Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben és senrjúba…
r>
r>Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
r>Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
r>*
r>Halál kapuja,
r>Márvány síremlék maga.
r>Örökre készült.
r>*
r>Mécsesek lángja óv-védelmez,
r>Lángjuk a szellőben lengedez.
r>Más világítás nincsen, de minek,
r>Sirokon mécses van mindenkinek.
r>*
r>Néma tájon, csend…
r>Emlékek kertje fájó!
r>Zokog oly’ bús szív.
r>*
r>Zavaros világ,
r>Melyben jók, korán halnak.
r>Múltnak zenéje…
r>*
r>Lecsap a vihar!
r>Sast is lelövik ágról…
r>Élet és múlás…
r>*
r>Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
r>Láthatár is bíbor, ez az égalja... örök mécsese.
r>*
r>Élet-sínek már
r>Törtek… élet kisiklott!
r>Változás nem lesz.
r>*
r>Gyertyafény pislog,
r>Sírokat így világit!
r>Ördög árnyai?
r>*
r>Test porrá mállott.
r>Lélekben elmélkedés.
r>Márvány fájdalom…
r>*
r>Porhüvely vétkes.
r>Igazság… más oldalon.
r>Faragott márvány.
r>*
r>Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
r>Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
r>Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
r>De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.
r>
r>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József
r>
Halottak napjára - versben és senrjúban…
r>
r>Bizton tovább élsz,
r>Én lelkemben… örökké.
r>Rád emlékezek…
r>*
r>Csend gyümölcse csüng
r>Némán síró ajkamon…
r>Eső szemerkél.
r>*
r>Gyümölcsömet kacs
r>Rögzíti… szólnom kéne.
r>Bezárkózott lét.
r>*
r>Hiába szólok…
r>Nagyon emlékezek rád…
r>Szinte velem vagy…
r>*
r>Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt…
r>Sok-sok halott levélke felidézi nekem a már elmúlt nyarat…
r>Kicsit pihenek útközben egy padnál, de már látom a sírodat…
r>
r>Nincs szó, csak az érzés, hiányodba bele markolászok,
r>Képzeletemben vagy… közös emlékekbe kapaszkodok.
r>*
r>Sírodnál ülök,
r>Nyugalomban, csönd ölel.
r>Emlék, felbuzdul.
r>*
r>Behunyom szemem,
r>Elindulunk mennyekbe…
r>Lélektalálka…
r>*
r>Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom.
r>Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni… a szép sírhalom.
r>*
r>Most, kézen fogva,
r>Menjünk föl mennyországig.
r>Zokogó lélek.
r>*
r>Látom, itt folyvást zöldellnek az örökzöld fenyők,
r>De nekem a sírnál, folyvást gyűjtenem kell erőt.
r>Elállt a lassú szellő, így a köd fényt bont,
r>Ránk láthatatlan-homályos képeket ont.
r>
r>A magány-bánat rossz barát, hát én biz' felkerekedem,
r>Cseppnyi-percnyi vígsággal, emlékezni hozzád eljöttem.
r>A szeretet talán sosem múlik el,
r>De két karjával, engem, át nem ölel…
r>*
r>Volt egy életed,
r>Vastag könyv őrzi létet.
r>Emlékezés jó!
r>*
r>Az avarban keringőzve kergetőznek a színes falevelek,
r>Úgy mutatják, mintha boldogságot hoznának majd' eljövő telek…
r>Halál örökös őrségben... ő nem engedi, hogy visszatérjetek.
r>
r>Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
r>De ott, az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot...
r>Mikor elindultam haza, talpam alatt ropogtak a levelek,
r>Éreztem az átkozott halál-szagot… még maradtak kint emberek…
r>
r>Vecsés, 2014. október 9. – Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúban…
r>
r>Itt van az ősz, lehull a falevél
r>A temetőben zizzenve zenél.
r>Érezni még benne a nyári éjt
r>De ősz már kergeti a meleg szélt.
r>
r>Hallom a zenét,
r>Szél arcomat simítja.
