Idő 
Értékelés 
Értékelés Lesz e még jó ily őszbefordult nyárban,r>vagy csak néha- néha feltörő meleg,r>mely úgy tűnik el az akác suttogásban,r>mint a szél, melytől a lomb is megremeg.r>r>Lesz e még nap, mely úgy simítja bőröm,r>mint a szellő, mely vállamon pihen,r>míg messzire tűnik egy megmozdulásban,r>s tovasuhan a dús lombok felett.r>r>Lesz e még nyár, mely meleg sugarávalr>úgy simítja majd sápadt bőrömet,r>mint egy anya, mely karjába zárvar>gyermekét simítja, amíg megpihen.r>r>Lesz e még nyár, mely fénylő napsütésselr>felmelegíti fagyos lelkemet,r>s új reményt hoz, hogy el tudjam hinni,r>talán egyszer még nekem is lehetr>r>új otthonom, mely közelebb visz majdr>azokhoz, kiket nagyon szeretek,r>zaklatott lelkembe nyugalmat áraszt,r>s elűzi majd a sötét felleget.r>r>Hisz már csak az az egyetlen vágyam,r>hogy őrizhessem a lépteiket,r>s átölelhessem karom kitárvar>azokat, kiket úgy szeretek.
Olyan jó, néha amikor végrer>fáradtan hazamegyek,r>az a csönd, ami engem vár otthon,r>amikor megérkezem.r>r>A pihenni térő napkorong fénye,r>amely az ablakon átr>beköszönöm nékem és búcsúzóulr>fényével hinti szobám.r>r>Meleg sugarát rám vetítir>s mikor az arcomhoz ér,r>búcsúcsókot nyom homlokomra,r>azután pihenni tér.r>r>Pihennék én is szemem lehunyva,r>az ágy már megvetve vár,r>de nem tudok: hiszen hiányzik hangod,r>s nélküled üres az ágy.r>r>Tudod: mióta eljöttél hozzámr>másképpen fest a világ!r>Bármilyen nehéz is, karodba bújvar>megnyugszom. S nem félek már.r>r>Most messze vagy. S nélküled olyanr>hideg a megvetett ágy.r>Siess hát haza! Annyira várlak.r>Nélküled üres a ház.
Mennyire másak a májusi esték,r>amikor gyúlnak a csillagok,r>megannyi apró fényes kis pontban,r>s a Göncöl szekér is úgy ragyog.r>r>Mennyire más, mikor csillagok fényer>kísér végig az utadon,r>mint mikor borongós, sötét az este,r>s nincs csillag, amely rád ragyog.r>r>Csak az utcai lámpa világít,r>de a levegő oly hideg,r>hűvös szelével fújja az arcod,r>amelytől fázol, s megremegsz.r>r>Olyankor jó a karodba bújni,r>hogy felmelegítsd a testemet,r>s érezni minden lélegzetednél,r>mennyire vágysz rá, hogy szeress.r>r>Olyankor mindig más vagyok én is.r>Annyira jó, mikor átölelsz!r>Tudod, olyankor bús vagyok én is,r>s nem vágyom másra, csak szeress.
Mondd Uram! Mért nem adsz a tövis mellé rózsát?r>Nem bírom már, ha az ujjaimat szúrják.r>Mért puszta zöldet adsz, ha terem virág is,r>s pompázó színekben ontja illatát is?r>r>Tudod: a tövis már százszor szúrta ujjam,r>s minden vércsepp olyan, mintha könnyem hullna.r>Minden vércsepp, mely az ujjaimon csordul,r>ezernyi könnyet rejt, mely lelkembe fordul.r>r>Szeretném érezni a rózsa illatát is,r>akkor is, ha szúr és akkor is, ha fáj is.r>Most akarok én is színekben pompázni,r>hiszen odalentről nem fogom már látni.r>r>Most terítsd elém az illatos szirmokat,r>hisz a koporsómra már hiába szórnak.r>Szeretnék örülni minden kis virágnak,r>egészen addig, míg koporsóba zárnak.r>r>És ha eljön egyszer az utolsó óra,r>rózsák közt térjek majd végső nyugalomra.r>Szórjátok síromba! Had múljon el vélemr>ott, hol megtalálom lelki üdvösségem.
Most még nem érted, de eljön majd az óra,r>hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,r>valami különös árnyékvilágba,r>ahol már minden, minden idegen.r>Talán majd írok, mielőtt elmennékr>könnyek között egy búcsúlevelet,r>s hogy lesz- e majd időm elköszönni tőled,r>Ki tudja még? De addig bármi lesz:r>minden ízemmel szeretni foglak,r>s aranyló betűkkel írom a nevedr>szívem mélyére gyöngybetűkkel róva,r>mint a legszentebb, legdrágább nevet.r>S ha majd rátalálsz a gyűrött papirosra,r>amelyen könnyem pacát képezett,r>jusson eszedbe: nem volt olyan óra,r>nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.r>Talán akkor már mindent másképp látsz majd,r>s megérted végre mennyi szeretetr>áradt belőlem olyan féltve hozzád,r>minden napon, és minden éjjelen.r>Azok a betűk majd úgy szólnak hozzád,r>mint egy távoli, bűvös üzenet,r>amelyen nem fogott az idő múlása,r>s felszínre hozza a szép emlékeket.r>Akkor fogod majd elhinni végre,r>hogy nem volt, és nem lesz soha senki sem,r>ki szívének utolsó dobbanásáigr>miattad aggódott, téged szeretett.
