Idő 
Értékelés 
Értékelés Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél; r>Inségben nőttek nagyra könyűid alatt. r>S a szükség őket szanaszét ragadozta; hanyatló r>Napjaidat nem volt, aki derítse, közel; r>És idegen kezek ápolván sírodba letettek, r>Annyi szülöttid közt megsiratatlan anyát: r>Oh, végetlennek kell lenni az üdvnek egekben, r>Hogy kielégitsen földi keserveidért. r>
Büntetem magam egy kacagásért, r>Egy feledt óráért kínzom magam: r>Minden, amiért illett örülnöm, r>Odavan. r>r>Emberségek s a javuló Holnap r>Hitébe ömlött nagy szerelem r>Tört-szédülten zuhant a mélységbe r>Le velem. r>r>Együtt-fájok zúzott hitekkel, r>Reménytelenül roncsok alatt, r>Egy bátor jajjal tán megkönnyülnék r>S nem szabad.
Hazugság, amit annyiszor hallottam, r>Hogy ölni képes a nagy fájdalom. r>Különben már rég nem volnál magadban, r>Veled fekünném, édes angyalom! r>A fájdalom nem éles fejsze, melynek r>Csapásától az élet fája dől... r>A fájdalom féreg, mely lassan, lassan, r>De nem fáradva, folyvást rág belől. r>
Ne hidd, hogy a világ ma boldog, r>mert a piacon pár nevet. r>Sötétbe bújnak a borongók, r>és ott keresnek menhelyet. r>r>A szenvedők sötéten érzik, r>nem ez a föld az ő helyük. r>Mély árnyba vérzik a kevély szív, r>csak az üres forg mindenütt. r>r>Fölszínen ágál a silányság, r>ágyára dől a bús maga, r>eloltja csendesen a lámpát, r>s rádől sötétlő bánata...
Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem, r>S ott egyedül lettem volna reszketve magam, r>S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak r>Ordító szavokat, s küszködözéseiket, r>Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván r>Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl. r>Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván, r>Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem. r>Most, mikor Istenség szollást is engede, némán r>Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt, r>Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk r>Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát. r>Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak r>Egymást váltogató emberi évek után. r>Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik, r>Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után! r>Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim! r>Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek! r>Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe r>Színből s még mélyebb károsodásra hozand? r>Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által r>Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték! r>Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem r>És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el.
