Idő 
Értékelés 
Értékelés Augusztus van... nyár lassan búcsút int,r>Fák között majd ősz... halkan oson megint.r>A Nap aranya tompul, a szél zenél,r>És az este hűvös szava messze kél.r>r>Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,r>Csillagok járnak hűvösebb sugárban.r>Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.r>Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.r>r>Szeretem figyelni a csillagokat,r>Mintha intenének... csodás káprázat.r>Kik elmentek már, csillagok közt élnek,r>Örökké égnek... onnan visszanéznek.r>r>Fák, virágok susognak csendben, halkan,r>Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.r>Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."r>Tejút porából csillag hull váratlan.r>r>Fekszem a fűben, testem föld öleli,r>Az ég palástját lassan rám teríti.r>Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."r>S este betakar csillagfény-lepelbe.r>r>Siófok, 2025. augusztus 3.
Bennem élsz még.r>Te vagy szívembenr>a tél.r>Mikor itt hagytál,r>azt mondtad: te mindig szerettél...r>Visszajöttél, nevettél, mondtad:r>most is szeretsz, s átöleltél...r>Felemeltél, mélybe löktél!r>Ma tudom, megint visszajönnél...r>Te vagy szívemben a tél... hiszenr>megint elmentél.r>Lassan elolvadnak a jégvirágok,r>kérlek, többé ne, ne keressél.
Én a csend művészetét
r>Játszom, mint zongorista Lisztét.
r>Hallgatási csúcs!
r>*
r>
r>Nekem ekkor zajos volt
r>A madárcsicsergés, a csivit.
r>Szemmel hallottam.
r>*
r>
r>Ezen, erőszakos csend,
r>Agyamban kiváltotta: semmit.
r>Gondolat, heves…
r>*
r>
r>Én a csendbe akarok
r>Beépülni. Ezt, nagyon élni.
r>Gondolat is zeng.
r>*
r>
r>Az ég is beborít, hogy
r>Mindent halljon… csend szimfónia.
r>Játszom a semmit.
r>*
r>
r>Most jött az új gondolat,
r>Van, ki a csendbe beleőrül…
r>Én, mit bírok ki?
r>
r>Vecsés, 2020. május 24. – Kustra Ferenc József– senrjon csokorban íródott: önéletrajzi írásként!
r>
Hol jársz, mond, szerelmetes Mona?
r>Hol császkálsz, lelkem végső álma?
r>(Örömöt szerezni,
r>Tiédet élvezni…)
r>Simogatni kezed, ó Mona!
r>
r>Kimennénk a sűrű erdőbe,
r>Árnyékba feküdnénk a fűbe.
r>(Őzek csak néznének,
r>Ezek öreg-vének…)
r>Szaladgálnánk sűrű erdőbe!
r>
r>Ó, figyelj, Te távoli Mona!
r>Nem jó ez… nekem álmok harca!
r>(Bőröd forróságát,
r>Szemed csillogását…)
r>Élveznénk együttlétet Mona…
r>
r>Vecsés, 2020. október 14. – Kustra Ferenc József– romantikus LIMERIK csokor.
r>
Meditálásom…
r>
r>Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
r>Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
r>
r>Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
r>Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
r>Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
r>Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
r>
r>Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
r>Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
r>Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
r>Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
r>
r>Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
r>Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
r>Bucsut intenék a múltnak és a mának,
r>De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
r>
r>Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
r>És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
r>Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
r>Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
r>
r>Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
r>A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
r>Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
r>Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
r>Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
r>Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
r>
r>Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
r>Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
r>Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
r>És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
r>
r>Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
r>Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
r>
r>A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
r>Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
r>Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
r>Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
r>
r>A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
r>Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
r>Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
r>Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
r>
r>A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
r>Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
r>Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
r>Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
r>
r>Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
r>Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
r>Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
r>Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
r>
r>Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
r>De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
r>Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
r>Valahol a határban iázik egy szamár…
r>
r>Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
r>Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
r>Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
r>Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
r>
r>Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
r>Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
r>
r>Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
r>
