Idő 
Értékelés 
Értékelés Milyen élet ez?
r>
r>Én, még csak huszonkét éves vagyok,
r>De már apát és társat gyászolok.
r>Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
r>Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem…
r>
r>Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma,
r>Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma.
r>Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna.
r>
r>Életemben még, a jónak nyoma sincs,
r>Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs!
r>Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs…
r>
r>E mocskos élet többször is eltört minden álmot,
r>De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot…
r>Életemben a rossz idő, nem precedens,
r>Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens.
r>
r>Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat,
r>Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat…
r>De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat…
r>
r>Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő,
r>Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő…
r>Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő?
r>
r>Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra,
r>Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára…
r>Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára!
r>
r>Több év is egy esztendőnként, leszaladt.
r>Vártam én, de tiszta verseny elmaradt…
r>Helyette ördögi-versengés előszaladt,
r>Mely, minden rendet felborítva mindent kavart…
r>
r>Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben...
r>Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem.
r>
r>Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég.
r>Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég.
r>Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság,
r>Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság.
r>Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája,
r>És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája.
r>
r>Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja!
r>Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja.
r>Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem...
r>Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem…
r>„Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást,
r>Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást?
r>
r>Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával,
r>Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával.
r>Faragta, rövidítette sugarainak hosszát,
r>De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát.
r>
r>Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég.
r>Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még!
r>Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék!
r>
r>Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek!
r>Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: „pissz"-k!
r>Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek…
r>
r>A válladon búként üzen egy kiégett vándor?
r>Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor?
r>A hangodban némaság ringását látom... bátor...
r>
r>Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet,
r>Így teremt magának, rossz időben is rendet.
r>Lét-harmónia gitárján, életet penget.
r>
r>Sokszor végigvágott a hátadon az ustor,
r>Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor…
r>A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor.
r>
r>A bosszúság néma hangja hahotázik,
r>A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik.
r>Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik.
r>
r>Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet…
r>Megingat a rohanó világban a bűvölet.
r>Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra,
r>Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia.
r>Mögöttem démonok követnek, menetelnek.
r>Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek?
r>
r>Homályos a világom, ami körülvesz itt engem,
r>Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben.
r>Álmok nélküli világban éppen, hogy élek,
r>Minden a színtelen árnyalata… úgy félek.
r>
r>Egész életemben bennem örvénylik a hiány,
r>Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány…
r>Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér,
r>Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél.
r>
r>Nem lelem, egyedül az életben az utat,
r>Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat…
r>Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat.
r>
r>A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat,
r>Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat.
r>Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat.
r>
r>Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek.
r>Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek.
r>Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek.
r>
r>Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak!
r>Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak…
r>Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak…
r>
r>Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam,
r>Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram!
r>Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam!
r>
r>Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz,
r>Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz!
r>Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre,
r>De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre?
r>
r>Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít,
r>Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít…
r>
r>Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én,
r>De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén.
r>Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én.
r>
r>Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára?
r>Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára…
r>Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését,
r>És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését.
r>
r>Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam,
r>Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam…
r>Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés,
r>Mert előjött belőled a hosszú életet féltés!
r>
r>Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt,
r>Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült.
r>Magasztosan oly' barbár ez az érzés!
r>Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés.
r>
r>Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott,
r>Mikor már az önkívület sodrása is elkapott.
r>
r>Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem,
r>Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen?
r>Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem…
r>Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem?
r>
r>Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném...
r>Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném…
r>Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném…
r>
r>Büszke lehetsz rám... drága Apu!
r>Nyitva előttem minden kapu!
r>Nincs számomra olyan, hogy Tabu!
r>
r>Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről
r>
A kilátástalanság,
r>Egyenlő sorstalanság.
r>Bármerre nézek fekete erdő,
r>Fák között nemhogy fű, semmi sem nő.
r>Ide állatok sem tévednek,
r>Ők ebben tévedhetetlenek.
r>
r>Egyedül botorkálok,
r>Csukott szemmel nem látok,
r>Fáknak sorra nekimegyek
r>És majd rám dőlnek a hegyek.
r>
r>Keresem a kiutat,
r>Mit vak sötétség mutat;
r>Mély, feneketlen kutat.
r>Már csak az kell, hogy hopp, beleessek
r>Így a Föld túloldalán lehessek.
r>
r>Az sem oly' jó, mert magyar vagyok
r>Vagy mifene és én itt halok
r>Meg majdan a hazámban,
r>Vályogviskó házamban.
r>Már csak ez a kívánságom,
r>De a jövőt csak nem látom.
r>
r>Már semmit sem tudok, semmit sem érzek,
r>Már hiába dúlnak bennem érzések.
r>Az élet olyan, mint... amilyen.
r>Nekem ilyen jutott… semmilyen…
r>
r>Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként.
r>
Leszoktál-e ülni néha gondolkodni?
r>Melyik az igaz út, melyiken indulni?
r>Tudod-e két út van és középút nincsen?
r>Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
r>
r>Nem félek egyedül, de forog még az agy,
r>Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
r>Naponként hányszor hajtod le a fejed?
r>Istennek hányszor mondasz köszönetet?
r>
r>Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
r>Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
r>Apádat, anyádat szívből szereted-e?
r>Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
r>
r>Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
r>Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
r>Becsülöd e sorban mind az embereket?
r>Válogatás nélkül szereted-e őket?
r>
r>Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
r>Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
r>Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
r>Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
r>
r>Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
r>Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
r>Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
r>a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
r>
r>Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
r>Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
r>A holnap mindig a jövő-remény előlege,
r>Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
r>
r>Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
r>Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
r>Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
r>Hogy mindennek van nála ideje és helye?
r>
r>Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
r>Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
r>Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
r>A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
r>
r>Széthullottam, szét... apró darabokra,
r>Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
r>Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
r>Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
r>
r>Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
r>E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
r>Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
r>Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
r>
r>Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
r>Vagy csak magad feje után szoktál menni?
r>Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
r>Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
r>
r>Tanítód, Mestered volt egy életen át?
r>Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
r>Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
r>Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
r>
r>Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
r>Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
r>Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
r>Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
r>
r>Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
r>Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
r>Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
r>Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
r>
r>Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
r>Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
r>Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
r>Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
r>
r>Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
r>Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
r>Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
r>Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
r>
r>Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
r>
Az életem rubensi,
r>Pedig vágyam gyermeki…
r>Csak kérnék egy életet
r>Hogy felejtsem félelmet…
r>Ne legyen több rettegés,
r>Élet lehet, tán mesés…
r>
r>Bármit megtennék, ezért…
r>De, az élet félreért...
r>
r>Vecsés, 2002. július 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
