Idő 
Értékelés 
Értékelés Elsompolygott évekr>Nap nap után,r>mint szégyellős kutyám,r>ha „rossz fát tett a tűzre”,r>fejét lehajtva sompolyog,r>vissza-visszapillantva rámr>(bocsánatomat várja tán…)r>Úgy nézek én is vissza – vissza,r>eltűnt évekre ráhajolva,r>szégyenkezőn, fejem lehajtva,r>- bocsánatkérő alázattal - r>nem feledt vétkek súlyát hordva…r>Ha éber éjszakák hevében,r>rám tört emlékek sűrűjében,r>- életem értelmét kutatva -r>akaratlan tekintek vissza,r>nyomaszt bukások sokasága…r>Lét- korlátban még kapaszkodva,r>mégis egyre csak bukdácsolva,r>szégyenkezőn, így kutya-módra,r>- egy tiszta józan pillanatban,r>e bús tavaszi kábulatban -r>fáradt agyam megállapítja:r>Jaj, hiába! Minden hiába!r>Elsompolyogtak éveim!r> És nincsenek rá érveim.
Boldog „öregség”r>A boldogság egy csodás érzelem.r>Ki miért boldog? Nincs arra értelem!r>De idős, s agg korban lehet-e boldogság?r> - Ha szeretet ölel, törődés és jóság!r>Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,r>és benne a lélek szüntelen örvendez.r>Míg a puha béke naponta rád árad,r>áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.r>És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,r>finom öleléssel lágyan átkarolnak…r>Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,r>mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.r>Találd meg magadban az örömök okát,r>mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.r>Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,r>gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.r>Kevéske igénnyel légy megelégedett…r>S áraszd mindenkire Te a szereteted!r>Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,r>rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.r>Hiszen elég néked az Isten kegyelme,r>ha általa megvan a szíved „fegyelme”…r>Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,r>csak csillog a szemed, mint a fény-sugallatr>az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,r>boldogan fogadni kell akarat, s szándék.r>Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!r>Langyos a napsugár, s csodás a természet!r>Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,r>és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!
Szép az őszi színvilág is de, szürkébe csendesül,
r>A vérző világ, az élőkkel ellehetetlenül…
r>Ki már elment, ott is marad, immár menthetetlenül.
r>
r>A haldokló lélek egy lassan szunnyadó parázs,
r>Megjön halál… ami életkioltó és nem más.
r>Sírodon látom a szép krizantémok fájdalmát,
r>Én csak ülök, itt senki nem tudja akaratát…
r>
r>Itt as sírkertben, sok borostyán átöleli fekhelyeket,
r>Lehet, hogy ők vigyáznak, őrzik a szépséges, holt lelkeket!
r>
r>Ki meghalt, hiányzik, megsirattuk és eltemettük,
r>Sírjára, szép márvány síremléket, koszorút vettünk.
r>Elmúltak a régi évek, lassan mi is öregszünk…
r>
r>Régen megholt, régi sírköve már, kissé töredezett,
r>Ismertem, a gazdája boldog is volt és lelkendezett,
r>De már nincs, lelke neki is elmúlásba feledkezett.
r>
r>Elmúltak az évek, itt most bősz őszi szél, rohamoz, fúj,
r>Igyekszem, nem tudok ellenállni neki... kabátostul.
r>Arcomról csak nem mállik le a bánat…
r>Nézem a sírkerti meztelen fákat…
r>Árva a szívem, dobog, vágyik haza,
r>Lelkem, megnyugszik-e? Nem tudom, soha.
r>
r>Vecsés, 2016. július 24. -Kustra Ferenc József
r>
Tőle, nem lehet elégszer elbúcsúzni…
r>
r>Ma már, ha húzzák, harangok zúgnak…
r>Temetőben ők éppen, hogy búgnak…
r>
r>Akkor régen személyesen is el kellett volna búcsúzni,
r>De nem volt engedélyünk, hogy menjünk kórházba látogatni…
r>Nagyon-nagyon, még meg kelt' volna ölelni,
r>És akár a kezét többször megcsókolni…
r>
r>Ő csak itt hagyott, elment, semmi búcsú nélkül,
r>De miért volt ilyen fontos, fékeveszettül…
r>Hiányban vagyunk,
r>Téged még várunk…
r>
r>Búgnak most is a harangok… szinte már szüntelen,
r>Bánatos vagyok a sírodnál, megsemmisülten…
r>
r>Vecsés, 2016. február 29. – Kustra Ferenc József – Orvos volt, egészen közeli rokonom és életem egyik legokosabb embere… sőt: TANÍTÓ MESTEREM. (meghalt: 2000. -ben vérmérgezésben!)
r>
Az én időmben nem volt sok minden,r>zsír meg kenyér volt csak az asztalon,r>nem volt mindennap megterítve,r>csak vasárnap, s ünnepnapokon.r>r>Nem volt olyan sok drága játék,r>csak szabadban töltött nappalok,r>s szalmavárakat építettünk,r>amíg az este ásított.r>r>Csupasz lábakkal ugrándoztunkr>a félig levágott torzsokon,r>egészen addig, amíg a tarlór>perzselő füstje fölcsapott.r>r>Felcsendült dallam szállt a szélben,r>vidám, jókedvű kacajok,r>gyöngyöző hangja messze szállottr>átsuhanva az ugaron.r>r>r>Ma is emlékszem minden percre!r>Az volt a legszebb korszakom,r>ott, az aranyló búzatáblákr>között eltöltött hónapok.r>r>Elszállt az idő. Gépek jöttek.r>A tarló hangja most oly üres,r>nem hallik többé gyermekdallam,r>csak üresen kongó néma csend.r>r>Mégis: oly gyakran visszacsendülr>a dallam, mi akkor elveszett,r>hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,r>de olyan jó, mikor feldereng.
