Idő 
Értékelés 
Értékelés A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes,
r>Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
r>A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.
r>
r>Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
r>Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
r>Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
r>Aztán meg még az élet külön áldozatai…
r>
r>Szerettelek, jó volt veled,
r>De sors mást akar teveled…
r>Szerettelek, jó volt veled.
r>
r>A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
r>Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
r>Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
r>De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.
r>
r>A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
r>De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.
r>
r>Ilyen volt az életem,
r>Utálom is kellőn, de nincs más…
r>Lassan letelik…
r>
r>Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
Benned, Apám…
r>
r>Míg serdülő nem voltam
r>Addig csak csodáltalak apám.
r>Te voltál Isten!
r>*
r>Meg egy kicsit tovább is!
r>Majd’ tizennégyéves koromig…
r>Akkor ébredt baj.
r>*
r>Anyám, csak úgy elzavart,
r>Te jobb híján elmentél… végleg.
r>Fölébredt végleg!
r>*
r>Ettől kezdve, más úton
r>Jártunk, Te távolodtál tőlem.
r>Új feleség lett!
r>*
r>Ő képmutatóskodott,
r>De rád hatott, tőlem üldözött.
r>Mért hittél neki?
r>*
r>Életünk eltelt lassan,
r>A végén, még tán’ gyűlöltél is…
r>Nem adtam okot!
r>
r>Vecsés, 2021. december 29. – Kustra Ferenc József – íródott senrjon csokorban.
r>
Nem tudnék különbséget tennir>soha a gyermekek között,r>hiszen a testemből jöttek,r>keserves fájdalmak között.r>r>r>Nem tudnék különbséget tenni,r>hiszen a szívem úgy remeg,r>mindegyikért, mert nem lehet itt,r>s nem mutatom, de szenvedek.r>r>r>Nem tudnék különbséget tenni,r>hiszen nélkülük oly üresr>minden, akár a polcon állór>áttetsző kristályüvegek,r>r>r>melyeknek fénye oly vakító,r>és mégis olyan hideg,r>mint a jég, amelytől fázol,r>s vörösre marja a kezed.r>r>r>Nem tudnék különbséget tenni,r>hiszen egyformán szenvedekr>Mindegyikért, hisz annyira fáj,r>amikor nem segíthetek.r>r>r>Nem tudnék különbséget tenni,r>s szívemben olyan hevesr>a fájdalom, amelyet érzek,r>úgy érzem: széjjelreped.r>r>r>Nem tudnék, s nem is szeretnék.r>Szívem csak értük dobog,r>s nem kérek mást, csak hogy lássam,r>hogy végre ők is boldogok.
Akik sodródnak csak az árralr>sírva keresve kiutat,r>azok tudják csak mi a bánat,r>ajkukon még sincsen panasz.r>r>Hallgatnak csöndben. Mit se várva,r>összeszorítva ajkukat,r>bármily nehéz is, nem adják felr>oly féltve őrzött álmukat.r>r>r>Befelé csordult könnyeikből,r>amely a lelkükből fakadt,r>nem tudja senki mennyi folyt el,r>s mennyi bánat, mi ott maradt.r>r>r>Mégis erősek, mint a tölgyfa,r>mely a viharban ott marad,r>erős szele hiába tépir>ellenáll, s egyenes marad.r>r>r>Bárhogy égeti tűző napfény,r>gyökere nedvességet ad,r>hiszen messzire nyúl a földben,r>s táplálja hűs vizű patak.r>r>r>Erős marad, ahogyan ők is,r>kiket oly sokan bántanak,r>pedig a lelkük oly törékeny,r>akár egy porcelánbaba.r>r>r>Hiszen épp attól ember az ember,r>hogy van benne annyi akarat,r>mely elsöpör minden nehézséget,r>és azért is felül marad.
Nekem minden, s neked tán semmir>az, amit adhatok neked,r>talán apróság, s te nem érzedr>mennyire fontos énnekem.r>r>Neked oly kevés, mint egy vízcsepp,r>mely az ajkadon ott pereg,r>nem oltja szomjad, alig érzed,r>bár nyelved hegyével ízleled.r>r>r>Talán jólesik néhány percig,r>de neked oly kevés lehet,r>pedig tán az utolsó csepp volt,r>mit magamtól vettem el neked.r>r>r>Nem maradt másom, csak a szívem,r>mely teérted dobog szüntelen,r>s minden apró kis lüktetéser>miattad tombol. Higgy nekem.r>r>r>Nincs semmi másom, s te nem érzedr>mennyire kedves vagy nekem,r>hisz az a tűz, mit irántad érzek,r>olyan lángoló, s végtelen.r>r>r>Ne hagyj magamra. Bár kevés mostr>az, amit adhatok neked,r>de tudom: úgy, ahogy én szeretlek,r>többé tán senki sem szeret.
