Idő 
Értékelés 
Értékelés Üzenek nektek... túlvilágról,
r>Az avar rothadó aljáról…
r>
r>Rothadó illat
r>Száll mezőn, csiklandozva.
r>Tar cseresznyefa.
r>*
r>Többen is össze vagyunk már taposva,
r>Most ránk lépett egy hízott disznó talpa.
r>
r>Talp alatti lét
r>Csökkenti aktivitást.
r>Lesz majd új élet.
r>*
r>Olyan kicsike voltam én,
r>Szüleimet sajnálom én,
r>Őket tavaly leverték a dióverő karóval,
r>Aztán elmentek a füst alakú légi hajóval.
r>
r>Diófa lombja
r>Sárgulva, elbúcsúzik.
r>Reggel, dér lepi
r>*
r>Testvéreim is itt vannak velem valahol,
r>De elvesztettük egymást, míg szálltunk a fáról.
r>
r>Vérpiros levél
r>Üde színfolt, múlásban.
r>Eredményt nem hoz.
r>*
r>A révész meg csak átengedett a légen,
r>Öreg már ő is, baksist nem kért, mint régen.
r>
r>Tangozó levél,
r>Szerelmetesen? Mélybe…
r>Visszaút nincsen.
r>*
r>Beködölt szívvel megyünk lefele a szivárványos avarba,
r>Mily’ szép is lenne, ha nem az utolsó volna az életútba.
r>
r>Elfárad, rőtes
r>Levél, már aludni tér.
r>Alá hintázás.
r>*
r>Felettünk, porzó ködhomály látszik a csillagfényben,
r>Mi meg csak egyre jobban múlunk a lidérces éjben.
r>
r>Szomorkás múlás,
r>Felhők alatt, terjedőn.
r>Álom, táncot rop.
r>*
r>Kilesek, látom fent vonuló, károgó varjú hadakat,
r>Úgy tűnik, hogy az Isten másképp bírálja el madarakat.
r>
r>Vándormadarak
r>Sehol laknak. Utazók.
r>Ahol idő jobb.
r>*
r>A szél kacskaringósan szaladgál felettünk,
r>És ez már sok! Fájva fázik a fonnyadt testünk.
r>
r>Krizantém csokrok,
r>Még élnek, virágoznak.
r>Elmúló világ.
r>*
r>Testeinkre az elmúlás vég-palástja terül,
r>Életelőadásnak vége, függöny belendül.
r>
r>Aranyszín levél,
r>Keveredik fonnyadttal.
r>Közös elmúlás.
r>*
r>Felettünk szomorúan táncol egy fűz,
r>Álmokat belőle, szél messzire űz…
r>
r>Álmok elúsznak,
r>Természet, aludni megy.
r>Élet is lejár…
r>*
r>Temetőben megújhodást várva, zörgő csontváz ül egyedül,
r>De neki már csak a múlt zenekara, nyekeregve hegedül.
r>
r>Holtaknak hangját
r>Hordja a megvadult szél.
r>Reggel, ködpára.
r>
r>Vecsés, 2015. november 3. - Kustra Ferenc József- íródott: versben és eredeti Basho féle haikuban…
r>
Pislákoló kicsi fények árnyjátékát nézem,
r>Az arcod vonásait szeretettel felidézem,
r>Lefolynak a gyertyák és elfogynak az életek,
r>A kis gyertyafüst száll, de fájdalmaink élesek.
r>
r>A gyertyák is majd csonkig égnek
r>Szívemben fájnak az emlékek.
r>Téged már nem hív a létnek szép szava,
r>Befogadott az ég csillagos tava.
r>
r>Az ősi hitű gyertyaláng rívón
r>Pislákol, látom megannyi síron.
r>Búsan sírdogál az őszi szél,
r>Ő minden évben sokat megél.
r>
r>Tudom, egy jó óra hátra sose ballag.
r>De nekünk élnünk kell tovább, ez nem maszlag...
r>A temetőben örök őr a nyugalom,
r>És ilyenkor, mindig kitör a fájdalom...
r>A temetői apró mécsesek lángja,
r>Olyan, mint az örök szeretet fáklyája...
