Versek
Témakörök szerint
Szerelem (204)
A nap verse
Látnom kellene
Látnom kellene
megérinteni,mint csodatévőt
s hűs tenyeredbe rejteni
lázas arcom

így várni a végsőt !
a feloldozást !
hogy a perc örökké tartson
s maradjon velünk

csillag lánggal lobogjon felettünk
míg tékozló varázsát
kibontja szerelmünk
s egy könnycseppet a szemeden
Legújabb versek
« Első oldal
1
...
of
330
Dohos lett a szél szaga,
vákuum nyelte csillagok.
Fekete a nap sugara,
nappal és éj összeforrt.

Dohos lett a szél szaga,
köd lepte a holnapot.
A feledésben járó vándort,
ki tudja rég, hol lakott?

Dohos lett a szél szaga,
nem szólnak a harangok.
Túl nagy a csend!
Túl nagy a csend!

Dohos lett a szél szaga,
s én olyan fáradt vagyok.
Most lehunyom a szemem végre.
Most megpihennék...
Hagyjatok!

2017. január 29.
Beküldő: Polgár Olga
Bádogbögrét tartok a kezemben.
Viseltes, régi darab.
A nagyapámé volt,
s Őt annyira szerettem!
Még most is látom,
ahogy iszik belőle,
és felnéz, vajon én kérek-e.

Zavartan álltam az ajtónál,
és nem tudtam, mit tegyek.
Hisz nem szerettem a teát.
De ezt Ő kínálta!
S amit a nagypapám ad,
az csak jó lehet.

Odamentem hát elé,
és nyúltam volna a bögréért.
De Ő a számhoz emelte,
míg a másik kezét az állam alá tette.

...és ittam egy nagy kortyot.
Kesernyés volt, szinte fekete.
Éreztem a bögrén,
hogy nagyapának megremeg a keze.
S a szeme olyan furcsa lett,
másként ragyogott.
Átöleltem, és mélyen beszívtam
a papámról jövő teaillatot.

A bádogbögrét tartom a kezemben.
Szeretném látni nagyapát.
Jó lenne megmondani neki,
hogy már szeretem a teát.
Beleöntöm...
épp olyan fekete és kesernyés,
ahogyan Ő szerette.

2017. február 24.
Beküldő: Polgár Olga
Eladtad dermedt lelked,
tiporva egy-hazádat,
értékeket, a zászlót,
s álmokat madarával.

Bűnök sarától bűzlőn,
néped vitted vásárra,
félelmet, s igát hozva
bölcsődnek bársonyára.

Véreid vérét ittad,
s körben sötétség, falak.
Csak néhol szűrődtek át
por lebegte sugarak.

A te dogmád visszhangzott,
más dala nem szállhatott
s zenghetett, áthangoltad
mindet, s rúgtad mint latort.

Eladtál sok-sok lelket,
tiporva egy-hazádat,
értékeket, a zászlót,
s álmokat madarával.

2015.
Hallottam hírét dicső elhullásnak,
igaz hősként, harcban elesetten,
s kik téveszmék áldozatává váltak,
saját vérük árulói lettek.

De azon szív, mely kihívta a halált,
Szabad Honért, s a Szeretettekért!
Nem hatalmi vágy volt, miért hadba szállt,
szebb jövőért küzdött, mit úgy remélt.

Érzékeny, haladó szellemű lelkek;
ily nemes tettre bárki nem képes,
a legdrágább kincsük adták önzetlen,
ama függetlenség érdekében!

Harcosok ők, akik jövőt álmodtak
mert szerettek, s szerették a hazát!
Mert mélységes mély alázattal voltak
eme földért, őseik talaján!

Borongó felhők szállták meg az eget,
takarva a Napot, patakzottak,
dúltak mennydörgőn a sötét elemek,
s az utcákon véres tócsák folytak.

Tudom, tudták gyötrődve, haldokolva,
hogy a golyó nemhiába talált,
s amiért haltak sebzett fájdalomban:
ha megkésve is, de valóra vált.

2014.
Ezerszáz év örökét hordozom
Árpád bölcsőjében,
színes, de folyton küzdelmes sorsom,
vesztem s dicsőségem.

Ezerszáz év diadalát iszom
mámorban megélve,
hol a sokaság földre borulón
hódolt teljességgel.

Ezerszáz év búbánata nyomaszt,
lüktetve lelkemben,
midőn őserőm bomlaszták vala;
s tűrtem gyötrelemmel.

Ezerszáz év csillagzata alatt
álmodom, tűnődöm,
és gyönyörködöm a fénylő Nappal
erdőkön, mezőkön.

Ezerszáz év hagyatékát őrzöm
kardomat kivonva,
megtévelyültektől óvva, intve,
s Hősökért hajolva.

2013.