Idő 
Értékelés 
Értékelés Gyász pecsétje kedvesemnek! r>Fejtsd ki végre, mit hozál? r>Mit jelentesz bús fejemnek? r>Élet-é ez, vagy halál? r>Óh egek, r>Rettegek! r>r>Rettegek - tán rózsaszálát r>Gyötri nagy szívbéli kín - r>Tán keservét - tán halálát r>Jegyzi e halotti szín - r>Tán ma már r>Sírba vár. r>r>Sírba vár! vagy mást szeretvén, r>Szíviből engem kivét, r>S engem így halálra vetvén, r>Azt jelenti e pecsét. r>Helyes ok, r>Meghalok. r>r>Meg - de míg a sírba szállok, r>Nyílj meg, óh gyászos levél! r>Tán csak egy szót is találok, r>Melyre szívem még megél. r>Tán halált r>Nem kiált... r>r>Nem kiált! Ah, megkövetlek, r>Szép levél. Csal a pecsét. r>Már ez egy szó is: szeretlek! r>Visszaadja a becsét. r>Már ez, óh, r>Égi szó! r>r>Drága szó ez, szép levelke! r>Már ezért csókollak ám: r>Mert tevéled Lilla lelke r>Új napot deríte rám, r>Szép levél! r>Szívem él. r>r>[Szívem él! örökre mondok r>Bánatimnak adiőt, r>Jer, Juliskám, félre gondok, r>Kedvel engem, én is őt. r>Már enyim r>Szép Julim!]r>
Ez világ sem kell már nekem r>Nálad nélkül, szép szerelmem, r>Ki állasz most énmellettem, r>Egészséggel, édes lelkem? r>r>Én bús szívem vidámsága, r>Lelkem édes kévánsága, r>Te vagy minden boldogsága, r>Véled isten áldomása. r>r>Én drágalátos palotám, r>Jóillatú piros rózsám, r>Gyönyerő szép kis violám, r>Élj sokáig, szép Júliám! r>r>Feltámada napom fénye, r>Szemüldek fekete széne, r>Két szemem világos fénye, r>Élj, élj életem reménye! r>r>Szerelmedben meggyúlt szívem r>Csak tégedet óhajt telkem, r>Én szívem, lelkem, szerelmem, r>Idvez légy, én fejedelmem! r>r>Júliámra hogy találék, r>Örömemben így köszönék, r>Térdet-fejet neki hajték, r>Kin ő csak elmosolyodék. r>
Mikor az éjszaka árnya szemedre szürődik r>s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt: r>kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: r>megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek. r>r>Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, r>hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested, r>(előbb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd r>zsenge csipődre csúsztatod és combjaidat födöd el) r>r>s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, r>arcom gyúl ki mögötted, előtted: engem is ott látsz r>víg mosolyommal, érzed, amint fura versek r>csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat. r>r>Majd sóhajtva ledőlsz s lehunyod szemedet. r>Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. r>Tünde driádok tünnek elő s lépkednek olyan finoman, r>mintha szirom libbenne le halkan a májusi fűre, r>r>ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: r>kardliliommal kergetik azt; ami árt, r>sással hessegetik tova azt, ami sért, r>suhogó somfahusánggal űzik el azt, ami fáj, r>r>hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, r>kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, r>csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, r>térdeidet harmattal s szegfűolajjal permetezik. r>r>Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, r>boglyas törpék kókuszhéj-hegedűkkel, rózsavonókkal, r>nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, r>mint nyári melegben a bőrödön átlocsogó víz r>r>s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, r>hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg r>s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, r>bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat r>r>s álmod tündérnépei arcraborulnak előtted, r>hogy meglep a zsibbadt teljesedés... - r>- S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, r>költő kedvese vagy te: illet téged e pompa, r>r>illet ez illat s illet a vers muzsikája r>s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. r>Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság r>ágyán ringatlak, kicsi Szűz. Tele van szerelemmel a szívem.
Beteg szívem tőrbe esett, r>Forrnak minden ereim, r>Békességem elenyészett, r>Hervadnak kellemeim. r>Nem bír magával kebelem, r>Sebeimet nem rejthetem, r>Hullnak néma könnyeim. r>r>Ne légy kemény, édes Nacám! r>Törüld le bús cseppjeit, r>S vedd szívedre halvány orcám r>Titkos esdekléseit. r>Szakaszd le a kinyílt rózsát, r>Míg el nem veszti illatját r>S fodra bíbor díszeit. r>r>A szerelem az Istenség r>Jóltévő lehellete; r>Boldog, akiben tisztán ég, r>S rokon lelket lelhete, r>Kivel magát vegyítheti, r>Lelkét lelkébe öntheti: r>Éden annak élete. r>r>Jövel, te nekem születtél, r>Érzi minden csepp vérem, r>Miolta rám tekintettél, r>Nyugalmam nem esmérem; r>Benned élek, benned halok, r>S hogyha tőled elszakadok, r>A koporsó lesz bérem. r>r>[1800-1804 között]
Veled való múlatásom r>Táplálta életemet, r>Tőled való elválásom r>Sietteti végemet. r>Ámelim! míg öleltelek, r>Haláltól tudtam félni, r>Miolta elvesztettelek, r>Félek azóta élni. r>Gondolám: e fa enyhébe r>Hogy majd nyugalmam lelem r>S ím könnyebbülés helyébe r>Még kínomat terhelem. r>E hely szerelmünk kezdését r>Juttatja bús eszembe, r>Hallom egy galamb nyögését, r>S könnyek gyűlnek szemembe, r>Amott, ahol a vízesés r>Az ekhót fecsegteti, r>Úgy tetszik, a csergedezés r>Nevedet emlegeti. r>De csak hasztalan lesem, r>Senki sem száll ölembe; r>Mivel Ámeli kedvesem! r>Nem vagy itt, csak szívembe. r>Nálad nélkül nem találom r>E világban kedvemet, r>S érzem, hogy a végső álom r>Már altatja véremet. r>De akkor is, édes hívem! r>Ha éltem kell végezni, r>Hogy szeret, azt fogja szívem r>Utóljára érezni.
