Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
r>
r>A múltba nincsen semmilyen út, a múltból vissza nincsen -várhatjuk- semmilyen út!
r>Azt tán’ intézik, hogy kiapadt kút adjon vizet, de nincs ott egy csipet víz tünet…
r>Elsőre igen abszurdnak tűnik, mert káván átnézve napfény nem tükröződik.
r>
r>Temetőben sem volt soha semmilyen találkozó, halottaink léte maradó!
r>Persze vizionálom, határokon kéne egy állomás és ott átkiabálás…
r>Hah! Lehet, hogy véglegesen megbolondultam? Bízok, hogy ennyire tán' nem romlottam…
r>
r>Ott vannak nagyszüleim, a szüleim, velük kellene találkozni élő hadnak.
r>Annyira hiányoznak, hogy élem a szenvedésem, ezt elbírni van tehetségem.
r>Ha legalább kísértetként kicsit visszajönnének, úgy örülnék lehetőségnek…
r>
r>Ki tudhatja, hogy ki és mikor kerül át, én is igy várom a megváltást…
r>Megváltóm, ha legalább integetne… de bizony még nincs meg sírom helye.
r>Már tudom, nincs árva találkozási pont sem… vágyam a lehetetlenem.
r>*
r>(HIQ)
r>Cím kéne,
r>Találkozáshoz!
r>Régi vágy.
r>
r>Erdős út
r>Ősvényként is jó!
r>Régi vágy.
r>
r>Betonút
r>Nem volna sáros…
r>Régi vágy.
r>*
r>(senrjon)
r>Krisztusi határoknál
r>Kellen már egy határállomás…
r>Ölelkezés nincs!
r>
r>Temetőben találka,
r>Nem létezik, Teremtő útján.
r>Sírokra gyertya…
r>
r>Úgy tudom, sokak vágya,
r>Kik a találkozót hajszolnák…
r>Kövezett út? Jaj!
r>*
r>(Tízszavas)
r>Vágyhatunk mi botor módon,
r>Ebből mi sem lesz… horkolós álmodón…
r>
r>Vecsés, 2024. szeptember 7. -Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
r>
Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
r>Csak messziről, túloldalról integet.
r>Szerencse adó jó isten, add nekem,
r>Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!
r>
r>Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
r>Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
r>De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
r>Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.
r>
r>Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
r>Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
r>A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
r>A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.
r>
r>Mindig is a mézes ajkaival csábított,
r>Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
r>Lehúzott a mélybe...
r>Le a meredélybe.
r>
r>Jobb volna végre embernek lenni!
r>Embernek, másnak nem... soha semmi!
r>
r>Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
r>
A poéta estéje…
r>
r>Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
r>Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
r>Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
r>Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.
r>
r>Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
r>Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
r>Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
r>Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.
r>
r>Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
r>Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
r>Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
r>Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!
r>
r>Már hallom is a dörgést
r>Az ébredő kétkedést,
r>Hogy ha lecsap a fénykard,
r>A szemedet letakard...
r>
r>Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
r>Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
r>Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
r>Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
r>.
r>Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
r>Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.
r>
r>Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
r>Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
r>Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
r>Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?
r>
r>Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
r>Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
r>Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.
r>
r>Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
r>Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
r>Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.
r>
r>Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás
r>Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss.
r>Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás.
r>Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás.
r>
r>Ha majd későbben felszállós lesz a köd,
r>Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd,
r>És majdan, később napsugár lesz őröd,
r>Élet szépségeit plántálja beléd.
r>
r>Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József
r>
Mostanában többször látom, hogy szürkébb az égbolt, sőt, már nem tart fánkot a bolt…
r>Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát…
r>Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél…
r>Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra…
r>
r>Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket.
r>Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi.
r>
r>Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál,
r>Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál…
r>
r>Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
r>
