Idő 
Értékelés 
Értékelés Poéta-csalogány…
r>
r>Csalogányszóval énekelgetek nektek,
r>Mint a vágómarhák, ha halálba mentek…
r>De utoljára legalább hallotok valamit tőlem,
r>Ez utoljára marhabőgésként tör elő... belőlem.
r>
r>A költő dala maga a kinyilatkoztatás,
r>De már kopott a ruhája a szakadt sorsomnak.
r>A költő, ha maga írja énekét, ez önlélek mutatás,
r>De más önlelkébe hatolna… kérdés, van jövője sorsomnak?
r>
r>Életem férce folyvást tovább szakadozik,
r>Megfigyeltem az élet magától is vásik…
r>Életem férce folyvást tovább szakadozik.
r>
r>A költő dala szétteríti a jót és a sok szépet,
r>Remélve, hogy növeli a be-fogadó képességet…
r>Csalogánydalom át is gázol az utcán,
r>Meg a játszótéren, az út túloldalán.
r>
r>Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt,
r>Akkor van ideje, hogy mindenhol új rügyéletet fakaszt…
r>Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt.
r>
r>A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt,
r>Meg új rügyeket is, mert épp’ nincs itt ideje, hogy zörögjön haraszt…
r>A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt.
r>
r>Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Szamolányi Gyula, 1932 -ben íródott „A dal” c verse átirataként.
r>
Tavaszvárással, télbúcsúztató…
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A csendtől zúgó zajos erdőben, őspadon ülünk,
r>Ha csendben is, fogjuk kezünket, lélek-egyesülünk...
r>A csendtől zúgó zajos erdőben, őspadon ülünk.
r>
r>(Senrjú duó)
r>Nézzük zöld erdőt,
r>Meglátjuk őzcsapatot.
r>Egymásnak vagyunk.
r>
r>Március idusa már jő,
r>Micsoda langy’ a szép-idő…
r>Március idusa már jő.
r>
r>Azért a kezed melege fölöttébb jólesik,
r>Csendben ücsörgünk, csukott szemmel, jó, hogy nem esik.
r>Lelkünket érzem, uralja végtelen szeretet,
r>És ez biz' régi már, jó érzés, nem hevenyészett!
r>
r>(Bokorrímes)
r>Nagyon jó, hogy nem kell lelkünkbe semmit jól beszuszakolni,
r>Népies, egyszerű tevékenységgel, hosszan szuszmákolni…
r>Utálat hiányában nem kell nekünk rögvest szunyátolni.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Nem volt semmilyen havas telünk,
r>Már van tavasz, amit megleltünk…
r>Nem volt semmilyen havas telünk.
r>
r>Ez nekünk egy nyugodt és igen boldog délután,
r>Egyetértve, együtt élvezzük a csend hallatán.
r>
r>(Septolet)
r>Veled lenni,
r>Csendben ücsörögni,
r>Zöldet nézni,
r>Nem szunyátolni!
r>
r>Megjött a tavasz,
r>Télnek utószakasz;
r>Szevasz!
r>
r>Vecsés, 2020. március 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>„Szuszakolni = belegyömöszölni – Szuszmákolni = lazsálni, bíbelődni – Szunyátolni = elbóbiskolni”
r>
A derengés kemény,
r>Hajnali a napfény!
r>Vélem, hogy ma tán' újabb világ lesz,
r>Erre a felhőtlenség jól rátesz.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Kelni kell most világnak,
r>Mindenféle állatnak.
r>Virágbimbók kibújnak,
r>Levelek lombozódnak…
r>
r>(apeva)
r>Kell
r>Kelni
r>Világnak.
r>Derengésben,
r>Hajnali napfény.
r>
r>(Senrjon)
r>A tegnap reményei…
r>Minek eltemetni? Emlékek…
r>Újra kel világ!
r>
r>Vecsés, 2019. szeptember 3. – Kustra Ferenc – íródott; alloiostrofikus versformában.
r>
Itt, ahol zúg a négy folyó,r>itt élünk már ezer éve,r>itt voltunk egyszer gyermekek,r>s hallgattunk tündérmeséket.r>Itt éltek mind az őseink,r>s hittük, hogy egyszer majd végrer>nekünk is jut egy földdarab,r>hol testünk nyugodni térhet.r>verejtékcseppben, izzadónr>dolgoztunk mindig keményen,r>s mégis: kifosztott szolgakéntr>itt állunk koldusszegényen.r>Éhbérért küzdve esteligr>gürcöltünk, s hittük, cseréber>tisztesség övezi vén fejünk,r>s nem kaptunk semmit sem érte.r>Könnyektől ittas hajnalonr>reszketve sír fel a lélek,r>de már nem hallja senki sem,r>bárhogy száll messze a szélben.r>Csak a kegyetlen zsarnokok,r>akik most belőlünk élnek,r>s gúnyos szavakkal hirtelenr>lelkünkbe taposnak mélyen.r>Ők élvezik a földi jót,r>melyért a te kezed kérges,r>és az a zúgó négy folyór>miattuk háborog éppen.r>Reszketve, zúgva hömpölyög,r>s tarajos hullámszemévelr>mintha mondaná: Istenem!r>Nézz le ránk! Nem bírom én sem.r>Ne bántsd a gyöngét, nincstelent!r>Szenvedtek eleget éppen!r>Arra sújtsd bőszült haragod,r>kikért oly koldusszegények.
Az én kincseim különös kincsek,r>és nekem olyan fontosak,r>mint a levegő, melyet beszívok,r>s kitágítja az orromat.r>r>Amikor tépett álmaimbólr>néha riadtan ébredek,r>úgy félek: s álmos tekintettelr>bénultan, őket keresem.r>r>Hallom, ahogyan hozzám szólnakr>álmomban. Szinte észlelemr>minden apró kis mozdulásuk,r>pedig már nincsenek velem.r>r>Olyan nehezen múlnak a percek,r>pedig az óra úgy ketyeg,r>mintha valami itt lüktetner>fejemben. Furcsán, idebent.r>r>Oly messze vannak. És olyan ritka,r>amikor velük lehetek!r>Olyankor szinte újra élekr>minden percet, mely elveszett.r>r>Annyi öröm, és annyi féltésr>él bennem, s most is őrizemr>elhasznált szívem rejtekében,r>mélyen bezárva, idebent.r>r>Istenem! Add, hogy végre egyszerr>köztük lehessek, míg lehet!r>Hiszen az idő úgy suhan márr>fölöttem, mint az éji nesz.r>r>Fehér lepellel, búcsút intver>deret szitál a fák felett,r>s messzire tűnik, akár az álom,r>amely oly régen elveszett.
