Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem tudom, mi lelt ma engem? r>Jókedvemben nincs határ; r>Danolhatnék, fütyölhetnék, r>Egyikhez sem értek bár. r>r>Összeverem a bokámat, r>Noha nem szól muzsika; r>A szobám világos, ámbár r>Nap nem süt belé soha. r>r>Még a füst is rózsaszínű, r>Melyet rosz cserép pipám r>Legroszabb kapadohányból r>Küld keresztül a szobán. r>r>A szivem ver, mintha benne r>Háborogna szerelem; r>Pedig egy leány sem váltott r>Csak egy jó szót is velem. r>r>S annál megfoghatlanabb ez, r>Mert zsebemnek zord egén r>Pénzfogyatkozásnak éje r>Űl sötéten, feketén. r>r>Szóval: a világ előttem r>Egy szép tulipánbokor... r>Kár, hogy addig lesz csak az, mig r>Kimegy fejemből a bor!
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e kéz, r>És e hókebel és e picin édes ajak? r>Illat-e ez, melyet beszivok szomjamban aléltan, r>S melynél olvadozok, láng-e ez angyali szem? r>Úgy van! egész tündérország bűbája körűlfont, r>S én gyönyörérzékből istenek álma vagyokr>
Szeretném, ha vadalmafa lennék! r>Terebélyes vadalmafa; r>S hogy testemből jóllakhatna r>Minden éhező kis gyermek r>Árnyaimmal betakarva. r>r>Szeretném, ha vadalmafa lennék r>S minden egyes árva gyermek, r>Ha keserű könnye pereg, r>Felkeresné s könnyeivel r>Öntözné meg a tövemet. r>r>Szeretném, ha vadalmafa lennék, r>Mi ha majd egykor kiszárad r>És a tél apó kivágat, r>Lángjaival felszárítná r>Könnyeit a bús árváknak. r>r>S ha csakugyan vadalmafa lennék, r>Volna öröm a földön és r>Sehol semmi bú, szenvedés r>S a mosolygó fejeket nem r>Bántaná az elköltözés.
A fő boldogság, melyhez rövid életüdőnkben r>Minden szorgalmink, s ügyeink közelíteni vágynak, r>Nem csak az elrakatott kincsek tárháziban áll vagy r>A fellegbe merűlt Paloták fény szobrai mellett, r>Sem pedig a tele tölt csűrökben. Az állhatatlan sors r>Mindent átölelő karjával határt szab ezeknek. r>Kincsedet a bal idő ellenség által emészti r>S büszke faladdal egyűtt kicsikarja dühödve kezedből. r>Hasztalanúl vonatod száraz rögeidben ekédet, r>Gyakran az alkalmatlan idő kifogyasztja vetésed, r>Csűröd apad; szintúgy minden jószágod enyészhet. r>Nem csak ezek tesznek boldoggá minket ez élet r>Ösvényén egyedűl, sőt élni ezekben unalmas, r>Hogy ha egyéb nincs, ami reánk kiderítse világát. r>Ami ezeknek díszt, tartósabb kellemet adhat, r>Lelkűnknek nyugvást, gyakran jó kedvet, eszünknek r>Messze világító fáklyát nyújt, érzeteinket r>A dúló álfény bájától védeni tudja, r>Az nem földi! - Az Ég szentebb adománya Barátság, r>Melynek igaz kötelét sem az inség durva csapása r>Meg nem rontja, sem a vad idő, a többféle viszontság. r>A Rutulok seregén túl volt már Nísus, azomban r>A dühös ellenség mérgének halállal adózott r>Euryalus, deli társa, ki őt nem győzte követni. r>Hát, úgy mond, mi időn Te halál torkába hanyatlasz, r>Éljek-e én? S keserű fájdalma kiűzi helyéből, r>Visszarohan, dárdát perdít, s ismételi harcát r>Ritka barátjáért, - éltét áldozza fel érte! r>Ennyire ment, s mehetett mindíg a tiszta Barátság! r>Mely a hű sziveket halhatlan tettre riasztja. r>Általa a szomorúk bajokat könnyűlve felejtik, r>S ritka remény árad kebeléből kétes ügyökre. r>A kietlen bércek lesimúlva virítnak előtte r>S minden boldogság örömét csak ez egybe találni.
A mesterség: boldog lenni, r>Igen könnyű, de ritka; r>Nem kell azért messze menni, r>Bennünk van a titka... r>
