Idő 
Értékelés 
Értékelés Többünk is a temetőben, rossz, korhadó padon ücsörög,
r>A halál lehelete szúrós, sebzett lelkekben dübörög,
r>Tekintetünk a már régen, szintén korhadt fejfákra révedt,
r>Sok ember a temetőben neszez…emlék fejfába vésett…
r>
r>Virággal, gyertyával jól beborított sírhantok,
r>Körötte emlékező, beszélgető rokonok.
r>Közben meg látom, mint télen a nagy hópihe,
r>Megállás nélkül… úgy hull a fák sok levele
r>
r>Hűen szeretett halottaink emléknapján
r>A temetőnek régen korhadt, szálkás padján
r>Ücsörgés közben a vad szél kacagva feltámad, hajamba túr.
r>Őt nem érdekli a bánatom, úgy viselkedik, mint egy kegyúr.
r>
r>Avardombokat kell kerülgetni, a másik sírhoz megyünk,
r>Közben temető megtelik, gyertyák gyúlnak, mi is így teszünk.
r>Sok-sok mécsest és gyertyát gyújtunk szeretteinkért… érettük,
r>Világosságot ezzel neki és magunknak meg teremtünk.
r>
r>Ősz van már, a levelek meg repkednek, mint pillangók
r>Mohás sírkövek alatt laknak… az örök álmodók.
r>Kezdi bántani a szemem a sötétedés, a szürkület,
r>Felismerem, hogy megint itt vagyok… ez keserves döbbenet.
r>
r>A halál kín-korbácsa egy élőt sem kímél.
r>Ami őszerinte nekünk jár, annyit kimér!
r>A hideg márvány előttem valóság, arcomat könny hegyek borítják.
r>Maradt az elhallgatott szó, a sós könnyek… szélben elalszanak gyertyák.
r>
r>A temető simogatóan mókás sok és aprócska, kis füstjeit,
r>Fenyővel vegyes illatát orromba szívom… bánatosan mámorít.
r>Csillagként világít a milliónyi gyertya és mécses lángja,
r>Esti sötétben az eget, a mindenséget… úgy beragyogja.
r>
r>Jöjj éjszaka, temetőt takard be félelmetes köpenyeddel
r>És a jótékony sötét minden embert és síremléket elnyel…
r>
r>Már hazaértem, de még a temető-dallamot hallom az éjen át,
r>A nyitott ablakon viszi fel az egekbe lelkem-szívem sóhaját.
r>
r>Vecsés, 2013. október 1. -Kustra Ferenc József
r>
Rozsdamarta az
r>Idő, fény ravatalán.
r>Árnyak hosszabbak.
r>*
r>Mohás kőkereszt,
r>Rajta krizantém csokor.
r>Lassú hervadás...
r>*
r>Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
r>Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…
r>
r>Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
r>Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
r>És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
r>*
r>Virágtengerben
r>Gyertya és mécses lobog.
r>Lelket világít.
r>*
r>Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
r>Abban is nehezen szinte térdig járva…
r>A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
r>*
r>Virágcsokroknak
r>Garmada, díszítőleg.
r>Lobogó lángok…
r>*
r>Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
r>Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
r>Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
r>Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
r>Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
r>Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…
r>
r>Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
r>Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
r>*
r>Haldokló levél
r>Indul társai után.
r>Hajnalban már fagy.
r>*
r>Lépő láb alatt,
r>Halott levelek élnek.
r>Bokor, átlátszó.
r>
r>Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…
r>
Porból valánk és porrá leszünk?
r>Porrá lesz a földi porhüvelyünk…
r>Mi még csak valánk, de meddig?
r>Szeretteink, már nem újrakezdik.
r>
r>Sírkertnek hívják a lakhelyüket
r>Ott lelték meg végső nyughelyüket.
r>Szeretteinkről szólok, emlékezésül,
r>Könnyes szemmel emlékezünk, keményül.
r>
r>Szeretteink már itt laknak, véglegesen,
r>Itt is maradnak, most már ténylegesen.
r>Így mi járunk hozzájuk, halottak napján,
r>És év közben is, többször néha napján.
r>
r>Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja,
r>Melegségével a sírhalmot beborítja.
r>Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát,
r>Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát.
r>
r>Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol,
r>Szeretetteljes emlékezés egybelakatol.
r>Szüleink és nagyszüleink, a rokonok
r>Itt nyugszanak, várnak minket a barátok.
r>
r>Számunkra megmaradnak már ilyennek,
r>Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek.
r>Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak
r>Szívünkben, szeretettel megmaradtak.
r>
r>Engem még neveltek a nagyszüleim is,
r>Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is.
r>Ők is még élnek, itt vannak velem,
r>Emlékükből a sok erőt, bajban merítem.
r>
r>Szüleim is régen elmentek, haragban haltak,
r>Ez maradt, emlékemben így maradtak.
r>Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam,
r>Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam.
r>
r>Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben,
r>Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben.
r>Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök,
r>Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök.
r>
r>Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott,
r>Szeretett halottaink lakhelye csinosodott.
r>Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk,
r>Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk.
r>
r>Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József
r>
Halottak napja
r>
r>Halottak napja.
r>Virágeső sírokon.
r>A hűvös, derűs.
r>*
r>Semmivé lett lét…
r>Kopasz gallyra veréb száll.
r>Szomorún gubbaszt.
r>*
r>Harc a tegnapért,
r>Már hűlő levegőben.
r>Összetört álmok.
r>*
r>Lomb elmúlása…
r>Halála más időké…
r>Idősuhanás.
r>*
r>Csendülő gyászdal,
r>Gyertyaláng-surrogásban.
r>Széltől, lengedez.
r>*
r>Mécsesek lángja
r>Fenntartja az elmúlást.
r>Lángban… holt lelkek.
r>*
r>Színek elmúlnak,
r>Illatok fanyarabbak.
r>Síron, hervadás…
r>*
r>Hideg sírkövek.
r>Krizantémok, koszorúk…
r>Ódon pad, szálkás…
r>*
r>Itt az elmúlás…
r>Hulló levél távozik.
r>Örökre megy el.
r>*
r>Mécses fény lobban,
r>Szeretetet közvetít.
r>Sárga, meleg-tűz.
r>*
r>Kis sárga lángban
r>Lobog őseink lelke.
r>Szellő elfújja…
r>*
r>Sejtelmes fények
r>Éjszakai sírkertben.
r>Szellemvonulás?
r>
r>Vecsés, 2010. október 15. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.
r>
Mézszerű köd az ősz sajátja…
r>
r>(Oximoronban, önrímben)
r>Selymesen, kőrül ölelőn folyik a mézszerű köd, sapkámtól a cipőmig,
r>Nedvesen nem ragad, de ha vizes… Vágyom a szárazra, végig a cipőmig!
r>Ha mézszerű lenne: kezdném lenyalogatni magam egészem a cipőmig.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat,
r>A sok – mézszerű köddel takart- nyálkás kő, mint egy harcoló alakulat…
r>Nyárt siratva, magas sziklák között zergeként menekülő az öntudat.
r>
r>(Oximoronban)
r>Vastagodott a por a tavaszi-nyári ágakon, befedte porvihar nyáron,
r>De közben ideérve megjött az ősz... nyárt nem bánón, mázszerű köd csüng az ágon…
r>
r>Vecsés, 2021. szeptember 29. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