r>Jó és élvezem.
r>
r>Sírt is simogat,
r>Kedveskedik ősökkel.
r>Szép gesztus tőle.
r>
r>Nem csak én hallom ezt a szép szél-zenét,
r>Másoknak is melengeti a szívét.
r>Az ősz az jelenti, hogy már vége a nyárnak,
r>Jövünk szeretteinkhez, mert ők biztos várnak.
r>
r>Nyár-tél keverék
r>Az ősz, Halottak napja.
r>Ősszel jőni kell.
r>
r>Voltam nyáron is
r>Itt, a szeretet hozott…
r>Emlékápolás.
r>
r>Tavasz, a nyár, az ősz és tél folyvást bennem él,
r>Mint ahogy az őseinkhez folyvást jőni kél.
r>Koszorút hagyunk és meggyújtunk sok kis mécsest
r>itt hagyjuk e szeretetlángot eme fényest.
r>
r>Ősszel eljönnek
r>Gereblyéznek, sírt ápol.
r>Ide szív hozza!
r>
r>Nyár még bennem él,
r>Régi emlékről mesél.
r>Lélekemelő.
r>
r>Kedveskéim, jó volt, hogy voltam a közeletekben,
r>Közben szél zizegtette leveleket a fövenyen…
r>Szívemben az örök szeretetek zenél,
r>A gyenge fuvallat emlékeket mesél…
r>
r>
Az én kincseim különös kincsek,r>és nekem olyan fontosak,r>mint a levegő, melyet beszívok,r>s kitágítja az orromat.r>r>Amikor tépett álmaimbólr>néha riadtan ébredek,r>úgy félek: s álmos tekintettelr>bénultan, őket keresem.r>r>Hallom, ahogyan hozzám szólnakr>álmomban. Szinte észlelemr>minden apró kis mozdulásuk,r>pedig már nincsenek velem.r>r>Olyan nehezen múlnak a percek,r>pedig az óra úgy ketyeg,r>mintha valami itt lüktetner>fejemben. Furcsán, idebent.r>r>Oly messze vannak. És olyan ritka,r>amikor velük lehetek!r>Olyankor szinte újra élekr>minden percet, mely elveszett.r>r>Annyi öröm, és annyi féltésr>él bennem, s most is őrizemr>elhasznált szívem rejtekében,r>mélyen bezárva, idebent.r>r>Istenem! Add, hogy végre egyszerr>köztük lehessek, míg lehet!r>Hiszen az idő úgy suhan márr>fölöttem, mint az éji nesz.r>r>Fehér lepellel, búcsút intver>deret szitál a fák felett,r>s messzire tűnik, akár az álom,r>amely oly régen elveszett.
Hol az a tűz, és hol az a láng,r>amelyik érted lobbant fel hirtelen?r>Azon az édes éjszakán,r>amikor eljöttél kedvesem.r>r>Százezer csók, mely oly forró volt,r>hogy most is ég tőle mindenem,r>oly régen volt, tán igaz se volt,r>de az ízét, azt nem feledem.r>r>Tudom: most máshol jársz, r>s nem gondolsz arra,r>mekkora űrt hagytál bennem,r>mely a szívembe r> beleégett, s nem töltheti be senki sem.r>r>Amikor ott álltál előttem, r>a kályha fényénél, Néztelek.r>Szemedben olyan szikra égett,r> amely elbűvölt teljesen.r>r>r>Szerettelek. De büszkeséged r>valahogy mindent tönkretett!r>Elváltunk rég, de elfeledni r>sosem tudtalak teljesen.r>r>Bármilyen volt, és bárhogy is volt,r>mégis: a legjobb volt énnekem,r>találnék szebbet, s tán jobbat is,r>de nekem nem kell már senki sem.r>r>Tudom, hogy vársz, és az a lángr>benned sem hunyt még ki teljesen!r>Visszajössz még, hisz te sem bírodr>sokáig úgysem már nélkülem!
