Idő 
Értékelés 
Értékelés Vajon mitől is ünnep az ünnep?r>Hogy légbe szállnak a szép szavak?r>Vagy, hogy tömegek koszorúznakr>elrejtve közömbös arcukat?r>r>Nekem az ünnep akkor ünnep,r>ha lelkemben csönd és béke van,r>ha átölelhetem mindkét kincsem,r>de most annyira messze van.r>r>Megtespedt árnyak az éji csendbenr>magukba zárják a hangokat,r>és én itt vagyok egymagamban,r>s gondok húzzák a vállamat.r>r>Koszorúzhat bárki, de azzalr>nem űzik el a gondokat,r>bár szép, ha hősökre emlékezvénr>megtiszteljük a sírjukat.r>r>S mégis: én most csak annyit kérek:r>hozz egy szebb jövőt Istenem!r>Ahol mindenki boldogan élhet,r>s nem ropognak a fegyverek.r>r>Adj a népednek friss kalácsot,r>munkát, s egyenlő jog legyen,r>minden embernek itt a földön,r>kinek kérges a tenyere.r>Űzd el a gonoszt, mely családokat döntr>nyomorba, kérlek: Istenem!r>Ne büntesd azt a sok családot,r>ki miattuk annyit szenvedett!r>r>Add nekik vissza az ünnepek ízét,r>vedd le róluk a gondokat,r>hálásak lesznek minden percért,r>s amíg csak élnek, áldanak!
Sose aludj el anélkül, hogyr>Ne öleld át a vállamat,r>csak egy perc kell, míg hozzám simulsz,r>s ajkamra jó éjt- csókot adsz.r>r>Olyankor édesebb az éjjel,r>s míg válladhoz bújok boldogan,r>ezernyi csillag fent az égenr>mind, mind csak nekünk bólogat.r>r>Magamon érzem szusszanásod:r>valami édes hangja van,r>mint egy mozdony, mi útra készenr>magából ont ki hangokat.r>r>Nézem az arcod. Oly nyugodt vagy.r>Alig látok most ráncokat,r>s most a bőröd a félhomálybanr>valahogy sokkal hamvasabb.r>r>Most olyan jó. Oly nyugodt minden.r>Álmaimban is így maradsz,r>míg a csillagok ránk terítikr>ezüstös takarójukat.r>r>Valami furcsa, édes álomr>most a szememre rátapad,r>nem akartam most semmi mást, csakr>veled érjen a pirkadat.
Eszembe jutnak a régi, boldog órák,r>amikor minden éjjelen,r>arcomhoz nyomtad csöppnyi kis orcád,r>s lágy puszit hintettél nekem.r>r>Hozzám simultál csöpp kis testeddelr>és én éreztem milyen meleg,r>csöpp ujjaidnak lágy érintéser>mely olyan jól esett nekem.r>r>r>Akkor még nekünk fütyült a szél isr>a félig kinyitott ablakon,r>s minden apró kis lebbenéser>halvány pírt rajzolt arcodon.r>r>r>Féltettelek, hisz te voltál mindenr>melyet a sors adott nekem,r>szemed színében láttam mindenr>szépet, ami csak létezett.r>r>Már felnőttél. Messze vagy tőlem.r>De most is ugyanúgy féltelek,r>mint akkor, amikor gyönge voltál,r>s erős karommal védtelek.r>r>r>Már nincs erőm. Testem is gyöngül, r>mégis vágyom, hogy itt legyek,r>hogy láthassam, mikor révbe érsz majd,r>s megfoghassam a két kezed.r>r>r>Gyöngéden, csak éppen hogy érezdr>mily szeretettel féltelek,r>mindig te leszel minden kincsem!r>Szeretlek! Édes gyermekem.
Hányszor kell ahhoz még csalódnod,r>hogy ne tudjál bízni senkiben,r>hányszor kell ahhoz összerogynod,r>hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.r>r>Hányszor terítsen ködfelhőt előttedr>a könny, amely úgy marja szemed,r>mint a só, mit tengervízben észlelsz,r>s kiszárítja a bőrödet.r>r>Hányszor kell még kibírni mindent,r>s bár tűz emészti a testedet,r>hogy minden erődet összeszedver>lecsillapítsd a lelkedet.r>r>Hányszor kell még temetni mindent,r>mi tépi, marja a lelkedet,r>mint a dühödt, pusztító szélvész,r>mely sosem irgalmaz neked.r>r>Hányszor kell még felállnod újra,r>bár gyönge térded még megremeg,r>hogy ne tudjon senki eltaposni,r>s legyőzd, kik ártanak neked.r>r>Hányszor kell? Nem tudja senki,r>de tán a kóbor fellegekr>rongyos szárnyukat rád terítver>majd utat mutatnak neked.r>r>Simítva, akár a bársony,r>gyógyítják fájó lelkedet,r>s harmatcseppeket permetezver>messze űzik a könnyeket.
Gyakran van úgy,r> hogy boldognak látszunk,r>kacagunk, s vígan dalolunk,r> nem sejti senki mennyi a bánat,r>melyet lelkünkben hordozunk.r> Erősnek látszunk, akár a szikla,r> amely oly magasra nyúl,r> belülről mégis vérzik a lelkünk,r>és néha megroskadunk.r> Mégis küzdünk. Dalolva, sírva,r>s utunkon megyünk tovább,r> könnyeink titkon patakban folynak,r>S nem sejtik, mennyire fájr> minden mosoly, mely arcunkon látszikr>keserves próbálkozás,r> hogy megsebzett lelkünk burokba zárjuk,r>S ne tudják, mennyire fáj.r> Mégis győzünk. Sebzett lelkünkbenr> maradt még annyi parázs,r>melytől a szívünk lángra lobban,r> s magasra csap fel a láng.r>Feléget mindent, mi visszatart még,r> s meggátol utunk során,r>Elég egy szikra mely lángra lobbant,r> s többé már semmi se fáj.r>Csak a lelkünk lesz törékeny, néma,r> de mégis megyünk tovább,r>hiszen épp ettől ember az ember,r> hogy annyi próbát kiáll.
