Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életről, versben és apevában írt a szerzőpáros…
r>
r>Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
r>Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
r>Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
r>Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…
r>
r>Egy
r>Esélyt
r>Kaptunk rég.
r>Hagytam kárba
r>Veszni. Harc nélkül.
r>*
r>Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
r>És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
r>A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
r>És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.
r>
r>Az
r>Élet
r>Értékes,
r>Későn vettük
r>Észre mennyit ér.
r>*
r>Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
r>De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
r>Mondd, miért?
r>Mond, kiért?
r>
r>Hát
r>Vigyázz,
r>Hogyan élsz,
r>Gyorsan elmúlik.
r>Nem lesz több esély.
r>*
r>Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
r>Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
r>Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt.
r>A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.
r>
r>Tedd,
r>Amit
r>Épp kívánsz,
r>Élj szabadon.
r>Boldog lehetsz még!
r>*
r>Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
r>Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt, elszálltál.
r>Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
r>Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
r>Minden nap este, lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
r>Reggel meg együtt ébredünk, de nappal bánatban bővelkedik.
r>
r>Rám,
r>Figyelj!
r>Csak egyszer
r>Mondom neked.
r>Élj, szeress, míg élsz!
r>*
r>Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
r>Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
r>Én egyedül álmodok,
r>Csak utánad vágyódok…
r>
r>Nem
r>Bánod
r>Meg biztos.
r>Ígérem most.
r>Szeress mindvégig
r>
r>Vecsés, 2015. február 2. - Szabadka, 2017. május 4. - Kustra Ferenc József- A verset én írtam, közé az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címet kaptak: „Rövid az élet”.
r>
A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros
r>
r>Hajnali fénysugár,
r>Ablakomon bekandikál.
r>Derűs nap ránk virrad.
r>Volt… micsoda ravasz tavasz!
r>Hír volt: hegyekben még havaz!
r>*
r>Meztelen ágakon
r>Napsugár rügyet csalogat.
r>Csodaszép kikelet!
r>Pedig most volt, kemény telünk,
r>Hogy vége, örömélményünk!
r>*
r>Zöldbe borult határ,
r>Zsenge búzát szellő ringat.
r>Éneklő madarak.
r>Lassan túl vagyunk tavaszon,
r>Már nem csúszkálunk havakon.
r>*
r>Nem kék, mégis tenger,
r>Búzatábla határtalan.
r>Ölelkezzünk benne!
r>Lassan tavasz is elmúlik,
r>Idő is előbbre csúszik!
r>*
r>Tarka-barka mező
r>Szivárványszínbe pompázik.
r>Csupa gyönyörűség.
r>Mezőn, virágok kinyíltak,
r>Fű is vastag, ülni hívnak!
r>*
r>Sokszínű lepkeraj,
r>Hűs harmatcseppen felfrissül.
r>Tovatűnő szépség.
r>Hajnali harmatcseppek már
r>Nincsenek, mentes a határ.
r>*
r>Szorgalmas méhecskék,
r>Zümmögve nektárt gyűjtenek.
r>Méz csordul ajkakon!
r>Légben a lepkék játszanak,
r>Méhek, már nagyon dolgoznak.
r>*
r>Fácántyúk s kakasok
r>Szaporáznak zöld legelőn.
r>Készül a viadal.
r>Állatvilág szaporodik,
r>A jövőben gondolkozik!
r>*
r>Szárnyaló fecskepár
r>Fényes tolla csillog-villog,
r>Nap fénye tündököl.
r>Megjöttek a vándoraink,
r>Utazó hazafijaink!
r>*
r>Villás farkú fecskék
r>Eresz alatt csicseregnek.
r>Készítik a fészket.
r>Nyárelőre új lakosztály
r>Kell… nem alkalmatlan hodály.
r>*
r>Virágzó gyümölcsfák,
r>Virágfürtök, hófehérek.
r>Menyasszonykoszorú.
r>Magyar fa nyílik már, akác!
r>Gyalogakác és gömbakác.
r>*
r>Sárga korong hinti
r>Gyógyító, éltető fényét.
r>Ébredj univerzum!
r>Napmeleg, lassan már nyári.
r>Nap, sárga sugarát hinti!
r>
r>Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
r>A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
r>De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
r>
r>Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
r>Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
r>Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
r>
r>Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
r>Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
r>
r>Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
r>Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
r>Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
r>Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
r>
r>A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
r>Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
r>A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
r>Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
r>
r>Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
r>És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
r>Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
r>Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
r>Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
r>Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
r>
r>Te most a mocsaradon vergődsz által,
r>Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
r>De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
r>
r>A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
r>De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
r>Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
r>Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
r>
r>Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
r>Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
r>A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
r>Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
r>A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
r>Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
r>
r>Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
r>Fény talán már nem is éri el az elméd.
r>Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
r>A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
r>Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
r>És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
r>Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
r>Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
r>
r>Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
r>Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
r>Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
r>Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
r>Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
r>Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
r>
r>Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
r>Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
r>Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
r>Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
r>Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
r>Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
r>
r>Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
r>Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
r>Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
r>Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
r>
r>Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
r>Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
r>*
r>(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
r>Azért függeszted magad,
r>Mert szerinted jól érezd magad.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy te egy függő,
r>Mert, mint írtam, te sem érted magad.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy vesző’… függő,
r>Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy Te eltérő,
r>Mert ettől várod sorsjavulást…
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy így megélő
r>Sorsoddal szemben… hiszel másban.
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért vagy nyakig lápban,
r>Mert a vágyott sors, mocsár szava!
r>Akkor most, mi van?
r>*
r>Azért készülsz elveszni,
r>Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
r>Akkor most… mi van?
r>
r>Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
r>
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
r>Megtartani sem lehet, de jól is fölhasználhatod,
r>Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
r>*
r>Megy, mit elvesztegettél.
r>Azt vissza soha nem kaphatod.
r>Vissza, soha nem!
r>*
r>És megfizethetetlen,
r>Tartalmasan és jól használni!
r>Időd ingyen van!
r>*
r>Arc is, jó test is plötty lesz.
r>Haladó idő könyörtelen.
r>Öregszik a szép…
r>*
r>Hosszan tud mesélgetni.
r>Már kevés és rövid ideje.
r>Öregember csak…
r>*
r>Hogy önokolás a jó?
r>Mindenben lehetsz önzőn hibás?
r>Nem igaz tétel…
r>*
r>Felismerheted mi, tény…
r>Öregember már talán bölcsebb.
r>Időmúlással…
r>*
r>Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak,
r>Lenn a földön a reccsenésük messzire elhallatszik a most meghalt ágaknak,
r>Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak.
r>
r>Vecsés, 2017. november 15. - Kustra Ferenc József
r>
Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
r>Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
r>A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
r>Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
r>Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
r>A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.
r>
r>A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
r>Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
r>Az égen, felhőcskék látszanak,
r>És látni, hogy biz' nem mozdulnak.
r>
r>Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
r>A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
r>Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.
r>
r>A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
r>Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
r>A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.
r>
r>Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
r>Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?
r>
r>Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
r>Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
r>Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.
r>
r>Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
r>Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
r>Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
r>Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…
r>
r>(Senrjon)
r>Én is nekiláttam, hogy
r>A szempillámat leengedjem.
r>Ez a redőnyöm…
r>
r>Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József
r>
