Idő 
Értékelés 
Értékelés Hajnali harmat
r>Erdei várromokon.
r>Árva pókháló…
r>*
r>Harmatos reggel,
r>Fehérre festett mező.
r>Őzpata csúszkál.
r>*
r>Harmatos a fű
r>A még épp’ hogy dús mezőn!
r>Bárányfelhő had…
r>*
r>Harmatcseppektől
r>Nedves, ébredő füves.
r>Napkelte szárít.
r>*
r>Harmatfakasztó,
r>Kezdő hajnal hűvöse.
r>Sötétség, már megy.
r>*
r>Hajnali harmat,
r>Az elmúlásról dalol.
r>Ural; vizesség!
r>*
r>Nyújtózók a fák,
r>Élvezik reggeli fényt.
r>Harmatcsepp csillog…
r>*
r>Ködben, gyöngyharmat
r>Terül a fagyos tájra.
r>A reggel fehér.
r>*
r>Kósza napsugár
r>Csillan harmatcseppeken.
r>Ez a virradat.
r>*
r>Napfényes harmat
r>Hozta reggel vígságát.
r>Új nap felvirradt!
r>*
r>Reggel, harmatcsepp
r>Mint gyémánt tőri a fényt.
r>Napsugár szárít.
r>*
r>Homályos hajnal.
r>Fű hegyén harmatcseppel.
r>Őz, eszik-iszik.
r>
r>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.
r>
Az ősz társalkodónője…
r>
r>Ködbe burkoló
r>Időjárás érkezett!
r>Bundák, vastagok.
r>*
r>Korhadt faágon,
r>Újra lóg, köd fergeteg.
r>Hívatlan vendég.
r>*
r>Ólmos köd terül
r>Didergő tájra, fájón.
r>Fázik a szélcsend.
r>*
r>Hulló falevél.
r>Fázósan ködös éjjel.
r>Hűsek nappalok.
r>*
r>Félholt falevél
r>Szelek szárnyán utazik.
r>Ködtakarót kap.
r>*
r>Sárga falevél
r>Mosolyogva hullik le.
r>Ködben is leér.
r>*
r>Magányképletben
r>Látszhatna, árva kóró.
r>Ködben nem látni.
r>*
r>Hegytetőn, öreg
r>Tölgy büszkén áll a vártán.
r>Ködben, nem látszik.
r>*
r>Hegyre vivő út,
r>Ködfoltokkal tarkított.
r>Nagy csúszásveszély.
r>*
r>Bágyadt a napfény,
r>Mint idő ködlámpása.
r>Besötétedik.
r>*
r>Sötét éj, fátylat
r>Borít a természetre.
r>Köd is besegít.
r>*
r>Didergő hajnal…
r>Madártrillázásra kel.
r>Ködtől nem látni.
r>
r>Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
r>
Mélytengeri az élet…
r>
r>(leoninus)
r>Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
r>Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
r>Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
r>
r>Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
r>Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
r>Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
r>
r>Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
r>Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
r>Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
r>Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
r>Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
r>
r>Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
r>Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
r>A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
r>Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
r>Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
r>
r>Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
r>Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
r>Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
r>Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
r>Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
r>
r>Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
r>Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
r>Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
r>Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
r>Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
r>
r>(Senrjon)
r>Félek a defekttől, így bíz’
r>Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
r>Négyszáz a bárom!
r>
r>(tíz szavas
r>Hátha még élhetek egy picikét,
r>Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
r>
r>Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
r>
Magányom, mit árnyék kísér!
r>
r>Jeges hidegség tapizza lelkemet és tán’ gúzsbakötésként, az eszemet…
r>A szívem is érzi, hogy ez egy tendencia, hogy állhat ellent, emberfia?
r>Gyomromban érzem, az idegesség gyűlik, ez van, de ehhez fogam nem fűlik.
r>
r>Esteledik és nézem, az alkony fénytelenné lesz, a bíborosodás meg szép lesz.
r>De magányomban nem tudom, mit tegyek, erős jeges tapizással, vajon mit kezdjek?
r>Ballagok hazafelé, bár nincs otthonom, idegesen kötözgetem gatyakorcom.
r>
r>A fényszórót bekapcsolt autók rám vetik a fényt, én meg nem lelem az élet-eszményt.
r>Az esti sötétben a magány, mint egy árnyék kísér, tudtom nélkül, mint kisértet kísér.
r>Egyet tudok, ilyen trágya életből nincs kiút, mert ez csak egy trágya gyűjtő alagút.
r>
r>Az utóbbi tíz évben volt sok, ki csak ámított és 38 poéta-társ, szó nélkül elhagyott.
r>A nálam tanulás javukat szolgálta, merthogy szolgálni a poéta feladata.
r>E papír nem bírja "írók" minősítését, majd megkapják az élet(!)… minősítését!
r>
r>Vecsés, 2024. február 25. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás, leoninusban.
r>
Elmerülök rideg élet-óceánba.
r>Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
r>Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
r>De lehet, hogy késő… immár elvesztem?
r>
r>Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
r>Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
r>Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
r>Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…
r>
r>Futok én a sors elébe,
r>Ezt teszem már sok-sok éve,
r>De a fránya kikosaraz,
r>Így múlik a sok-sok tavasz.
r>
r>Elveszettség ellen van-e már orvosság?
r>Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
r>Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
r>Amit és szívből akartam, megtagadta!
r>
r>Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
r>„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
r>Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
r>Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.
r>
r>Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
