Sorok az őszelőről…
r>Augusztus végén járunk, az éj, hűvösségét jelzi...
r>Az éji hűvösség az ősz közeledtét előjelzi.
r>Nyár
r>Végét
r>Járja már.
r>Éjjel elkel
r>Lenge takaró.
r>
r>Hűvös éjszakák,
r>Űznek nyári álmokat.
r>Ősz nyugtalan... vár.
r>*
r>Csillagok most is vannak, sok fénytelenül ragyog,
r>És a fűben már kevés szentjános bogár csillog.
r>
r>Éj
r>Fénye
r>Halovány
r>Fent és lent is.
r>Már árny fedi mind.
r>
r>Már nem villognak,
r>A szentjánosbogarak.
r>A csillagok sem...
r>*
r>Arcomra árnyakat rajzol a fájdalom,
r>De, csillogó szemmel várom jövő nyárom…
r>
r>Fáj
r>Minden
r>Változás.
r>Hittel várom
r>A szebb s jobb jövőt.
r>
r>Fájdalom gyötör,
r>Jő változás ideje.
r>Hitem nem vesztem.
r>*
r>Az utolsó nyári napfény, megbocsátón lődörög,
r>De, azt is csak, a felhők fölött, ott tán' nem mennydörög.
r>
r>Vecsés, 2013. aug. 24. – Szabadka, 2017. okt. 15. – A verset én írtam, alá a haikukat és az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Az ősz nyugtalan... vár.
r>
Meditáció a volt-on… vagy múlton…
r>
r>Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
r>Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
r>
r>Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
r>Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
r>Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
r>Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
r>*
r>Életkapuban csak
r>Topogok, úgy be is mennék.
r>Létem, bíz’ nem enged!
r>Még élnem kellene, tenném...
r>Vaj’ boldogságom elnyerném?
r>*
r>Strandszékem az udvar
r>Közepén napozik. Ülnék.
r>Elveszett a múltam…
r>Vannak álmaim, vágyaim,
r>Csak ülök sorsom átkain.
r>*
r>Van egy fa hokedlim,
r>Garázs előtt, ázik-fázik…
r>A múltam ül rajta!
r>Életem romokba hever,
r>Vállaim nyomja sors-teher.
r>*
r>A múltam, fölöttem és elém néz
r>Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
r>Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
r>Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
r>Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
r>Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
r>*
r>Őszömben nem csak a
r>Voltam homálya… félénk sors!
r>Nyíltan sunyi a múlt?
r>Őszöm talány, ködös voltom,
r>Ádáz a múlt, félem sorsom.
r>*
r>Szomorúan nem is
r>Látom, merre van… jövő út!
r>Lesz tavasz, lelkemben?
r>Csüggedt létem boncolgatom,
r>Vár-e jövő? Fontolgatom…
r>*
r>Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
r>Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
r>A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
r>Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
r>Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
r>Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
r>
r>Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
r>Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
r>Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
r>Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
r>*
r>Néma a messzeség,
r>Úgy látom, cicázik velem…
r>Szél ül, árokparton.
r>Csalogat, nesztelen távol,
r>Mozdulatlanság... csend bájol.
r>*
r>Az életem, őszi tájában járva,
r>Kiégett fűcsomók között sétálva,
r>Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
r>Miért van az… a régi fényképen?
r>
r>Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
r>Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
r>És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
r>*
r>Az utolsó, cérnát
r>Szaggató pillanat, hallgat!
r>Még több türelem kell?
r>Békés csend honol a tájon,
r>Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
r>*
r>A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
r>Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
r>Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
r>
r>Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
r>Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
r>Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
r>Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
r>*
r>Őszöm várja telet,
r>Szolgálata, lassan lejár.
r>Tényleg, múltban voltam?
r>Ősznek vége, telet várom,
r>Voltom múlté... örök álom.
r>*
r>Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
r>De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
r>
r>Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
r>Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
r>És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
r>
r>Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
r>
Hétköznapi pszichológia… + HIAQ -ban és tízszavasban.
r>
r>Születni, meghalni,
r>Ez az élet menetrendje,
r>Közte élni kell’ ne...
r>***
r>
r>Születésemkor szüntelen áradó árny-fény masszában
r>Ébredtem az újdonsült világomra.
