Idő 
Értékelés 
Értékelés A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros.
r>
r>Villám szabdalja,
r>Földig lógó felhőket.
r>Szinte világít.
r>Vészjóslón fúj dühös szél,
r>Romboló vihar eszmél.
r>*
r>Már, tornyosulnak
r>A vastag esőfelhők.
r>Villámlik, dörög.
r>Sűrű felhők vonulnak,
r>Villám szárnyak villognak.
r>*
r>Vészterhes felhők,
r>Nagyon-nagy esőt hoznak.
r>Villám cikázás.
r>Ég dörög, nagy a robaj,
r>Nagy vészt jósol a moraj.
r>*
r>Villámot cserdít
r>Borús estén a vihar.
r>Csillagfény alszik.
r>Szelek felhőket űznek,
r>Csillagok égről tűnnek.
r>*
r>Mesebeli vár
r>Az égbolton, felhőkből.
r>Sokágú villám.
r>A felhőtorony dísze,
r>Mennykő fényes írisze.
r>*
r>Mohás várfalak
r>Sötét éjjel, csak áznak.
r>Villám világít.
r>Könyörtelenül esik
r>Sok érték kárba veszik.
r>*
r>Zuhatag indul
r>Sűrű, vastag felhőből.
r>Sokágú villám.
r>Felhőcsapok megnyílnak
r>Villám szikrák csillannak.
r>*
r>Villám, alászáll,
r>Üvöltve lesz zivatar!
r>Égzengés, morog.
r>Hideg, meleg összecsap,
r>Nagy dörgés, villám lecsap.
r>*
r>Hevesen zuhog
r>Viharfelhők jó része!
r>Füstölő villám.
r>Nagy lárma, eső szakad,
r>A fények kardja arat.
r>*
r>Villám, lecsapott,
r>Záporeső lezúdult.
r>Nyöszörgő fasor.
r>Zöld ágak töredeznek,
r>A száraz fák kidőlnek.
r>*
r>Áztató könnyek
r>Lehullanak az égből.
r>Sokágú villám.
r>Felhők terhe túl nehéz,
r>Köztük villám fényt recéz.
r>*
r>Villám csattan és
r>Üvöltve kel zivatar.
r>Felhők elfogynak.
r>Robaj, lárma elcsitul,
r>Égboltozat kitisztul.
r>
r>Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 29. – Kustra Ferenc – a haiku -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Égiháború”.
r>
A holdfényt, TANQ –ban örökítette meg a szerzőpáros…
r>
r>Öreg Hold aluszik,
r>Napsütésben semmit sem lát.
r>Most még, napfény az úr!
r>Kedvesem a Nap, alant jár,
r>Ásítva szívem estre vár.
r>*
r>Este olyan derűs,
r>Felhő nincs, meleg még maradt.
r>De, már Hold is látszik.
r>Nyári est meleget áraszt,
r>Sarlóm ezüstös fényt fakaszt.
r>*
r>Jól beesteledett.
r>Tóban víz, kissé hullámzik.
r>Szép holdfényárnyékok.
r>Sugaram tó vizén siklik,
r>Árnyékom tovalopódzik.
r>*
r>Magányos és sötét
r>Az éjszaka, holdsugárral.
r>Izzadós lett… este.
r>Felhő eltakarja arcom,
r>Harcolok, izzok, nem hagyom.
r>*
r>Holdfény sugara, csak
r>Úgy befesti a kerteket.
r>Halk-halvány árnyékok.
r>Ezüstport szerteszét hintek,
r>Kertek ezüst-kékek lesznek.
r>*
r>Az éjjeli holdfény,
r>Az erdőbe bekukucskál.
r>Holdsütötte tájak.
r>Fénylábam erdőkig nyúlik,
r>Faágon bagoly ocsúdik.
r>*
r>Egy gyors hullócsillag
r>Nagy huncutul, csak elrohan.
r>Hold, meg ezüsttel fest…
r>Kishúgom mellettem suhan,
r>Csak tudhatnám hová rohan?
r>*
r>Fűtenger özöne,
r>A holdfényben úszó tájban.
r>Vaddisznó már fekszik.
r>A mezőt csillámmal hintem,
r>Füvét harmattal díszítem.
r>*
r>Fénylők a csillagok
r>És patakban türköződnek.
r>Holdsarló is látszik.
r>Ezer kistestvérem úszik
r>Tótükrén, árnyékuk látszik.
r>*
r>Ég türkizkékes volt…
r>Hold, ezüsttel átfestette.
r>Felhők, most nincsenek.
r>Derűs éjben hátam mögött
r>Végtelen kékkel, ügyködök.
r>*
r>Öreg Hold csak ballag,
r>Mint létnek harmóniája.
r>Sok-sok ezüst fényt szór.
r>Jó itt fenn, csak szépet tenni.
r>Késő, búcsút kel inteni.
r>*
r>Kezd már pironkodni
r>A hajnal, csendesen ébred.
r>Holdfátyol, eltűnik.
r>Elfáradtam, el kell mennem,
r>Ébred kedvesem... Reményem.
r>
r>Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Hold voltam egy nyári éjjen”
r>
Az életről, versben és apevában írt a szerzőpáros…
r>
r>Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
r>Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
r>Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
r>Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…
r>
r>Egy
r>Esélyt
r>Kaptunk rég.
