Idő 
Értékelés 
Értékelés A tájra, fekete felhőréteg borult,
r>Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
r>
r>Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
r>Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
r>Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
r>De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
r>Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
r>És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
r>
r>Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
r>Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
r>Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
r>Mag van a csőrükben, kora reggel.
r>
r>Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
r>Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
r>
r>A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
r>Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
r>És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
r>
r>Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
r>Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
r>Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
r>
r>Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
r>Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
r>Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
r>
r>Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
r>De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
r>Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
r>Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
r>
r>Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
r>Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
r>
r>Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
r>
(Bokorrímes)
r>Köszöntöm a sorsomat bár, csak nagyon frusztrált és nem adott semmit,
r>Ebédnél meg kilöttyintette a levest és benne a nokedlit.
r>Amúgy egyébként rég' kilökte alólam a rozoga hokedlit.
r>
r>Mindez persze mindegy, amíg ad nekem jó, famenetes papírokat,
r>És van kalamáris, tentával, hogy belemárthassam a lúdtollakat,
r>Hogy le tudjam írni a kútfőmben megfogalmazott gondolatokat.
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Gyűlnek a szavak,
r>Sötétek… falak…
r>Gyűlnek a szavak.
r>*
r>
r>(Apeva trió)
r>A
r>Sárgás
r>Lapokon…
r>Lírikus él,
r>Új művet néznél.
r>
r>A
r>Sárgás
r>Lapokon…
r>Lírikus él,
r>Új művet remél.
r>
r>A
r>Sárgás
r>Lapokon…
r>Lírikus él,
r>Új művet regél.
r>*
r>
r>(Senrjú)
r>Jegyzet szakszerű
r>Sorokban… sok mondandó!
r>Veletek osztom.
r>
r>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
r>Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő,
r>Érdekes a sok betű keverékben, a gondolatuk lánggal égő…
r>Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő.
r>
r>Megvan a szabályos ritmus
r>Megvan, ez már szinte rítus…
r>Megvan a szabályos ritmus.
r>
r>A gondolatok szép sorokban elszaporodnak,
r>Az olvasók meg olvasás közben, álmodoznak…
r>A gondolatok szép sorokban elszaporodnak.
r>
r>Vecsés, 2016. április 15. - Kustra Ferenc József
r>
A poéta munkaeszköze…
r>
r>Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
r>Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
r>De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
r>
r>Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
r>Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
r>Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.
r>
r>Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
r>Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
r>A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
r>A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…
r>
r>A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
r>Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
r>A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
r>Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.
r>
r>A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
r>Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
r>Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.
r>
r>A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
r>A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
r>Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
r>A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.
r>
r>Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József
r>
A poéta munkaeszköze…
r>
r>(Bokorrímes csokorban)
r>Gondom, hogy kinek írhatnék, közben meg pengetül a lélekhúrom,
r>Miközben kimegyek, a konyhába lantomat magam után húzom…
r>Leülök, és csak magamnak játszom el az örömöm és bánatom.
r>
r>Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
r>Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
r>De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
r>
r>Nagy szeretettel szemlélem régi társamat, a ceruzacsonkom,
r>Pici lett már, éppen alig bírom megfogni, pedig nincs nagy markom…
r>Ő a társam, ő önti rímekbe és versbe a mondanivalóm.
r>
r>Olvasónk majd, bízzunk, hogy élvezetében a dallamon szánkázik,
r>Olvasás közben meg a lelke is él, meg talán ki is csírázik…
r>Ha ő is poéta, akkor eszébe juthatna, hogy nem káprázik.
r>
r>(Anaforás, belső rímes)
r>A költő hallgat, és menetrendszerűen ír,
r>A költő hallgat, és ha baj van, akkor sem sír…
r>A költő hallgat, ír, mert ő nem egy hős-mártír.
r>
r>(Anaforás, belső rímes)
r>Ahogy esteledik, meg is gyújtom, égjen a pici gyertyacsonkom,
r>Ahogy esteledik, megy tovább a világ, mert ég a gyertyacsonkom…
r>Ahogy esteledik, megyek aludni, leégett a gyertyacsonkom.
r>
r>Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József
r>
Összeért az ég a vízzelr>kék csókban forrtak össze,r>csak egy árbóc csúcsa látszikr>egy sziget mögött, messze.r>r>Édes szél borzolja hajamr>simogatja arcomat,r>itt e csendes pillanatbanr>elfeledtem harcomat.r>r>Harcom háborgó tengerrelr>bősz, tajtékzó viharral,r>ahogy tépáznak hullámokr>rettenetes robajjal.r>r>Megszelídült a fenevadr>csendesedett az árja,r>elmerült a tengermélyrer>a vihar sötét árnya.
