Idő 
Értékelés 
Értékelés Oly sokak nevében könyörgöm, nékedr>ne űzz el minket, Istenem!r>Ne hagyj magunkra félelmeinkkel!r>Nyújts felénk segítő kezet.r>Azoknak segíts, kik könnyező szemmelr>éhbérből sírva-ríva tengenek,r>reszketeg ujjukat imára zárvar>kérik, hogy végre jobb legyen.r>Mért kevesebb, ki kemény munkávalr>keresi sovány kenyerét,r>mint az, ki másokat kizsákmányolvar>kényúrként éli bűnös életét?r>Mért nem segítesz? Hiszen Te látod,r>mennyi könny hullik minden éjszaka,r>arcukon hosszú barázdát szántva,r>mint egy hömpölygő, áradó patak.r>Miért hagyod, hogy hitükben ingva,r>kétségbeesve elforduljanak?r>Hiszen ebben a gonosz világbanr>számukra nincs már semmilyen vigasz.r>Isten! Ha vagy még, mentsd meg e földet,r>hisz ez itt izzó, égető pokol!r>Nem bírjuk tovább! Egy életünk van!r>Itt a mennyország, s itt van a pokol.r>Minek már akkor mennyország nékünkr>amikor semmit sem észlelünk?r>Most segíts, amíg tehozzád szólunk!r>Most add meg, ami jár nekünk!
Nem hagylak magadra, hisz tőled lett oly szépr>minden álmom. És minden pillanatr>olyan sivár, mit nélküled töltök,r>mint egy kavicsos, kiszáradt patak.r>Terád szomjazom újra és újra,r>s nem csillapítja semmi szomjamat,r>csak az a hang, amely belőled árad,r>az adja meg minden nyugalmamat.r>Nem hagylak magadra. S annyira félekr>minden árnyéktól, amely rád tapad,r>s úgy védenélek karomba zárva,r>mint drága kincset, mit zárva tartanak.r>Nem hagylak magadra! Bármi is jöjjön!r>Nem volt, és nem lesz olyan pillanat,r>hogy ne gondolnék rá mennyire drágar>minden szó, mely a torkodból fakad.r>Nem hagylak magadra. Bármilyen csalfar>remények hívnak, mindig te maradszr>szívemnek minden bolondos álma,r>s bármi is jöjjön, mindenem maradsz!
Kitekintő: senrjúban…
r>
r>A tömegsírban
r>Névtelenek fekszenek.
r>Ők is hőseink.
r>
r>*
r>
r>Halotti máglyák
r>Lobbannak Indiában.
r>Ott ez szertartás.
r>
r>*
r>
r>Van, hol nem félnek
r>Haláltól. Dicsőséges.
r>Tán nem mennek el…
r>
r>*
r>
r>Vannak még törzsek,
r>Hol mindenki ünnepel.
r>Közös búcsúzás.
r>
r>*
r>
r>Vannak oly’ helyek,
r>Ahol fehér a gyász színe.
r>Halotti tor van.
r>
r>*
r>
r>Nálunk fekete
r>A gyász színe. Búsulunk.
r>Szeretet marad.
r>
r>*
r>
r>Mi megsiratjuk
r>Azt, aki eltávozott.
r>Imádkozunk is.
r>
r>*
r>
r>Őseink fent a
r>Csillagösvényen laknak.
r>Onnan vigyáznak.
r>
r>Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
r>
Kimegyünk a temetőbe, sírok előtt megállunk egy percre
r>Emlékezve, már ott lakó, de nem feledett sok szerettünkre.
r>Ők voltak nekünk a család, meg a nyugalom, az ősök
r>És éltükben voltak ők nekünk, a mindennapi hősök.
r>
r>Hiányuk végtelen, szívünkben űrt alkot
r>Helyük... mi megőrizzük, nem lakik más ott.
r>
r>Gyertyát gyújtunk, mert ez az összetartozás jelképe,
r>És majd találkozunk… benne van ember jövőjébe.
r>
r>Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
r>
Az én falum kicsiny kis helység,r>de nekem itt az otthonom!r>Ahol én lakom, selymes a fű is,r>s a föld annyira bársonyos.r>r>Csöndes az utca, s nem világítr>olyan sok színes lampion,r>de a szívem az szinte vérzik,r>amikor néha itt hagyom.r>r>Itt láttam meg a napvilágot,r>s amikor anyám ringatott,r>meleg szeméből úgy sugárzottr>a fény, s teljesen áthatott.r>r>Mikor mezítláb játszadoztam,r>úgy simogatta talpamatr>a fű, szinte most is érzem,r>hogy a lábamra rátapad.r>r>Itt voltam egykor ifjú én is,r>álmodva édes álmokat,r>s úgy őrzöm most is, mint a kincset,r>mit selyem dobozban tartanak.r>r>Itt lettem egykor anya én is,r>s nem volt tán nálam boldogabb,r>de az idő már szürke porkéntr>fejemre hullva elsuhant.r>r>Hajamra sűrű dér szitál már,r>s kopott szívem, ha cserben hagy,r>itt szeretnék majd megpihenni,r>őseim közt, a föld alatt.
