Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben és senrjúban.
r>
r>Égjetek lángok!
r>Gyertyafény is, magányos…
r>Virághervadás…
r>
r>*
r>
r>Temetőkapu.
r>Belül sejtelmes a múlt!
r>Tűnt évszázadok.
r>
r>*
r>
r>Fájdalom bent, majd’
r>Leterít. Sírás segít.
r>Semmiből, sírba.
r>
r>*
r>
r>Halál lezárt mindent és így nincsen semmi félelem?
r>Így már ott más... megváltozott minden, összes érzelem?
r>A lezárt talány és valós magány lett a végzetem…
r>
r>Őszi szellő lengedez a sírok felett,
r>Keresem én az arctalan csillagképet…
r>Bágyadtan nézem ezt a sok krizantémet.
r>
r>Egy gyertyalángot szeretnék szeretettel körbevonni,
r>Hogy tartsa meg a szeretetet, megvédeni, megóvni…
r>Próbálom, ő segítsen életben, utamon haladni.
r>
r>*
r>
r>Mély a fájdalom,
r>Örökre ment szerettünk…
r>Távoli harang.
r>
r>*
r>
r>Egyszer a kis láng elalszik, a virág is elhervad,
r>A szeretetünk, ősök emléke mindig megmarad.
r>A sejtelmes gyertyaláng sárgán, jócskán nagyot lobban,
r>Játszott vele a fránya szél és el is aludt nyomban…
r>
r>*
r>
r>Sír már az este,
r>Ríni fog a hajnalpír.
r>Márványon avar.
r>
r>*
r>
r>Virágillatot sodor az őszi szellő,
r>Napot eltakarja a sok, őszi felhő.
r>Síremlékeken bucskázik a naplemente fénykévéje,
r>De innen már nincs kiút, ez itt a halálsor vaksötétje…
r>
r>*
r>
r>Égen csillagok.
r>Temetőt bevilágít.
r>Nem sötét az éj.
r>
r>*
r>
r>Lángvilágítás,
r>Szeretet erősítő.
r>Esti sötétben.
r>
r>*
r>
r>A gyászruhába beöltözött emlék-gondolatok…
r>A szívekben meg a mély érzések, az örök lakók…
r>Síroknál az előjött emlékezések, zokogók.
r>
r>Letérdel az elmúlás, avarhegyet sepreget a szél,
r>Közben a fákról zizegve, halkan lehull a sok levél.
r>
r>Az avarban a cipők alatt sok kavics csikorog.
r>Rozsdás sírkert kapu reggeli nyitáskor nyikorog…
r>A lakók csak jönnek, nincsen vége, halál vigyorog…
r>
r>Sírkertben, a gyertya, emlékeket gyújtja,
r>Fehér mécsesnek, visszhangzó, tűz a lángja.
r>Bánatom viaszát csurgóra olvasztja,
r>Bánatomat, árva szívemre csurgatja.
r>
r>*
r>
r>A gyertyaláng a
r>Vágyódó lelkek fénye.
r>Sír! Véget érve…
r>
r>*
r>
r>Ha gyertyát gyújtunk,
r>Szívünkben ébred, múltunk.
r>Rokonság is él?!
r>
r>*
r>
r>Gyertyalángban szeretteink emléke még él,
r>Szívünkben az összes emlékünk életre kél.
r>Sírkert bánatos tömeggel van telve,
r>Orcájuk meg, könnytengerrel fürdetve.
r>
r>Fájó szíveket megszorítja az emlékezés keze,
r>És mindenfélére emlékeztet november eleje.
r>Nekem még van vezeklés, neked van-e kárhozat?
r>Én még szaladok, tenálad már nincsen mozdulat…
r>
r>A temetőben cikázva suhan a halál,
r>Élet nézi, csodálkozik, csak megy, meg nem áll…
r>Folyvást gyertyák lángja világítja az életteret,
r>És megvilágítja a már halványult emlékeket.
r>
r>*
r>
r>Hoznak virágot,
r>Beborítják sírokat.
