Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor megszülettem, nagy vár állott,
r>Megöregedtem, már majd' elmállott.
r>Nincsen már belőle, csak kőhalom,
r>Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.
r>
r>Komor, háborús éveket éltem meg,
r>Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
r>Pedig váram oltalmat adhatott volna,
r>Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!
r>
r>Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
r>Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
r>Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
r>Már tudom, együttműködtem, de nem jól.
r>
r>Együttműködésből alávetettségem lett
r>És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
r>Így mindig alulról szemléltem a világot,
r>De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.
r>
r>Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
r>Más igazának alá vetni magad, balgaság.
r>Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
r>Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.
r>
r>Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
r>Élet kérdésein merengek, filozofálok.
r>Élet zaját még hallom, ez látomásomul
r>Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?
r>
r>Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
r>Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
r>De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
r>Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.
r>
r>Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
r>De sorsom még van, életben, a mában tart.
r>Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
r>Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.
r>
r>Még a téren sem nézhetek fel az égre
r>Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
r>Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
r>Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.
r>
r>Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
r>Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
r>De sorsom még van, életben a mában tart.
r>Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.
r>
r>Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
r>Még a téren sem nézhetek fel az égre…
r>
r>Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József
r>
A nyelv egy hű szerető,r>És remek a szolgálata,r>Hát jól vigyázzunk rá,r>Mert az emberiség diadala.r>r>A költő ajkán édesítver>Messze hangzik zenéje,r>Tisztelettel bánjál veler>Hogy minden ember megértse.r>r>Bárhova magaddal viheted,r>Mert a szép szó igaz szeretet.r>Bája nélkül mit is tennénk?r>Mint majmok az ágak kőzt lézengnénk.
Minden évben, ha égnek a gyertyák, s eljön az advent ünnepe,r>imádkozom, és azt kívánom, ez az ünnep most más legyen.r>Legyen melegebb. Úgy, mint régen, mikor mi voltunk gyermekek,r>s gyertyafény mellett üldögélve úgy vártuk ezt az ünnepet.r>Visszagondolok mikor még nem süvített így a tél szele,r>s lázasan vártuk, vajon mit hoz majd a szeretet ünnepe.r>Tavaly még jó anyám is itt volt. Ősz haján ült a tél dere,r>s most a magasból kíván nékünk áldott és békés ünnepet.r>Mit kérjek én most? Ajándékot? Nem hoz oly örömet nekem,r>hiszen üres lett szinte minden, nem vonz már néha semmi sem.r>S mégis: ahogy a gyertya csonkja viasztól csordul, meglelemr>magamban azt a békességet, amit régóta keresek.r>Meleget érzek, ami fűti kóbor, megfáradt szívemet,r>s úgy érzem minden dobbanásban, ez az ünnep most más lehet.r>Mindig lesz szép, és mindig lesz jó is, csak akarnunk kell, hogy így legyen!r>Szeressünk! Bízzunk! Ne adjuk fel! Kell, hogy győzzön az értelem!
Csak egy porszem a végtelenr>mi világomba veszett,r>határtalan univerzumr>ködéből épült makett.r>r>Tárgyiasult gondolatokr>testet öltenek lassan,r>meg sem született csillagokr>rejtőznek el a napban.r>r>A remény is kudarccá vált r>felbukott a szerencse,r>apránként kiszárad mindenr>cseppekkel telt medence.
Hó lepte alak ül a padonr>némán mered maga elé,r>napfény csillan rajt a havonr>hólé válik emlékekké.r>r>Minden cseppje bánatot mos kir>megfáradt, nyomorgó szívéből.r>Érdemes- e hát tovább élni,r>vagy elég volt-e bús létből?r>r>Nem töpreng az élet értelménr>elfogytak már a vágyai,r>ráfagynak vízcseppek ékszerkéntr>és elszakadnak láncai.
