Idő 
Értékelés 
Értékelés 1. Szép ajakod és szép szemed r>Tevék raboddá szívemet. r>r>2. Keblednek gyúladásiról r>Ajkad hallgat, de szemed szól. r>r>3. Szól a szem, bár hallgat a száj, r>És beszéli, belől mi fáj. r>r>4. Egy pár szép szem, egy mosolygás, r>Mit tesz, inkább tudom, mint más. r>r>5. Szembe véled r>Szívem éled. r>r>8. Közel hozzád, távol tőled, r>Gondolatom csak felőled. r>r>10. Tudom én, mit cselekedném - r>Amit tetszik ha merhetném. r>r>13. Rosszat mondanak felőled, r>De én el nem állok tőled. r>r>15. Kis lábad az asztal alatt. r>Egy csizmán zsámolyra akadt. r>r>16. Repdes, repdes egy pár szép szem, r>Csak azon, akit szeret, nem. r>r>23. Fűzz virágot homlokomra, r>Lányka, míg tart a tavasz; r>Míg egy-két csókot kerűlünk, r>Nézz körűl s elreppen az. r>r>r>1828
Szép asszonyom, a szerelem r>Ötlettelen és ócska jószág, r>És mégis, hidd el, ez az egy r>Hajszás valamink: a valóság. r>r>Az ember mindent elfeled, r>Élni, hazudni, halni, adni, r>De csók-kérő daganata r>A sírban sem fog lelohadni. r>r>Drágám, az évek és napok, r>Hidd el, nem lesznek sohse szebbek: r>Holnap s mindig az emberek r>Ölelnek, szűlnek és temetnek. r>r>Valahogyan, valahogyan r>Ezt kellene feledni máma. r>Ez a kicsi kis feledés: r>Ez az emberek boldogsága. r>r>Édes, ugye, mi feledünk? r>Drágám, ugye, a napok évek r>Nem rontják meg a mámorunk, r>Nem rontnak meg engem s téged? r>r>Olyan mindegy, mint szeretünk, r>Olyan mindegy, csókunk mifajta, r>Olyan közeli a Halál r>S olyan nagyszerü győzni rajta.
Ne csókolj, Miriám. Ártalmas éj ez, r>Én ismerem rég. Vissza-vissza tér r>Szomorú, bús, igaz mesékkel. r>Ne csókolj, Miriám, csúf ez éjjel r>És csókot adni vissza nem tudok, r>Nem csörtet, álmos testemben a vér. r>Mesélni kell ilyenkor, Miriám, r>Árnyak kerengnek, rémülök, futok, r>Fogj át, öledbe hajtom a fejem, r>Jaj, jaj, az a sok kínos szerelem, r>Amely űz, hajt olyan régóta már. r>Ne csókolj, Miriám, Margit és Erzsi vár. r>r>Akkoriban mondatott én rólam sok dicséret és gáncsoló szó. r>Mondatott, hogy nagytehetségű ifjú lennék, de szörnyűképen r>semmisem leszek, mivelhogy szertelenségről adtam tanúbizonyságot. r>r>Nem adtam én ellenben e beszédekre semmit. Hajszolt, űzött a r>rosszba kergető démon, s úgy hitték, hogy megöl az éjszakázás, r>mivel éjszakánként a mámort kerestem, s nappal álmos voltam és buta. r>r>Mámor-árus helyeken pedig csak rossz leányokkal beszéltem én, és r>néha undorodtam magamtól, mert eszembe jutott, hogy e rossz leányok r>bemocskítanak. r>r>Május volt, és a kertben ismertem meg Erzsit és Margitot. r>r>Ők tiszta lányok voltak, és én nem tudtam ennek folytán velük r>beszélni. r>r>Hogy ott ültek a rózsák bokra alatt, csak néztem őket. Tudtam, r>hogy ők tiszták, és áhitottam fehér kezüket megcsókolni... r>r>...Akkor éjjelen még nagyobb volt fejemben és szívemben a mámor... r>És szomjas voltam tiszta kezek csókolására, és reszketve gondoltam r>Erzsire és Margitra. r>r>Égett az ajkam, szorult a torkom. Szerettem volna belekiáltani az r>éjszakába, hogy én egy tiszta leányt szeretek.: Erzsit vagy Margitot... r>r>Így jött előmbe boros pohárral az ifjú, ki szintén ott ült velünk r>a padon; a rózsák bokra alatt. Lázasan, susogva kérdeztem tőle: r>r>- Te is szeretsz? r>r>- Igen... r>r>- Tiszta lányt? r>r>Súgva szólt: r>r>- Erzsit... r>r>S én leborultam az ifjú vállára... Lázban égve nyögtem: Szeretem r>én is! Én is!... A tisztát, a szentet, Margitot... r>r>Margit és Erzsi... Jaj, Melanie is jön, r>Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat, r>Beszélek véle, beszélek róla, r>Ne csókolj, Miriám, hallod: ugat, r>Ő volt az én királynőm... r>r>Hogy unottan köszöngetek nektek az utcán, ismerős idegenek, mit r>gondoltok rólam?... r>r>Sápadt vagyok, nehéz járású, alázatos... Mit gondoltok rólam?... r>r>Kacagtok, fitymáltok, míg mellettetek elbotorkálok... Honnan r>is tudnátok, hogy ez a sápadt, lomha, vézna ifjú egy száműzött r>királyfi?... r>r>...Az voltam én! Rongyos cipőjű, foltozott könyökű, hatalmas r>királyfi. Rózsás volt az arcom, ragyogó fekete a két nagy szemem, r>hullámmal csapódott fehér homlokomra fekete hajam... S a trón, a trón! r>Hatalmas aranytrón ragyogott felém. Nagy volt birodalmam, csodásan r>mesés