerülés,
melynek részese az elmerülés.

Hát megyek belső szobámba –
szívemnek a kamrájába –
ahol mindig vigaszt találok,
ihletet, úgymint tanácsot.

Itt én istenem beszél velem
kit mint saját hangom ismerem,
lényemnek a szent grálja,
a lelkem gazdag világa.

A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

(Septolet duó)
A csend,
Álarcban van!
Esend'…

Kis zajt szeretne,
Még telene…
Ő esengő csend…
Cseng…
*
Sokatmondó csend,
Magába esend',
Még kitelne,
Ennyit szeretne.

Beszorult szó
Nem való…
Torok kaparó!
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
A csend ajtaja berozsdált a magány falába,
A csended bús magányod, a szíved pitvarába…
A csend ajtaja berozsdállt a magány falába.

Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más,
Hah, a csend is kommunikációs eszköz, ugyan mi lenne más…
Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más.

Vecsés, 2014. december 30. - Kustra Ferenc József

Járok az utamon, macskaköves úton,
Nagy, régi házak között nézek ámulón
Tekingetek mindenfelé, hogy milyen
Gyönyörű e szépség… nem akármilyen.

Fent látom a füstős kémények közül
Cselesen csak rám villan és túlröpül
A napsugár, már nem időzik rajtam,
Jól látja, nem nézi… összeroskadtam.

Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.
És ez végigkísért egy hosszú életen át,
Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát.

Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet.
Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület
Dominál és vágyam a letaglózó szépségre
Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre

Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom
És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom.
Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe,
Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe.

Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit…
Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit
Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok!
Vadonba botorkálok… élettel elbánok…

Szemem is lecsukom, és ébren álmodok,
Miközben már vakon alig botorkálok…
Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.

Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Orkán, te féktelen, vad vihar!
Miért bántasz, hagyd abba hamar…

Eltépted az esőköpenyemet,
Leverted a fákról gyümölcsömet.
Zajos vagy, megijesztetted kutyát.
Még most is hallom, tehén múgását.

Tudom, amit tudok… te elmész innen
És életünk, helyes vágányra zizzen.

Pennámmal most, kiírlak magamból, itt ne féktelenkedj!
Jót nem tudsz? Kérhetlek, itt velem, nekem, ne helytelenkedj?

Vecsés, 2013. augusztus 11. – Kustra Ferenc József

Délután még nagyot napoztam,
Esteledik, nemrég napoztam.
Mélyre kékül az ég,
Ez feszélyezettség…
Árnyakban hosszasan napoztam.!

Hazaérek, karomban teste,
Közben hűl is, ilyen az este…
Hideg vizet iszok,
Élvezve kortyolok…
Nyár! Hangulatos naplemente!

Vecsés, 2022. április 7. – Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK duóban.

Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…

Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…

Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…

Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Elringat az élettenger, fennkölt nyugalmával,
Közben meg üt is és ver is, bőszült haragjával,
És még, folyton kínoz a gyötrő hullámzásával.

Mindegy, hogy milyen az életutunk, hogy utazunk
Kínai dzsunkán, elegáns díszes, luxus hajón,
Rönkfaszállító tutajon, rajt' kalyiba lakón…
Foltokkal megtákolt lukas csónakon… utazzunk!

Én csak a kezemmel evezek, talán haladok előre,
Látom a gőzös meg, a tengeri sebesség őrző őre.

Voltam én már oly' sokszor árnyékba,
Hol nem zúgott lelkemnek egy hárfa…
Leszek-e még életem adósa?

Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás?
Élek-e még hosszan, az lehet a boldogság forrás…
Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás?

Vecsés, 2016. június 1. -Kustra Ferenc József– íródott: alloiostrofikus versformában – önéletraj-zi írásként.

Kell-e most, valamit is tennem?
Kell-e most, valahová mennem?
Kell-e valamit, másképp tennem?
Kell-e máshová, másért mennem?

Van-e még, mit meg is kell tennem?
Van-e még, hová el kell mennem?
Van-e még, mit másképp kell tennem?
Van-e még más? Hová kell mennem?

Vecsés, 2002. szeptember 15. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Így éltem az életem…

(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily' víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.

(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz' elegem...
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba...

Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól...
Sok helyen a part magas volt és oly' meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.

Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat...
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség...

Vecsés, 2024. augusztus 9. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.