Idő 
Értékelés 
Értékelés Végtelen terekenr>Tereken a csend,r>A lámpa fénysugara,r>Néma alak a padon.r>Lehet, már ott sincs!r>r>Csak a nyugalom...r>A tereken megvillannakr>Egy percre az arcok,r>Átsuhannak az alakok.r>r>Otthagynak némi érzést,r>Felejtést, szerelmi tűnődést.r>Padra vésett nevek, üzenetek,r>Idézetek...r>Mindez a városi vándor érzéseitr>Erősíti meg.r>r>Kopott köveken a felejtésr>Arca jelenik meg...r>A nap ezeréves csendjeiber>Veszik el a múlt.r>r>Végtelen tereken a hajnal isr>Már csak vándor.r>Harmatcseppjei könnyeket vázol,r>Hogy eljön a holnap...r>r>És a ma gyenge színterekr>Előadásában jelenik meg!r>Jelein, mint a keselyűmadár,r>Tort ül a múlt!
Égi küldöncként ért a földrer>bűn útjait kifürkészni,r>angyalszárnyát levetette, mertr>emberként kell megérkezni.r>r>Csak úgy találja meg a választr>ha a bűnbe veti bele magát,r>megismerve az ellenségetr>megnyerheti ezt a csatát.r>r>Mert csata lesz ez, tudta jól,r>mit a gonosz ellen vív meg,r>csak a szeretet győzheti ler>sem fegyverek, sem méreg.r>r>Mélyen belegázolt a bűnber>gyenge pontokat keresve,r>de elsodorra könnyű életr>a szárnyát is elfeledte.r>r>A gonosz ellen felvértezver>indult el erre az útra,r>de beleveszett már a bűnber>mint egy feneketlen kútba.r>r>Évszázadok pora lepi márr>a régen levetett szárnyait,r>bűnös emberként közöttünk járr>gonosz vezérli vágyait.
A sikert…
r>
r>Nagy dolgok ezek, építjük a várat,
r>Igyekszünk, átvesszük majd a hatalmat.
r>Kiterjesszük vár körüli erdőkre,
r>Szükség van a sok-sok egyenes rönkre.
r>
r>Magas várat építünk mi, tornyokkal,
r>Nem hivalkodni akarunk azokkal.
r>Ez nekünk biz' valós biztonságot ad,
r>Állunk elébe jöhet, a hadd-el hadd.
r>
r>Sikeres, nem, aki birtokot kapja,
r>Hanem akinek van, és abból ossza…
r>Egy igazi nagy vár urának lenni,
r>Az ad lehetősséget, sokat tenni.
r>
r>Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc József
r>
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
r>Mert a csend hozzád mindig beszél…
r>Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
r>Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
r>
r>Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
r>Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
r>És életed feldolgozása agyad tébolya,
r>Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
r>
r>Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
r>Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
r>A fránya csend lassan melankolikussá tesz
r>De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
r>
r>A csend méláztat, elgondolkodtat
r>És mint vad lovas, köröttem vágtat,
r>De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
r>Közben a melankólia belém furakszik.
r>
r>A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
r>Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
r>Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
r>És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
r>
r>Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
r>És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
r>Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
r>Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
r>
r>Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
r>Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
r>Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
r>Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
r>
r>Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
r>Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
r>A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
r>Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
r>
r>A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
r>Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
r>A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
r>És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
r>
r>Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
r>Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
r>Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
r>Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
r>Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
r>Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
r>Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
r>És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
r>Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
r>Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
r>Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
r>Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
r>Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
r>És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
r>Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
r>De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
r>
r>Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
r>Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
r>Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
r>Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
r>
r>Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
r>Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
r>
r>Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
r>
Az idő könyörtelen
r>Legyőzni lehetetlen.
r>*
r>
r>Óramutató
r>Halad, mint egy táv-vándor.
r>Fogaskerekek.
r>*
r>
r>Ahogy telik az idő,
r>Közeledik a jövő!
r>*
r>
r>Vekkerketyegés.
r>Csalhatatlan időgép.
r>Új óra-számlap.
r>*
r>
r>Ahogy eltelik az idő,
r>Csökkenőn, múltba vezető.
r>*
r>
r>Óra pontosság,
r>Kifogásolhatóan.
r>Kompasz, állítás.
r>*
r>
r>Az óraműtől sem függ az idő haladása,
r>Időtől függ, az óramű időmutatása.
r>*
r>
r>Óramű: bim-bam.
r>Időmúlást elüti.
r>Napi felhúzás.
r>*
r>
r>A várt idő, szépen beérkezik a jelenbe...
r>Az idő, a múlt előrevetített jelene.
r>*
r>
r>Élet, időgép…
r>Kezdettől végig, idő…
r>Idő élettárs…
r>*
r>
r>A még meg nem jött, még csak várt idő... még csak jövő,
r>Ez után, a pillanat jelene, múltba menő.
r>Az idő útja, az időtlen múltba vezető.
r>
r>Vecsés, 2015. augusztus 3. – Kustra Ferenc József – Versben és senrjúban íródott.
r>
