Idő 
Értékelés 
Értékelés Volt idő, mikor halvány volt az árnyék, r>s a nap fényében megfürödve láttamr> arcodon az érzést,mennyire szeretsz.r>r>Volt idő, mikor tudtam, hogy szerettél,r> érintésemtől szinte megremegtél,r>s annyira vártad, hogy megérintselek.r>r>Volt idő, mikor szerettelek én is,r> a szívemben csak érted volt a fény is,r>s megvilágította fátyolos szemed.r>r>Volt idő, mikor úgy indultam hozzád,r> szinte repültem, hiszen a boldogságr>csak belőled áradt, s veled létezett.r>r>Volt idő, mikor elég volt egy sóhaj,r>s tudtam, éreztem, szinte minden szóban,r>semmi sem fontos, csak ott legyek veled.r>r>Volt idő, mikor odaadtam mindent,r>szívem mélyéből szinte minden kincset,r>s nem vártam semmit, csak annyit, hogy szeress.r>r>Oly tisztán, forrón, hogy csak a koporsór>legyen az egyetlen, mely tán elvehetr>tőled, de még ott is, kihűlt szívembenr>r>gyöngybetűvel írva ott marad neved.r>S volt idő, mikor tomboltam, és sírtam,r> könnyem tartani vissza alig bírtam,r>r>de nem akartam,azt hogy rajtam nevess.r>Hiszen tudtam, azt, hogy mennyire fájnar>bele halnék a boldogtalanságba,r>r>s észre sem vennéd már, hogy én szenvedek.r>S lesz idő, mikor visszajönnél újra,r>sűrű könnyekkel az arcodra írva,r>r>mennyire megbántad mit tettél velem,r>de hiába minden, nincs olyan Isten,r>akiért még egyszer elhinném neked,r>r>hogy én vagyok az egyetlen a földön,r>aki miatt a könnyeidet törlöd,r>s el tudnám feledni mit tettél velem.
Vágytam reád. Valahol mindigr>szívem legmélyebb rejtekén,r>hozzád szállt minden sóhajtásom,r>s mindig hittem, hogy van remény.r>r>Hűvös éjjel a megvetett ágybanr>tetőled vártam ölelést,r>amely melegít, amikor fázom,r>kárpótlásul a könnyekért.r>r>Oly messze vagy. Nem értesz semmit!r>Hangomat elfújja a szél,r>nyögve száll fel e bűnös világban,r>sikoltva, mint a téli szél.r> r>Nem is tudom: miért is várok?r>Hisz lelked oly hideg, mint a jég,r>szívem melegét hiába adnám,r>fagyos szíveddel lehűtenéd.r>r>S mégis: magamban azt kívánom:r>törjön meg végre benned a jég,r>s fogadd el azt a melegséget,r>mit még tenéked rendelt az ég.
Néha hirtelen változik minden,r>másképp látod a holnapot,r>tegnap még élt, és virágzott minden,r>s mára már minden megfagyott.r>r>Tegnap a fák alatt megbújó árnyékr>még olyan jól esett neked,r>hűsítő szárnyát remegve vártad,r>s most kiráz tőle a hideg.r>r>Tegnap még napfény bujdosott köztük,r>reád árasztva melegét,r>s most jégvirágból szőtt csipketerítőtr>hófehér színben terít eléd.r>r>Előtted fehér, fátyolos minden,r>oly szép, és mégis vakítja szemed,r>hideg szépség, mely lelked átjárvar>csikorgó telet fakaszt idebent.r>r>Annyira szép, és világos minden,r>fehérlő ágak közt ragyog a fény,r> s mégis: a dértől annyira fázol,r>hideg tél van, és nincs remény.r>r>Nincsen már semmi, mi visszatarthat,r>Nem kell már semmi. Nem vonz a fény,r>csak a hűsítő árnyékra vágyol,r>ahol megcsillan néha a fény.
Egy
r>Majom
r>A másik
r>Három társa.
r>Verekszenek is.
r>*
r>Két
r>Kicsi
r>Elefánt,
r>Árválkodik.
r>Nagyot… lelőtték!
r>*
r>Egy
r>Fészek
r>Otthona
r>Több fecskének.
r>Még, most jöttek meg!
r>*
r>Mi
r>Kincsed
r>Van, neked?
r>Szeretet, vagy
r>Oly’ mély gyűlölet?
r>*
r>Be
r>Fedte
r>Világunk…
r>A zúzmara.
r>Minden, csak jeges…
r>*
r>Még
r>Élek,
r>Érzek is!
r>Nyitott szemmel,
r>Mindent meghallok…
r>
r>Vecsés, 2017. április 7. - Kustra Ferenc József
r>
Az életem útja…
r>
r>(3 soros-zárttükrős)
r>Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
r>Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
r>Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
r>
r>Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
r>Így aztán még a nagy szerencsém, hogy cérnámat nem szakították…
r>Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
r>
r>Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
r>Én meg mindezeken nehezem átverekedtem magamat… az ám!
r>Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
r>
r>Volt, hogy sokszor odaértem, ahol a cérnámat benőtte a lián,
r>Rögvest bajban voltam, hogy teszem itt túl magam élet, eme grádicsán.
r>
r>(Halmaz rímes)
r>Már régen rájöttem, a cérna vége vagy a pokolba, vagy föl a mennybe vezet,
r>Más lehetőségem nincs, emberfia nem egy labirintus kijáratot kerget!
r>Csámborogtam csak előre, elkujtorogtam volna, de nem lehetett,
r>Sírtam, ahol nem láttam a koszolódott cérnát… ördög emlegetett?
r>
r>(Visszatérő rímes)
r>Utolért, eljött az idő és az van, lassan biza' öregszem,
r>Ha volna, régi idő, indiánoknál lennék az; Öregszem!
r>Tűrőképességem néha elhagy, alkony már emléket nem idéz,
r>Néha felejtek, az agyam kihagy, lét a fejemben alkonyt idéz.
r>Néha könnyen felejtek, ész lehagy, emlékek törlődnek, nincs, mit idéz.
r>
r>(Sedoka)
r>Sejt már pusztuló,
r>Vérnyomás is dolgozik,
r>Diabetes tolakszik!
r>
r>Test, már nem üde,
r>Betegségek uralják.
r>Az öregség… bajjal jár!
r>
r>(Visszatérő rímes)
r>Nekem, már bizony úgy fájnak a csontok, az évek,
r>Szép emlékeim hallgatnak, ó, ti tévedések…
r>Emlékek, nagyon befolyásoltak, ó, tévedések
r>Mardosó gondolatok hatottak, viszont még élek!
r>Ember teste már vég-aszott, nézésében benne a lemondás,
r>Szép és a jó elmaradott, nincs már élet újra átfaragás.
r>Már a nap meleg sugara kell, mint a sok zöld gyíknak,
r>Ebédel, azért időben kell… van leves, gyere! Így hívnak.
r>
r>(Septolet)
r>Elmúlt
r>Hetven év…
r>Már múlt!
r>
r>Közelg’ percem,
r>Harangszóra figyelek…
r>Ott legyek!
r>Volt hosszú életem!
r>
r>Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
r>
