Versek » Búcsúzás versek
« Első oldal
1
...
of
16
Idő    Értékelés
Ne legyél szomorú, ha már nem leszek,
csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.
Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,
egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.

Simítsd végig arcod, és az én kezem simogat,
szemeidből ha könny pereg, akkor is ott leszek veled.
Töröld le a fájdalom drágakőként hulló cseppjeit,
ha elcsendesülsz, meghallod vigasztaló szavaim.

Ott leszek veled az élet zajos viharában,
vezetem tétova lépteid a helyes irányba.
Nézz fel, és lásd az éjszaka ezernyi csodáját,
a hunyorgó csillagokat, mint az ég lámpását.

Milliónyi fényes csillag, mint csoda, ragyog rád,
nyújtsd felé kezed, eléred, - hidd el! - csak rád vár!
Végtelen szeretetem feléd árad az éteren át,
lelkem őriz, mindig téged követ, bármerre jársz!
Beküldő: Kristófné Vidók Margit
Dohos lett a szél szaga,
vákuum nyelte csillagok.
Fekete a nap sugara,
nappal és éj összeforrt.

Dohos lett a szél szaga,
köd lepte a holnapot.
A feledésben járó vándort,
ki tudja rég, hol lakott?

Dohos lett a szél szaga,
nem szólnak a harangok.
Túl nagy a csend!
Túl nagy a csend!

Dohos lett a szél szaga,
s én olyan fáradt vagyok.
Most lehunyom a szemem végre.
Most megpihennék...
Hagyjatok!

2017. január 29.
Beküldő: Polgár Olga
Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam
Beküldő: Babos Zoltán
Ringat a magány,
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.

S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.

S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.

S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.

Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.

Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.

Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.

Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Beküldő: Medla Anikó
Elmegyek messzire
s nem biztos hogy visszajövök
ki látott, s lát
remélem megjegyez egy életre

Ha visszajövök fel ismersz e?
elfelejtetted e arcom?
sok időt voltam oda
s már ismeretlen vagyok

Mágváltozok s felnövök
nem leszek már gyerekes
s belsőleg se ismersz meg
de bennem maradt akit ismertél.
Beküldő: Rekecki Máté