Idő 
Értékelés 
Értékelés E durva ágyon végvonaglásomban r>Még szánakozó könnyeket lelek, r>Mert a dicsőség és lángész illatja r>Árasztja el e fájdalom-helyet. r>Itt énekelt ő, itt imádkozott és r>Halt meg, reményeinek özvegye, r>S én ismétlem, számlálva szenvedésim: r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>"Bátorság, költő!" így beszéltek hozzám, r>"Gondunk leszen lantodra és reád." r>Tennap mondák, s ma a vészben nekem csak r>Az irgalom nyitá meg ajtaját. r>Reszkess, gonoszság! végdalom megpendül, r>S ha meghalok, rajtad lesz bélyege... r>Ah, kiesik az írótoll kezembül: r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>Ha hosszú sóhajtásaim után egy r>Vigasztaló szó hangzanék nekem, r>Ha volna itten egy baráti kéz, mely r>Megmelegítné reszkető kezem! r>De a barátok nem hallják keservem, r>Estéjök lakomában foly ma le, r>S nem veszik észre társok távollétét... r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! r>r>Megátkozám én születésem napját; r>De a természet olyan gyönyörű, r>De minden este erdők illatával r>Lebeg a szellő ablakom körűl. r>Sétálni párosan virágos fűben, r>Bent a fák közt merengve űlni le: r>Oh mily boldogság, milyen szép az élet!... r>Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede!r>
Ő, a kedves drága kisleány, r>Ő s az élet lakták szívemet; r>Mint repkény a fákat, a remény r>Átszövé e tündérteremet. r>r>Kisleánykám elment... elvivék... r>Most alant a mély házban lakik, r>Melynek egyszer elzárt ajtaja r>Meg nem nyíl az ítéletnapig. r>r>S a leánnyal elment életem... r>Kikisérte... odakinn maradt, r>S elfoglalni régi lakhelyét r>Nincsen benne semmi akarat. r>r>Igy lett szívem csöndes és üres, r>Egy lepusztult ház, bús, laktalan; r>Rajt az árva repkény, a remény, r>Leng sohajtásim fuvalmiban; r>r>S mert a földön ápolója nincs, r>Feltörekszik, fel az ég felé... r>Oh, csak a rontó kételkedés r>Sarját mindig el nem metszené! - r>r>S ki lesz új lakó szivemben, mely r>Nemsokára végkép romban áll? r>Legfölebb is egy vén remete, r>És ez a remete a halál. r>
Húzd rá cigány, megittad az árát, r>Ne lógasd a lábadat hiába; r>Mit ér a gond kenyéren és vizen, r>Tölts hozzá bort a rideg kupába. r>Mindig igy volt e világi élet, r>Egyszer fázott, másszor lánggal égett; r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Véred forrjon mint az örvény árja, r>Rendüljön meg a velő agyadban, r>Szemed égjen mint az üstökös láng, r>Húrod zengjen vésznél szilajabban, r>És keményen mint a jég verése, r>Odalett az emberek vetése. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Tanulj dalt a zengő zivatartól, r>Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, r>Fákat tép ki és hajókat tördel, r>Életet fojt, vadat és embert öl; r>Háború van most a nagy világban, r>Isten sírja reszket a szent honban. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Kié volt ez elfojtott sohajtás, r>Mi üvölt, sír e vad rohanatban, r>Ki dörömböl az ég boltozatján, r>Mi zokog mint malom a pokolban, r>Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, r>Vert hadak vagy vakmerő remények? r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Mintha ujra hallanók a pusztán r>A lázadt ember vad keserveit, r>Gyilkos testvér botja zuhanását, r>S az első árvák sirbeszédeit, r>A keselynek szárnya csattogását, r>Prometheusz halhatatlan kínját. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>A vak csillag, ez a nyomoru föld r>Hadd forogjon keserű levében, r>S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől r>Tisztuljon meg a vihar hevében, r>És hadd jöjjön el Noé bárkája, r>Mely egy uj világot zár magába. r>Húzd, ki tudja meddig húzhatod, r>Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: r>Sziv és pohár tele búval, borral, r>Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. r>r>Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, r>Lesz még egyszer ünnep a világon, r>Majd ha elfárad a vész haragja, r>S a viszály elvérzik a csatákon, r>Akkor húzd meg ujra lelkesedve, r>Isteneknek teljék benne kedve. r>Akkor vedd fel ujra a vonót, r>És derüljön zordon homlokod, r>Szűd teljék meg az öröm borával, r>Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. r>
Kincses ládáimat r>zuhanó pöröllyel szétzúzom r>Váraim tornyát dörgő ágyúval r>szétlövetem r>A romokra ülök r>gondolkodni az életemről: r>Milyen furcsa volt! r>Két nagy lila szem volt, r>melyre ráeresztem r>pilláimat. r>Méh volt: r>méze volt, fulánkja volt. r>Rózsa volt: r>illata volt, tövise volt. r>Gyertya volt: r>fénye volt, füstje volt, r>Milyen furcsa volt! r>r>1927-1928r>
Gergely pápa az időnek r>Baján úgy segíthetett, r>Hogy tízet egy esztendőnek r>Napjából számkivetett; r>Ha ez igy menne sorba, r>Hány idő lenne csorba? r>r>Ha éltemen végignézek, r>Csak elijjedek tőle r>Magam is, hogy mennyi tízek r>Esnének ki belőle, r>Mellyek e jó hazának r>Hasznára nem valának. r>r>Hanem azzal mégis végre r>Magamat megnyugtatom, r>Hogy a közös segítségre r>Vólt mindég akaratom; r>Ha mikor nem kellettem, r>Én arról nem tehettem. r>r>De tudtam mindég érzeni, r>Hogy kellene igazán r>És haszonnal segíteni r>E bajban forgó hazán; r>S ha többet nem tehettem, r>Legalább kesergettem. r>r>Használtam is, megesmérem, r>Mikor hogy tőlt, ha kellett, r>Buzgott is és folyt is vérem r>Érdemes hazám mellett; r>Hogy ennyit is tehettem, r>Boldogságom érzettem. r>r>Olykor, midőn a felkentek r>Helikon tetejére r>Zengedezni lanttal mentek r>Nyelvünk dícséretére, r>Én kenetlen, dudában r>Dícsértem a pusztában. r>r>Ha más hazánk óltárára r>Ökröt vagy bakot vágott, r>Áldozatul tettem arra r>Én is egy-két virágot; r>S hogy többet nem tehettem, r>Rá csillagot festettem. r>r>Többre nem is számlálhatom r>Éltem arany számait, r>De majd ha megtalálhatom r>A nagy titok kúlcsait, r>Újra nyíló életem r>Hasznosabban tölthetem.r>
