Idő 
Értékelés 
Értékelés Hogy magányos vagy, attól ne félj,
r>Mert a csend hozzád mindig beszél…
r>Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
r>Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
r>
r>Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
r>Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
r>És életed feldolgozása agyad tébolya,
r>Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
r>
r>Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
r>Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
r>A fránya csend lassan melankolikussá tesz
r>De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
r>
r>A csend méláztat, elgondolkodtat
r>És mint vad lovas, köröttem vágtat,
r>De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
r>Közben a melankólia belém furakszik.
r>
r>A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
r>Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
r>Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
r>És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
r>
r>Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
r>És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
r>Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
r>Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
r>
r>Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
r>Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
r>Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
r>Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
r>
r>Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
r>Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
r>A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
r>Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
r>
r>A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
r>Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
r>A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
r>És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
r>
r>Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
r>Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
r>Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
r>Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
r>Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
r>Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
r>Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
r>És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
r>Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
r>Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
r>Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
r>Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
r>Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
r>És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
r>Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
r>De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
r>
r>Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
r>Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
r>Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
r>Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
r>
r>Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
r>Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
r>
r>Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
r>
Az idő könyörtelen
r>Legyőzni lehetetlen.
r>*
r>
r>Óramutató
r>Halad, mint egy táv-vándor.
r>Fogaskerekek.
r>*
r>
r>Ahogy telik az idő,
r>Közeledik a jövő!
r>*
r>
r>Vekkerketyegés.
r>Csalhatatlan időgép.
r>Új óra-számlap.
r>*
r>
r>Ahogy eltelik az idő,
r>Csökkenőn, múltba vezető.
r>*
r>
r>Óra pontosság,
r>Kifogásolhatóan.
r>Kompasz, állítás.
r>*
r>
r>Az óraműtől sem függ az idő haladása,
r>Időtől függ, az óramű időmutatása.
r>*
r>
r>Óramű: bim-bam.
r>Időmúlást elüti.
r>Napi felhúzás.
r>*
r>
r>A várt idő, szépen beérkezik a jelenbe...
r>Az idő, a múlt előrevetített jelene.
r>*
r>
r>Élet, időgép…
r>Kezdettől végig, idő…
r>Idő élettárs…
r>*
r>
r>A még meg nem jött, még csak várt idő... még csak jövő,
r>Ez után, a pillanat jelene, múltba menő.
r>Az idő útja, az időtlen múltba vezető.
r>
r>Vecsés, 2015. augusztus 3. – Kustra Ferenc József – Versben és senrjúban íródott.
r>
Az ónos esőről
r>
r>Nagy zimankó van,
r>Beköszöntött a hideg.
r>Eső is lefagy.
r>*
r>Erdő, csak nyögve
r>Viseli! Borító jég.
r>Sok megfagyott csepp.
r>*
r>A lágyas napfény,
r>Szürkeséget nem oldja.
r>Ónos eső hull.
r>*
r>Vándorló szelek
r>Dudorásznak, erdőben.
r>Ónos esőt hoz.
r>*
r>Gallyon, több madár…
r>Ónos eső, csak hull-hull.
r>Jégből, madarak.
r>*
r>Romos kőtemplom
r>Fal. Varjak. Ónos eső.
r>Tollazat jégben.
r>*
r>Gyilkos terhet szór
r>Állatokra a hideg.
r>Ónos esőben…
r>*
r>Hideg hasogat
r>Erdő minden lakóját!
r>Bundák, jegesek.
r>*
r>Zord lett a világ,
r>Szél szaggatja ágakat.
r>Jég, nehéz ágnak!
r>*
r>Lusta eső hull,
r>Erdő fái, csak állnak.
r>Ónos esős éj.
r>*
r>Megborzongott az
r>Erdő, halknak csöndjében.
r>Ónos esőzés.
r>*
r>Az összegyűjtött
r>Rőzsék, ónos esőben…
r>Erdőn telelnek.
r>
r>Vecsés, 2017. január 1. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Baso féle stílusban…
r>
A „mécs” szónak szerepelnie kell benne!
r>
r>1/.
r>Este verset firkantok, mécs világít,
r>Kis lángja van, nem ámít…
r>
r>2/.
r>Mécs, a poéta barátja,
r>Ha nem csonk ceruzája,
r>Írott gondolata…
r>
r>3/.
r>Mécs lángja maga a szeretet,
r>Igyekszem is nézni, éppen eleget.
r>
r>4/.
r>Mécs van minden kis sírhalmon,
r>Szépen világít! Nem enyhít bánaton.
r>
r>Vecsés, 2015. február 26. - MÉCS 10 pályázatra, a pályázati anyag: Kustra Ferenc József
r>
Mécs lángja maga a szeretet,
r>Igyekszem is nézni, éppen eleget.
r>*
r>Mécs melegséget sugároz,
r>Hozzá fényt szétsugároz,
r>Nagy szeretetet is kisugároz…
r>*
r>Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
r>Kint is látszik a szabadban.
r>*
r>Mécs volt a barátom,
r>Ma este már… papírt se látom.
r>*
r>Pincénkbe mécs világít,
r>Nincs gáz, ezzel ámít…
r>Már nem számít…
r>*
r>Mécs, a poéta barátja,
r>Ha nem csonk ceruzája,
r>Írott gondolata…
r>*
r>Mécs segít emlékezni,
r>Múltat feleleveníteni,
r>Jövőből jelent, majd múltat faragni…
r>*
r>Ceruzám csonkja, már nem fog,
r>Mécs lángja már nem inog.
r>*
r>Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
r>Hódolok, a múlt írásának, időnként.
r>*
r>Nem haladok este, vers írásával,
r>Mécs is leég, kis lángjával.
r>*
r>Este verset firkantok, mécs világít,
r>Kis lángja van, nem ámít…
r>*
r>Mécs pici lángját huzat döntögeti,
r>Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
r>*
r>Betegek voltunk és a párologtatóba,
r>Mécs lett téve… vírusirtóba!
r>*
r>Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
r>Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
r>*
r>Mécs, kis lánggal világit síron,
r>Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
r>*
r>Mécs, gyertya együtt a síron,
r>Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
r>*
r>Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
r>De csak szélmentes, jó időben.
r>*
r>Mécs van minden kis sírhalmon,
r>Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
r>*
r>Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
r>Halottunk szellemének épp eleget.
r>*
r>Szélviharban, mécs lángja is lobog,
r>Ha szél elállt, akkor boldog.
r>*
r>Kis mécs, világit a nyári lakban,
r>Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
r>*
r>Mécs fénye, bányában nem elég.
r>Pici lángja túl gyorsan leég.
r>*
r>Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
r>Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
r>
r>Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
r>Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
r>
