Idő 
Értékelés 
Értékelés Jaj, milyen szánandó lehetek így, r>sírásra görbült szájjal, r>magamra húzva az est köpenyegét, r>lelógó karokkal a rózsafa mellett. r>Dehát egyedül vagyok, r>felhő-kígyók kúsztak a csillagokra, r>senki se láthat. r>r>A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak, r>nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra. r>Először csöndesen nyöszörgök, r>aztán hangosabban sírok, r>aztán az egyedüllét iszonyú félelmében r>felszökök és rekedten kiabálok: r>r>- Emberek, halló, emberek! r>Idegyertek, itt állok a kertben, r>ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti, r>pirosszívű, vonagló életű, r>azonfelül költő, aki szépeket akar írni r>s felétek tárja karjait. r>Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok, r>kérjetek verseket, tegyétek a lapokba, r>adjatok sok pénzt, jó meleg ételt, r>kínáljatok borral és szerelemmel, r>csókoljatok meg, szeressetek!! r>Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok r>a földön, él még valaki. r>Jó emberek, ne hagyjatok elesni r>gyöngén, reszkető ínnal, r>átokkal piros, fiatal ajkamon - r>Emberek! Emberek! r>r>Kiáltásomra fülledt sötét a válasz, r>senki sem felel. r>Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai r>folynak csiklandozva fülembe r>s kétségbeesésemet végighengereli r>a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása. r>Lakodalom van valahol az ezredik házban, r>a nagy ucca végén. Oda mentek, r>mindenki oda ment, az egész világ. r>r>Engem itt feledtek.r>
Lentről vad lárma csap föl hozzám, r>Ki ide föl egyedül jöttem r>S fölutamat megöntözötten r>Mutatja elhullott vérem. r>r>Magas váramból meg-megkérdem: r>Kik azok a lármásak lent itt? r>Ezek azok a dalos senkik, r>Kiket megöltek a példák? r>r>Víg tüdejük hallom, hogy mély, tág: r>Vert úton, ügyesen loholnak, r>Mi volt tegnap és mi lesz holnap, r>Nyugodtan bízzák ők másra. r>r>Óh, életem szent indulása, r>Magam is bús szemet meresztek: r>Óh, bár maradtam volna veszteg, r>Mint kölyköket bátoritsak. r>r>Mert általam él és van itt csak r>E gyülevész had. Az én vérem, r>Mely pirosan csillog az éjben, r>Úszítja, vezeti őket. r>r>Föntről nézem a törtetőket, r>Kik fölzendültek váram alján r>S vitáznak váram viadalmán r>Mea culpa, mea culpa.r>
Száritson ki szemükből a Nap, r>Kik egyszer is megnéztek. r>Ne hagyjon az én suta arcom r>Senkinek se szánó emléket. r>r>Sors-intézőm a Semmi legyen; r>Szem- és fültömő Semmi, r>Adassék meg nekem vád nélkül r>S észrevevő vágy nélkül menni. r>r>Hangomat a Semmi igya föl, r>Mint az álmokat issza r>S az én gyönge, panaszos hangom r>Ne jajgasson senkinek vissza. r>r>Távozzak el én mindenkitől r>Megsemmisülve, szökve, r>Szemekből, fülekből távozzak r>Emlékek nélkül és örökre. r>r>Egy suhanás se árulja el, r>Mit lelkem úgyis titkolt: r>Valaki elment élet nélkül, r>Valaki elment, aki itt volt. r>r>Felejtsem el én is magamat, r>Nagyboldogan felejtsem, r>Önmagamból és a világból r>Szédülve, zuhantva leejtsem. r>r>Akkor se legyek majd senkié, r>De ne is legyek árva, r>Nézzek szép, hideg mosolygással r>Az én hívó, örök arámra. r>r>Nem voltam másé, se magamé, r>Arám: a hideg Semmi, r>Nincs jogom, hogy emléket hagyjak r>És, jaj, nincs jogom emlékezni. r>r>Feledt kérdésként, választalan r>Bukjam csöndbe omoltan: r>Ha nem voltam, ne vágyjak lenni r>S maradjak titok, hogyha voltam.r>
Hamar-követje a tavasznak, r>Hímes pillangó, idvez légy! r>Még nincs rózsa; s te a kopasznak r>Mégis csókolására mégy? r>r>Miért szállsz ama puszpángokra? r>Hiszen nem a víg kikelet r>Adott még új kantust azokra; r>Átzőldellik ők a telet. r>r>Menj inkább a setét rögökbe, r>Állhatatlan selyemmadár! r>És súgd az ő dugúlt fülökbe, r>Hogy élet és tavasz van már. r>r>Lát'd, még a főldben szunyókálnak r>A Flóra gyenge szűzei, r>S a napra félve kandikálnak r>A csirák nedves szemei. r>r>Nézd csak, az orgonák tövébe r>Mely kellő szagok lengenek; r>Menj, fuss a szellők ellenébe, r>Tán a violák fejlenek. r>r>Eredj s egy hosszú csókkal szídd ki r>Zefir elől illatjait r>És szárnyad zörgésével hídd ki r>A napra kisded húgait... r>r>Mit? violákról violákra r>Osztod, te csélcsap, csókodat? r>Be boldog