Idő 
Értékelés 
Értékelés ...A gond a szívünk gyökerén tanyázik, r>s ott titkos kínokat csírázik, r>békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; r>mindegyre új meg új álarcot ölt, r>házat mutat s tanyát, kis gyermekeket meg asszonyt, r>máskor tűz, víz, tőr, mérgezés; r>attól remegsz, mi nem jön, és r>mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod...r>
Virágzásom idejében r>Akármerre kerültem, r>A természet nagy kertjében r>Minden nyitott körűltem; r>Minden újult, éledett, r>Minden örvendeztetett. r>r>Héj de már hogy meghervadtam, r>Ha lehajtom fejemet, r>Azt súgja a főld alattam, r>Hogy maholnap eltemet. r>Sorsom így ha képzelem, r>Elgyalít a félelem. r>r>De ha nézem a temérdek r>Csillagokkal tölt eget r>És tanácsot tőlle kérdek; r>Ő magához integet, r>Hol kinyílva tölthetem r>Újra munkás életem. r>r>Lelkem azt örülve látja r>És repülne hirtelen; r>Csak az fáj, hogy test barátja r>Tőlle válni kénytelen; r>Ő a világi sok bajt r>Únva nyúgalmat óhajt.
Rossz vagy, vagy jó vagy? r>Nem születtem én kitalálónak r>S nem is születtem rossznak vagy jónak, r>De kedves, gyűlölt r>Hiábavalónak. r>r>Akarsz maradni? r>Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni, r>Igérni tudok és megfogadni, r>De beváltani? r>Inkább elszaladni. r>r>Téged szeretlek, r>Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos: r>Két ember s mind a kettő bolondos. r>Mi lesz velünk, majd eldönti talán r>A Sors, e bölcs, gondos.
Földre szállt a legszebb angyal r>Isten engedelmivel, hogy r>Fölkeresse, megtekintse r>A legszebbik szép leányt. r>Megtalálta. Megszerette. r>És ezentúl rája nézve r>Szebb volt a föld, mint a menny, r>És azért is minden éjjel r>Le-lejárt a szép leányhoz. r>Csillagról csillagra lépett, r>És midőn elérte már r>A legalsó csillagot, r>Ottan egy hattyúra ült, r>Egy fehér hattyúra, és ez r>Hozta őt a lyányka mellé, r>Aki őt kertébe várta, r>S szűz mosollyal fogadá, r>Melytől a bimbók kinyíltak r>És az elhervadt virágok r>Újolag föléledének. r>Ottan űltek és beszéltek, r>Míg a hajnal nem hasadt, r>És beszédök mindenről folyt, r>Ami szép és ami szent. r>A leányka szemlesütve r>Hallgatá a fényes angyalt, r>S ahogy egyszer föltekintett, r>Annyi bűbáj volt szemében, r>Hogy az angyal térdre omlott, r>És egy csókot kére tőle, r>És a lyány meg nem tagadta. r>Milyen csók volt ez!... midőn r>Összeért az angyal ajka r>És a lyányé, az egész föld r>Megrezzent a kéj miatt, r>Mintha az csak egy szív volna; r>S odafönn az égen minden r>Csillag egy-egy csengetyű lett, r>Mely varázshangon csilingelt, r>S e még nem hallott zenére r>A virágok, mint megannyi r>Tündérek, táncolni kezdtek, r>És a hold - mivel talán az r>Elpirult lyány belenézett - r>Elpirúla szinte, s tőle r>Rózsaszínű lett az éj. r>És az angyal csókja szépen r>Megfogamzott: a leányka r>Anya lett: oly gyermeket szűlt, r>Oly dicsőet, aminő csak r>Akkoron születhetik, ha r>Föld és ég ölelkezék. r>Kardot szűlt a lyányka, kardot, r>És ez a kard... a szabadság. r>r>* r>r>Feljött a legrútabb ördög r>Sátán engedelmivel, r>Fel a földre, hogy meglelje r>A legocsmányabb boszorkányt. r>Megtalálta. Megszerette. r>És ezentúl jobban tetszett r>Néki a föld a pokolnál, r>És azért is minden éjjel r>Föl-följárt a boszorkányhoz. r>Tűzokádó hegy torkában r>Jöttek össze éjfelenként. r>Békafejű, kígyófarkú, r>Lángsörényű, sárkánylábú, r>Vad fekete paripa r>Hozta föl az ördögöt, r>S a boszorkány, denevérek r>És baglyok kíséretében, r>Hórihorgas seprőnyélen r>Lovagolva jött elé a r>Tűzokádó hegy torkába. r>Ottan űltek és beszéltek, r>Míg megszólalt a kakas, r>És beszédök mindenről folyt, r>Ami rút s szentségtelen. r>S szólt az ördög: "Fázni kezdek, r>Jöszte beljebb, jöszte beljebb, r>Le a hegy legfenekére, r>A tüzeknek őshonába... r>Hah, még itt is fázom, fázom, r>Szinte csattog a fogam... r>Jer, ölelj meg, jer, csókolj meg!" r>S ölelkeztek, csókolóztak. r>Milyen csók volt ez!... midőn r>Összeértek ajkaik, r>A boszorkány s ördög ajka: r>Összeborzadott a föld, r>S dörgött, morgott, mintha vészes r>Felhőket nyelt volna el, r>S elkezdett okádni a hegy, r>És okádta ég felé a r>Tűzesőt, tűzköveket, r>És egy láng lett a világ, r>Csak a csillagok s a hold r>Vontak fátyolt arcaikra, r>Sűrű fátyolt, feketét, r>Hogy semmit ne lássanak. r>S megfogant az ördög csókja, r>Anya lett s szűlt a boszorkány, r>Szűlt oly förtelmet, minő csak r>Akkoron születhetik, ha r>Föld s pokol ölelkezék. r>Láncnak híják a boszorkány r>Undok kölykét, láncnak híják, r>És e lánc... a szolgaság. r>r>* r>r>És a mennynek s a pokolnak r>Két szülötte, a szabadság r>S szolgaság, a kard s a lánc, r>Harcot űz élet-halálra, r>Hosszu harcot, hosszu harcot, r>Elfáradva, nem pihenve. r>Tompa, csorba már a kard, r>De a lánc is szakadoz. r>Várjunk, várjunk egy kicsit, r>Megtudjuk már nemsokára: r>Melyik lészen úr a földön? r>Melyiké lesz a világ?
Mélázva meséli r>Édesanyám, r>Szomorú élete r>Alkonyán, r>Hogyan szerették r>Egymást ők ketten r>Szerelmük tavaszán, r>Mikor én születtem... r>r>Lobogó kandalló r>Hasábja bug: r>Múló az üdvösség, r>A tavasz hazug, r>De azt is tudom jól, r>Megérezem, r>Hogy szent volt, hogy nagy volt r>Az a szerelem! r>r>Hiszen a hajtása r>Én vagyok, r>Nagy szemeim lángja r>Tőle ragyog! r>Kivettem a részem r>Télből, fagyból, árnyból, r>De bennem örökké r>E letűnt üdvösség r>Szent tavasza lángol!
