Idő 
Értékelés 
Értékelés Emlékszel? Ott, a dús lombú fák közt,r>ott mondtad először mennyire szeretsz!r>Ott öleltél át remegő karokkal,r>s tanúink voltak a hulló levelek.r>Oly szépnek láttam az őszülő erdőt,r>az arany barnába fordult színeket,r>mint a belőlünk áradó érzést,r>melytől mindenünk újjászületett.r>Emlékszem: milyen boldogan mondtad,r>hogy csak én leszek mindened,r> karjaid között megcsitulvar>elhittem azt, hogy így lehet.r>Aztán valahogy megváltoztál,r>mint a dércsípte levelek,r>melyek fagyosan földre hullvar>eltaszítják a meleget.r>És most hirtelen lehullt a hályogr>szememről, s tudtam: tévedek!r>Amit láttam, csak délibáb volt,r>nem az vagy, akit szeretek.r>Már ne mondj semmit. Hiába szólnál!r>Nem tudnék hinni már neked!r>Bennem most olyan fagyos lett minden,r>mint a dér csípte levelek.
Most valahogy egész másképp fog a tollam,r>kuszán írt betűm is sokkal ékesebb,r>mint máskor, hiszen most jó anyámhoz írok,r>ki minden percében értem létezett.r>r>Virrasztott mellettem mikor beteg voltam,r>oly sok estén, és annyi éjjelen,r>mint őrző angyal, bár láttam: sokszor fáradt,r>s szebbnél szebb meséket mondott énnekem.r>r>Úgy írtam le a legelső betűket,r>hogy az Ő kezei fogták tollamat,r>s az első könyv, melyet közösen olvastunk,r>ma is a legszebb emlékem maradt.r>r>Úgy indított útnak, olyan féltő szívvel,r>s hogy könnyebbé tegye választott utam,r>ezernyi apró jó tanácsot advar>segített elérni minden álmomat.r>r>Elmúlt az idő. Már elszálltak az évek,r>és ha álmaimból semmi sem maradt,r>Ő akkor is ott volt, utolsó mentsvárként,r>oly sokszor enyhítve minden gondomat.r>r>Ma is úgy vár, és elgyöngült kezévelr>úgy simítja meg sápadt arcomat,r>oly féltve, mint a legdrágábbik kincset,r>mit selyembe vonva zárva tartanak.r>r>Édesanyám! Most én, őrizlek téged,r>kezemben tartva reszkető kezed,r>s imádkozom: e múló földi létbenr>Isten sokáig tartson meg nekem.
Én úgy képzeltem el a földi létem,r>hogy veled töltöm el minden percemet,r>tűző napban, és esti sötétségben,r>jóban és rosszban melletted leszek.r>r>Ha fáradt lennél, én leszek puha párnád,r>hogy énreám hajthasd álomra fejed,r>ha a hideg ráz, reszketsz, és fázol,r>akkor majd meleg paplanod leszek.r>r>Mikor bántanak, és sírni volna, kedvedr>vállamon sírd ki minden könnyedet,r>s szemeidről majd gyöngéd érintésselr>én töröljem le gyöngyház könnyedet.r>r>Én úgy képzeltem el, hogy minden éjjelr>veled alszom, és veled ébredek,r>akkor is, mikor sűrű köd szitál már,r>s hidegétől a hajad szürke lesz.r>r>Én úgy képzeltem el, de minden más lett,r>úgy sodródtál el, olyan hirtelen,r>mint ahogyan a megáradt folyóvízr>messzire viszi a törmelékeket.r>r>Most is csak sodródsz, úgy, ahogy én is,r>mégis tudom, hogy egyszer vége lesz,r>visszajössz, hiszen nem bírod sokáigr>nélkülem ezt a kóbor életet.
Valóság voltál, s álomba hulltál,r>mely felsejlik késő éjjelen,r>mint a szememből gyöngyöző cseppek,r>amikor terád emlékezem.r>Fáradt szememmel kutatlak egyre,r>helyed kihűlt, s már oly hideg,r>mint a zord téli éjszakábanr>fehéren hulló hópehely.r>Valóság voltál, s álomba hulltál,r>mint a rám törő éji csend,r>melytől e döbbent némaságbanr>furcsán hangzik fel lélegzetem.r>Valóság voltál, s álomba hulltál,r>melyből kilépni nem merek,r>lelkem itt maradt bilincsbe zárva,r>melynek a kulcsát nem lelem.r>S mégis: reszkető kezeimmelr>olyan erősen szétvetem,r>hogy zörögve hull le minden láncom,r>mely szabadulni nem engedett.r>Most itt vagyok. Erősen, bátran,r>túllépve annyi mindenen,r>s bármi is történt, nem érdekel már,r>és csak a szépre emlékezem.
Azt, hogy mit érzel, senki sem tudja,r>hiszen oly mélyre senki sem lát,r>amilyen mélyen magadba rejtedr>fájdalmad, amely annyira bánt.r>r>Csak aki olyan féltve tud szeretni,r>hogy szívében minden halk dobbanásr>hozzád száll némán, akár a sóhaj,r>amely oly halkan tör fel ajakán.r>r>Ő tudja csak, hogy mennyire szenvedsz,r>s mosolyod mögött, mint mély forradás,r>ott tátong, amit magadba rejtesz,r>és ő már nem tud vigyázni rád.r>r>r>Bárhogy mondaná, nem, értenéd meg,r>anyai szíve mennyire fáj,r>s legjobban talán épp attól szenved,r>hogy nem tud adni semmit se már.r>r>A távolság néha ékeket képez,r>mely olyan törékeny, mint egy pohár,r>össze törhet egy halk koccanással,r>s megsebez, mint egy üvegszilánk.r>r>Ne engedd el! És maradjon mindigr>számára jó szó, és vigasztalás,r>hisz az egyetlen ezen a földön,r>akire számíthatsz, bármi is vár.
