Idő 
Értékelés 
Értékelés Cél nélkül vándorlónak talán békésen nyájas az arca,
r>De, ha ránézel orcájára, gonosz vigyor ülhet rajta.
r>Éjszaka a párnámon, éber lelkem oly’ bús, bánatos,
r>Mindenek cikáznak az agyamba… bolond gondolatos.
r>
r>Jaj, de nem érzi az eszem, hogy fekete a kedvem
r>Várom, hogy majd kitisztul gondolatim. Ezt, remélem.
r>Szerte szétszórt életem, talán így lehetne nyugodt.
r>Ne járjak úgy, mint ki százért nyúl, de egyet sem fogott.
r>
r>Nyári nap már nem képes, tavaszi magasságán ragyogni,
r>Nekem is, csak míg élek van időm dolgaim elvégezni.
r>
r>Hisszük vagy sem, haláli téboly az életünk,
r>Rossz döntéssel, koppanva földet is érhetünk.
r>Döcög, avagy vadul-örülten hajt veled a szekér,
r>Előbb-utóbb élted, halálos sóhajjal földet ér!
r>
r>Vecsés, 2014. április 4. - Kustra Ferenc József
r>
Hétköznapi pszichológia
r>
r>(Bokorrímes)
r>Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
r>Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
r>A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!
r>
r>Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
r>Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
r>Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.
r>
r>Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
r>De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
r>Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.
r>
r>(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
r>Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
r>Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
r>Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!
r>
r>Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József
r>
Korom haladtával már belátom,
r>Sok embernek ezen a vad világon,
r>Nincsen remény és nincsen boldogság,
r>Megnyugvást nem hoz, csak túlvilág…
r>
r>Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
r>
Szigorú és mély a téli erdő,
r>A hó, mint nap, vakítóan ragyog.
r>A ragyogása mélyről feltörő…
r>Oly szép látvány, hogy ember csak gagyog.
r>
r>Autónk lágyan, suhanva siklik,
r>Fák között a kemény, jeges úton.
r>A mély, rettenetes erdő játszik,
r>Hallom… gumik gördülnek surrogón.
r>
r>Az erdő egyre sűrűbb és nagyobb…
r>Eltört fa áll derékig a hóban,
r>De most már úgy látszik, megyünk ki… jobb!
r>Erdő Isten néz ránk… bocsátóan.
r>
r>Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
r>
Rian fejemben a fagyott sejttömeg.r>A puszta szeretetből katasztrófar>Épül, véres agyam vár parancsszóra.r>Analízál majd kételyt szór a löveg.r>r>Eddig jó lélek hordozója voltam,r>Mégis elönt a tengernyi aljasság.r>Pillanat tört e reám, mint balgaságr>Vagy a pillanatba magam tapostam?r>r>Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.r>Mindig is ott volt a mezsgye, amin túlr>Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.r>Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.r>r>Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.r>Igaz jót kerestem, szépet találtam.r>Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,r>Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.r>r>Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.r>Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