r>Ősnek jólesik.
r>
r>*
r>
r>Későn ébredő
r>Emberek! Adóssággal.
r>Határidő nincs!
r>
r>*
r>
r>Körbenézek, szép a fényben úszó temető,
r>Kedves halottainkra meg vigyáz Teremtő!
r>Nehéz a lelkem, ha idelátogatok, itt vagyok.
r>Virág van a kezemben, viszek nektek, sokan vagytok.
r>Van veletek, sok régi emlék, bennem felidéződnek,
r>Könnypatakok az arcomon vad patakként csörgedeznek.
r>
r>Mint élő a temetőben mindig, már szinte fázok,
r>Szinte reszketek, amikor sírotoknál megállok.
r>Jöttem hozzátok látogatni, mécsest és gyertyát gyújtok,
r>Kicsit maradok, de megyek vissza, ne haragudjatok.
r>
r>Ti már nagy úton haladtok és ott már meg nem álltok.
r>Eszemben nem, szívem tudom, majd megyek utánatok.
r>Sírotoknál ücsörgők, a pillanat maga a végtelen,
r>Hogy mikor jövők hozzátok, az a jövőben még véletlen.
r>
r>Sós könnyeim arcomon bőrmaróan égnek
r>Bánatom erősítik, halványuló fények,
r>Bennünk látogatókban, lángra gyúl az érzelem,
r>Feltárul a múlt sötét, mély, feneketlen verem.
r>
r>Lassú lépteink az avarban csúszkálnak,
r>A barnás-színes levelek meg ropognak.
r>Ha vannak kísértetek, akik éjszaka vidáman élnek...
r>Nekik világítanak leégett gyertyák, sejtelmes fények.
r>
r>A sírkertben meg jő az éj, megpihen a természetben.
r>Leég a sok mécses és gyertya, elvész az enyészetben.
r>Lágy szellő suhan, oly' halkan, csendesen,
r>Finom rezgés fut végig, leveleken.
r>
r>*
r>
r>Hallik reccsenés,
r>Végleges szerep, csendben…
r>Szélben lengedez…
r>
r>*
r>
r>Menetben még visszanézek, látom a mécsesem lángja fényében,
r>Anyámat, Apámat, rokonaimat, -emlékezve,- mint életben.
r>
r>Vecsés, 2014. október 11. -Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúban.
r>
r>Égjetek lángok!
r>Gyertyafény is, magányos…
r>Virághervadás…
r>
r>*
r>
r>Temetőkapu.
r>Belül sejtelmes a múlt!
r>Tűnt évszázadok.
r>
r>*
r>
r>Fájdalom bent, majd’
r>Leterít. Sírás segít.
r>Semmiből, sírba.
r>
r>*
r>
r>Halál lezárt mindent és így nincsen semmi félelem?
r>Így már ott más... megváltozott minden, összes érzelem?
r>A lezárt talány és valós magány lett a végzetem…
r>
r>Őszi szellő lengedez a sírok felett,
r>Keresem én az arctalan csillagképet…
r>Bágyadtan nézem ezt a sok krizantémet.
r>
r>Egy gyertyalángot szeretnék szeretettel körbevonni,
r>Hogy tartsa meg a szeretetet, megvédeni, megóvni…
r>Próbálom, ő segítsen életben, utamon haladni.
r>
r>*
r>
r>Mély a fájdalom,
r>Örökre ment szerettünk…
r>Távoli harang.
r>
r>*
r>
r>Egyszer a kis láng elalszik, a virág is elhervad,
r>A szeretetünk, ősök emléke mindig megmarad.
r>A sejtelmes gyertyaláng sárgán, jócskán nagyot lobban,
r>Játszott vele a fránya szél és el is aludt nyomban…
r>
r>*
r>
r>Sír már az este,
r>Ríni fog a hajnalpír.
r>Márványon avar.
r>
r>*
r>
r>Virágillatot sodor az őszi szellő,
r>Napot eltakarja a sok, őszi felhő.
