Idő 
Értékelés 
Értékelés A nagy esőzés elállt, r>a ködpárák is fölszálltak, Úrnőm. r>Az elefántok készen állnak, r>amely percben akarod: r>indulhatsz. r>Én maradok és mindenre vigyázok: r>az illatodra a szobákban, r>a lábnyomaidra a tornác előtt. r>Esténként elengedem a házőrző r>tigriseket, r>s a fojtott csendben r>a vörös csillagok alatt r>mindig újra hallom búcsúszavad.
Mielőtt innen végkép elmegyek, r>Szeretnék elköszönni, emberek. r>r>Mint rab, akinek int a szabad út, r>Búcsút rebeg, mielőtt szabadult. r>r>Mint a madár, kit Dél vár arra túl, r>Az eresz alján még egy dalt tanul. r>r>Mit is daloljak, én szegény beteg, r>Mit is dadogjak nektek, emberek? r>r>Talán nem is kell még búcsúzni se? r>Hisz észre sem vett engem senkise. r>r>Csak egy könny voltam, aki porba hull, r>Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul. r>r>Csak egy csók, aki hideg kőre lel, r>Csak egy szó, kire visszhang nem felel. r>r>Egy pillangó, ki csillagot keres r>S elgázolja egy durva szekeres.
Irígyen a sors boldogságom ellen, r>Pozsony! körödből ismét messze hí; r>Megyek - de dúlva van bucsúzó mellem, r>Miként váradnak puszta termei. r>Utánam intesz még Dunád ködébül, r>S arcomra keserű köny árja gördül. r>r>Nem hosszu volt tebenned múlatásom, r>S az órák mint a nyíl röpűltenek, r>De ily órákat a nagy mennyországon r>Angyalnak adnak csak az istenek. r>Édenben éltem üdvözűlöttképen r>Barátaimnak nyájas, hű körében. r>r>A messze távol kéklő fátyolába r>Takarja már szép képedet, Pozsony, r>Nem lágyul a vad végezet, hiába r>Nyögel panasz kesergő ajkamon: r>Mennem kell! s tán örökre szakadátok r>Már tőle el, ti szeretett barátok? r>r>Vegyétek hát a bujdosó kebelnek r>A zúgó szélben hangzó végszavát: r>Szerencse kényei akár emelnek, r>Akár nyomor s inségbe döntnek át, r>Míg a koporsó nyugtomat nem adja, r>Érettetek gyúl szívem indulatja.
Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt r>Arccal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk r>A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt! r>Ennyit, nagytudományu atyák, volt gyüjteni képes r>S nem többet iparunk! - Noha édes múzsai körben r>Töltni időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb r>Illatozásu virágok kelnek, mint a vadonynak r>Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény, r>Vonzóbb drága szülőnk s kedves rokonink köre, mintsem r>Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni. r>Számüzetett Naso, ki tanítál a Helikonra r>Törni utat s akadályt meggyőzni karunk panaszid már r>Nem veszi a tanodába, se Nepos hősei éltét, r>Ki mutatá híven, mennyit vittek vala véghez r>Graecia nagy fiai s Karthágó győztesi, mely jót r>S mely rosszat tettek, mi csatákba' valának r>És hogy haltanak el. Mai ünnep válni megenged r>Tőletek s a tanulástól, míg belekezdeni kell majd. r>Nagyságos báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja! r>S ti tisztelt figyelők, ti nagytudományu atyáink! r>Volt türedelmetökért szívünk mit nektek adózzon, r>Hogy minket hallgatni nem untatok el, rebegőket? r>Gonditokért hálás kebelünk forró köszönetjét r>És a csekély szálkú koszorúnkat kegybe vegyétek! r>Hosszú éltetöket soha gond, bú, baj ne epessze, r>Létünk és tanodánk folyton kegyetöknek örüljön! r>Drága tanító úr, ki fáradhatatlan iparral r>A tudományokban jártassá tenni akartál r>Bennünk', vedd végső együttlétünkben ezen pár r>Búcsúszót, mert elválunk sok időre tetőled! r>S ti kedves helyek, ahol számt'lanszor mulatoztunk r>Vagy nagy körbe' leülve, vagy a labdát veregetve r>És kapkodva, vagy ugrándozva, vagy édes örömben r>Víg dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt r>Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel! r>S végre deáktársim, kik nem köz s renyhe erővel r>Jártátok velem a tudomány ösvényit: ez óra r>Tőletek elválaszt, szétoszlunk mostan, egy erre, r>Másik amárra megyen születése helyére, holottan r>Hány örömek várják édes szüleinknek ölében! r>Majd amidőn a sors keze minket messzire széleszt r>Egymástól, midön itt nem lelt örömökbe förödve r>Lészünk szűlőink hajlékában, midön ekkép r>Szólhat már ajkunk: ti komor gondok, nem adunk most r>Helyt főnkben néktek, kipihenni fogunk sok r>Munkáinknak utána, pihenni, nem tanodával r>Gondolkodni! Elég volt tíz hó arra! - O akkor r>Még egyszer gondoljunk itten lelt öröminkre, r>Gondoljuk, mennyit fáradtunk s izzadozánk itt, r>A tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén. r>S most társim! miután végét már érte a munka, r>Amely tíz hóig szűnetlen foly vala köztünk, r>Jóisten veletek! Tanodánkat hagyjuk örömmel r>És szaporán édes szüleink kebelébe siessünk!
Vert az óra, r>Halnak a remények, r>Kik szívembe r>Hajnalfényt hintének; r>Szebb jövendő r>Tiszta hajnalfényét, r>Mely keblemnek r>Éjjelét üzé szét. r>r>Vert az óra! r>A szörnyű itélet: r>"Elszakadni r>Mindörökre tőled, r>Lány! szerelmem r>Nyájas tavaszában!" r>Zúga hozzám r>Rémes kongásában. r>r>Szűm nyugalmát r>Ismét hol találja, r>Messze tőled r>Keblem ideálja? r>Honnan int a r>Csendes béke réve, r>Honnan int a r>Bujdosó elébe? r>r>A mosolygva r>Kedvező szerencse r>Pályád édes r>Örömökkel hintse, r>Míg én búban r>A széles világot r>Átfutom, nem r>Lelve boldogságot.