vagy, hogy egy virágra r>Nem kötöd indúlatodat! r>r>De én csak egy rózsát szerettem; r>Ah! csak egy bírta szívemet, r>S miólta már ezt elvesztettem, r>Örök tél dúlja létemet. r>r>Az én lelkem is hajdanában, r>Mint te, vídám s eleven volt, r>Míg ifjúságom tavaszában r>A virágzó Lilla bájolt: r>r>De most lomha s hernyó módjára r>Mászkál a fanyar bánaton r>És a mások múlatságára r>Magának verskoporsót fon. r>r>Ah! szárnyad eszembe juttatja r>Psychét s az ő bánatjait, r>És a Psyche gyötrő bánatja r>Tulajdon lelkem kínjait. r>r>Ő is Ámor aranyvárában r>Egykor édes nektárral élt r>És a gráciák rózsásában r>Kedvet s örök tavaszt remélt: r>r>De egy bűbájos hang neszére r>E víg scénák eltűntenek, r>S az ő halálos gyötrésére r>Ég, föld, mind felesküdtenek. r>r>Óh, mikor lesz, hogy bús kínjában r>Letőltöm hernyó-éltemet r>És szemfedelem púpájában r>Kialszom szenvedésemet? r>r>Mikor lesz, hogy lelkem, letévén r>A testnek gyarló kérgeit r>S angyali pillangóvá lévén, r>Lássa Olympus kertjeit, r>r>Hol őtet egyik vígasságból r>Másikba új szárnyak vigyék, r>Hogy a szférákban nőtt rózsákból r>Örök ifjúságot igyék?r>
Mily rövid az élet!... r>Mint hullócsillag futása, r>Mely földünk körébe jutva, r>Lángra gyúl, és tűz-barázdát r>Írva elszalad, gyorsabban, r>Mint egyet pillantanál. r>Útja honnan jött? hová visz?... r>Míg sötét volt, s ujra az lesz, r>A világ-ür végtelenjén r>Hol bolyongott? és hová fog?... r>Ki tudná megmondani! r>Míg tündöklött, addig élt. r>r>S honnan jössz te, lélek... r>Mely csak e föld gőz-körében r>Vetve lángot, addig fénylel, r>Amig éppen áthaladsz; r>Bölcsőd és sirod homály. r>Akkor lobbanál-e föl csak r>Az állatban, s véle múlsz el?... r>Vagy jövél a végtelenből r>Ismeretlen, hosszu pályán, r>S visszatérsz azon megint?... r>Oh, ha nem volt, és ha nincs r>E parányi csillogáson r>Innen és túl folytatás: r>Mily rövid az élet! - r>r>Megfelelsz te, lélek. r>Volt idő, mikor tagadták r>A futamló csillagot: r>Semmi az, csak földi pára, r>Lobban, és fut, és el-ég. r>Most a szellemet tagadják: r>Semmi az, csupán anyag, r>Agyvelő, vér és ideg r>Összhatása, mely azonnal r>Véget ér, ha szétbomol r>Agyvelő, vér és ideg. r>Az anyag a halhatatlan: r>Fűben-fában újra éled, r>Összetársul, meg elszéled r>Mindörökké, szakadatlan; r>Hanem e feltámadást r>A szellem nem éri meg: r>Ez üres hang, nincs sehol, r>Puszta réme ferde agynak, r>Mílyet századok ránk hagynak - r>S csak zavarja a tudást. r>r>Oh, ti, akik jobb felemnek r>Már e földön mély sírt ástok: r>Oly bizonyos hát tudástok, r>Hogy helye sincs védelemnek? r>Nem mond ellen az a szellem; r>Mely kutat, hogy támaszt leljen r>Megtagadni önmagát? r>S nem rettegné, ha meglelte r>- Mit tudása így teremte - r>Azt az örök éjszakát?... r>Ah, jobb volna kissé várni, r>Nehogy úgy találjon járni r>Az a híres tudomány, r>Mint ama gyors fénnyel jára, r>Mit csillagnak vélt a golyhó, r>Ő azt mondá: csak gyúlt pára: r>S ím, ma áll, hogy égi bolygó - r>Mi lehet még ezután? r>r>Ami annyi szívbe oltva r>Élt világ kezdete olta; r>Mit remélt a hindu, párz; r>Amért lángolt annyi oltár, r>Zengett Szíonon a zsoltár: r>Hogy nem addig tart az élet r>Míg alant a testbe' jársz; r>Hanem egykor újra éled, r>S költözzék bár fűbe, fába r>Vagy keresztül állaton: r>Lesz idő, hogy visszatérhet r>Régi nemes alakjába, r>Megtisztúlva, szabadon; r>Vagy a "boldogok szigetjén", r>Mint hivé a boldog hellén, r>Vagy az üdvezűltek helyén, r>Mint reméli keresztyény, r>Lesz dicsőbb folytatása: r>Én ezt meg nem tagadom. - r>r>Mit hisz a tudós? ő lássa, r>Földi pályám' ami nézi: r>Annak immár vége lesz, r>Vissza senki nem idézi; - r>S rövid foglalatja ez: r>r>Mély homályban, éjfél tájban, r>Kis fény is ha nagynak tetszik, r>Hogy a föld körén bolyongtam: r>Egy barázdát én is vontam. r>Az emberek ráveték r>Pillantásukat egy percig, - r>S egy tudós tán megfigyelt r>És lapjára, sok száz jelhez r>- Ahogy csillagfutást felvesz - r>Könnyed, vékony karcolással r>Rólam is tőn némi jelt, r>Mire reggel ő sem ismer; r>S összevéti annyi mással r>A jövendő nemzedék, r>Mely se kérdi tán, se tudja, r>Nem is igen lesz rá gondja: r>Hogy itt éltem, s a tömegben r>Én is lantot pengeték. r>