r>Síremlékeken bucskázik a naplemente fénykévéje,
r>De innen már nincs kiút, ez itt a halálsor vaksötétje…
r>
r>*
r>
r>Égen csillagok.
r>Temetőt bevilágít.
r>Nem sötét az éj.
r>
r>*
r>
r>Lángvilágítás,
r>Szeretet erősítő.
r>Esti sötétben.
r>
r>*
r>
r>A gyászruhába beöltözött emlék-gondolatok…
r>A szívekben meg a mély érzések, az örök lakók…
r>Síroknál az előjött emlékezések, zokogók.
r>
r>Letérdel az elmúlás, avarhegyet sepreget a szél,
r>Közben a fákról zizegve, halkan lehull a sok levél.
r>
r>Az avarban a cipők alatt sok kavics csikorog.
r>Rozsdás sírkert kapu reggeli nyitáskor nyikorog…
r>A lakók csak jönnek, nincsen vége, halál vigyorog…
r>
r>Sírkertben, a gyertya, emlékeket gyújtja,
r>Fehér mécsesnek, visszhangzó, tűz a lángja.
r>Bánatom viaszát csurgóra olvasztja,
r>Bánatomat, árva szívemre csurgatja.
r>
r>*
r>
r>A gyertyaláng a
r>Vágyódó lelkek fénye.
r>Sír! Véget érve…
r>
r>*
r>
r>Ha gyertyát gyújtunk,
r>Szívünkben ébred, múltunk.
r>Rokonság is él?!
r>
r>*
r>
r>Gyertyalángban szeretteink emléke még él,
r>Szívünkben az összes emlékünk életre kél.
r>Sírkert bánatos tömeggel van telve,
r>Orcájuk meg, könnytengerrel fürdetve.
r>
r>Fájó szíveket megszorítja az emlékezés keze,
r>És mindenfélére emlékeztet november eleje.
r>Nekem még van vezeklés, neked van-e kárhozat?
r>Én még szaladok, tenálad már nincsen mozdulat…
r>
r>A temetőben cikázva suhan a halál,
r>Élet nézi, csodálkozik, csak megy, meg nem áll…
r>Folyvást gyertyák lángja világítja az életteret,
r>És megvilágítja a már halványult emlékeket.
r>
r>*
r>
r>Hoznak virágot,
r>Beborítják sírokat.
r>Ősnek jólesik.
r>
r>*
r>
r>Későn ébredő
r>Emberek! Adóssággal.
r>Határidő nincs!
r>
r>*
r>
r>Körbenézek, szép a fényben úszó temető,
r>Kedves halottainkra meg vigyáz Teremtő!
r>Nehéz a lelkem, ha idelátogatok, itt vagyok.
r>Virág van a kezemben, viszek nektek, sokan vagytok.
r>Van veletek, sok régi emlék, bennem felidéződnek,
r>Könnypatakok az arcomon vad patakként csörgedeznek.
r>
r>Mint élő a temetőben mindig, már szinte fázok,
r>Szinte reszketek, amikor sírotoknál megállok.
r>Jöttem hozzátok látogatni, mécsest és gyertyát gyújtok,
r>Kicsit maradok, de megyek vissza, ne haragudjatok.
r>
r>Ti már nagy úton haladtok és ott már meg nem álltok.
r>Eszemben nem, szívem tudom, majd megyek utánatok.
r>Sírotoknál ücsörgők, a pillanat maga a végtelen,
r>Hogy mikor jövők hozzátok, az a jövőben még véletlen.
r>
r>Sós könnyeim arcomon bőrmaróan égnek
r>Bánatom erősítik, halványuló fények,
r>Bennünk látogatókban, lángra gyúl az érzelem,
r>Feltárul a múlt sötét, mély, feneketlen verem.
r>
r>Lassú lépteink az avarban csúszkálnak,
r>A barnás-színes levelek meg ropognak.
r>Ha vannak kísértetek, akik éjszaka vidáman élnek...
r>Nekik világítanak leégett gyertyák, sejtelmes fények.
r>
r>A sírkertben meg jő az éj, megpihen a természetben.
