Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológiai eszmefuttatás, mert írni jó… meg kell!
r>
r>(leoninus duó)
r>Írunk igen könnyű műveket, vagy oly' jó vágyteli szerelmeseket,
r>Ha sokat írunk, ekkor eleget, ha nem sokat, akkor nem eleget!
r>Tudom, írás nélkül is értetted, hogy én megértsem a Te tettedet…
r>Ha szétszakadt a lelkem, fátyla tovább leng, az eszem meg még, csak eseng.
r>
r>Ha nem írok, akkor nekem ez világvége, az írás meg mindensége...
r>Ha nem írok, idő úgy is gyógyítja lelkemet, de meghagyja hegemet…
r>
r>(tíz szavas duó)
r>Vers a mindenem, dallam és szó,
r>Tömör igazság, lélekből folyó.
r>
r>Írás a hazám úgy érzem,
r>Otthonra talál benne a lelkem.
r>Vecsés, 2025. január 3. – Siófok, 2025. július 2. -Kustra Ferenc József -írtuk: 2 szerzősnek. Én írtam a leoninust, a tíz szavasokat Gránicz Éva írta, Ifj. Fehér Péter „Írjatok” c. ötletverse felhasználásával.
r>
Csókollak ölelve, ölellek csókolvar>r>Hangod zenéje kísért minden álomba’,r>Suttogó szavaid bársonyát kutatva.r>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.r>r>Pillantásod fénye bennem lobog,r>Mint csillag, mely csak nekem ragyog.r>Csókollak ölelve, ölellek csókolva. r>r>Illatod elringat, bódít, felemel,r>Veled lélegeznék minden éjjel.r>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.r>r>Érintésed ösvényét követném,r>Bőröd melegében otthonom lelném.r>Csókollak ölelve, ölellek csókolva. r>r>Szívdobbanásod lüktet bennem,r>Te vagy a végzetem, menedékem...r>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.r>r>Siófok, 2025. április 26.
Magányom csak gyürködik, Nusok...
r>Lelkem hideg, mint hókupacok.
r>Pedig voltál csókban,
r>Meg még hasonlókban!
r>Misztikus a létem… csak vagyok!
r>
r>Hogy mindig csak várok, meguntam,
r>Szavaidból kifogyott a dallam.
r>Nem voltál már párom,
r>Csak egy régi árnyom.
r>Újra szabad lenni, ezt vágytam.
r>*
r>Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
r>Nem a harc volt békénk záloga…
r>Szeretetlenül… el,
r>De miért mentél el?
r>Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…
r>
r>Szerettelek, hidd el, de félve,
r>Túl sok volt a könnyem estére.
r>Nem volt már ölelés,
r>Csak a vád és kevés
r>Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
r>*
r>Mentél Te, de vajon jó úton?
r>Én innen, kapaszkodó… padon.
r>Ma még jöjjél vissza,
r>Holnap, nem… ez fura
r>Hideg szél átfúj lépcsőházon…
r>
r>Te maradtál, de fájt, én mentem,
r>A csönd nagy vihart keltett bennem.
r>Ha most visszahívnál,
r>S nem csak úgy rám írnál.
r>Lehet, hogy lenne új esélyem.
r>
r>Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>(Halmazrímes)
r>Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
r>A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
r>Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
r>De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
r>Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
r>Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.
r>*
r>Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
r>S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
r>Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
r>Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
r>*
r>Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
r>**
r>
r>(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
r>Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
r>Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
r>Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!
r>
r>Lágy, langymeleg szél,
r>Finomas nyárról mesél…
r>Lágy, langymeleg szél.
r>*
r>Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
r>S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
r>Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
r>Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
r>*
r>Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
r>**
r>
r>(Bokorrímes trió)
r>Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
r>Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
r>Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
r>Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.
r>
r>Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
r>Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
r>Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
r>Egy kis szabadságért bármi megtennék.
r>
r>Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
r>Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
r>*
r>Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
r>Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
r>Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
r>Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
r>*
r>Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
r>**
r>
r>(HIQ közös duó pár)
r>Én remény
r>Velem együtt él.
r>Bízzak… kér!
r>*
r>A remény,
r>Veled együtt él!
r>Mindig bízz!
r>**
r>
r>Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.
r>
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
r>
r>Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
r>A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
r>Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
r>Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
r>
r>Jó
r>Éled.
r>Szívvel lát.
r>Békét teremt.
r>Érzéseket szül.
r>*
r>
r>Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
r>Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
r>Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
r>Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
r>Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
r>A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
r>
r>Igyekezet fontos,
r>Lágyan simogat szépsége.
r>Ilyen jónak lenni?
r>*
r>
r>A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
r>Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
r>Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
r>A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
r>
r>De
r>Sokszor
r>Jutalom
r>Cseppnyi sincsen.
r>Egy mosoly se ér.
r>*
r>
r>Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
r>Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
r>Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
r>Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
r>
r>Még
r>Él - e
r>Valahol
r>A szeretet,
r>Nem tudni - bízni!
r>*
r>
r>Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
r>Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
r>Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
r>Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
r>
r>Ha
r>Jó vagy.
r>Ellenség
r>Megtalál még
r>Barát helyett is.
r>*
r>
r>A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
r>Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
r>A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
r>Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
r>Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
r>Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
r>
r>Balgaság gyilkolhat,
r>Megfojthat engem is talán?
r>Jobb volna vigyázni.
r>*
r>
r>Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
r>Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
r>Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
r>
r>Jó
r>Elfér
r>Kis helyen,
r>Mert nincsen sok
r>Belőle most már...
r>*
r>
r>Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
r>Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
r>Minden időkben tettem természetes dolgomat,
r>Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
r>Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
r>A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
r>Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
r>De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
r>
r>Dilemma az élet.
r>A jótett az csak széptevés?
r>Minek mást bántani...
r>*
r>
r>Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
r>Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
r>A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
r>És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
r>
r>Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
r>