r>Hagytam kárba
r>Veszni. Harc nélkül.
r>*
r>Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
r>És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
r>A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
r>És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.
r>
r>Az
r>Élet
r>Értékes,
r>Későn vettük
r>Észre mennyit ér.
r>*
r>Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
r>De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
r>Mondd, miért?
r>Mond, kiért?
r>
r>Hát
r>Vigyázz,
r>Hogyan élsz,
r>Gyorsan elmúlik.
r>Nem lesz több esély.
r>*
r>Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
r>Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
r>Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt.
r>A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.
r>
r>Tedd,
r>Amit
r>Épp kívánsz,
r>Élj szabadon.
r>Boldog lehetsz még!
r>*
r>Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
r>Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt, elszálltál.
r>Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
r>Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
r>Minden nap este, lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
r>Reggel meg együtt ébredünk, de nappal bánatban bővelkedik.
r>
r>Rám,
r>Figyelj!
r>Csak egyszer
r>Mondom neked.
r>Élj, szeress, míg élsz!
r>*
r>Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
r>Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
r>Én egyedül álmodok,
r>Csak utánad vágyódok…
r>
r>Nem
r>Bánod
r>Meg biztos.
r>Ígérem most.
r>Szeress mindvégig
r>
r>Vecsés, 2015. február 2. - Szabadka, 2017. május 4. - Kustra Ferenc József- A verset én írtam, közé az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címet kaptak: „Rövid az élet”.
r>
A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros
r>
r>Hajnali fénysugár,
r>Ablakomon bekandikál.
r>Derűs nap ránk virrad.
r>Volt… micsoda ravasz tavasz!
r>Hír volt: hegyekben még havaz!
r>*
r>Meztelen ágakon
r>Napsugár rügyet csalogat.
r>Csodaszép kikelet!
r>Pedig most volt, kemény telünk,
r>Hogy vége, örömélményünk!
r>*
r>Zöldbe borult határ,
r>Zsenge búzát szellő ringat.
r>Éneklő madarak.
r>Lassan túl vagyunk tavaszon,
r>Már nem csúszkálunk havakon.
r>*
r>Nem kék, mégis tenger,
r>Búzatábla határtalan.
r>Ölelkezzünk benne!
r>Lassan tavasz is elmúlik,
r>Idő is előbbre csúszik!
r>*
r>Tarka-barka mező
r>Szivárványszínbe pompázik.
r>Csupa gyönyörűség.
r>Mezőn, virágok kinyíltak,
r>Fű is vastag, ülni hívnak!
r>*
r>Sokszínű lepkeraj,
r>Hűs harmatcseppen felfrissül.
r>Tovatűnő szépség.
r>Hajnali harmatcseppek már
r>Nincsenek, mentes a határ.
r>*
r>Szorgalmas méhecskék,
r>Zümmögve nektárt gyűjtenek.
r>Méz csordul ajkakon!
r>Légben a lepkék játszanak,
r>Méhek, már nagyon dolgoznak.
r>*
r>Fácántyúk s kakasok
r>Szaporáznak zöld legelőn.
r>Készül a viadal.
r>Állatvilág szaporodik,
r>A jövőben gondolkozik!
r>*
r>Szárnyaló fecskepár
r>Fényes tolla csillog-villog,
r>Nap fénye tündököl.
r>Megjöttek a vándoraink,
r>Utazó hazafijaink!
r>*
r>Villás farkú fecskék
r>Eresz alatt csicseregnek.
r>Készítik a fészket.
r>Nyárelőre új lakosztály
r>Kell… nem alkalmatlan hodály.
r>*
r>Virágzó gyümölcsfák,
r>Virágfürtök, hófehérek.
r>Menyasszonykoszorú.
r>Magyar fa nyílik már, akác!
r>Gyalogakác és gömbakác.
r>*
r>Sárga korong hinti
r>Gyógyító, éltető fényét.
r>Ébredj univerzum!
r>Napmeleg, lassan már nyári.
r>Nap, sárga sugarát hinti!
r>
r>Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
r>A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
r>De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
r>
r>Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
r>Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
r>Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
r>
r>Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
r>Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
r>
r>Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
r>Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
r>Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
r>Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
r>
r>A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
r>Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
r>A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
r>Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
r>
r>Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
r>És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
r>Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
r>Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
r>Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
r>Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
r>
r>Te most a mocsaradon vergődsz által,
r>Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
r>De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
r>
r>A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
r>De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
r>Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
r>Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
r>
r>Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
r>Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
r>A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
r>Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
r>A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
r>Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
r>
r>Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
r>Fény talán már nem is éri el az elméd.
r>Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
r>A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
r>Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
r>És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
r>Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
r>Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
r>
r>Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
r>Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
r>Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
r>Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
r>Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
r>Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
r>
r>Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
r>Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
r>Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
r>Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
r>Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
r>Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
r>
r>Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
r>Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
r>Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
r>Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
r>
r>Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
r>Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
r>*
r>(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
r>Azért függeszted magad,
r>Mert szerinted jól érezd magad.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy te egy függő,
r>Mert, mint írtam, te sem érted magad.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy vesző’… függő,
r>Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy Te eltérő,
r>Mert ettől várod sorsjavulást…
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy így megélő
r>Sorsoddal szemben… hiszel másban.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy nyakig lápban,
r>Mert a vágyott sors, mocsár szava!
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért készülsz elveszni,
r>Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
r>Akkor most… mi van?
r>
r>Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
r>