r>Leég a sok mécses és gyertya, elvész az enyészetben.
r>Lágy szellő suhan, oly' halkan, csendesen,
r>Finom rezgés fut végig, leveleken.
r>
r>*
r>
r>Hallik reccsenés,
r>Végleges szerep, csendben…
r>Szélben lengedez…
r>
r>*
r>
r>Menetben még visszanézek, látom a mécsesem lángja fényében,
r>Anyámat, Apámat, rokonaimat, -emlékezve,- mint életben.
r>
r>Vecsés, 2014. október 11. -Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúban…
r>
r>Holnap is születnek majd, és meghalnak:
r>az emberek temetnek vagy mulatnak.
r>
r>Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
r>Én meg könnyezek, a mécses lángban, múlva megszűnt reményt keresve.
r>Az avar -volt falevelekben-… koszorúval kézben botorkálunk,
r>Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra rátalálunk.
r>Az avarrá lett faleveleknek ez volt biz' az utolsó útja…
r>Utolsó utunk nekünk is lesz! Vagy, más egyelőre a sors útja?
r>*
r>Sírodnál ülök,
r>Nyugalomban, csend ölel.
r>Emlék, felbuzdul.
r>*
r>Rég elmúlt az élet, nincsen felhőtlen vidámság
r>Itt fájdalmat szül az örök kilátástalanság…
r>Senki sem örül… ez maga a méltánytalanság.
r>
r>Elmentél végleg, itt hagytál, együtt továbblépni nem lehet,
r>Emlékeimben a szép, együtt töltött múlt még, el nem veszett.
r>*
r>Volt egy életed,
r>Vastag könyv őrzi létet.
r>Emlékezés jó!
r>*
r>A felhőket nézni, amikor láncokat kell fogni?
r>Nehéz a levegő, mikor vihar fog keletkezni,
r>Nehéz lélekkel, nem tudunk szabadon lélegezni...
r>
r>A túlvilági messzeség, ami minket egymáshoz közelebb hoz?
r>Kár, hogy most, mert ennek már nincs köze a közös-átélt boldogsághoz...
r>
r>Nincs semmi csak űr a szívemben csak, süket némaság,
r>De ez is széttört, ez maga az ezer szilánkosság…
r>Itt érzem a sírod mellett, emlékezve szépre és jóra,
r>Hogy a léted felett halál őrködik, immár állandóra.
r>
r>Míg múltunk torzult mosolya, lelkemet a sírod mellett remélteti,
r>Addig lelkem –emlék- bússág köpenyét, átszakítani rendelteti...
r>Csak állok a síremlékek és a motoszkáló csend hangjai között.
r>Feltolulnak a lélekben emlékeim, amiket szívem megőrzött.
r>Szereteted az élet mellé, néha könnyet is fakasztott,
r>Ezekből egy-két csepp örökre az én arcomra is fagyott.
r>
r>Halkan csendes volt a lépte a halálodnak, azt nem is látta senki,
r>Te sem vártad, bizton nem is akartál… éjszakai kísértet lenni.
r>Csendesen, talán lábujjhegyen lépdelt a vaksötét homályban,
r>Ő tudta, hogy miért jött! A Te időd lejárt, hitt elmúlásban!
r>
r>Gyertyákat és mécsest, elhelyezzük, rátesszük a sírra,
r>(Letesszük a koszorút is), lelkünk emlékezik sírva.
r>A kis gyertyalángot szeretném neked megvédeni, óvni.
r>Halottaim iránti szeretettel óvni, körbe vonni…
r>
r>Már talán, elkorhadt koporsód lent, sír-csend mélyében…
r>Neked már megszállottság, ott maradni... föld mélyében?
r>
r>Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
r>És biz' az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot.
r>Mikor elindultam haza, a talpam alatt ropogtak a levelek,
r>Éreztem a sündörgő, átkozott halált… még maradtak kint emberek…
r>*
r>Bizton tovább élsz,
r>Én lelkemben… örökké.
r>Rád, emlékezek…
r>
r>Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József
r>
Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak
r>A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak.