r>Életemben ezt a masszát átéltem, minden napokban
r>És
r>Így készültem jövő túlvilágomra...
r>
r>Csak ilyen masszát kaptam életemben... nagy adagokban.
r>
r>***
r>Kapsz jót keveset, rosszat nincs kivel, hogy megosszad,
r>Hátad beleroskad.
r>
r>Vecsés, 2017. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 4. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a HIAQ –t és a 10 szavast, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit.
r>
Versben és apevában meditált a szerzőpáros…
r>
r>Esteledik, napi elmúlás közeledik
r>Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
r>Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
r>Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.
r>
r>Nap
r>Korong
r>Alant jár.
r>Est sötétje
r>Közeledik már.
r>
r>A dombról búcsút
r>Int ódon vár.
r>Lassan rá
r>Álom
r>Hull.
r>*
r>Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
r>Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
r>Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
r>De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.
r>
r>Lesz
r>Álom,
r>Vagy mégsem?
r>Múló percek,
r>Majd elárulják.
r>
r>Alomba merül
r>A táj. Sötét
r>Takaró
r>Mindent
r>Fed.
r>*
r>Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
r>A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
r>Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
r>A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.
r>
r>Éj
r>Ébreszt
r>Szerelmet,
r>Vágy nő, szárnyal
r>Csillagos égig.
r>
r>Ódon vár meg csak
r>Álmodozik,
r>Új ruhát
r>Venne
r>Már.
r>
r>Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
r>
Egyszerű, hétköznapi, viharos gondolatok…
r>
r>Mint egy szétlőtt makadámút az életutam,
r>És már régen rájöttem, ez csak előfutam...
r>
r>Ó!
r>Csodák
r>Csodája,
r>Minden ragyog
r>A kék ég és Föld.
r>*
r>
r>Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk...
r>A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk!
r>
r>Mily
r>Kellem,
r>Tavasz van.
r>Szívben ébred
r>Bűbájos érzés.
r>*
r>
r>Villámok erősszakosan ölelik az erdőt,
r>Tovább fenyegeti a gaz reszketőt, remegőt!
r>
r>Te,
r>Drága!
r>Fényedben
r>Úszik lelkem,
r>Jó, hogy velem vagy.
r>*
r>
r>Hajjaj,
r>Nagy itt a baj!
r>Anyám otthon, csendben vár, biztosan nem örül,
r>A hülyeségeimbe lassan beleőrül...
r>
r>Mily
r>Csodás!
r>Hevesen
r>Ver, kalapál
r>Szívem, keblemben.
r>*
r>
r>Kukoricásban
r>Dagonyáz a vaddisznó!
r>Csak szárazság van...
r>
r>Fitt,
r>Derűs
r>Életem.
r>Szívem zenél,
r>Lelkem zsong veled.
r>*
r>
r>Játszótéren, juj, kemény a beton.
r>Szülő az, ki tanulságot levon!
r>
r>Most
r>Szemem
r>Mosolytól
r>Csillog, villog.
r>Ugye itt maradsz?
r>*
r>
r>Csendben ültem fönn az eperfán,
r>A kék-madár meg csak meredt rám.
r>Hívtam őt, de a szárnyával megcsapott
r>Lóra kapott és oly' gyorsan ott hagyott...
r>
r>Jó
r>Nekem
r>Így veled,
r>Ha menned kell,
r>Csak ne örökre.
r>*
r>
r>Voltam én katona is, békében, nem voltam fronton,
r>Pedig, lehet, hogy nem volna gondom, semmilyen fronton...
r>
r>Térj
r>Néha
r>Be hozzám,
r>Én várok rád.
r>Ó, te! Boldogság...
r>*
r>
r>Szép lelkem elsőre beköltözött egy romvárba,
r>Így talán mehetett volna akár mozdonygyárba.
r>Már tudom, a váram egy szétnyilazott roncstelep,
r>Szó szerint semmi nincs, így lehet enyém... címszerep.
r>Nem kell ajtót zárni, a fő-falak is kupacban,
r>Ezt éljem, ha tudom… remek, végzetes gubancban.
r>
r>Vecsés, 2018. február 25. – Szabadka, 2018. február 27. – Kustra Ferenc- A verset én írtam, az apeva csokrot, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A csokor címe:”Érte élni érdemes”.
r>