r>Lépkedek az avarban, a hitem erdejében,
r>És olyan nagyon bízok szeretett erejében!
r>
r>Az én arcomra is írt az idő,
r>Az én utam is csak lefelé nő...
r>A lombok között kujtorog... szellő.
r>
r>Lüktet bennem az összes emlék, zeng az ég,
r>Árnyak sóhajtanak, a mécses serceg még.
r>Jellegzetes gyertyaillat szétoszlik a légben,
r>Elvagyok én a hullámzó szeretet zenében.
r>
r>Nagy, sercegő üszkös kanócnak
r>Égig füstölgő pici csonknak...
r>Köszönet a gyertyalángoknak…
r>
r>A múltért, a jelenért, jövőért,
r>Bűneik, bűnünk bocsánatáért...
r>
r>Elbúcsúzom, elindulok haza, kísér a sok mécses fénye,
r>És míg le nem égnek még-még elkísér a sok-sok gyertya fénye,
r>Éjjelre, meg majd jón, ideér, világit a hold ezüstfénye.
r>
r>Vecsés. 2015. május 3. – Kustra Ferenc József
r>
Átölelkezve ültünk a partonr>mezítláb, mint egy kisgyerek,r>finom szemcséi rám tapadtak,r>s éreztem, milyen jó meleg.r>r>Sóvár szemekkel néztél engem.r>Azt mondtad, őrülten szeretsz,r>s kezembe kulcsolt ujjaiddalr>homokba írtad, hogy szeretsz.r>r>Olyan boldogan bújtam hozzád,r>hiszen te voltál mindenem!r>Már a legelső perctől tudtam:r>boldog csak veled lehetek.r>r>Mégis: úgy sodort el az élet,r>akár egy áradó folyó,r>amely hömpölygő hullámokkalr>tombol, és gátakat lebont.r>r>Ma már nem tudom azt sem, hol vagy,r>de mégis oly kedves nekem,r>minden emlék, hisz hozzád fűzöttr>egy homokba írt szerelem.
Addig szép minden, míg mámorban úszvar>száguldasz, mint egy üstökös,r>amíg nem borul rád az árnyék,r>s nem ül fejedre szürke köd.r>r>Amíg erő van karjaidbanr>s ölelni bír a két kezed,r>addig kell mindent megragadni,r>hiszen semmi sem végtelen.r>r>Addig szabadna mást szeretni,r>amíg érzed, hogy úgy szeret,r>hogy minden hajnali ébredésbenr>te vagy, kit aggódva keres.r>r>Ameddig minden pillantásbanr>érzed: te vagy a mindene,r>s nem akar mást, csak veled lenni,r>akkor érdemli, hogy szeresd.r>r>Amikor nem vonz semmi sem már,r>csak a fájdalmas tegnapokr>gyűlnek köréd halomba hullva,r>s érzed: nincsenek holnapok.r>r>Olyankor kéne elsöpörnir>mindent, mi élni sem hagyott,r>zúgó szélvészként, mely hörögver>végig süvít a balkonon.
Nem ígérem, hogy minden egyes álmomr>hozzám fog szállni minden éjjelen,r>hisz zúzott kövekből építettem újrar>darabokra hullt régi életem.r>Ezer összedőlt régi édes álomr>rezegteti meg minden ízemet,r>romjai közül nehéz szabadulni,r>s ingatag híd, amin hozzád lépkedek.r>Tudom, hogy szeretsz, de oly nehéz hinni,r>hisz más is ígérte forrón, hogy szeret,r>s elhittem néki. Pedig oly hitvány volt, hogyr>egyetlen egy könnyet nem érdemelt.r>Érzem, hogy szeretsz, és megadnál mindent,r>de adj nekem időt, egy keveset,r>amíg levetem hatalmas terhem,r>amelytől lassan meggörnyedek.r>Tudod: szeretlek. Csak annyira másképp.r>Olyan félénken, oly félszegen,r>s nem bírnám ki, hogy megtépett lelkemr>újra csupasz, és sebes legyen.r>Szeretlek. Tudod. És annyira mélyen,r>hogy minden kis ízem beleremeg,r>s nem kérek mást, csak sose engedj el,r>akkor sem, mikor nehéz velem.