r>A fények, leégett mécsesek felett lebegnek.
r>Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek.
r>Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek,
r>Akkor jön még hidege novemberi télnek.
r>
r>Sok-sok csillag pompázik a ritkásan felhős égen,
r>A sok csillagfény sírokra ereszkedik merészen…
r>Csillogva ezüstben, nevetve káprázik fényesen.
r>
r>A búvár örök álomba merül,
r>Egyszer koldus jobblétre szenderül...
r>Kertész a paradicsomba kerül.
r>
r>Az én rokonaim mások voltak nem, mint ezek, sem matrózok,
r>Mégis ők lettek, az örök nyugalom tengerére hajózók,
r>És mint örökös bérlők lettek, örökös otthonra lelt lakók.
r>
r>Változok én is, más vagyok, mint tegnap voltam,
r>Holnapra változok, más leszek, mint ma voltam!
r>De most bennem van a fájdalom, és a hiányérzés,
r>De nincs fellebbezés, olyan, mint bírósági végzés.
r>
r>Nekünk, most más világunk van, más a te helyed,
r>Megy az idő… Majd fogunk találkozni veled.
r>Ősz olyan, nagyon álnok, néz minket és csak nevet, nevet,
r>Mint sütire a porcukrot, szitálja esőpermetet.
r>
r>Sok-sok emlék a lelkemben simogat...
r>Krémszínűen édes, lélek szirmokat.
r>
r>Esteledik, levegő hűl, betakar őszi alkonyat,
r>Aztán ősz talán játékból, de lesöpri a lombokat.
r>Természet meg némán tűri, terjedéshez mutat utat.
r>
r>A létünk még van, temetőben, mécses fényben kőangyalok,
r>Hideg, csiszolt gránit sírok felett, szálldosnak az angyalok.
r>
r>Barnás arany és rőt vörös... gyűröttek a falevelek,
r>Szálldogálnak és beterítik füvesített részeket.
r>A gyertyafény és a kereszt árnyéka nem hazudik,
r>Élet-halál belőle teljesen kitárulkozik,
r>
r>Köd ilyenkor ősszel leszáll az összes sírra,
r>Rétekre, erdőben, összes bokorra, fára…
r>Végül is, minek kell ide virág, minek a mécses fény,
r>Várom néha, hogy hazatérj… de már Te magad vagy a fény…
r>
r>Vecsés, 2014. október 8. -Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúban…
r>
r>Elveszett élet,
r>Élőt, magányra ítélt.
r>Új jövőkép kell!
r>*
r>Tűzből parázs lett,
r>Parázs meg, hűl hamuvá.
r>Fahasáb szikra?
r>*
r>Felszabadító
r>Had nincs, ima sem segít.
r>Elmúlás véges…
r>*
r>Ne szégyelld, ha fáj,
r>Könnyek kikéredzkednek…
r>Ne kerüld magad!
r>*
r>Por-hamu lélek,
r>Saját betonkriptában…
r>Csendesült vágyak.
r>*
r>Élet, monoton,
r>Rohanvást elsorvadás.
r>Tüzek, már kinek?
r>*
r>Élet keserű,
r>Még a jók is elmennek.
r>Társas magányok.
r>*
r>Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre,
r>Halottak napja az emlékezésnek ideje…
r>Terítsd be fényeddel az összes sírhantot,
r>Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot.
r>*
r>Pergő gondolat!
r>Márványról jön a visszhang…
r>Válasz már nincsen.
r>*
r>Zokogó bús szív,
r>Kőkemény kilátások…
r>Jó, már sohse lesz.
r>*
r>Remény érzése
r>Fényt és meleget nem ad…
r>Hamu is kihűl.
r>*
r>Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély,
r>Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély.
r>Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély…
r>*
r>Lépteknek nyoma
r>Van avarban. Szétfújva.
r>Gyertyafény ragyog.
r>*
r>Ünnep, jövőre,
r>Hogy ismét ideülünk.
r>Ha még lesz élet!
r>
r>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József
r>