nagy. A szívem, a szívem... r>r>Az volt a legtelibb szív minden szívek között... Királynője is r>volt! Megálljatok. r>r>...Hogy ott tanítottam a kis szobában, aztán bealkonyult, szomorú r>voltam volt nagyon. Künn kigyúltak, a lámpák s az én nagy szemeim r>belemeredtek az emberes utcába. Mellettem a leckéjét darálta a fiú, r>kiért négy forintot fizettek nekem... Aztán nagyon keserűnek éreztem a r>szívemet.... r>r>Sohase fognak az én szemeim úgy eltévedni, mint akkor. Sohase fog r>az szívem olyan keserű lenni, mint akkor. Sohase látom meg én többé r>Melaniet, ki nénje azon fiúnak, kiért négy forintot fizettek nekem... r>r>És nem tudom őt elbeszélni nektek. Szőke volt a haja, és könny r>volt a szemében, és én nem láttam őt csak messziről... r>r>És hogy nagy szemeimmel néztem a setétet, és hogy keserű volt az r>én szegény szívem, azt nem tudhatta Melanie, mert hogy nem ő fizette r>ki nékem a négy forintokat... r>r>Én ott a setétben láttam a trónt. Aranyból való trónt, mely vár r>reám, királyfiára... Csakhogy nekem a víz még bemegyen a cipőmbe, és r>négy forintból nem csinálnak új ruhát. De végre is királyfi vagyok, és r>majd meglát engem Melanie, és virág lesz a hajában, és könnytelen lesz r>a szeme... r>r>Így gondolám, míg nagy szemeim belemeredtek a setétbe, de r>kiszakadt a lárma a közelső szobából. Mintha ugatott volna szűkölő r>kutya, mintha a szívembe harapott volna valaki, és ijedten rántogattam r>a leckehadaró fiú karját. r>r>- Ki az?... r>r>Szólt a fiú: r>r>- Melanie sír. A néma... r>r>...És akkor éjszaka lidérc ült reám, s egy kutya harapta a r>szívemet. Aranyból való trónon láttam magamat. Jobbomon ült Melanie, r>a néma, és igen-igen sírt... r>r>Most csókolj, Miriám! r>Óh, gonosz éjjel, r>Bús éjjele bús, való meséknek, r>Miriám, gyújtsd fel a vérem, r>Jaj, jönnek a mesék, Miriám, Miriám...
Szeretlek, kedvesem, r>Szeretlek tégedet, r>Szeretem azt a kis r>Könnyű termetedet, r>Fekete hajadat, r>Fehér homlokodat, r>Sötét szemeidet, r>Piros orcáidat, r>Azt az édes ajkat, r>Azt a lágy kis kezet, r>Melynek érintése r>Magában élvezet, r>Szeretem lelkednek r>Magas röpülését, r>Szeretem szivednek r>Tengerszem-mélységét, r>Szeretlek, ha örülsz r>És ha búbánat bánt, r>Szeretem mosolyod r>S könnyeid egyaránt, r>Szeretem erényid r>Tiszta sugárzását, r>Szeretem hibáid r>Napfogyatkozását, r>Szeretlek, kedvesem, r>Szeretlek tégedet, r>Amint embernek csak r>Szeretnie lehet. r>Kivűled rám nézve r>Nincs élet, nincs világ, r>Te szövődöl minden r>Gondolatomon át, r>Te vagy érzeményem r>Mind alva, mind ébren, r>Te hangzol szivemnek r>Minden verésében, r>Lemondanék minden r>Dicsőségrül érted r>S megszereznék érted r>Minden dicsőséget, r>Nekem nincsen vágyam, r>Nincsen akaratom, r>Mert amit te akarsz, r>Én is azt akarom, r>Nincs az az áldozat, r>Mely kicsiny ne lenne r>Éretted, hogyha te r>Örömet lelsz benne, r>S nincs csekélység, ami r>Gyötrelmesen nem sért, r>Hogyha te fájlalod r>Annak veszteségét, r>Szeretlek, kedvesem, r>Szeretlek tégedet, r>Mint ember még soha, r>Sohasem szeretett! r>Oly nagyon szeretlek, r>Hogy majd belehalok, r>Egy személyben minden, r>De mindened vagyok r>Aki csak szerethet, r>Aki csak él érted: r>Férjed, fiad, atyád, r>Szeretőd, testvéred, r>És egy személyben te r>Vagy mindenem nekem: r>Lyányom, anyám, húgom, r>Szeretőm, hitvesem! r>Szeretlek szivemmel, r>Szeretlek lelkemmel, r>Szeretlek ábrándos r>Őrült szerelemmel!... r>És ha mindezért jár r>Díj avvagy dicséret, r>Nem engem illet az, r>Egyedül csak téged, r>A dicséretet és r>Díjat te érdemled... r>Mert tőled tanultam r>Én e nagy szerelmet!
Mely boldog óra tűnt fel életemnek, r>Midőn a két szép testvér karjain, r>Szökdelve jártam a rom halmain, r>S hol a pataknál lengenyék teremnek. r>r>Itt lábainál imádott kedvesemnek r>Elnyúltam a part bársony hantjain; r>Dallott, s elfogva alakján s hangjain, r>Megnyílt az ég szememnek és fülemnek. r>r>Storazzi szép ajkán nem lebegének r>Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének, r>Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd. r>r>De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva, r>A hold szelíd fényében, s rám simúlva, r>Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!
