Versek
Témakörök szerint
Szerelem (189)
A nap verse
Búcsú a Kedvestől
- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?

Legújabb versek
« Első oldal
1
...
of
305
Várj Reám s egyszer megjövök,
Zord hideg télben,ha hull a hó,
A tájat elfedi tejfehér köd,
Néma csendben mint jeges takaró.

Várj ha rügyet bont langyos tavasz,
Lelkem mélyén megtörik a kővé vált világ,
Szívemből távozik,messze száll a panasz,
S helyét átveszi egy tündöklő szép virág.

Sivataggal jő égető forró nyár,
A szívem még lüktet,érzelmekkel tele,
Megüzenem neked:érkezem,várj reám,
Eme perzselő idő megenyhül majd veled.

Borongós,fájdalmas évszak közeleg,
Feledésbe merül,elszürkül a világ,
Az ősz nem kímél,fáknak könnyként hull levele,
Mi szívemből eredt,most elhervadt a virág.

Elfelejtettél,nem vársz többé rám,
Már majdnem sikerült,de most vihar tombol,tép a szél,
Felettem földhalom,elfogytam,mint a nyár,
Csöndesen hull a hó,megjött már a tél...
Csillagként rátok ragyogok,
A világnak csak fényt adhatok,
Óriás vagyok,de el nem érhettek,
Életetek soha meg nem érthettem.

Mesélhetnék sokat,figyellek titeket,
Tűnődöm vajon mi lakik bennetek.
Gonoszság,kapzsiság,egymásnak ártás
Vagy türelem,szeretet és életre vágyás.

Emberek!porszemek vagytok csupán,
Nem hallanak titeket,nem is látnak tán.
Egy napon magatokat teszitek a sírba,
Meg is van ez már régóta írva.

Egymás fájdalmát közönnyel nézitek,
Kit megtört az élet ti töritek jobban meg.
Nem zavar titeket hörögve haldokló,
Nem hat meg titeket éjféli sirató.

Pénz beszél,persze!A vagyon hatalom,
A kapzsiság áttapad,mint aranyra a korom
Zengve ünnepeltek legyőzött népeken,
Halottak felett üvöltve az éneket!

A jó nem győz,nem is létezett soha,
Csak a bűn volt,s az ostoba tudat
Mely befolyásolható,kárpótolható,
A változás hangja így szépen elnyomható.

Fényem tündököl,nem rejti el köd,
Az élet egyetlen,mindenki maga dönt,
Gondolatom soha el nem nyomhatjátok,
Bár nem akarjátok,de vigyázok rátok!

Fényem végtelen,nem fog elmúlni,
Előbb fog az élet a Földön kimúlni.
Ne nézzetek az égre,ne figyeljetek rám,
Hagyjátok nyugodtan,hogy elnyeljen az ár!
Egy élet tovatűnt,nem zavarja már,
Hideg téli fagy,forró meleg nyár.
Langyos szép tavasz,hervadó borús ősz,
Vidám kedv elillan,végül a fájdalom győz.

Éltem eleget,tán többet,mint kellett volna,
De egyszer csak elszállt,tovatűnt az óra.
Emlékemben feltűnik messze a múlt,
S koszos,sötét könnyem a porba lehull.

Elgyötör az élet,milliónyi gond,
Zúgó vízesésként elmédre ront.
Hömpölygö áradat,elhagyja a medret,
Egy jó dolgot mondj,csak egyetlen egyet

Amiért élni érdemesebb volna,
Vállamra a teher tovább nem omolna,
Végzetes harc ez,dönteni neked kell:
De vigyázz,döntésed súlyát cipelned kell!

Túléled vagy sem,tőled függ igazán
Egyetlen gondolat elég lehet csupán.
Szép nap van ma,az újrakezdés napja,
Az idő elszállt. De én életben maradtam!
Tűnődöm,miért történt mindez velem,
Miért ez jutott osztályrészül nekem?
Miért ilyen gonosz ez az érthetetlen világ,
Miért nem oldja meg valaki az elfajult hibát?


Egy szomorú napon a lapot koptatom,
Gondolatom tompa,az érzés megfagyott.
Kívülről vidámság,arcomon mosoly,
Belülről érzem csak,milyen is a pokol.


Életemből nem telt még jelentős idő,
Mégis bennem a fájdalom egyre csak nő
Betegség,testi kín rombolja a létet,
Az idő múlik,s növeli a tétet.


Családi boldogság minden ember vágya,
Van ki ebben él,s nem éri el bánat,
De van mikor gyűlölet szakítja a családot,
És mutatja az élet a való igazságot.


Vannak kik túlélik,vannak akik nem,
Akarat kérdése,könnyű dolog lenne,
Ha az emberek változni oly könnyen tudnának,
Élő embert soha nem érne gond,bánat.


Egyszer vége lesz,talán holnap,vagy azután,
A hibát meg nem oldjuk,tengődünk csupán,
Egyszer vége lesz,megszűnik az élet,
De mi lesz addig?Én is mástól kérdem.


Jövőmbe tekintek,meglepetést látok:
Egészség,gazdagság,csodálatos álmok.
Vagy betegség,szegénység,kegyetlen dolgok.
Magamban a kérdés:én melyiket választom?


Másik kép:vén öregember,ismerős az arca,
Fiatal korában e verset ő írta.
Hogy alakult az élete,mi történt vele?
Epilógus:a választ ő már régen eldöntötte...
Beküldő: Veres Roland
A házak közt kóbor macska
ténfereg
tarkómon hideg a lámpafény
szeretnélek!

de
gyorsuló idő hurcol szekerén

fent
július csillagai fénylenek
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd

a hiányod
sustorog a fákon ,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt.
Beküldő: Sz.Vili