Versek » Otthon versek
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Addig menj haza, míg van ki haza várjon. Míg könnyes szemmel mondják, örülünk hogy látunk.addig menj haza, míg van kiért visszatérni,míg szerető karjukat, feled tárják ki. Számolj be mindenről, mi utad során történt, legyen az öröm, vagy bánat, remegő szemmel figyelik. Ne búslakodj ha újra el kell menned, de tudd az ördög mindig lesben figyel. Nem tudhatod hogy vissza varnak újra, mert az idő múlik, vele az élet is kialuszik. Nem lesz mindig nyitott ajtó előtted mint régen, nem lesz mar ugyan az a ház, hol életed élted. Addig menj haza, míg mosolyogva várnak, s nyitott szívvel fogadják, minden egyes vágyad. Féltve ölelő karjuk, tudom visszahúz, egy jobb élet reményeben, újra útnak indulsz. Vissza várnak, míg világ a világ, s tudjak jól, hogy haza húz a honvágy. Belepve újra az ajtón, érzed a megszokott illatot, könnybe lábadt szemmel, némán ölelnek a szerető karok. Csak érzed a törődést, nem szegyen a sírás, ki egykor a világra hozott, most újra vállára borulsz. Csak hullanak a könnyek, mert jól esik a viszont látás, nem lehet betelni az érzéssel, mi régen minden nap vart rad.
Beküldő: Blank Camor
Hosszúpályi füves tanya udvarán
egy szép vastag nyárfa.
Az árnyad sokat borult nyáron,
a drága jó apámra.
Sok-sok szép álmokat
álmodhatott az apám alattad.

Kint pihen már szegény
a virágos gyászos temetőbe.
A sírját,fejfáját belepi a moha.
A száraz falevél a sírját úgy melegíti,
mint a meleg dunna.
Beküldő: Debreceni Zoltán

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.
Beküldő: Meggyesi Éva

Reggelente új hang ébreszt,
Turbékoló galambszó.
Szélnek ereszti a hangját,
Búgva, sírva hívja párját,
Házunktáján új lakó.

Rózsaszínű leánderfa
Illatozva bólogat.
Tetejébe galambfészek,
Kis gerlicék jaj de szépek
Mikor csőrük tátogat.

Galambmama körberöppen,
Kertünk mélyén otthona.
Zöld fű között magot látott,
Etetgeti a családot,
El nem menne máshova.

Párjával a fészket őrzik,
Növöget már a család.
A fiókák kirepülnek,
Barackágon csendben ülnek,
Várva várják a mamát.

Egyik reggel eső cseppen.
A kert őszbe szenderül.
Hová lett a galambcsalád?
Üres fészek, üres faág,
Elrepültek hűtlenül.

Az életben így van minden:
Ami kedves , ami szép,
Azt hisszük mienk örökké,
S eltűnik mint buborék.


Beküldő: Csók Ilona


Otthon,hol kékebb az ég is
otthon,hol zöldebb a fű
otthon, mi vigaszt nyújt nékem,
amikor sorsom keserű.

Otthon,hol nem bánthat senki
amikor néha rossz vagyok,
otthon,hol lágyabbak az esték,
s melegebbek a hajnalok.

Otthon,hol kiöntöm bátran
minden fájdalmam,haragom,
otthon,hol szerettem élni,
s most fájó szívvel,de itt hagyom.

Nem viszek magammal semmit,
koncokként másokra hagyom,
de álmomban mindig visszatérek,
hisz a szívemet itt hagyom.

Beküldő: Meggyesi Éva