Idő 
Értékelés 
Értékelés Amikor hittem még a szóban,r>amely bőséget hirdetett,r>akkor csalódtam legnagyobbatr>épp abban, ami éltetett.r>Istenem! Milyen gyarló az ember!r>Mért hiszi azt, hogy jobb lehet?r>Szegény ember ki ígérni sem tudr>azért, hogy neki több legyen.r>Hatalom éhség, népbutítás.r>Valóságshoow, és bankperek!r>Ezt látni csak, és közben lassanr>elveszik tőled mindened.r>Az, ki dolgozik, oly szegény leszr>akár a templom egere,r>bagóért gürcöl, s emberszámbar>nem veszik többé sohasem.r>Sosem a gazda túrja a földet!r>Csak a milliók kellenek!r>Vajon hány fizet adót köztük,r>s hány mondja azt, hogy csődbe ment?r>Égből pottyant a terepjáró?r>A luxusvilla, s a fitneszek?r>Éhbérért dolgoztat tűző napban,r>de adót a munkás fizet!r>Mért tűritek? Hisz nincs olyan Isten,r>aki örökké védener>ilyen gazságot itt a földön!r>Fogjatok össze, s vége lesz!r>Vegyétek vissza tőlük a földet,r>s a pénzt, mit jogtalan zsebre tesz!r>Annak jár föld, és annak jár pénz is,r>ki izzadtságcseppekkel fizet!
Oly sokat változott minden.r>Olyan más lett, és oly üres,r>mintha idegen tájakon járnék,r>ahol nem vár rám senki sem.r>Olyan furcsa és néma lett minden,r>és már nincsen itt semmi sem,r>csak unottan meredő elhagyott házak,r>hol a falak közt nincs meleg.r>Ablakok, melyek szélesre tárvar>szinte hívnak, hogy jöjj ide!r>Hiába mennék, nincs már itt semmir>csak a ház, amely oly üres.r>Miért maradnék? Rég messze vannakr>azok, akiket szeretek,r>s ezer érv, amely ellene szólr>annak, hogy én még itt legyek.r>S mégis: valami furcsa érzésr>úgy feszíti most mindenem!r>Mintha a szívem egy darabjar>szakadt le volna hirtelen.r>Az emlékeim már magamba zártam,r>s tudom, hogy máshol jobb lehet!r>S mégis: legmélyebb álmaimbanr>tudom, hogy mindig itt leszek.
Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni,
r>Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni…
r>Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták,
r>Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták.
r>
r>Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot,
r>Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott.
r>Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt.
r>Gondolatban viszünk virágot, mécsest egyebek közt.
r>
r>A halál démonának, Ti már a szemébe néztetek,
r>Mi még nem, bár majd eljő, így csak együtt érzünk veletek.
r>Óh, Ti régiek! Mi folyvást emlegetünk titeket,
r>Mert már csak így tudunk sajna beszélgetni veletek.
r>
r>A temetői csend olyan mélységesen megható,
r>Tőletek már nem hangzik a jó vagy pláne a rossz szó.
r>A hiány állandóan marcangolja a lelkünk
r>És a régmúlt nosztalgiája beburkol bennünk…
r>
r>A levegőben reszketnek az emlék hullámok,
r>Eljöttünk hozzátok, ahogy Ti is azt vártátok.
r>Jó veletek lenni, ez felüdülés a léleknek,
r>Gondolunk rátok, emlékezünk, nincs helye fékeknek.
r>
r>Itt, ahol a sírjaitok domborulnak,
r>Már csak emlékei vagytok a hazának,
r>De nekünk az érző szívű utódoknak,
r>Úgy fájtok, főleg mai napnak, a mának.
r>
r>Lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik eme táj,
r>S a mi szívünk, lelkünk fehér hóban, csendben jobb jövőre vár.
r>Imát mormolunk, hogy legyen meg békétek az örök mezőkön,
r>Az utatokat sok-sok gyertyaláng világítsa be a Földön.
r>
r>Már várható, eljő az idei tél is, holnapra vagy mára,
r>Szűz fehér hó majd századaitok csendjét nekünk generálja,
r>Lassan sírotokat belepi a mohás enyészet,
r>Mi meg már nem őrzünk rólatok csak szép lelki képet.
r>
r>Megyünk, de emléketek ránk üvölt: ne menj el, maradj még!
r>Mi csak megyünk… titeket betakar az ősi békesség.
r>
r>Jó volt itt nálatok, nagy emlékezést adtatok nekem,
r>Ballagok, átfáztam… sálammal nyakamat betekerem.
r>
r>Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
r>
Áldott legyen az ünnep a földön,r>s legyen mindenhol friss kenyér,r>áldott legyen az Úr, ki leküldter>hozzánk egyszülött gyermekét.r>Áldott legyen ki az éhezőknekr>akár egy szelet kenyeret ad,r>ki ebben a züllött, gonosz világbanr>mindenekfölött ember maradt.r>Áldott legyen az otthon, hol élünk,r>s érezzük jobban melegét,r>maradjon mindig, minden időkbenr>meghitt, kellemes menedék.r>Hol halkul a szó, és csitul a lélek,r>s szinte már csak a csend beszél,r>hűvös nyugalmát hintve széjjel, r>melytől édes a pihenés.r>Legyen a szó most csöndes, csitító,r>s meghittebb minden ölelés,r>had érezzük, az ünnepek fényétr>mely meleg sugarát szórja szét.r>Maradjon belőle minden napra,r>s olyan legyen az ébredés,r>mintha mindennap ünnep lenne,r>hiszen az élet oly nehéz.
Úgy kullogtam a meztelen fák közt,r>háborgó lélekkel, dúlva, mint a vad,r>amelyet csupán a fájdalom űz még,r>amíg ájultan földre nem zuhan.r>Magamban dúltam. Dühöngve, sírva,r>mint forrongó vulkán, mely kitörni akar,r>s akkor hirtelen, ott a csupasz fák köztr>fülembe csendült egy régi-régi dal.r>Nem láttam mást, csak egy magányos koldust,r>ki ott ült a padon étlen, rongyosan,r>kezében ócska rádiót tartott,r>amelyből recsegve hangzott fel a dal.r>Éppen úgy hallgatta, ahogyan én is,r>oly féltve tartotta ujjai között,r>hiszen ez maradt egyetlen kincse,r>mely okoz még néki némi örömöt.r>Olyan volt benne minden egyes akkord,r>hogy megtört szemében könnye csillogott,r>hisz az a dal, amely épp akkor hangzott,r>szívében annyi szenvedést hagyott.r>Akkor is ez a dal szólt a rádióban,r>amikor nem volt nála boldogabb,r>s amikor szívére ezer édes álomr>szirmai hulltak a rózsafák alatt.r>S mikor hirtelen minden összeomlott,r>lelkében elhalt minden zeneszó,r>fájdalmát nem is enyhítette semmi,r>csak az az ócska, kopott rádió.r>Mára elcsitult. Fájdalma enyhült,r>de most is kínozza keserű magány,r>épp úgy, mint engem, hisz nem maradt semmim,r>hol meggyötört lelkem oltalmat talál.r>Csak az a dal, mely a rádióból árad,r>az csillapítja lázadó szívem,r> nincstelen koldus lettem most én is,r>akárcsak ő, kit nem vár senki sem.
